Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-26 / 148. szám

10. oldal SpoeTTÜköK 1996. június 26., szerda Kedden délután két órakor ültek tárgyalóasztalhoz a Hotel Flórában fotó: majoros tamás Egerben ülésezik az MLSZ elnöksége 18-ra emelik a labdarúgó NB I. létszámát Jövőre 20 csapatos lesz az egycsoportos NB II. Mint jeleztük, június 25-26- án Egerben, a Flóra Hotel­ben tartja soros ülését a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség elnöksége. A testület tagjait tegnap dr. Vass Géza, a me­gyei szövetség elnöke, és Várkonyi Ferenc főtitkár fogadta a megyeszékhelyen. Délután két óra előtt egymás után lépett be a szálloda aj­taján dr. Czékus Lajos főtit­kár, Csiki Károly, Havasi Mihály, Buzánszky Jenő, Nagy Miklós, Bicskei Berta­lan és a többiek, majd végül Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke. Volt még néhány perc a hivatalos kezdésig, így kértük az elnököt egy rövid beszélgetésre, amire kész­séggel vállalkozott.- Mivel magyarázható az egri helyszín?- Nagyon jó barátságban vagyunk a Heves megyei szö­vetség vezetőivel, köztük Puhl Sándorral, aki most már tagja az országos elnökségnek is. Ő kezdeményezte az egri talál­kozást, illetve javasolta az ülés helyszínét, noha éppen hiány­zik az értekezletről. Vele hét­főn egyeztettünk. Mondha­tom, hogy nagyon nehéz fel­adatot kapott szerda estére az Anglia-Németország Ló-elő­döntővel.- Két nap hosszú idő is le­het, nyilván sok témát szeret­nének megtárgyalni, amire fo­kozottan kíváncsi a labda­rúgó-közvélemény.- A bajnokság átszervezé­sének kérdése mellett sok szó esik majd a szakmai jellegű tennivalókról. Az I. és II. osz­tályban minősített edzőket sze­retnénk csak a csapatok mel­Laczkó Mihály: az elnökség változtathat saját döntésén lett látni. Bár a klubok önál­lóak, az ösztönzési rendszer tekintetében is jó lenne valami irányt szabni, nem jó dolog, hogy a mai magyar labdarú­gásban „röpködnek” a tízmil­liók. Szembe kell nézni olyan kérdésekkel, amelyeknek sú­lya van a jövőt illetően. Ked­den este az NB /.-es klubok vezetőivel is találkozunk, hogy elbeszélgessünk a leglé­nyegesebb dolgokról.- Mivel az előző ülések után számos téma nyilvános­ságra került, máris sok ellen­zője van annak, hogy felemel­jék az NB I. létszámát.- Azt is elvárja viszont tő­lünk a közvélemény, hogy ha kell, változtassunk. A langyos vízből már mindenkinek elege van. Hangsúlyozom, a szak­mai kérdéseket nagyon meg kell vizsgálni. Igyekszünk a legjobb belátásunk szerint dönteni, megpróbálunk vala­mit tenni, reméljük, hogy sike­rül. A testület tagjai átérzik majd a felelősségét annak, amit elhatározunk. Biztos, hogy lesz, akinek nem tetszik a döntésünk, de az az elnök­ség, amelyiknek mindenki tapsol, az inkább mondjon le. * Késő délután Laczkó Mihály arról tájékoztatta a sajtó kép­viselőit, hogy már a következő bajnokságban 18 csapatos lesz az NB /., egy év múlva pedig 20 csapat küzd majd az egy­csoportos NB II.