Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)

1996-07-17 / 166. szám

1996. július 17., szerda 3. oldal Megyei Körkép Aki vet, nem biztos, hogy arat is Karácsondi téesz kontra nagvfügedi vállalkozó Toixvégen Befőtt Talán még egy évtizede sincs annak, hogy fiatal, tehetséges kol­légám megtisztelt bizalmával, s első - publicisztikainak mond­ható - írását a kezembe nyomta. A jegyzet címe Befőtt volt. Tizen-huszonéves hevülettel írott eszmefuttatása némileg ironizálva arról szólt, hogy a felnőtt korosztály némely tagjai lázas buzgalommal töltik az üvegeket télirevalóval, befőttez- nek, s közben észre sem veszik, hogy kisszerű és kispolgári életformájukat konzerválják. A befőtt tehát az írásban a maradiság, a konzervativizmus, a változtathatatlanság szimbólumává nőtt, s akkor, abban a társa­dalmi, emberi környezetben, az adott szerző szájából (egészen fiatal tollforgatóról volt szó) hitelesnek is tűnt, úgyhogy elis­merő bólintással nyugtáztam a sorokat, tetszett a szösszenet módfelett. Mindez csupán egy évtizede volt. Ma már nem töprengek a maradiság, a kispolgáriság, a konzervativizmus mibenlétén, nem ironizálok, nem fanyalgok. Szabad óráimban - sok más mellett - gyümölcsöt, savanyúságot teszek el télire. Mert szü­leim kertje megtenni, mert kár lenne veszni hagyni a nyáron még olcsón megőrizhető vitaminokat ilyen drágaságban. Mert a gyerekek télen is éhesek lesznek, és télen is szeremének zöldfé­lét enni. Mert az infláció végét még megjósolni se merjük szá­mokban. Már most, a héten hisztéria támadt a cukor körül (mondják: egy hét múlva már a diszkontokban is száz'forint fö­lött lesz), s egy kis üvegnyi dzsem (legyen akármilyen alap­anyagból) szintén többet ér száz forintnál. Nem tudom, fiatal kollégám most mit írna. Alighanem más metaforát választana a mondandójához. Ahogy a dolgok állnak, a befőtt ma a megfontoltság, a gazdaságosság és az előrelátás szimbóluma lett. Jámbor Ildikó Dobó István vitézei lettek A vármúzeum nyári táborozói- Igen. Kiss Imre, a földki­adó bizottság elnöke közölte is Bemát Józseffel, hogy a terüle­tet akkor „ütheti” ki, ha az le lesz aratva.- Mi történt ezután?- Az esetet jelentettük a rendőrségnek, s tudomásunk szerint lefoglaltak tizenegy va­gon terményt, ami becslésünk alapján fele a betakarított mennyiségnek. * Megkerestük Bemát Józsefet is, hogy mi a véleménye a történ­tekről.- A részarány-tulajdonú föl­deket hivatalos szerződések alapján vásároltam meg még a múlt év közepén - kezdte a vál­lalkozó. - Erről többször is tá­jékoztattam a téesz vezetőségét tavaly szeptemberben. Egyéb­ként azokat, akiktől megvettem a területeket, nem igazán érde­kelte a föld. Véleményem sze­rint a téesz vezetősége azt sem tudja megmondani, hogy kiktől béreltek egy-egy darabot. Mi­után megvásároltam az arany­koronákat, azonnal kértem a földkiadó bizottságot, hogy je­lölje ki részemre a területet. Ez megtörtént, s ezáltal a tulajdo­nomba került. Az év elején is többször kerestem az elnök urat ebben a témában, de nem muta­tott hajlandóságot az egyez­ségre. Az ügyvédem által levélben is megkerestük az elnököt. Azt írtuk neki: „A tulajdonosi vál­tozásról az illetékes földhiva­talnál kialakult gyakorlat sze­rint az érintettek az új tulajdo­nos, valamint a Karácsondi Ag­rárszövetkezet ( úgynevezett ) ideiglenes tulajdoni lapot ka­pott. Vagyis hivatalos eljárás­ból is értesültek a felek a jog szerinti változásról éppen azért, hogy az érintettek a használati viszonyukat rendezhessék." Én egyezségre törekszem, és most is hajlandó vagyok tár­gyalni, azonban a téesz veze­tése ettől elzárkózik - tárta szét a karját Bemát József. - Egyébként van még egy másik betakarításra váró terület is, amit méltányosságból mosta­náig nem arattam le. Hangsú­lyozni szeretném: kompromisz- szumos tárgyalást javaslok, ha arra a másik fél is hajlandósá­got mutat. * Megkérdeztük a földkiadó bi­zottság elnökét, Kiss Imrét is.