Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-08 / 133. szám
tPm1 . i1 111 Fr. I 71 TV S. 0. S. GyöngyösoroszM Gyöngyösorosziban a Toka-patak környéke elszomorító látványt nyújt. A napjainkban már csendesen csörgedező patak környéke szeméttel tell, a házak rogyadoznak, hajdani lakóik dühös hangja messze hallatszik. Mondják, rajtuk senki nem akar segíteni. Felvételeink a reménytelen helyzetbe került többgyermekes cigány- családok életkörülményeibe nyújt bepillantást. FOTO: PERL MÁRTON A mikor utoljára láttalak, Bahia, nagyon szép voltál. Alig ült el a hirtelen jött zápor, az esőfüggönyt meg-meglebbentő szellő beleborzolt az új frizurádba, talán percek múlhattak el csupán, hogy a fodrásznőd kacarászva letette a fésűt, s hamiskásan megjegyezte:- Remélem, tetszeni fogsz neki... Persze, nem gondoltam komolyan, hogy randira készülsz, mindössze egy apró pillantás utalhatott sietős utadra, amikor lopva, mint aki csak a szemébe hulló tincset akarja elsimítani, az órádra sandítottál. Evekkel ezelőtt ígérted meg, hogy egyszer majd, ha úgy érzed, a keresztúthoz értünk, s itt az ideje az elválásnak, feladsz egy lapot, igazi kubait, szikrázó karibi színekkel, és csak egyetlen szó lesz rajta, szívemből fakadt beceneved, Bahia... Most, hogy elém toppantál, eszembe jutott, meg is kaptam, rajta a tengerkékbe hajló pálmafával, amely nyögve állja az óceán fuvallatát, meg az is eszembe ötlött, hogy mondtam is akkor Olajoskannának, tudod, annak a barátomnak, aki a jégveremalbérleted ősi kályhájába többször is szerzett valahonnan egy-egy kannányi olajat, hogy ne vacogva szeressük egymást, szóval, mondtam is neki: „Legördült egy vízcsepp...!”- Mi gördült le? - kapta fel a fejét.- Egy parányi vízcsepp - válaszoltam. - Tudod, ennek története van, mint minden „love story”-nak. A Bamabő- rűről van szó, emlékszel még arra a lányra, meséltem róla, hogy egyszer ott sírt a koszos vasútállomáson, amikor nem mentem ki elé. Toporgott egy darabig, aztán felült a visszafelé induló vonatra, és el is tűnt az életemből. Akkor azt hittem, soha nem hallok róla többé, s most, íme, itt ez a lap. Ez a név rajta, ez egy kubai, quantanamerai lány neve, Bahia, mindig ezt súgtam a fülébe, amikor frissen megfü- rödve kijött a fürdőszobából, betekerte vizes haját egy színes törülközővel, s csak moL solygott. Én meg, ez az öregem, amit soha, de soha nem lehet elfelejteni, én meg ott csókoltam meg a barna bőrét, ahol éppen legördült egy huncut vízcsepp... Akkor, ott a fodrászüzlet előtt nem gondoltam komoSZILVAS ISTVÁN Kreol mese lyan, Bahia, hogy tényleg randira készülsz. Aztán hirtelen felsajdult bennem valami, de ennek akkor már nem volt semmi jelentősége, csak én éreztem, azt meg igyekeztem mélyen eldugni lelkem bugyraiba, ne is láss meg belőle semmit, mert olyan hülyén nézhet ki, ha lelkizik egy pasi.- Fel akartalak hívni egykét hét múlva - jegyezted meg, amikor végre helyére került az a szélborzolta, rakoncátlan tincs. - El akartam mondani, hogy elmegyek innen, külföldre költözöm, pár nap csupán, hogy rendeződjenek a formaságok. Vár ott valaki. S talán honvágyam sem lesz.- Ennyi?- Hogyhogy ennyi...?- Hát, hogy ilyen egyszerűen csak el tudsz menni. Semmi sem köt már ide, egyáltalán semmi? Mondjuk a Duna, az alsó rakpart, ahol születésnapodon sikongva mostad meg a lábad, mert olyan hideg volt a víz. Brrr... Ez sem?- Szép emlékké halványult már.- ...És a bográcsgulyás, amit az öreg parasztház udvarán főztél, ha láttad volna, amint ujjongva mutogattál a fakanállal a rotyogó ételre, hogy életed nagy műve lesz, az ám, mondtad, majd meglátom. S lazán megszórtad a házinéni piros paprikájával, csak úgy látatlanba, nem is a mennyiséggel volt a baj, hanem az erejével. Még a köny- nyed is kicsordult, amikor lenyelted az első kanállal... Tudod, mit mondok én, Bahia, fogsz te még sírva gulyást enni, de nem a paprika ríkat meg, hanem ezek az elhalványult emlékek.- Abból, hogy szeretlek, nem lehet megélni. Az a napos oldal, a harminc szál bordó rózsa születésnapomra, a lopott napok az ország valamelyik részében, ujjaink játékos ösz- szefonódása az éjszaka csendjében... Az árnyékos pedig, sorolom azt is, a fűtetlen szoba, a napi megélhetési gondok, kopott ruhák, és álmok és álmok beteljesületlenül. Egymásra nem számíthatunk, lásd be, barna bőröm csak botrányt hoz rád, téged sem lát szívesen zűrös-zakla- tott környezetem... Ott más lesz, igaz, a pénz nem boldogít, mondják, de nyugalmat teremt.- Ezt nem gondolhatod komolyan.- Miért nem? Annyian adták már fel az elveiket ebben az országban, egyet én is feladhatok az enyéimből. A szükség nagy úr, s az ember életében vannak pillanatok, amikor letiporja vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja az érzelmeket is.- Nem ilyennek ismertelek meg, ilyen könnyen megalkuvónak. Belegabalyodni egy ördögi körbe.- Abból is van kiút, ha végképp nem megy, legfeljebb visszajövök, egy év, másfél év, ennyi idő alatt elválik minden. Talán akkor majd én csöngetek be hozzád, ugye, emlékszel még a szövegedre, amit a küszöbömön legelőször mondtál, hogy: „lehet nálad aludni...?”- Akkor már, Bahia, lehet, hogy késő lesz. Számodra is, számomra is nagyon késő. Itt hallgattunk el mind a ketten. Csak álltunk egymással szemben, mint két suta tinédzser. s a szemedből, amely máskor mindig beszédes volt, csillogó vidám vagy zöldeskéken haragos, most nem tudtam kiolvasni semmit. Pedig mit nem adtam volna, ha akkor ott beleláthattam volna a gondolataidba.- Megint esni fog... - törted meg halkan a közénk szorult csendet. S váratlanul felém nyújtottad a kezed, igen, így ismerkedtünk meg annak idején, hogy megcsókoltam a kezed. Mondtad is később sokszor, hogy valahol a világ felett lebegtél, mert ez nem lehet igaz, ilyen veled még nem történt, megcsókolni egy barna bőrű kezet... s most, egy erőltetett mosoly a szád szögletében, fájt, hogy ennyivel intézed el a búcsút, bántott, hogy még annyi sem szalad ki a szádon, hogy igaz, kitoltam veled, ne haragudj. De már valahol a tér közepén szaporáz- tad a lépteid, nyomukban, mintha csak utánoznák a cipősarkak ritmusát, sietősen a kövezetre koppantak az első cseppek, hogy aztán örökre elrejtsen maga mögött a susogó esőfüggöny. .'A40-44-es méretig színes száras REEBOK sportcipők