-ben. Most osztályozó mérkőzést játszik az NB I. 15-16. és az NB II. két második, valamint az NB I. 13-14. és az NB II. két harma­dik helyezett csapata. Június 27-én a következő mérkőzésekre kerül sor: Ti- szakécske - Pécs, Győr - Ma­táv-Sopron, Kaposvár - Bé­késcsaba, Fehérvár - Diós­győr. A visszavágókat június 30-án rendezik, felcserélve a pályaválasztói jogot. Csank János, szövetségi ka­pitány: - Jónak tartom a lét­számemelést, mért több csa­patnak nő a reklámértéke. Ezt várom jövőre az NB II.-tői is. Fesztbaum Béla SZUPEREXPRESSZ 89-es Peugeot 405 GRD 1,9-es diesel autó eladó. Érd.: mun­kaidőben 36/341-041 (64315) A KLASSZIS AUTÓSIS­KOLA július 1-jén INTENZÍV személygépkocsi-vezetői tanfo­lyamot indít. MOST elméleti díjból 50% engedmény! Jelent­kezni: Eger, Barkóczy út 11. T.: 310-493. (64230) Az „AUTÓSULI”-ban NE­HÉZPÓTKOCSI- és AUTÓ­BUSZ-VEZETŐI tanfolyam indul 1996. július 1-jén, részlet- fizetési kedvezménnyel. Jelent­kezés: Elek László Eger, Bródy S. u. 4. T: 311-966, 06-30-432- 300 (63684) KÖZHÍRRÉ TÉTETIK! A VÁROSFAL DIVATHÁZ (Eger, Gárdonyi Gimn. mögött) OLCSÓ, JÓ MINŐSÉGŰ IN­DIAI RUHÁT, SZOKNYÁT, FÉRFIINGET STB. KÍNÁL KEDVES VÁSÁRLÓINAK. (63289) Nvúlszáll. 06. 27. Eger, Gala­gonyás 15. F.német 16, F.táT- kány 17 ó. Clip kft. (64403) Tapéták, PVC és parafaburko- lók óriási választékban a leg­kedvezőbb áron a Mercurius- nál. Eger, Deák F. u. 21. T: 36/321-524 (61871) VÁSÁR, VÁSÁR! „CIFRA RUHÁ”-vásár! Egerben a Dobó-gimnázium nagypostával szembeni helyiségében minden héten csütörtökön és szombaton. Extra minőségű darabos és váll- fás árukészlet. (64354) Kerékpárral szombaton, Egertől Egerszalókig Egri Nyomdász Kupa Az Egri Nyomda Kft. tegnapi sajtótájékoztatóján a Hotel Flórában szó volt arról az első Egri Nyomdász Kupa el­nevezésű kerékpárversenyről is, amit szombaton 11 és 14 óra között rendeznek Egerben és térségében. Mint Gábor József, & Tipo­gráfia SE elnöke a Magyar Kerékpáros Szövetség nevé­ben is elmondta, négy futamot rendeznek majd különböző távokon serdülőknek, amatő­röknek, végül igazolt felnőtt és ifjúsági versenyzőknek. A Szépasszony-völgyi Szabad­téri Színpad lesz a verseny központja, onnan indulnak és Egerszalókot érintve - egy körben 12 kilométert megtéve - oda érkeznek majd vissza a kerékpárosok. Nevezni a helyszínen lehet, a futam kezdete előtt fél órá­val. A nevezés ingyenes, sőt utazási költséget, egyszeri ét­kezést is biztosítanak a rende­zők. A futamok legjobbjai tárgy-, illetve pénzjutalomban részesülnek. A rendezők azt szeretnék, ha minél több amatőr is in­dulna a versenyen, az igazolt kerékpárosokon kívül. Az Egri Nyomdász Kupát hosz- szabb távú versenysorozatnak tervezik. Valószínű, hogy a jövőben még különböző ma­gyar bajnokságokat is lebo­nyolítanak az esemény kere­tében. Általa még inkább be­vonná a szövetség a vidéket a kerékpársportba, amihez