Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)

1996-07-31 / 178. szám

8. oldal SporTTüköR 1996. július 31., szerda Virágos jókedvvel kezdtek a röplabdások A szurkolók ajándékaként egy-egy szál vörös rózsa - mellékelve névre szóló üdvözlő cédulával - várta az öltözőben az Agriacomputer RC női röplabdacsapatának játékosait, akik Papijanszkaja (szerdán csatlakozik a kerethez), Akimova (személyes ügyeit intézte), Kurucz Ágnes (derékfájását vizsgálják ki) nélkül kezdték a szezon első edzését. Janda Attila, a Vasas-Budai Téglától érkezett edző Tímár, Vojth, Fekete, Helli, Kalotai, Sztankó, Wolf, Gödri, Tóth Zs., Botond, Barta számára vezényelt kétórást foglalkozást. A lányok láthatóan nagy kedvvel végezték a gyakorlatokat, de ez természetes is ilyenkor, az lenne a meglepő, ha másként történne. Délután i-5 óráig tréningeznek Tímárék, és teszik ezt mindennap az első három hétben, 5 pihe­nőnap kivételével. Augusztus 21-én tíz napra Tardosra költöznek a röpisek, és töltenek el tíz napot a Heves Megyei Önkormányzat Ifjúsági és Sporttáhorában. Janda Attila a jövővel kapcsolatban csak annyit említett, hogy szeretné, ha elképzeléseihez a feltételek adottak lennének, amire ígéretet kapott a vezetőktől. A csapat új játékosai: Sztankó Éva Születési év, hely: 1970. Budapest. Poszt: első ütő. Magassága: 184 cm. Eddigi klubjai: Tungs­ram, Vasas, Tungsram, BVSC. Válogatottság: 48. Beceneve: Sztani.- Azért jöttem Egerbe, mert bízom abban, hogy nagyon jó csapat lesz. Re­mélem, hogy Vojth Ildi és Fekete Kriszta is marad. Wolf Rita Születési év, hely: 1974- Budapest. Poszt: center. Magassága: 182 cm. Eddigi klubjai: KSI, BSE, Tungsram, Szolnok, BVSC. Válogatottság: (-) Beceneve: Riti.- Nagyon kíváncsi va­gyok, hogy milyen csapat formálódik Egerben. A „mag” megmaradt. Egy­előre a költözködéssel van­nak apróbb gondok. Gödri Krisztina fotó: perl m. Születési év, hely: 1970. Tatabánya. Poszt: center. Magassága: 179 cm. Eddigi klubjai: Tatabá­nya, TFSE, Tatabánya. Válogatottság: (-) Beceneve: (-)- Mindenképpen szeret­ném kihozni magamból a maximumot, és mindent megteszek azért, hogy baj­nokságot nyerjen a csapat. (bódi) Agria Sakkfesztivál ’96 Kiss Pál harmadikként zárt Az utolsó lépéseket vasárnap tették meg a sakkozók az egri Flóra Hotelben, amely helyet adott az Agria Sakkfesztivál ’96 nemzetközi versenynek. A HMÖ SE rendezésében 20. alka­lommal került sor a rangos eseményre, ahol három csoportban ültek asztalhoz a 110 fős mezőny tagjai. A12 fős körversenyen a 15 éves romániai Vajda Levente győ­zött 85 ponttal, megelőzve a 8 pontot szerzett német dr. Manf­red Glienkét és a sárospataki színekben versenyző, ám egri Kiss Pált (7 pont). Az első két helyezett eredményével nem­zetközi mesteri normát teljesí­tett. A másik egri és ugyancsak Sárospatakon versenyző Mé­száros András a 8. helyen fe­jezte be a versenyt. Az Open-csoportban 84-m versenyeztek. Az elsőséget a jugoszláv Vladimir Vujosevics hódította el 7,5 ponttal. Máso­dikként az egykor egriként ver­senyző Seres Lajos végzett, 7 pontot gyűjtve. Az utánuk kö­vetkező négy versenyző egy­aránt 65-65 pontot szerzett. Közülük a 18 éves korosztály országos bajnoka. Kerek Krisz­tián került a 3. helyre, jobb Buchholz-számának köszönhe­tően. Díjazva az első tíz helyen