Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)
1996-07-04 / 155. szám
1996. július 4., csütörtök SporTTüköR 11. oldal A szurkolókból az évek során barátok lettek, akiktől egy pohár itallal, előtte meghatott, szívből jövő szavakkal búcsúzott a mester fotó: majoros tamás Elköszöntek a röplabdázók siker-edzőjétől Kasziba István: Felnőttkoromnak legszebb hat évét töltöttem Egerben Tegnap délután a szurkolók által is kezdeményezett ünnepség keretében búcsúztatták el Egertől Kasziba Istvánt, aki hosszú időn át munkálkodott eredményesen a megyeszékhelyi női röplabdázás most már egyértelműen felejthetetlennek mondható sikereiért. A Stadion söröző kerthelyiségében jöttek össze mindazok - lehettünk vagy százan -, akik szerettek volna még egyszer kezet rázni, szóba elegyedni a mesterrel, aki az esztendők során összenőtt sportbeli hétköznapjainkkal, de még inkább ünnepeinkkel. A gyülekezés perceiben volt, aki autogramot kért tőle, mások azt firtatták nála, hogy miért is ment el Egerből, miért döntött a távozás mellett, félve is a jövőtől, hogyan lesz ezután... Válaszolgatott ugyan, hiszen nem olyan ember, akiből harapófogóval kell kihúzni a mondandóját, de önmagában feltehetően úgy érezte, hogy ezek már hiábavaló érdéklő- dések, a jövőben Tatabányán, a Vértes Volán csapatánál próbál majd minél eredményesebben dolgozni, egy felfelé igyekvő csapat mellett. A hivatalos búcsúzkodást, amelyre a játékosok közül eljött Vojth, Tímár, Fekete, Ka- lotai, Helli is, dr. Seress Gábor, a röplabdaklub ügyvezető elnöke kezdte. Felsorolta az eredményeket, amit Kasziba István edzősége mellett ért el a csapat. Megköszönte a szakmai munkát, kiemelte, hogy a BEK-ben végül az 5. helyre rangsorolták a Kordax-Eger SC-1, majd egy olyan serleget adott át a búcsúzónak, amin egy emlékezetes fénykép is elhelyezést nyert. A megyei TSH részéről Békési József vezetőhelyettes méltatta Kasziba István érdemeit, és egy díszes vázát nyújtott át részére. Barócsi Tibor a szurkolók nevében szólt, és egy sajátosan megírt oklevéllel kedveskedve kívánt további sikereket a közönség által mindenkor nagyra tartott szakvezetőnek. Egyéni ajándékok következtek azután átadásra, sőt Somos Kálmán bácsi is elmondta az általa írt búcsúverset. Végül az egyre meghatot- tabb Kasziba István szólt az őt körülvevő tisztelőihez:- Kollektív munka volt, amit Egerben elvégeztünk, ebben megvolt a szerepe a vezetőnek, a játékosnak, az edzőnek, de az általam 7. játékosnak nevezett szurkolóknak is. Szakmai elképzeléseim megvalósításához jó talajra találtam Egerben, mint a szántóvető ember, ahol felnőttkorom legszebb hat esztendejét töltöttem. Annak idején hívtak ebbe a városba, most önszántamból mentem el máshová dolgozni. Úgy érzem, hogy mindenkitől jó barátságban válók el, és ezt a barátságot viszem magammal emlékül. Befejezésül Kasziba István meghívta az egybegyűlteket egy-egy pohár sörre, amit ö csapolt készségesen a hordóból a poharakba. (fesztbaum) Az ESZE szervezésében: Strandröplabda és strandfoci Az Egri Szabadidő Sportegyesület szervezésében július 6-án, szombaton kerül sor a strandröplabda-bajnokság 