Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-04 / 129. szám

HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1996. JUNIUS 4., KEDD LŐRINCI, PETER VASARA VAROSOK ES KÖRZETÜK NAPILAPJA VII. ÉVFOLYAM 129. SZÁM ÁRA: 29 FORINT Lapunk az Interneten JHEVESÇ HÍRLAP J fii http://www.agria.datanet.hu/hinhlriap J Partnerünk az Agriacomputer Kft. Vadnyugati jelenetek a 3-as főútvonalon Leszorított Trabant, megvert lövöldöző A tegnapi nap hajnalán - 1 és 1 óra 30 között - gengszterfilmbe illő jelenetek játszódtak le a 3-as számú főútvonal 71-es kilométerszelvényénél. Amint az a Heves Megyei Rendőr-főkapitány­ság tájékoztatásából kiderül, egy Suzuki személy­gépkocsiból több lövést adtak le egy - azonos irányba haladó - Trabantra, majd utóbbit az útról leszorították, így kényszerítve megállásra. A Trabantban utazó négy személy közül R. R. gyöngyösi lakost az egyik lövés megsebesítette, ám sérülése - szerencséjére - könnyűnek mond­ható. Más kérdés, hogy lényegesen rosszabbul járt maga a fegyvert használó, az egri T. L. Mi­után mindkét jármű megállt, a Trabant utasai elégtételt vettek. Emiatt T. L. nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A ma még sok-sok homályos pontot tartal­mazó ügyben (emberölés büntette kísérletének alapos gyanúja miatt) a nyomozást a HRFK vizsgálati osztálya folytatja. Balaton - polgármester nélkül Nem indokolta döntését, csak megírta lemondólevelét Kor­mos Béla, Balaton polgármes­tere. Jelenleg szabadság tölti, annyi napot, amennyi az öt hó­nap után jár. Ha elfogynak a pi­henőnapok, többé nem szándé­kozik visszamenni irodájába. A legutóbbi találkozásunk­kor a nyomasztó munkanélküli­ségről beszélt. Azt hittem, ez az, ami megviseli őt. Nem sej­tettem, hogy arra készül: meg­válik hivatalától. Tegnap a lakásán barátságo­san, kedvesen fogadott, de a „hűtlenségéről” hallgatott. Az okokról egy kukkot sem volt hajlandó elárulni. A képviselő-testület csütör­tök este tartja rendkívüli ülését. (négyessy) Tragikus közlekedési baleset az M3-as autópályán Három halott Hatvannál Súlyos, több emberáldozatot követelő közúti baleset történt vasárnap este az M3-as autópá­lyán, Hatvan határában. Egy budapesti illetőségű, Ford típusú terepjáró — négy utasával - nagy sebességgel tar­tott a főváros irányába. Este, 9 után néhány perccel a salgótar­jáni leágazó közelében - az el­sődleges vizsgálatok adatai sze­rint - a bal hátsó kerék gumijá­ról leszakadt a futófelület, s a gépkocsi kormányozhatatlanná vált. Ennek következtében le­sodródott az aszfaltról, átrepült az utat szegélyező széles vízel­vezető árkon, majd többszöri megpördülést követően földet ért. A járműben tartózkodók kö­zül csupán egy 16 éves fiú élte túl a balesetet. (Folytatás a 3. oldalon) Jutalomút Luxemburgba Elsősegélynyújtásban nyert az egri diákcsapat A hét végén Szombathely köze­lében, Vépen rendezték meg az elsősegélynyújtók országos versenyének döntőjét. Az öttagú diákcsapatok három kategóriá­ban, 13 kárhelyen, életszerű kö­rülmények közepette bizonyít­hatták tudásukat. Gortva József, a megyei Vö­röskereszt titkára örömmel új­ságolta, hogy a hasonló intéz­mények mezőnyében első lett az egri Kossuth Zsuzsa Egész­ségügyi Szakközépiskola. A győzelemhez a Székács Fe- rencné révén felkészített diákok nyári luxemburgi jutalomutat kaptak ajándékba. Ä gimnáziumok sorában az egri GMSZ gárdája negyedik­ként végzett. A kisdiákok kö­zött a megyei döntőt nyert egri Balassi Bálint Általános Iskola tanulói tizedikként következ­tek. Pedagógus vezetőjük, dr. Roncz Béláné elmondta, hogy a gyerekek hanglemezeket kap­tak teljesítményükért. A félmilliárdos Ami a lottózó sokadalom- nak gyászhír, az valakinek maga a mennyei