- Bizottságunk a ’93-as tör­vény értelmében a földet adta ki. A földön lévő termés vagy vetés megegyezés kérdése az új és a volt tulajdonos között. Az aranykorona vásárlásának fel­szabadítása egyben az érvény­ben lévő törvény hiányossága is. * Lapunk kérdésére a Gyöngyösi Rendőrkapitányságtól megtud­tuk, hogy valóban lefoglaltak bizonyos mennyiségű terményt a vizsgálat lezárásáig. Az ügy­ről a rendőrség szakemberei azonban csak a nyomozás befe­jezése után tudnak bővebb fel­világosítást adni. Fáczán Attila A nyári hónapok a legnehezebbek Jelentősen megcsappant a véradók száma Véradókra mindig szükség van, még ilyenkor, nyáron is. Ilyen­tájt több a baleset, s az egyes kórházi osztályokon is változatla­nul igénylik az életmentő, gyógyító vért. „Summáját írom Egör várá­nak...” - hangzott fel a Dobó István Vármúzeum első egyhe­tes nyári táborának zárásakor a romkertben. Az egy hétig a vá­rossal, népével, a vár történel­mével ismerkedő táborozok két csapata, a védő egri vitézek és a támadó törökök vetélkedtek a versenyeken a pontokért, és ön­álló produkcióval készültek a táborzárásra. Gárdonyi Géza regényének, az Egri Csillagok­nak egy részletét mutatták be. Mindkét csapat Gergő és Vi- cuska elrablásának történetét játszotta nagy átéléssel. Nem hiányzott a félszemű Jumur- dzsák és a falubeli parasztasz- szony sem. Végül a védők vit­ték el a pálmát, egy ponttal előzve meg a támadókat. Császi Irén, Veres Gábor muzeológusok, Ficsor Györgyné gyűjteménykezelő és a vármúzeum munkatársai a Gyermek- és Ifjúsági Alapprog­ram Tanácsa pályázatán nyer­ték a pénzt az általános és kö­zépiskolás gyerekek játékosan tanító táboroztatására. A megyéből jelentkező diá­kok naponta új tudományterü­lettel ismerkedtek meg. Bete­kintést nyertek a múzeumi kuta­tómunka folyamatába, a gyűj­tésbe, feldolgozásba, megőr­zésbe. Bejárták a vár nagykö­zönség számára nem látogat­ható titkos járatait. A restaurá­tor műhelymunka rejtelmeibe pillanthattak be. Kirándultak a kisnánai vár­hoz, a szlovák tájházba. Meg­nézték a Gárdonyi-emlékházat, a múzeum bőrkötésű könyveit. (Folytatás az 1. oldalról)- Mekkora területről van szó?- Körülbelül ötven hektár- . ról... A szövetkezet kétmillió fo­rintot költött vetőmagokra, nö­vényvédő szerekre, de termé­szetesen a föld megművelése sem volt olcsó mulatság. A je­lenlegi búzaárakat pedig nem kell ecsetelnem. ?- Kinek a nevén van a terü­let?- A földhivatal nyilvántartá­sában a téesz nevén szerepel. S most ide jön egy ember, és azt állítja mindennemű okirat nél­kül, hogy az övé. Kérdezem én: miféle jogállamban élünk?- Akik eladták az önök bér­leményét, miként nyilatkoztak?- Ez egy érdekes dolog, mert a tulajdonosok nem is biztos, hogy eladták. Azok a szemé­lyek, akikkel tartós földhaszná­lati szerződésünk van, nem je­leztek nekünk semmit.- Önök sem keresték őket?