Megkezdte felkészülését az NB I./B következő bajnoki eszten­dejére a Topker-Füzesabony SC női kézilabdacsapata - kaptuk a hírt Atkári Lajos edzőtől. A szakvezető arról is értesí­tett, hogy ifjúsági együttesük - Valyon István edző irányításá­val - legutóbb Sárospatakon vett részt hétnapos nemzetközi tornán, ahol négy csapat között végzett versenyző lett, köztük a gyöngyösi Mátra SE verseny­zője, Kis József, aki 6 pontot gyűjtött. A legjobb egrinek, Sándor Tamásnak 5 ponttal kel­lett beérnie. Két fiatal megyei sakkozó, Hajnal Zoltán (Fü­zesabony) és Frander Leon Olivér (P étervására) szerepelt jól, és ezzel feliratkozott a F/DE-listára. A gyermekversenyen szere­pelt tizennégy főből a 9 éves, és már első osztályú minősítéssel rendelkező kecskeméti Urbán Szilveszter végzett az élen 6,5 ponttal. A füzesabonyi Antal Attila 5 ponttal a második, míg a makiári Szurovcsik Antal ugyancsak 5 ponttal a 3. helyen zárt. A fiatalok tárgyjutalom­ban részesültek, a nem díjazot­tak között pedig ajándékcso­magot sorsoltak ki, amely a német Matthias Jans birtokába került. (b. cs.) az első helyen végzett. Az abo- nyi ifisták német ellenfelüket 19:7-re, a lengyel csapatot 21:13-ra, a házigazda pataki di­ákokat 16:4-re győzték le. A torna legjobb kapusa címet Szabó Rita, a Topker-Füzes­abony SC hálóőre érdemelte ki. A remekül játszó együttesből Varga Szilvia 21 góljával emelkedett társai fölé. Vácról jön a vegyes A Tiszaújváros ellen 3-1 -es győzelmet aratott szombaton az FC Eger-Egertej NB //.-es lab­darúgócsapata, ám a sok sérült játékos miatt csak szűk keretből gazdálkodhat Vígh Tibor edző. A felkészülést azonban ez csak részben befolyásolhatja, így az egriek előkészületi mérkőzésen ma is pályára lépnek a városi stadionban. Az ellenfél a Vác- FC-Samsung vegyes csapata lesz, 14.30 órai kezdettel. Csendesék szombaton a He- lasz által szervezett Megyei labdarúgás napja elnevezésű egész napos esemény keretében Egerszalókon az Érd gárdájával mérkőznek, 11 órától. A Dreher-kupáért: Strandlabdarúgás Tamamérán Június 22-én hatcsapatos tor­nával avatták Tamamérán a strandfocipályát. A szervezők - elsősorban Rácz Kálmán - jó­voltából augusztus 3-4-én már kétnapos eseményen mérkőzhet a nevezett 16 csapat. A Dreher-kupáért homokra lépő együttesek 4 csoportra osztva, körmérkőzéses formá­ban játszanak a továbbjutást je­lentő helyekért. A torna összdí- jazása 60 ezer forint. Kézilabdában: Vilati-Egri KC néven Mint arról tegnap értesültünk, az egri férfi kézilabda NBI./B-s csapata a következő bajnok­ságban már Vilati-Egri KC né­ven veszi fel a küzdelmet ellen­feleivel. Szabó Péter ügyvezető elnök elmondása szerint ked­den jött létre megállapodás a Vilati Rt. és az Egri KC veze­tése között. Köztudott, hogy a korábban edzői feladatokra fel­kért Molnár Ferenc időközben bejelentette, hogy ózdra kíván igazolni. A szakvezetői tárgy­körben jelenleg is tartanak az egyeztetések. Az Egri KC egyébként au­gusztus 12-én közgyűlést tart. SZUPEREXPRESSZ Főzni való csemegekuko­rica eladó, rövid főzési idő. Tel: 36/482-153 (66793) Kallómalom úti 65 m2 szu­perlakás alkalmi áron sür­gősen eladó 06/30/552-056. Megbízható, intelligens pultos hölgyet keresek éj­szakai bárba. T.: 06/30/585- 536 (66785) Sárospatakon: A Topker-ifik jól kézilabdáztak Ma 17 órától: Labdarúgó Samsung Magyar Kupa Selyp - Újpesti TE, Felsőtárkány - Vác Besenyőtelken az NB IL-es Nyugati csoportbeli BKV Előre Ma délután 5 órától újabb mér­kőzésekkel folytatódik a labda­rúgó Samsung Magyar Kupa a legjobb 32 közé jutást jelentő helyezésekért. A 12. csoportban szereplő Selypi Kinizsi a Diósgyőrtől el­szenvedett vereség (0-6) után az NB /.