boldogság. Gazdára lelt az 5/90-es játékban a felhalmozódott 503 millió 925 ezer 214 fo­rint. Nyereményösszesítőnk a 7. oldalon olvasható. Augusztus negyedikén Új polgármestert választanak Heréden Május 31-én lejárt a lemondott herédi polgármester, Fazekas András munkaviszonya. Tegnap ülésezett a választási bizottság, amely az új válasz­tást augusztus 4-re tűzte ki. A jelöltek június 30-tól vehetik át az ajánlóíveket. Sziréna Kirakatot zúztak Tegnap a mentők és a tűzoltók ügyeletéi viszonylag csendesek voltak. A rendőrségre is csak kevés jelzés érkezett. Az egri Katona téri Kodak Foto szaküz­letből például az, hogy mintegy 97 ezer 500 forint értékben megrongálták a kirakat üvegét. Ugyancsak Egerből jelezték, hogy elloptak egy BWP-670 rendszámú Audi 100-as gépko­csit. A Mezőgép tanműhelyéből 150 ezer forint értékű szerszá­mot tulajdonítottak el. Tarnaszentmiklóson a ve­gyesboltba törtek be, ahonnan ismeretlen tettesek dohányárut és italt vittek magukkal, mint­egy 60 ezer forint értékben. Tombol a kánikula - A hirtelen jött hétvégi kánikula ezreket csalt ki megyénk strand­jaira. Persze, a hőségnek vannak árnyoldalai is, ám - szerencsére - a mentősöknek és az ÁNTSZ ügyeleteseinek egyelőre nem okozott pluszmunkát a forróság. (További információk és néhány jó tanács a 2. oldalon.) fotó: perl marton Csak a HEVES”HÍR1AP olvasóinak Gesztenyefa-pusztulás a Mátrában Az elöregedett növényeket pótolják a parádi Ilona-völgyben Tavasszal nem a megszokott látvány fogadta az Ilona-völgybe kirándulókat. A Mátra északi oldalának egyik legszebb részén - a parádfürdői Károlyi-kastélynál kezdődő és a patak forrá­sáig húzódó - völgyben több gesztenyefa kiszáradt, derékban kettétört. Messziről látszik: nem emberi kezek áldozatai lettek. Ismét fapusztulás kezdődik a Mátrában? - érdeklődtünk Szu- romi Lászlótól, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó Mátrai Tájvédelmi Körzet vezetőjétől.- Ezeket a fákat a múlt század végén telepítették - nyilatkozta a szakember. - A gesztenye életkora miatt figyelhető meg ez a jelenség az Ilona-völgyben. Hasonló látvány fogadja már az ide látogatókat Parád-Recsk között, a 24-es számú főút mel­lett húzódó fasoron is. Az élet­kor azonos, ám ami itt meg­gyorsította a pusztulást, az az, hogy az utak téli sózását a nö­vények megszenvedték.- Mikor kezdődik az elszá­radtfák kivágása?-A tervünk, hogy pályázati pénzből 3 év alatt felújítjuk a fasort. Szakaszosan vágunk és telepítünk, hogy a beavatkozás ne tűnjön drasztikusnak. (Folytatás a 3. oldalon) Jó tanácsok a nyáron üdülni vágyóknak Csökkent az utaztatók száma Utazási irodákat vizsgált a megyei fogyasztóvédelem I Az országos vizsgálat részeként a fogyasztóvédelmi felügyelőség megyénkben is ellenőrizte az utazási irodák működését. Biszt- riczki Lászlótól, a Heves Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetőjétől megtudtuk: 1990-94 között nőtt az irodák száma, így túlkínálat alakult ki. 1994-ben tizenhét fő- és ugyan­ennyi fiókiroda működött, de tavaly valamelyest csökkent az ügynökségek száma. Új iroda nyitását sem regisztrálták. A nyári főszezon előtt arra voltak kíváncsiak, milyen feltételek­kel várják az utazni vágyókat a különböző ügynökségek. Kide­rült: az irodák jelentős része a passzív idegenforgalom bonyo­lítását végzi, vagyis jobbára csak a kiutaztatást szervezi. (Folytatás a 2. oldalon) Hajdú István a rádió elnöke Hajdú István nyerte el a le­endő Magyar Rádió Rt. el­nöki tisztét, miután a Ma­gyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma a hétfői titkos szavazáson 21 igen szava­zattal 5 nem ellenében tá­mogatta a grémium elnök­ségének javaslatát. Hajdú augusztus 1-jén, a rádió részvénytársasággá