Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-10 / 134. szám

6. oldal Hazai Tükör 1996. június 10., hétfő Közvélemény-kutatás a keleti országrészben Pártok népszerűségi listája Igazságügyi csúcs. Ked­den kezdődik Európa igaz­ságügy-minisztereinek kétnapos budapesti konfe­renciája, amelyen csaknem 40 ország mintegy 250 szakértője vesz részt. Zsarufesztivál. Huszon­hat ország hatszáz rendőré­nek részvételével egy héten át zajlik majd a Zsarufeszti­vál, amelynek keretében a magyar származású és ma­gyarul beszélő rendőrök első világtalálkozójára is sor kerül. Gyógyulóban. A fővárosi kórházakból folyamatosan engedik haza a betegeket, és csak nagyon kevés új pana­szos jelentkezik a múlt heti, budapesti szalmonellás fer­tőzés után. Az ÁNTSZ szakértőinek tájékoztatása szerint összesen mintegy 7 ezren ettek a szalmonellás ételből-, közülük csaknem ötezren betegedtek meg, s 450-460-an szorultak komo­lyabb panaszokkal kórházi ápolásra. Halálos száguldás. Há­rom biztonsági őr vesztette életét abban a balesetben, amelyet egy elszabadult ló okozott Dabason, az 50-es úton. A tragédiát az okozta, hogy BMW típusú sze­mélygépkocsijukkal eszeve­szett tempóval hajtottak és belerohantak az útra tévedt állatba. Leszámolás. Vasárnap reggel Budapest X. kerüle­tében fegyveres gyilkosság történt. Egy 25 év körüli férfi az utcán, a járda mellett több lövéssel megölt egy 36 éves ukrán állampolgárt, majd elmenekült. A Szonda Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatása szerint az ország keleti megyéiben a lakosság 20 százaléka rokon­szenvezik az MSZP-vel, ez 2 százalékkal kevesebb, mint az előző hónapban. Az FKGP 1 százalékkal kapott kevesebb szimpátiaszavazatot májusban, mint azt megelő­zően, így 12 százalékkal áll a második helyen. A Fidesz tá­mogatottsága 11 százalékos; az SZDSZ 9 százalékkal a negye­dik helyre szorult vissza. A KDNP-re a keleti ország­rész felnőtt népességének 5 százaléka, az MDF-re 4 száza­léka szavazna, ha a közeljövő­ben parlamenti választásokat tartanának. A parlamentbe be nem került pártokra együttesen 3 százalék adná szavazatát. Kö­zülük csupán a Munkáspárt érné el az 1 százalékot. Májusban a felnőtt népesség (Folytatás az 1. oldalról) Eképp az eredeti szellemiség továbbvitele, a folytonosság feltétlenül növeli a párt kibon­takozási esélyeit. Ezen túl az MDNP természetesen jelentős pontokon különbözőséget mu­tat az MDF politikájához ké­pest is, így például - jegyezte meg dr. Farkas Gabriella - a gazdaságpolitikában, lévén nem az alattvalóra, hanem a közjóért tenni akaró polgárra, tulajdonosra kívánnak építeni. Mindezt pedig azért, hogy ne szociálpolitikai kérdés legyen az ország lakosságának nagy része. Szűkebb pátriánkat érintve a politikus-asszony kijelentette: meggyőződése, hogy számukra nem lesz nehéz feladat, hogy kellően megismertessék az 52 százaléka menne el sza­vazni. Közülük 80 százalék már azt is eldöntötte, hogy melyik pártot részesítené előnyben. A MDNP-t a Heves megyei vá­lasztópolgárral, tekintve, itt alakult meg először a megyei választmány, s ma már tíz alap­szervezetük működik. Szabó Iván, az MDNP par­lamenti frakcivezetöje ugyan­csak sikerként könyvelte el a párt hétvégi rendezvényét. Mint beszédében egyebek mellett rámutatott: politikai stílusvál­tásra, és a „második generá­ció" színre lépésére van szük­ség. Ezalatt nem az életkorban mért korosztályra, hanem - mint lapunk kérdésére megje­gyezte - a politizálás második generációjára utalt: azaz az új alapok lerakására után már a továbbépítésre, a hatékonyabb működtetésre kell gondolni. Szerinte a Parlamentbe eredeti­leg bekerült hat politikai tömö­biztos szavazók 35 százaléka az MSZP-re voksolna. Az FKGP 18 százalék szavazatra számít­hatna. A Fidesz-MPP