az Egri Nyomda Kft. nyújt meg­felelő támogatást. Gólkirályok: Ládi, Báder és László T. A különböző labdarúgó-baj­nokságokban a következő játé­kosok találtak legtöbbször az ellenfelek kapujába. NB III. Mátra-csoport: 24 gólos: Ládi (Jászberény), 16: Cristea (Gyöngyösi AK), Mar- kóczi (Rákospalotai EAC), 14: Horváth L. (Dunakeszi), 12: Csőke (Füzesabony), Varró (Monor), 11: Karászi (Rákospa­lotai EÁG), 10: Nagy P. (Fü­zesabony). Megyei I. osztály: 29: Báder J. (Tenk), 26: Pásztor (Bese­nyőtelek), 23: Horváth K. (No- vaj), Pápai (Pétervására), 19 Farkas Zs. (Felsőtárkány), 18 Béres (Besenyőtelek), Csanádi (Bélapátfalva), 17: Bukrán (Felsőtárkány), Mirkóczki (Be­senyőtelek), 16: Hajmási (Bél­apátfalva), Ugrai (Petőfibánya), 15: Bakos Gy. (Tenk), Orosz (Tamalelesz), 14: Suha J. (Tar- nalelesz), 13: Nagy T. (Novaj), 12: Demeter (Hatvani Lokomo­tív), Borostyán (Bélapátfalva), 11: Csömör (Tamaörs), Lehneít (Pétervására), Králik (Petőfi­bánya), Tóth Z. (Energia SC), 10: Eged (Pétervására), Varga N. (Tamaörs). Megyei II. osztály: 23: László T. (Szűcsi 14 + Nagy- réde 9), 20: Bárány M. (Tárná­méra), 18: Kovács A. (Erdőkö­vesd), Lóié (Heves), 17: Bar- bócz (Abasár), Berki (Erdőkö­vesd), Búzái (Egerszólát), Do­bos (Vámosgyörk), Ludvig T. (Istenmezeje), 16: Balogh (He­ves), 15: Szabó Z. (Egerszólát), 14: Demeter (Szűcsi), Zsidó (Heves), Zsoltész G. (Atkár), 13: Tóth T. (Heves), 12: Lénárt és Mihály (Istenmezeje), 11: Csomós (Istenmezeje), Katona B. (Mátratherm), 10: Együd (Tamaméra), Kecskés K. és Kosa (Gyöngyöspata), Kovács T. (Egerszólát). A „Forrás” rendezésében Foci és asztalitenisz diákoknak Labdarúgó Eb, Anglia Angol-német Puhllal Az angliai labdarúgó Európa- bajnokságon ma délután, illetve este az elődöntő mérkőzésekre kerül sor. A két találkozó közül az Anglia - Németország össze­csapáson mi magyarok is érde­keltek vagyunk, ugyanis a mér­kőzést Puhl Sándor vezeti. Az elődöntőkben: Franciaország - Csehország Manchester, 17 óra: V.: Mott- ram (skót). Anglia - Németország London, Wembley-stadion, 20.30 óra, V.: Puhl (magyar). Nézzük együtt! Az Egri Városi Televízió mun­katársai mindenkit szeretettel várnak ma délután /ó JÖ-tól az Express étterembe, ahol nagy projektoros kivetítőn tekinthe­tik meg az érdeklődők a Fran­ciaország - Csehország labda­rúgó Európa-bajnoki elődöntő mérkőzést. A meghívott vendé­gek között Varga Zoltán, Kis Szabó Ervin, Márta Sándor, dr. Vass Géza és Kiss Tibor neve szerepel. A jelenlévők góltotó-játék­ban vehetnek részt, és kérdése­ikkel, véleményükkel aktívan közreműködhetnek. Az ese­ményről tévéfelvétel készül, melyet az Egri Városi Televízió szombaton 19 órától sugároz. Biztosítós jubileumra: Hungária-kupa 1986. július 1-jén alakult meg a Hungária Biztosító. A tízéves jubileum jegyében ma 15 órától kispályás labdarúgótornát ren­deznek Egerben, a dohánygyári sporttelepen. A házigazda Hungária