-es Újpesti TE-1 fogadja (játékvezető: Marosok). A Nagy László irányította lila-fe­hérek vasárnapi petőfibányai fellépésükkor már ismerkedtek a környékkel. Az ottani csapat­ból Véber játéka még kérdéses, mivel játékengedélye nincs rendezve izraeli klubjával. Az olimpikonok (Szűcs, Szanyó, Herczeg, Sebők) várhatóan már rendelkezésre állnak. A hazai­aknak nem lehetnek vérmes reményeik (Tóth A, Demeter sérült), de Víg Zoltán szakosz­tályvezető bízik abban, hogy nem játszanak majd alárendelt szerepet. Kupaláz Tárkányban A 13. csoportban a REAC ellen győztes Felsőtárkány ottho­nába NB /.-es csapat, a Vác- FC-Samsung (játékvezető: Bu- kovics) látogat. A vendégek az elmúlt heti kupamérkőzést a si­keres romániai turnéjuk miatt elhalasztották. Tóth Dénes edző együttese a legjobb összeállí­tásban léphet pályára megyei /. osztályú ellenfelével szemben. Szabó András edzőnek nincs oka változtatni a győztes csapa-, ton, amely ma tisztes vereség esetén is emelt fővel hagyhatja el a játékteret, bízvást szép­számú néző előtt. A továbbjutás sorsa az utolsó fordulóban (au­gusztus 3-án) a Pálháza ottho­nában dőlhet el. A mai tárkányi kezdőrúgást a helyi Oázis Vendégház vásá­rolta meg. Mozgalmas napokat él át mostanság Besenyőtelek labda­rúgása. A Fradi vendégeske­dése után ma 14 órától a pol­gármesteri hivatalban rendezik az NB III. Mátra-csoportban szereplő csapatok ligaülését. A tanácskozást követően igazi tétmérkőzésen a csoportmáso­dik helyért játszik a Besenyőte­lek az NB //.-es BKV Előre el­len (játékvezető: Lettrich). A fővárosiak ellen nem el­képzelhetetlen a hazaiak sikere, amely a legjobb 32 közé jutást jelentené, természetesen felté­telezve a Péteri legyőzését. A 16. csoportban hétfőn, előreho­zott mérkőzésen a Fradi 5-0-ra verte a közlekedésieket. (bajzát) Kezdődik a gyöngyösi Mátrai Nyár sakkverseny Holnap kezdődik Gyöngyösön, az Energia Szállóban a XIX. Mátrai Nyár nevet viselő FIDE értékszámszerző nemzetközi nyílt- sakk mesterverseny, amely a magyar Grand Prix-so­rozat egyik állomása. A Mátra Sportegyesület rendezésében sorra kerülő eseményt 9 fordu­lós svájci rendszerben bonyolít­ják le. Az első forduló mérkő­zéseit szerdán 15.30 órától, a hivatalos megnyitót követően rendezik. Augusztus /-jétől au­gusztus 8-ig 15 órakor teszik meg az első lépést a sakkozók. Az augusztus 3-i szabadnapon kirándulás és borkóstolás sze­repel a programban. Augusztus 9-én a 9. fordulóban 8 órakor indítják útjukra a sakkfigurákat. Az újpestiekkel közös csapatkép is bekerülhet a következő jubileumi kiadványba Ötvenéves a Petőfibányai Bányász Fél évszázad egy ember életében is szép időszak, de egy sport­körnél ez a kor megszámlálhatatlan élményt, eseményt, sikert, kudarcot ölel fel. Az ötvenedik születésnapot tartalmas program keretében vasárnap ünnepelték Petöfibányán. A Bányász Művelődési Házban Fekete László polgármester üdvö­zölte a megjelent