2. fordulójára Egerben. A Hotel Flóra-kupáért kiírt pénzdíjas versenyen 3 főből álló vegyes csapatok (1 nő és 2 férfi) mérkőznek. A játékosok 8.30 órakor találkoznak a strand bejáratánál. A kezdés 9 órakor lesz. Ugyancsak szombaton, de 10 órától kispályás labdarúgótorna is várja az érdeklődőket, ahol az Erlau-Term kupa elnyeréséért játszanak a 4 fős csapatok. Mindkét eseményre nevezni lehet Szarvas Istvánnál napközben a 36/427-544-es, 18 óra után pedig a 36/429-583-as telefonszámon. A résztvevőket halászlé várja ebédre. Az ESZE július - 7-jétől úszásoktatást is szervez az egri strandon mindennap 7-8, ill. 18-19 óra között. Jelentkezni a helyszínen, vagy a 361429-583- as telefonon lehet Szarvas Ist- vánnénál. Újabb „igazolás” Tímár Edit marad Egerben Tegnap délután véglegessé vált, hogy Tímár Edit röp- labdázó marad Egerben, így ott lehet ősszel az Agria- computer RC csapatának bajnoki mérkőzésein. Mint dr. Seress Gábor ügyvezető elnök elmondta: a különösen nyitásaival és átlagon felüli küzdőképességével kitűnt és közkedvelt játékos szerdán aláírta a szerződést. így a keret: Akimova, Popova, Papi- janszkaja, Tímár, Kalotai, Helli, Sztankó, Wolf, Tóth Zs. és Kurucz A. Labdarúgó NB III. A füzesabonyi ifísták másodiknak zártak A labdarúgó NB III. Mátra- csoportjának 1995-96. évi küzdelmeiben a Füzesabonyi SC labdarúgói összességében feltétlenül jól szerepeltek. A felnőttek végül a negyedik helyen fejezték be a szezont, amivel fölülmúlták minden korábbi teljesítményüket. Egy kicsit bosz- szantó, hogy nagy valószínűséggel hazai pályán „csúsztak” el Simáék, de sohase legyen ettől rosszabb. Az ifjúsági gárda még előbbre jutott, hiszen Perge András edző legénysége második lett. Az utolsó forduló nem csekély izgalmakat hozott esetükben is. A fiatalok 2-0-ás vezetés után döntetlenre játszottak Szolnokon, szerencséjükre a Dunakeszi vesztett Pásztón, így lett meg az ezüst. Kedden éremosztó ünnepségre került sor Füzesabonyban, ahol a felnőtt és az ifjúsági gárda együtt zárta a bajnoki esztendőt. A füzesabonyi ifistáknak Szabó József, a Mátra-csoport verseny- bizottságának elnöke, valamint Szántó József, a bizottság titkára adta át az ezüstérmeket. A többi csapataink közül a Gyöngyös 4., a Selyp 7., a Recsk pedig 15. lett. Az 1995-96. évi bajnokság végeredménye: 1. REAC 30 25 3 2 129-18 78 2. Füzesabony 30 20 6 4 104-39 66 3. Dunakeszi 30 20 4 6 92-29 64 4. GYAK 30 16 2 12 72-42 50 5. Újszász 30 14 7 9 50-44 49 6. Monor 30 15 3 12 75-40 48 7. Selyp 30 13 7 10 76-54 46 8. Szolnok 30 1210 8 48-39 46 9. Jászberény 30 10 9 11 53-59 39 10. Karcag 30 10 8 12 46-47 38 11. Multi R. 30 9 8 13 48-49 35 12. Cegléd 30 9 5 16 63-83 32 13. Szécsény 30 9 2 19 39-82 29 14. St. Glass 30 7 4 19 54-90 25 15. Recsk 30 6 1 23 36-122 19 16. Pásztó 30 5 1 24 19-167 16 A diákolimpián sikeresen szerepelt csapat (állnak balról): Nagy, Horuczi, Szirmák Nándor testnevelő, Oravecz, Pólyák, elöl: Suha, Kovács, Zagyva, Peternák, Huszár Röplabda-diákolimpia Országos ötödik a Bükkszék Nyolc érdekelt csapat részvételével rendezték Kecskeméten a röplabda-diákolimpia II. korcsoportos