- Nem tudjuk, hogy kik ezek a személyek, ezért kettős a csapda. Hatszáz taggal van ér­vényes szerződésünk, s hogy a szóban forgó terület pontosan kié, azt most nem tudni. A rendszerváltáskor, amikor a földeket magántulajdonba ad­ták, nem helyrajzi szám szerint osztották ki, hanem aranyko­rona alapján. A helyi földkiadó bizottság pedig nem közölte ve­lünk az érvényben lévő adato­kat. Feltételezem egyébként, hogy tudatosan, mert tudniillik a zavarosban könnyű halászni.- Felvették a kapcsolatot az említett bizottsággal? Templomi koncertek Barokk fesztivál Az Ünnepi hetek a barokk Egerben sorozatban két fi­gyelemre méltó koncertre kerül sor. Szerdán lesz a Minorita-templomban a Cantus Agriensis kamarakó­rus önálló estje. A kórus ko­rábban már két alkalommal fellépett a rendezvények so­rában. Most Gergely Péter Pál karnagy vezetésével önálló repertoáiját mutatja be. Az este nyolc órakor kezdődő hangversenyen Lassus, Pa­lestrina és Monteverdi mad­rigáljait, motettáit adják elő, továbbá Kodály Zoltán több kórusművét. Elhangzik egy Hándel- részlet, s néhány kortárs mű, köztük Kátai László Agnus Dei című darabja. Július 21- én, este nyolctól pedig a Ba­zilikában Király Csaba or­gonaestjét tartják. (fi) A nyári időszakban általában nehezebb dolguk van a véradó­állomásoknak. A Heves Me­gyei Önkormányzat Markhot Ferenc Vértranszfúziós Intéze­tében dr. Péter Éva alorvos adott erről helyzetképet.- Ezekben a hónapokban igencsak megcsappan a vér­adók száma. A legtöbben sza­badságra mennek, a munkahe­lyeken kevesebben dolgoznak. Éz egyébként évekre vissza­menő tapasztalat. Igyekszünk azonban úgy behívni a donoro­kat, hogy mindig legyen ele­gendő vértartalék. Abban az esetben, ha végképp kifogyunk, az országos vérellátó hálózat­hoz fordulunk segítségért. Az orvosnő elmondta to­vábbá, hogy a késő tavaszi idő­szakban sok, a 18. életévét be­töltő fiatal jelentkezik náluk, s közülük egyre többen rendsze­res adókká válnak. Hatvanban dr. Szommer Ve­ronika főorvosnő, Gyöngyösön pedig Bognár Szilvia asszisz­tens sem vélekedett másképp. Bár szerintük akadnak olyanok, akik szabadságuk alatt is bejár­nak, s nemcsak a szervezett véradások idején „adakoznak”. A munkahelyeken nem veszik szívesen, ha munkaidő alatt ki­kérik az embereket. Jönnek vi­szont munkanélküliek, vala­mint diákok, akik év közben más városban tanulnak. De nemcsak őket várják... (elek) Sikeres volt a pályázat Pétervásárán: Bővítik a szociális otthont A Népjóléti Minisztérium pályázatán 2,2 millió forint támogatást nyert el Pétervására, s ez az összeg lehetővé teszi, hogy megkezd­jük az idősek napközi otthonának régen tervezett bővítését - mondta lapunk érdeklődésére Pál László polgármester. Mint az önkormányzat vezetője kifejtette, terveik szerint további nyolc idős ember elhelyezésére alkalmas szárnyat alakítanának ki, s ezzel húsz főre növekedne az intézményben elhelyezhető rászo­rulók, gondozottak száma a településen. A város polgármesterétől megtudtuk továbbá azt is, hogy még az idén szeretnék megkezdeni a szociális létesítmény építési munkála­tait. (s.p.) Rutinosabb a társulat, parádésabb a díszlet József a Líceum udvarán Július 18-án Egerben ismét felcsendülnek a Líceum udva­rán Tim Rice és Andrew Lloyd Webber musicaljének slágerei. A József és a színes, széles­vásznú álomkabát bibliai tár­gyú történetét a Gárdonyi Géza Színház társulata játssza el a szabadtéri színpadon. Tegnap délelőtt mi is elláto­gattunk a próbára. A színpadon még kosztüm nélkül, olajozot­tan és óriási lelkesedéssel dol­goztak a színészek.