Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)
1996-07-04 / 155. szám
2. oldal 1996. július 4., csütörtök Megyei Körkép Vannak, akik ősszel folytatják... Nem mindenkinek ért véget a vizsgaidőszak az egri főiskolán Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán befejeződött a vizsgaidőszak. A hallgatók többsége sikeresen vette az akadályokat, de nem mindenki lélegzik fel június végén. Vannak, akik szeptemberre halasztották megmérettetésüket. A II. évfolyamos ének-zene szakos másoddiplomás levelező tagozatosokkal zenetörténetszigorlat előtt beszélgettünk:- A tegnapi hírek szerint nagyon szigorú a tanár úr, hétből ötnek ismételnie kell a vizsgát - mondják. - Négy féléves tantárgyból, a zene keletkezésétől napjaink muzsikájáig számolunk be tudásunkról. Az elméletet meg lehet tanulni, zenehallgatásból jobbára csak az tud felelni, akit kisgyermekkorától beoltottak a zene szeretetével. De tanulunk, mert nincs más fórum, ahol zenetudást szívhatnánk magunkba. Rácz Tamás II. éves számítástechnika-technika szakos már húsz vizsgán túl van, heti 2-3 beszámolóval. Mondja, most az Internet a sláger, melyből ötöst kapott. Jók a jegyei, az ösztöndíjért hajt. Ha marad az eddigi 4,4-es átlaga, 6000forint kerül havonta a zsebébe. AII. évfolyam magyar irodalom és nyelvtan szakosok egy csoportja nyelvtanból szigorlatozott, ami minden erejüket kiszívta, ezért szeptemberre halasztották az irodalmat. Mondják, a tavalyiak ebből az. anyagból, a magyar felvilágosodástól a XX. század irodalmáig szigorlatoztak. Harmincegy kötelező regényt kellett volna feldolgozniuk az évfolyamdolgozatok, zárthelyik mellett. A főiskola könyvtárában rendkívül kevés könyvet találtak, ezek is jobbára csak helyben olvashatók - panaszkodtak -, a megyeiben még ennyit sem leltek fel. Ráadásul régi szemléletűek. Az elsős angolos, Pivók Attila már júliusban elkezd tanulni a szeptemberi vizsgára.- Tizenegy kollokviumot nem könnyű letenni - mondja évfolyamtársa, Sivák Péter. - Egyetemi jegyzetekből tanulunk, négy év alatt sajátítva el az anyagot, mégis főiskolai oklevelet kapunk - nehezményezi. Dr. Rácz Lászlónak, a kémia tanszék vezetőjének tapasztalata, hogy a hallgatók egyre inkább csúsztatják a vizsgáikat. Ez a legjobban a szervetlen és a fizikai kémia tantárgyaknál figyelhető meg. - Nem mernek nekimenni a feleletnek, mert nem tudnak felkészülni a sok vizsga miatt. Pedig egyenletesen osztják el az anyagot, félévente két zárthelyit íratnak. Kollégája, dr. Murányi Zoltán adjunktus mondja, hogy nyolc hallgatóból kettő jelent meg legutóbb a vizsgán. A többiek fizetnek a halasztásért. Tíz-tizenöt százalékuk szeptemberben sem birkózik meg az anyaggal, ők a következő félévben ismét felveszik a tárgyat. Császi Erzsébet Sziréna Hűvösön a „téglás” (Folytatás az I. oldalról) A nyolcéves Cs. Gergely barátjával focizott Sarudon, a Petőfi utca 37. előtt. A labda elpattant, a fiúcska óvatlanul utána. A személygépkocsi-vezető - hála lélekjelenlétének - beletaposott a fékbe, így csak fellökte a gyereket, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel úszta meg a kalandot. Suzukiba ütközött Renault-já- val az a szlovák állampolgár, aki a Kápolna és Vécs elágazó közelében nem tartotta be a követési távolságot. Személyi sérülés nem történt, de a kár 380 ezer forint. Betörések, lopások - a Megyei Művelődési Központ büféjéből 31 ezer forint értékben kapkodta össze az árut az éjszakai látogató. Az Andornaktályai Szociális Otthonból egy 180 ezer forintos Panasonic videokamera tűnt el nyomtalanul. A