és az rülés még adós ennek átgondo­lásával. Az utóbbi évek adópolitiká­jára utalva megjegyezte: ha nem ment a költségvetésnek, az adókon „csavartak” egyet, le­hetetlenné téve a vállalkozókat, megbolondítva a gazdaságot. Szerinte, be kellene egyszer ál­lítani a szabályzókat, s ettől kezdve a költségvetés is csak egy „üzletfele” lenne ennek a rendszernek. Ehhez minden kö­rülmények között alkalmasz- kodnia kellene, tekintve: csak a stabilitás biztosíthatja egy or­szág felemelkedését. Nem is vé­letlen - fűzte hozzá -, hogy Magyarország, mint befektetési terület az utóbbi időben már korántsem bír a legkedvezőbb mutatókkal. (-ne) SZDSZ a politikailag aktív né­pesség 14-14 százalékának bi­zalmát élvezi. A parlamenti pártok sorát a KDNP és az Nagy jelentőségű kérdésekről tanácskozott és döntött a hét végén a Kereszténydemok­rata Néppárt Országos Vá­lasztmánya. Módosította az alapszabályt, a választott tisztségviselők mandátumát, és megszüntette az ügyvezető elnöki tisztséget. A KDNP tisztségviselőit a jö­vőben négyévenként választ­ják, de a most pozíciókat betöl­tők megmérettetésére még 1997-ben sort kerítenek. Az Országos Választmány arról is döntött: a pártelnökre mházza Füzessy Tibor megszüntetett ügyvezető elnöki posztjának jogosítványait, tovább erősítve ezzel az elnök jogkörét. A döntésekről Giczy György pártelnök elmondta: az alap­szabály-módosítás a KDNP tel­MDF zárja, az előbbi 10 száza­lékos, az utóbbi 6 százalékos szavazati aránnyal. A parla­menten kívül rekedt politikai szervezetek együttesen 3 száza­lék szavazatot kapnának. A megkérdezettek 29 száza­léka tartotta elfogadhatatlannak az FKGP politikáját, 18 száza­lék pedig az MSZP irányvona­lát ellenszenvesnek. Az MDF- et 5, a KDNP-t 2 , a Fidesz- MPP-t és az SZDSZ-t 1-1 szá­zalék utasította el. A parlamen­ten kívüli pártok közül a MIEP- pel 4, a Munkáspárttal 2 száza­lék fejezte ki ellenszenvét. A kérdezés ideje: 1996. május 10-23. A kérdezés módja: személyes kérdő­íves kérdezés. Az alapsokaság: min­den felnőtt, a keleti országrészben ál­landó lakóhellyel rendelkező, ma­gyar állampolgár. A minta: 473 fő a Dunától keletre. A minta és az alap­sokaság nem, kor és lakóhely típusa szerinti megoszlása azonosnak te­kinthető. Ferenczy Europress jes megújulását szolgálja. Az elkövetkezendő hónapokban a helyi szervezetektől a legfel­sőbb vezetésig újraválasztják a tisztségviselőket. Az új veze­tésnek kell a következő ország- gyűlési választásokon sikerre vinnie a pártot. A sajtótájékoztatón Latorcai János azt hangsúlyozta, az el­múlt időszakban nem volt ilyen kiegyensúlyozott a választ­mány, mint a mostam ülésen. Kérdésre válaszolva a pártel­nök elmondta: a küldöttek nem értettek egyet azzal, hogy a volt ügyvezető elnök, Füzessy Tibor a párt elnökségének tagja ma­radjon. Hozzátette: Füzessy Ti­bor szavazati jog nélkül ugyan, de a jövőben is jelen lesz. Tárgyaltak a párt költségve­téséről, és középtávú program­járól is. Ha most vasárnaD lennének a választások, ön melvik Dártra szavazna? országos adatok: a keleti országrész adatai; rcem szavazna, bizoayOlan KON? 5 FKGf 12 Dr. Faikas: vannak kitörési pontok Az MDNP kiszámítható gazdaságpolitikát ígér Nem lesz ügyvezető elnök a KDNP-ben Tisztújítás minden szinten Vezető pozícióba kerülhet! Egy kis szeren­•• csévél On vezető helyre kerülhet. Hogy hol? Egy hihetetlenül jó KI A Bestában! Amennyiben Ön rendelkezik vállalkozói vásárlói kártyával és 1996. június 1 -je és augusztus 31 -e között legalább 200.000 forint összértékben vásárol a Jééé C+C raktáráruházakban, egy KIA Besta haszongépjárművet nyerhet. Sorsolás: 1996. szeptember 13-án. A szerencsés nyertest levélben értesítjük. Figyelem! A Jééé C+C-vel Önt nem lehet megelőzni!

Next

/
Thumbnails
Contents