fiúcsapatainak idei országos döntőjét. A Bükkszéki DSE - együttese Szirmák Nándor igazgatótestnevelő irányításával meglehetősen előkelő társaságba került, hiszen az ellenfelek mindegyike - bár iskolai csapat - szoros kapcsolatban van városi klubokkal. A végső győzelmet a rendező város Arany János nevét viselő általános iskolájának együttese szerezte meg, az ezüstérem is kecskeméti diákok kezébe került. A bükkszé- kiek derekasan helytálltak a küzdelmekben, és úgy végeztek az ötödik helyen, hogy az utolsó meccsen j-0-ra győztek égy, a Vasassal szövetkezett fővárosi iskola csapatával szemben. Gratulálunk a bükkszéki srácoknak és mesterüknek! TOTÓ-TIPPEK A 27. HÉTRE Győzelemmel versenyben maradhat a Vasas A totó 27. játékhetén az UEFA Intertotó-kupa mérkőzési szerepelnek. A 10. csoportban a Vasas a Lierse elleni hazai győzelem után idegenben alulmaradt török ellenfelével szemben. Szombaton a Fáy utcában javíthatnak Fischerék, amikor az észt Trans Narva együttesét fogadják. 1. Vasas (7.) - Trans Narva (5.) 1 2. Cliftonville (6.) — Stuttgart (10.) 2 3. Standard Liege (6.) - Hapoel Haifa (4.) 1 4. Bremen (9.) - Djurgarden (9.) 1 5. Austria Wien (5.) - Keflavík (4.) 1 6. Ried (7.) - Silkeborg (6.) 1,X 7. Lubin (8.) - Conwy United (3.) 1 8. Sligo Rovers (3.) - Nantes (7.) 2 9. Rennes (8.) - Luzern (5.) 1,2 10. 1860 München (8.) - LKS Lódz (4.) 1,X 11. Spartak Trnava (3.) - Karlsruhe (7.) X, 2 12. Lierse (5.) - Gaziantepspor (6.) 1,X 13. Hibernians (4.) - Strasbourg (9.) X, 2 14. Guingamp (10.) - Din. Bucuresti (5.) 1 Kitüntették Kárpáti Károlyt Szerdán, a sportújságírás világnapján a Belügyminisztériumban kitüntetéseket, elismeréseket vehettek át az arra érdemesültek. Ez alkalomból Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke Kárpáti Károlyt, az 1936-os berlini olimpia bajnokát 90. születésnapján a Magyar Köz- társasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki. Az elismerést Kuncze Gábor, a sportot is felügyelő belügyminiszter nyújtotta át az idős sportembernek. „A közkedvelt Karcsi bácsi nemcsak a birkózószőnyegen teljesített nagyszerűen, de az edzői munkakörben is maradandó munkássággal írta be nevét a magyar és egyetemes birkózás aranykönyvébe” - emelte ki a miniszter. M QIK KÖTVÉNY 4 ** Ék* ß] f .-v;ip — ___ JUUUS 8-TOL « QUÆST0R RUGALMASAN ALAKÍTHATÓ KIS CÍMLETEKBEN VÁSÁROLHATÓ FOLYAMATOSAN JEGYEZHETŐ BÁRMIKOR VISSZAVÁLTHATÓ E E G Y Z E S I HELYE A QUAESTOR ÉRTÉKPAPÍR KFT. IRODÁI (PÉNZTÁRI ÓRÁK: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 9-15 ÖRÁIG, PÉNTEK 9-13 ÓRÁIG) BUDAPEST 1027 BEM RAKPART 33-34. TEL.: 212-1964, 214-2291 • DEBRECEN 4025 KOSSUTH U. 2. TEL: 52-430-740 • EGER 3300 SÁNDOR IMRE U. 2. TEL: 36-428-410 • GYŐR 9021 JEDLIK ÁNYOS U. 9. TEL.: 96-324-324 • PÉCS 7621 JÓKAI U. 2. TEL: 72-224-049 • SZEGED 6720 DEÁK F. U. 34. TEL: 62-312-260 • VESZPRÉM 8200 RÁKÓCZI U. 7. TEL.: 88-420-298 HEVES ú1 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési di] egy hónapra 545 Ft, negyedévre 1575 Ft, fél évre 3270 Ft, egy évre 6540 Ft. Az árus példányok ára: 29 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109