Balatoni Általános Iskolából a lemezjátszót és a lemezeket emelte el az ismeretlen tettes. Rajtaütöttek - a „téglás” ko- csifeltörőn. A rendőrök régi, ismerőse a hajléktalan 50 éves N. T., aki kövekkel zúzza be az autók ablakait zsákmányért. Tegnap tetten érték... Prágai olimpián az andomakiak Tizennyolcán indultak három kísérővel az andornaktályai Szociális Foglalkoztató Intézetből a prágai Cseh Speciális Olimpiai Szövetség rendezte nemzetközi versengésre. A ma kezdődő, s egy hétig tartó versenyen Magyarországot a Pest megyei csobánka- margitligetiek és az andorna- kiak képviselik. A Heves megyeiek 1atlétikában, asztaliteniszben és kispályás labdarúgásban mutatkoznak be. Egész évben aktív sportéletet élnek, ennek eredményeképpen a tavalyi amerikai világversenyen gimnasztikából hét ezüstérmet hoztak haza. Zöld út az előfinanszírozásnak? (Folytatás az 1. oldalról) A gazdaságossági számítások szerint azonban az üzlet csak akkor jöhet létre, ha a hét megyéből a Tigáz Rt. összes részvényeinek 25 százaléka plusz egy, azaz 4,250 milliárd forint értékű, kizárólagos érvényű szerződést szerez az EPIC. Másként szólva: az önkormányzatoknak kiadandó 6,8 milliárd forintnyi részvény 62,5 százalékára van szükség a hét megyéből, ellenkező esetben nem jöhet létre a megállapodás. (Heves megyében az 50 település mintegy 800 millió forintnyi értékpapírra számíthat.) A szerződés életbe lépésének másik, nem kevésbé lényeges feltétele, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. mihamarabb kiosz- sza a részvényeket. Mint ismeretes, a késlekedés oka, hogy némely megyékben nem erősítették meg közgyűlési határozatokkal a vagyonarányos kiosztásra vonatkozó igényt, enélkül pedig az eredeti, tehát lakosságarányos kiosztás maradna érvényben. Ez viszont - a nagyobb települések kivételével - szinte minden község érdekét sértené. A legutóbbi hírek szerint azonban augusztus végén az ÁPV Rt. már pótolhatja elmaradását, ami egyben azt is jelentené, hogy szeptemberben megkezdődhet az előfinanszírozás, azaz: a megszorult települések az ősz elején pénzhez juthatnak. A megbízási szerződésben ugyanakkor az EPIC '98 végére ígéri a részvények értékesítését, ám könnyen elképzelhető, hogy ezt a határidőt - az önkormányzatok kérésére - egy évvel előrehozzák. A tanácskozáson a részvények kérdése mellett szóba került az önkormányzati kézben lévő gázvagyon sorsa is. Az EPIC ezzel kapcsolatban is konkrét, kizárólagos megbízást tartalmazó szerződést ígér két héten belül. Eszerint - ha a többség alá- írjá - ’97 végére kellene eladnia a rendszereket. Jelenleg még ezek felértékelése zajlik, és csak ennek ismeretében készíti el az osztrák cég az értékesítési koncepciót. (kühne) A Nyári Egyetem Vendégkönyve A hivatástudat összeköt A kassai Nagy Mária építészmérnök már visszatérő hallgatója a műemlékvédelmi egyetemnek.-Két esztendővel ezelőtt ismerkedtem meg a barokk várossal, s az elbűvölő nosz- vaji környezettel. Örültem annak, hogy meghívtak, hiszen - s ezt egyáltalán nem udvariasságból mondom - a program beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hozzájárult ahhoz, hogy egybevessem a honi és az itteni eredményeket, s a hazai viszonyokhoz adaptáljam a legígéretesebb módszereket. Nem is szólva arról, hogy közel kerültem sok olyan kollégához, akikkel ma is tartom a kapcsolatot. Otthon a Szlovák Műemlékvédelmi Vállalat helyi részlegénél tevékenykedik. Mindennapi teendőit változatosnak, sokrétűnek minősíti.