- Nyugat-Európában az a bevett szokás, hogy egy-egy sikerdarabot nyáron is éveken át műsoron tartanak - nyilat­kozta lapunknak Gáli László igazgató-főrendező. Salzburg­ban az Ünnepi Játékokon már tizedik esztendeje játsszák a Jedermannt (Akárkit), Klaus Maria Brandauerrel a fősze­repben, és senki sem ütközik meg ezen.- Ötvenöt előadáson túl vannak. Miben lesz más ez a József, mint a tavalyi?- Mind énekben, mind pe­dig táncban az elmúlt időszak kiforrottá tette, művészileg ki­érlelte a produkciót. Technika­ilag „többet tudó” fény- és hangelemeket alkalmazunk. A LAMBS Bt., amely a fény-, hang- és lézertechnikát bizto­sítja számunkra, tulajdonkép­pen az előadás második számú főszponzora. Ez a csapat, ez a szakembergárda, mely az Omega együttes technikájával indult, egész évben közremű­ködött a kőszínházi előadások megvalósításában is. Sajátjuk­nak tekintik a produkciót. Mennyiben lesz más ez az előadás? Magunk mögött tud­hatjuk azt a szeretetet, amely a közönségből árad. Vannak, akik már ötször-hatszor látták. Ez egy elementáris mű, ele­mentáris zenével. A társulat egységesen, jó színvonalon énekel, táncol, s időközben - remélem, nem hangzik dicsek­vésnek - tagjai megtanulták a szakmát, amelyre Amerikában külön képezik a színészeket. A Józsefet az Agria Játékok keretében, csaknem húsz szponzor támogatásával július 18-án, 19-én, 20-án és 21-én adják elő (esőnap 22., 23.), este 9 órától. (J. I.) Jó hangulatban zajlanak a próbák fotó: perl Márton A gyöngyösi könyvtár egy hónapig zárva A gyöngyösi Wachott Sándor Városi Könyvtár július 22-től augusztus 21-ig technikai okok miatt zárva tart. Ez idő alatt az Iskola utcai fiókkönyvtárban állnak az olvasni vágyók ren­delkezésére. Filmművészeti Nyári Egyetem Egerben Huszonkettedik alkalommal rendezik meg Egerben a Film- művészeti Nyári Egyetemet. A július 27-től augusztus 2-ig tartó művészeti kurzuson az elmúlt esztendő hazai filmter­mését vetítik le. Az Uránia Filmszínházban tartandó ren­dezvénysorozaton az egri származású operatőr-híresség, Illés György munkásságát is bemutatják majd. Vámosgyörkön vasutasünnep volt Sikeres vasutasnapot tartottak Vámosgyörkön is. Az állomás­főnökség által szervezett ren­dezvényen ott voltak a kör­nyező települések vasutasai. Kispályás foci, teke és lövészet szolgálta a kikapcsolódást, no meg az elmaradhatatlan gu­lyáskóstolás. Játszóházi program a családsegítőben A gyöngyösi Családsegítő Központ a szabadidő hasznos eltöltéséhez játszóházi progra­mot szervez 6-11 éveseknek az »intézmény Puskin utca 3. alatti épületében. Hetente szerdán­ként 15-17 óra között várják a gyerekeket. Felvilágosítás a 37/312-539-es telefonon. Szkéné-tanfolyam müvészpalántáknak A Budapesti Műszaki Egyetem Szkéné Színháza augusztus 2-15. között IDMC-műhely- tanfolyamot rendez. Jelentke­zés és beiratkozás augusztus 1- jén egész nap a Szkéné Szín­házban. Vidékieknek mérsékelt áron diákszállást is tudnak biz­tosítani. Emlékmű készül Mezőtárkányban A millecentenárium tiszteletére emlékművet készíttet a község önkormányzata. A helybeliek összefogásával készülő mű át­adását augusztus 19-re tervezik. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Füzesabony bel­terület, Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belte­rület. A HEVESTHÍRLAP ÜGYELETE: Újságíró: TARI OTTÓ Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon - (36)410-880 I Fax - (36)412-333 | * Terjesztő: BATA MARIANN Telefon - (36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents