Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)
1996-07-22 / 170. szám
1996. július 22., hétfő SporTTüköR 11. oldal Birkózás A fiatalokra szállt a felelősség Ha egy, a nehézatlétikában küzdő sportember nagyot fogyaszt, az valahol visszaüt. Repka Attila, a kötöttfogású birkózás 68 kilogrammos olimpiai bajnoki címvédője pénteken nagy kínok árán hozta versenysúlyát, majd amikor bement az olimpiai faluba, elájult. A jelentékeny kalciumveszteség következtében hat órára az orvosok vették kezelésbe, infúziót is kapott. Szombaton reggel a World Congress Centerben azután már ismét mosolygott, bizakodott. És jött az igazi hidegzuhany, a selejtezőben csatát veszített. Farkas az orosz Cvír ellen sem pörgetni, sem emelni nem tudott, így öt perc után 0-0-ra végeztek, jött a hosszabbítás. Ebben az orosz 15 másodperc elteltével levitellel vezetéshez jutott, majd még kétszer kicselezte Farkast és 3-0-ra nyert. Az olimpiai bajnok kedve szertefoszlott, a ő-ágon 4-0-ra kikapott az örmény Gegamjan- tól, úgy búcsúzott élete második olimpiáján, hogy egyetlen technikai pont sem fűződik a nevéhez. Repka Attila vesztesek ágán próbálkozott előre haladni a bronzérem felé, ám az észt Nyi- kityin ellenében, a találkozó fél- távjához közeledve, egy kicsit előkészítetlenül próbált indítani egy hátraesést. Ebbe a manőverébe az észt ügyesen belefogott, Repka szerencsétlenül ért szőnyeget. Nyikityin kétvállal győzött, amikor Repka földet ért, élet sem volt benne, majd kórházba került. A szombati rossz birkózónap vajon befolyásolja-e a további három sportember formáját? Berzicza Ferenc, a 74 kg-ban induló Tamás édesapja:- Nem tudom mivel magyarázni ezt a szombatot, két bajnokunk került a veszteséglistára. Tamással beszéltem, feltűnően nyugodt, még az sem zavarta meg, hogy Repka és Farkas búcsúzott. Vjacseszlav Klimenko, a 90 kg-ban hétfőn szőnyegre lépő Gelénesi Nándor ukrán egyesületi mestere, ugyanerre a kérdésre ezt a választ fogalmazta meg: - Gelénesi hallatlanul elszánt. Olyan nyugodt, mintamilyennek soha nem láttam. Kocsis Ferenc, Farkas Péter egyesületi edzője, az 1980-as moszkvai olimpia 74 kg-os bajnoka: - Péter kiesése egy dráma. Pénteken még azt mondtam, simán nyeri az olimpiát. Ez a sport. Az orosz ellen remekül kezdett, de megzavarta, hogy a hosszabbításban az első levitelnél Cvír elgáncsolta őt. Ezután korlátlanul kitámadott, az orosz ügyesen kontrázgatott és megverte. Az örmény birkózóval szemben a reményágon már kedvét veszítette. Nem tudom, mit hoz a jövő, kell három-négy nap, amíg értékelni tudom ezt a szombatot. A felkészüléssel pedig semmi gond nem volt. Farkas jól fogyasztott, az edzéseken kifejezetten pattogósán teljesített, volt kedve és hangulata is a birkózáshoz. Némi gond az, hogy a kollektív hangulat egy kicsit megbomlott az utóbbi hónapokban. Elképzelhető, ez is közrejátszott két bajnokunk korai kiesésében. Farkas Péter (jobbról) az idén rendre 90 kg-ban idult, az olimpiára aztán lefogyott, de ereje is elhagyta Atlanta a televízióban Július 22., hétfő TV 1 11.00-12.00 - Ismétlések, összefoglalók TV2 16.05-18.30 - Evezés, torna, úszás TV2 21.00-24.00 - Torna, ökölvívás, vívás, cselgáncs, súlyemelés, torna, vízilabda (Magyarország - Hollandia) TV2 01.30-05.30 - Torna, úszás, ökölvívás, kosárlabda További várható tudósítások: baseball, gyeplabda, labdarúgás, lovaglás, vitorlázás. /<:F^ GdCSDK HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 3300 Eger, Deák Ferenc u. 51. Postacím: Pf. 440 3301 Tel.: (36) 429-612, 429-613, 429-614, 416-660, 416-760 Telefax: (36) 312-989 E-mail: hkik @ mail.datanet.hu BÉLAPÁTFALVI CEMENT- ÉS MÉSZIPARI RT. 3346 BÉLAPÁTFALVA, IV. BÉLA ÚT 1. Telefon: 00-36-36-354-377 Telex: (61) 63 313 BÉCEM RT. Telefax: 00-36-36-354-405 Gyöngyösi András (11) támadásban a magyar-orosz mérkőzésen Vízilabda: két mérkőzés - két szép győzelem Legyőztük az oroszokat és a németeket A vízilabda-tornán az éremesélyes magyarok győzelemmel kezdtek: Magyarország - Oroszország 8-7 (1-2,1-3, 4-1, 2-1) A mérkőzés első felét jobb minél' hamarabb elfelejteni, ugyanis ebben az időszakban szinte semmi sem jött be az esélyesebbnek tartott magyaroknak. Az első negyed után még nem is volt ok a nagyobb ijedtségre, hiszen ekkor még csak egy góllal vezettek az oroszok. Ám a következő hét perc sokkal rosszabbul alakult, ekkor már három találattal elhúzott az ellenfél. Aztán szülte varázsütésre feljavultak a teljesítmények, a kapuban Kosz bravúros védések sorozatával hívta fel magára a figyelmet, s a társak is sokkal jobban védekeztek, mint korábban. Ennek meg is lett az eredménye, mert Benedek, Kásás és Tóth F. egy-egy találatával sikerült újból egyenlővé tenni az állást. Ekkor 6-6-ot mutatott az eredményjelző. Innen kezdődött az utolsó játékrész, amelynek első gólját Varga Zs. lőtte, s ezzel vezettek először a Világ Kupa-győztes magyarok, akiket ezúttal is az aranyérem egyik fő várományosaként emlegetnek. Később Benedek, majd Vincze növelhette volna az előnyt. Az előbbi a kapufát találta el, az utóbbi pedig még pontatla- nabbul célzott. A kihagyott lehetőségek után megint az oroszok következtek, gyorsan egyenlítettek, sőt, a maguk javára fordíthatták volna az eredményt. De úgy tűnt: any- nyira fáradtak, hogy elégedettek az egyik ponttal is, ám 19 másodperccel a játékidő letelte előtt újból a magyarokhoz került a labda, majd 8-cal a vége előtt Kásás nagyszerűen vette észre, hogy Mak- szimov fölöslegesen elhagyta a kapuját. Távolról bátran ejtett, s a labda a kapufát érintve jutott túl a gólvonalon. Kozlov még megpróbált válaszolni, Kosz azonban ezúttal is a helyén volt, így végeredménynek maradt a 8-7-es magyar győzelem. Vincze és társai gyenge kezdés után parádés hajrát vágtak ki, s az a legfontosabb, hogy végül is győztesként hagyhatták el a medencét. Jók: Kosz, Kásás, Benedek, illetve Gorskov, Panfilij. Magyarország - Németország 9-8 (3-1, 3-3,1-3, 2-1) G.: Kásás 3, Dala 2, Benedek 2, Gyöngyösi, Németh. A vártnál nehezebben született meg a magyar csapat győzelme, mivel a németek rendre egyenlíteni tudtak. Az utolsó másodpercekben a mieink kezében volt a labda. Egerszegi Krisztinának maradt esélye Az első versenynapban több volt az üröm, mint az öröm, a legfájóbb talán Egerszegi Krisztina félsikere volt, aki 400 vegyesen címvédőként csak bronzérmes lett. Pedig nagyon fontos lett volna a győzelem a számára, s nem elsősorban az aranyért járó 3,5 millió forint elvesztését bánhatja, hanem azt, hogy ezzel egyszerre három csúcs megdöntéséről maradt le. Egyrészt nem lett minden idők legeredményesebb hölgyolimpikonja, hiszen a tornász Keleti Agnes ötszörös bajnok, másrészt így csak holtversenyben vezeti a legtöbb egyéni aranyat - szám szerint négyet - nyert magyarok listáját, együtt Keletivel és a volt úszótárssal, Darnyi Tamással. Ennél is nagyobb bravúr lett volna azonban az ötödik egyéni arany amiatt, mert úszásban erre az olimpiák száz esztendeje alatt senki nem volt képes. Sem a kilenszeres győztes amerikai Mark Spitz, sem a hatszoros bajnok amerikai Matt Bio- ndi és német Kristin Otto, sem a legendás Johnny Weismüller. Persze ne feledjük, hátra van még Egerszegi fő száma, a 200 hát, ott mindenért kárpótolhatja magát. És persze tízmilliós szurkolótáborát...-Meg kell emészteni a történteket, egyelőre csak annyit tudok mondani: mindketten sokkal jobbra számítottunk. Muszáj minél hamarabb feldolgozni mindent, mert Krisztinát össze kell rázni a 200 hátra - fejtegette Kiss László, a női válogatott szövetségi kapitánya, akinek másik tanítványa, Gütt- ler Károly - az idei eredményeknek megfelelően - a dobogóról is leszorult. Növekszik az elégedetlenség a rendezés miatt Az atlantai olimpia gyatra rendezése körül egyelőre nem csillapulnak a kedélyek. A csapatvezetők nemcsak a hosszúra nyúlt megnyitóünnepség rendezésével voltak nagyon elégedetlenek, hanem az első versenynapok körülményeivel is. Különösen élesen bírálnak a németek. A német dpa hírügynökség jelentése szerint „számos ország csapatvezetői felszólították a szervezőbizottságot, hogy több téren módosítson az időnként lehetetlen állapotokon". „A szervezés teljesen összeomlott. így nem lehet bánni emberekkel” - fakadt ki a megnyitó fejetlenségei után Ulrich Feldhoff, a német csapat vezetője. A szervezetlenség, a hozzá nem értés folytatódott a versenynapokon is. Rengetegen panaszkodnak a teljesen megbízhatatlan szállítási körülményekre, az örökös és hosszas várakoztatásokra, a szigorú, de nagyrészt értelmetlen biztonsági procedúrákra. Az evezősök, köztük az amerikai sportolók, vasárnap már ülősztrájkot rendeztek az egyik utca forgalmát elzárva, hogy nyomatékot adjanak elégedetlenségüknek. Az olimpiai mozgalom sokat tapasztalt idősebb funkcionáriusai közül is sokan úgy nyilatkoznak, hogy ilyen csapnivaló rendezést még soha sehol nem láttak. A német hírügynökség kommentárja azt fejtegeti, hogy a NOB-nók. előbb-utóbb tennie kell valamit az olimpiákat fojtogató gigantizmus ellen, és kezelhető méretekre kell mérsékelnie a játékokat. Juan Antonio Smaranch elnök viszont egyelőre elégedettnek látszik a dolgok menetével. Örömmel nyilatkozott arról, hogy a tisztújítás után all tagú végrehajtó bizottságban 6:5 arányú többségbe kerültek az egykori sportolók a „civilekkel” szemben. Márpedig az olimpiai mozgalom további fejlődéséről és irányáról mégiscsak az egykori aktív sportolók határozhatnak legjobban. A németeknél jóval kisebb súllyal és feltűnéssel, de a görögök is keserű kommentárokkal kísérik az atlantai olimpia első napjait. A görög sajtó még mindig nem emésztette meg, hogy száz évvel az olimpiai játékok újkori felelevenítése után nem a hellén főváros rendezhette az ötkarikás küzdelmeket. A görög sajtó és televízió csú- fondáros megjegyzésekkel, karikatúrákkal szól az atlantai olimpiát elárasztó kalmárszellemről. Szerintük a NOB halhatatlanjai inkább Coca-Cola- és CAW-olimpiára szavaztak az igazi olimpiai szellem helyett. * s~\ Allantal996 TM.019U2 ACGG HEVES "g'HÍRLAP0 Olimpiai játék Kedves Sportbarátok! Mától kezdve július 37-ig minden nap felteszünk egy kérdést az olimpiai játékokkal kapcsolatban azoknak, akik szeretnek játszani. Az olimpiai játékunkban résztvevőknek nincs más dolguk, mint hogy a helyes válaszokat összegyűjtik, s a fenti sorszámozott emblémával együtt borítékban elküld- jék szerkesztőségünk címére 1996. augusztus 2-ig, vagy személyesen behozzák az előbb megjelölt napon 16 óráig. A helyes megfejtések közül sorsoljuk ki a szerencsés nyerteseket, akik értékes ajándékot nyerhetnek. A nyertesek névsorát augusztus 5-i, hétfői számunkban közöljük majd. I. kérdés: Az atlantai olimpiát megelőzően hány aranyérmet szereztek összesen a magyar sportolók? Jó játékot kívánunk! Az ausztrálok már előre tekintenek A 2000. év nyári olimpiájának rendezője, az ausztráliai Sydney városa nem kevesebb, mint száz megfigyelőt küldött Atlantába, hogy tanulmányozzák apró részletekig az amerikaiak eljárásait és tapasztalatait. Annyi bizonyos, hogy az autóbuszsofőrök toborzásáról nem szabad példát venniük. A sportolókat, edzőket és vezetőket a falu és a pályák között fuvarozó autóbuszok vezetői nagyrészt más amerikai városokból kerültek Atlantába, s többnyire ugyanolyan gyámoltalanul böngészik a város térképét, mint utasaik... Maradnak a faluban Bojkottál az iráni ökölvívóelnök Teheránban egy iráni lap arról számolt be, hogy az iráni öklözök szövetségi elnökük nélkül voltak kénytelenek kiutazni Atlantába, mert Ahmed Atak-Nuri politikai megfontolásból a lábát sem akarta betenni az Egyesült Államokba. Mint ismeretes, Irán az 7979-es iszlám forradalom óta élesen szembenáll az Egyesült Államokkal. Az iszlám gárdisták még 7979-ben betörtek Teheránban az amerikai nagykövetségre és túszul ejtettek 52 amerikai állampolgárt, akiket aztán jó másfél évig fogva tartottak. Az Iráni Ökölvívó Szövetség elnöke, Natek-Nuri most azt mondta az Abrar című lapban nyilatkozva, hogy az iráni sportolók Atlantában ki sem teszik a lábukat az olimpiai faluból, mert egyszerűen nem kívánnak az Egyesült Államokban lenni. V» >