- Hozzám a városkörnyéki hagyaték óvása, mentése tartozik. Tengernyi a teendő, s bizony, pénzben mi sem bővelkedünk. A gondokért azonban kárpótol mindnyájunkat az, hogy a múlt hagyatékát mentjük át a jövőnek, vagyis tőlünk is függ, hogy miként vélekedik minderről az utókor. Szóba kerül a kelet-európai rendszerváltozások sorsa. Náluk is nehéz az élet, s elkülönül egymástól a túlontúl gazdagok és a sanyargatottak tábora.- Mégis bizakodom, hiszek abban, hogy a hozzáértéssel társult kitartás, illetve cselekvésvágy hosszú távon meghozza a maga gyümölcsét. Kétségkívül többet dolgozom, mint bármikor, de az anyagi méltatás sem hibázik. Jó lenne, ha ez az elv és gyakorlat mindenki esetében érvényesülne. Utalok az ottani magyarok panaszaira, véleményét kérve minderről.- Hadd hangsúlyozzam: sosem voltam párttag, semmi FOTÓ: PERL MÁRTON közöm a politikához. Annál inkább a küldetésemhez. Jó érzés kiemelni azt, hogy az ilyen szemlélettől vezéreltek egymásra találnak, meglelik a közös hullámhosszat. Másképpen fogalmazva: ez azt jelenti, hogy ilyesféle kérdés körünkben fel sem vetődik. Nézze, a becsületes, a jó szándékú emberek örülnek a bennük fellelhető erényeknek, azonosságnak, s tisztelik a különbözőséget, a másságot. Aki így gondolkodik, megmenekül a konfliktusok tetemes részétől, s viszonylag könnyen tolerálja a mindennapi problémákat. Ez a magyarázata annak, hogy mindig feltaláltam magamat, s szlovák kollégáimmal együtt munkálkodunk a közös célok maradéktalan valóra válásáért. Ezért leltem körükben barátokat, olyan társakat, akikre bármikor számíthatok.- Mit vár az idei kurzustól?-Ugyanazt, mint a korábbitól. Tetszik a központi téma, hiszen a XX. századi építészet is büszkélkedhet számos átörökítésre méltó relikviával. Épp ezért jó, ha tisztázzuk a mindenütt felvetődő szakmai kérdéseket, hiszen ez valamennyiünk hasznára válik... Pécsi István Veszedelmes az egri Görög utca 17. alatti épület A halálba táncolnak? Nem szándékunk címünkkel falra festeni az ördögöt. Csupán a figyelmet kívánjuk felhívni: súlyos következményekkel járhat, ha a tánchét folytatódik az egri Görög utca 17. szám alatti épületben. Dr. Estefán Géza, a város jegyzője - mindazon túl, hogy táviratozott az oktatóknak, a tulajdonosoknak - lapunkon keresztül is tudatja: a házban tartózkodni rendkívül veszélyes. Több statikai szakértő egybehangzó véleménye szerint ugyanis az épület nem alkalmas táncoktatási tevékenységre. A táncosokra közvetlen baleset- veszély leselkedik. Mint a városi jegyző információjából kiderült: az épület tetőterének használatát jogerős határozattal betiltották, s ezzel egy időben bontást rendeltek el a szakemberek. (n. z.) A nyár végére elkészül Orvosi központ Felnémeten Biztatóan halad a felnémeti városrészben tervezett komplex gyógyászati központ kialakítása. A régi általános iskola helyiségeiben két felnőtt szakrendelőt, egy gyermekrendelőt, egy védőnői szobát és egy gyógyszertárat rendeznek be. A múlt hónap végi műszaki átadás után most már a pótlásokat végzik a szakemberek. Mint a Főmérnöki Iroda vezetője, Gadavics Gyula elmondta: a 30 millió forintba kerülő önkormányzati létesítmény előreláthatóan a nyár végére készül el teljesen, hiszen a berendezések, a bútorzat elhelyezése még hátravan. Ennek négymillió forintos költségére az Egészségügyi Minisztériumtól pályázat útján szeretnének hozzájárulást kapni. (kj) Többségi tulajdont szerzett az Eger Invest Rt. "(Folytatás az 1. oldalról) Az rt. részaránya ebben 50 százalék. Működik az Universal Nyomda Kft. is, amely kiadói tevékenységet végez és különböző termékeket készít. Ott az rt. részaránya 80 százalék. Az Universal Autócentrum Kft. pedig gépkocsik, alkatrészek értékesítésével, szervizzel foglalkozik. Ezek mellett a japán Mitsubishi márkakereskedője is. Ebben az rt. részaránya 49 százalék. Az új többségi tulajdonos szerint a hatékonyság érdekében várható profilváltás, ezért az augusztus 12-i közgyűlésen már új üzleti tervet ismertetnek majd. (mentusz) 29. Hamar százados úgy ébredt, mint aki teljesen újjászületett. Ránézett az órájára, délután kettőt mutatott.