vendégeket, majd Balázs Gábor ügyvezető el­nök idézte fel röviden a település sporttörténetét. Az 1946- n megalakult egyesület jubilee il i jelen volt az alapítók közül Heíich Márton, Kotrócz László és Huszár Ferenc. A labdarúgókat követte a többi tizenkét szakosztály, mely­ből jelenleg az ökölvívás, a teke és az asztalitenisz működik a focin túl. A sportlétesítmények is szé­pen fejlődtek, /958-ban a magyar válogatott vendégszereplésével avatták a labdarúgópályát. Kovács János, a megyei TSH igazgatója serleggel jutalmazta a megye egyik legpatinásabb, leg­sokoldalúbb egyesületét. Érsek Zsolt országgyűlési képviselő is méltatta a Bányász-sikereket és hagyományokat. Torma Gábor, a Magyar Tekézők Szövetségének fő­titkára a ma is sikeres tekéseket köszöntötte, akik Domboróczki Gyula alapító tag vezetésével sze­repelnek az NB III.-ban. Az ökölvívók jelentették az egyesület számára a nemzetközi szintet, hiszen a jelenlegi edző, Juhász László junior Európa-bay noki címet szerzett Petőfibányá- nak. Hinics József 1955-ben nyert országos bajnokságot. Bérces Jó­zsef edző közreműködésével Tari, Zvara, Rezes L., Tóth L., Kiss L., Bognár, Borók, Gerr, Gelsei, ifj. Rezes, Misinszki az utánpótlás versenyein jeleskedett. A fél évszázad tárgyi emlékei­ből kiállítás nyílt a Művelődési Házban, amely felbecsülhetetlen értékű relikviákat tartalmaz. A közönség augusztus 11-ig láthatja a tárlatot, hétfő kivételével na­ponta 8-tól 16 óráig. A vendégek emléklapot kaptak, és megőrizhetik a jubileumra ké­szített fotókkal, eredményekkel bővített kiadványt is. A délutáni program az öregfiúk labdarúgó-mérkőzésével kezdö­Domboróczki Gyula az ala­pítás óta dolgozik a teke­szakosztályban dött, újra pályára lépett piros-fe- hér-fekete színekben - egymás el­len - többek között Cséki, Miklós, Zsiday, Bóna, Dombi, Rezsnyák, Alattyáni, Gelics, Gáldi L., Hu­szár Gy. és mások. A Bányász-zenekar koncertjére már megtelt a fedett lelátó, de a másik oldalon is sokan sütkérez­tek. Nemes ajándék volt az Új­pesti TE megjelenése, a lilák az előző napi kupaszereplés ellenére vállalták a fellépést. Góljaiknak tapsolt is a nézősereg, csak a ha­zai szépítő találat hiányzott. A mozgalmas nap végén Fekete László polgármester értékelt:- Nagyszerűen sikerült a mai rendezvény. Felelevenítettük a te­lepülés immár öt évtizedes vi­rágzó sportéletét. A rendszervál­tást követően a szponzorálást az önkormányzat vette át, amely alapítója és fő támogatója a sport­egyesületet jelenleg működtető Kulturális és Testnevelési Közala­pítványnak. A maiak köszönettel tartoznak a hajdani és jelenlegi sportvezetőknek (Bujdosó Lajos, Paraszt János, Herle István, Imre Domokos, Balázs Gábor), akik megteremtették és működtették a csodálatos sportkomplexumot. A labdarúgópálya, ökölvívó- és teke- csarnok, a strandfürdő ma is nagy értékű. Az esti órákban a losonci után­pótlás labdarúgótornáról megér­kezett Puhl Sándor és Várkonyi Ferenc, akik a Helasz nevében nyújtottak át ajándékot Balázs Gábor klubelnöknek. Az ünnepségen résztvevő spor­tolók, vezetők visszaemlékezései­ről könyvet is lehetne írni. A tele­pülésen a sport olyan hagyomá­nyokkal rendelkezik, amely az el­következő évtizedekre is megala­pozhatja az eredményeket. Kép és szöveg: Bajzát Rafael

Next

/
Thumbnails
Contents