Biztosító csapata mellett pályára lép meghívott­ként az Ügyfelek együttese. A mezőnyben ott lesz a jogá­szok és az újságírók váloga­tottja is. A tomagyőztes gárda kapitánya Czeglédy Erzsébet­től, a Hungária Biztosító Rt. Heves Megyei Igazgatóságának vezetőjétől veheti át a kupát. A forduló legjobbjai A megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokság 30. fordulójának vá­logatottja: Juhász E. (Petőfibá­nya) - Molnár (Energia SC), Csontos M. (Pétervására), Varga (Poroszló), Forgács (Be­senyőtelek), Czakó Tibor (Hat­vani Lokomotív), Grabecz (Tenk), Suha J. (Tamalelesz), Burai J. (E:telek), Fodor (F.tár- kány), Pásztor (B.telek). A megyei II. osztály váloga­tottja: Ferenczi (Domoszló) - Kiss (Egerszólát), Csomós (Maklár-N.), Szőllősi A. (Do­moszló), Marsi G. (Vámos­györk), Demeter (Szűcsi), Lud­vig T. (I.mezeje), Hudák (Szű­csi), Lázár (E.kövesd), Együd (T.méra), Mihály (I.mezeje). Toborzót tart az ETA Az Egri Tenisz Alapítvány a héten tartja nyári toborzóját az érsekkerti pályákon mindennap 9, illetve 14 órától. A sportág iránt kedvet érző fiatalok Szűcs Lajos edzőnél érdeklődhetnek. Július 1-jétöl augusztus 12-ig rendezi meg az egri Forrás Gyermek-szabadidőközpont nyári vakációs labdarúgó- és asztalitenisz-tomáját, általános iskolás tanulók részére. Jelent­kezni - nevezési díj nélkül - három kategóriában lehet: kis, illetve nagy korosztály, vala­mint nosztalgiacsapat, július 1- jén, a verseny helyszínén (For­rás GYSZK, aszfaltpálya). A résztvevők minden héten hétfőn délután 3 órától mérhetik össze erejüket. Az első három helyezett csoport és a kiemelt versenyzők oklevél díjazásban részesülnek. A rendezvényre minél több gyermek nevezését várják, hisz az esemény nem titkolt szán­déka a családok segítése cseme­téik nyári vakációjának kelle­mes és hasznos eltöltésében. Vízilabda Harmadszor is az élen végeztek az ÚVMK-Eger legfiatalabbjai Ezen a tavaszon három orszá­gos tornán vett részt az ÚVMK- Eger 1985-ös születésű játéko­sokból álló utánpótlás-csapata, és valamennyin az első helyen végzett Rüll Csaba edző gár­dája. Legutóbb Cegléden dia­dalmaskodtak az apróságok. Eredményeik: ÚVMK-Eger- Központi Sport Iskola 17-6, ÚVMK-Eger - BVSC 24-5, ÚVMK-Eger - Cegléd 29-9, ÚVMK-Eger - Szolnok 7^4. Az első helyen végzett csapat tagjai (zárójelben a góljaik száma): Sipke Tamás (1), Cseh Balázs, Szombathy Miklós, Zakhar Ádám (7), Márton Ba­lázs (22), Hendrik Gábor (1), Bial Viktor (4), Zsebe Győző, Szekeres István (11), Szegedi Balázs (1), Eged Dániel (1), Bálint Gergő (25), Búza Balázs (1), Gyulavári Ádám. Kárpótlási jegyért TITÁSZ Rt. részvényt! Jegyzés: 1996. június 28-tól augusztus l-ig (Túljegyzés esetén előbb lezárható) A jegyzés során 10 ezer Ft összcímletértékű kárpótlási jegy 1 db 10 ezer Ft címletértékű, névreszóló törzsrészvényre cserélhető. 1Ê wl ÁLLAMI, PRIVATIZÁCIÓS ÉS VAGYONKEZELŐ RT.

Next

/
Thumbnails
Contents