alaku­lásakor léphet hivatalába. Hajdú István az MTI-nek elmondta: győzelme kelle­mes meglepetés számára. Abban sem volt biztos, hogy születik-e döntés. Szüksé­gesnek tartja a jelenlegi ve­zetők által kidolgozott vál­ságkezelő program beveze­tését. Nem készül drasztikus létszámleépítésre. intézményvezetői kinevezések az egri közgyűlés előtt Zeneiskola és kulturális koncepció Személyi ügyekkel kezdi meg ma munkáját - a szokott helyen és időben: 11 órakor a város­házán - Eger város közgyűlése. A képviselőknek dönteniük kell a Válton úti Óvoda vezetői posztjára beadott pályázatok sorsáról. Eredetileg öt munka érkezett be, ezek közül azonban csak Hegyiné Gál Juditét és Be­csei Gábornéét támogatja az oktatási bizottság. A Vízimol­nár úti Óvoda vezetői álláshe­lyére ugyan négyen is pályáz­tak, ám a bizottság új pályázat kiírására tesz javaslatot. A Szarvas téri Óvoda eseté­ben viszont a jelenlegi irányító megbízatásának egyéves meg­hosszabbítását szorgalmazzák, míg a Lenkey János Általános Iskolánál csak a jelenlegi igaz­gató, dr. Szombathy Miklós pá­lyázott. Hasonló a helyzet az Egri Közgazdasági Szakközép- iskolában: noha ide ketten je­lentkeztek, dr. Demeter András jelenlegi igazgató és dr. Pisák György, az utóbbi visszalépett. A Kereskedelmi Szakközépis­kola igazgatói posztjára négyen pályáztak, ám a bizottság csak Németh Lászlót, illetve Kisger- gely Jánost támogatja. A Kos­suth Zsuzsa Egészségügyi Szakképző Iskola vezetői állás­helyére is ketten jelentkeztek: Gaálné Szoldatics Rozália és dr. Vasas Joachim, a grémium azonban Gaálnét támogatja. Az intézményvezetők kine­vezésén túl második fordulóban kerül terítékre többek között a Tihamér-városrész rendezési terve, a fizetőparkolókról szóló rendeletkiegészítés. Először tűzték viszont napirendre az idegenforgalmi adóról szóló rendeletmódosítást, a város kulturális koncepcióját, vala­mint a zeneiskola ügyét. Ez utóbbiról tudható: a szülök a Panakoszta-házat szeretnék erre a célra. Immár az előterjesztések so­rában lesz szó - egyebek mel­lett - a pincerendszer idegen- forgalmi hasznosításáról, a Vincellériskola utcai vágóhíd elidegenítéséről, a rongálások elleni ad hoc bizottság munká­járól, illetve Gyergyószentmik- lós támogatásáról. (A kulturális koncepcióval kap­csolatos információink a 4. ol­dalon olvashatók.) (-ne) Önökkel Mondjuk - Önökért Hallgatni arany! Hallom, egy fél óráig csend volt a Vörösmarty téren. Bár körös­körül zsongott a budapesti belváros, az emberek hallgatásba burkolóztak. Ki-ki elmélyedhetett a saját gondolataiban. Bevallom, időnként magam is szeretek mélyeket hallgatni. Manapság annyi minden történik az emberrel, van hát mit meg­emésztenie. Legutóbb például azon töprengtem el, hogy miért ordítanak egymással az emberek. Süketté vált volna az egész ország, vagy csak nem értjük, nem akarjuk megérteni egymást? Egyre inkább úgy tűnik: nincs türelmünk a nyugodt, szolid hangú szóváltásra. Az lett a jellemző ránk, hogy okkal, ok nél­kül felkapjuk a vizet, s aztán jön a rikácsoló fröcskölődés. Rosszabb esetben az anyázás. Lehetne sorolni az eseteket, kivel ne történt volna már meg, hogy lehurrogták a hivatalban, mele­gebb égtájakra küldték a parkolóban. Most is csöndesen gondolkodtam egy sort, mielőtt leültem írni. S az jutott az eszembe: Isten ments, hogy a „Ne szólj szám, nem fáj fejem” magatartásra biztassak bárkit is az örök igaz­sággal, miszerint „Hallgatni arany”. Inkább attól óvnék, hogy szegénységi bizonyítványt állítsunk ki magunkról a nem éppen hízelgő ítélettel: „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”. Kellene hát egy Vörösmarty téri félóra mindannyiunknak. Szilvás István

Next

/
Thumbnails
Contents