- Ezt nevezem! Jól elaludtunk - gondolta magában. Mellette gyermekien angyali arckifejezéssel békésen aludt Gyöngyi, s mivel Hamar nem akarta felébreszteni, így óvatosan ki- somfordált a fürdőszobába. Most vette észre, hogy ugyancsak hasogat a karja. Meg is dagadt és kissé át is vérzett a kötés. Hamar elmosolyodott: - Na, igen! Aki hölgyet visz az ágyába bekötött karral, az így szokott járni - gondolta, miközben pokoli kínok között megborotválkozott. Éppen ruhájába bújt, s a kávéfőzővel kínlódott nagyban, amikor szelíden kopogtattak az ajtón.- Ez ugyan' ki lehet... - morfondírozott magában. A választ az ajtó nyílása adta meg, ahol teljes életnagyságban ott állt Herczeg Jani.- Mit szólsz, Pista? Én vagyok a házi futár!- Mi van, Jani? Mondjad! - jött a válasz.- Be sem hívsz? - kérdezte a nyomozó.-Nem, öregem, vendégem van.- Na jó. A főnök kéri, hogy ha tudsz mozogni, akkor háromra legyél az irodájában. Sürgősen beszélni akar veled.- Ott leszek. Szevasz - csukta be az ajtót Hamar.- Ki volt az, drágám? - kérdezte az álmos női hang a hálószoba felől.-A főnököm üzent, hogy háromra menjek be.- Akkor jó. Ráérünk - karolta át Hamar nyakát a lány.-Gondolod, hogy ráérünk? Csak azért, mert elmúlt kettő.- Atyavilág! - sóhajtott Gyöngyi. - Mi aztán jól elaludtunk!- Talán sajnálod? - kérdezte kajánul Hamar.- Szeretném leszögezni százados úr, hogy semmit sem sajnálok - nevetett Gyöngyi. - Életem legszebb éjszakája volt a mostani.- Akkor jó, mert én is így érzem - mondta Hamar, és nagy lendülettel beugrott a lány mellé az ágyba. A legszebb perceket mindig az élet alkotja, de könyörtelenül szét is tudja rombolni.- Sietnünk kell - ugrott fel egy kicsivel később. - Már fél három!- Tulajdonképpen csak téged hívott az őrnagy, nem? - mondta Gyöngyi.-Na és? A gyanúsítottnak jár a védelem joga. Tessék engem elkísérni — vigyorgott Hamar.- Na, nem bánom. Lehet róla szó - szólt a lány, és kikászálódott az ágyból. Éppen hármat ütött a város templomának toronyórája, amikor a gyanúsított és védője beléptek Neményi irodájába.- Üdvözlet mindenkinek - szólt Hamar a bent ülő Neményi őrnagynak és Franka alezredesnek. - Egyébként jelentkezem. Franka végigmérte az érkezőket, és arra gondolt, hogy valamikor ők is ilyen szép pár voltak a nejével. De hát az idő elszáll, a zsaru öregszik, mellette meg nem leányálom egy feleség élete.- Hogy van a karod, Pista? - érdeklődött az alezredes.- Köszönöm, jól. Fáj kissé, de egye fene. Fő, hogy nem találtak el rendesen — mondta Hamar.- Ügyvédnő, hogy érzi magát? - érdeklődött az alezredes tovább.- Ha arra gondolt, hogy fáradt vagyok-e, akkor az a válaszom, hogy rég voltam ilyen kipihent - szólt a lány.- Nagyszerű! De jobb lenne, ha leülnének - mondta Franka.- Miért hívattál, főnök? - kérdezte Hamar, miközben mindketten leültek.- Szeretném tudni, hogy küldtél-e mostanában Murainak zsaroló levelet? - kérdezte az őrnagy.- Hogy én? Levelet? - kérdezte ámulva Hamar.- Megint kezdődik minden elölről, őrnagy úr? - érdeklődött Gyöngyi. (Folytatjuk) Gulyás József