Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-25 / 147. szám

HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1996. JÚNIUS 25., KEDD HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VII. ÉVFOLYAM 147. SZÁM ARA: 29 FORINT Partnerünk az Agriacomputer Kft. Letartóztatták a hatvani Suzuki-kereskedőt Komárom-Esztergom megyében vizsgálják Sós István orgazdaságban játszott szerepét A közelmúltban az országos sajtó bő terjedelemben foglal­kozott a Magyar Suzuki Rt. sé­relmére elkövetett bűncselek­mény-sorozattal. Ennek kap­csán a napokban Hatvanban futótűzként terjedt el a hír, mi­szerint az ügynek helyi gyanú­sítottja is van: Sós István, az ismert gépkocsi-márkakeres­kedő. Ugyanakkor - egy másik változat szerint - az autósza­lon tulajdonosa azért nem mu­tatkozik már egy ideje a nyil­vánosság előtt, mert Olaszor­szágban tartózkodik. Lapunk utánajárt a szóbe­szédnek, s kiderült, hogy az első verzió felel meg a való­ságnak. A részleteket tisztá­zandó, felhívtuk a japán autó­gyár hazai telephelyének, Esz­tergomnak a rendőrkapitány­ságát, ahol a bűnügyi osztá­lyon elmondták: a tízmilliós nagyságrendű lopást a városi szervek derítették fel, majd a nyomozati anyagokat a me­gyeszékhelyre, Tatabányára továbbították. Az eset felgöngyölítését in­nentől a Komárom-Esztergom Mégyei Rendőr-főkapitányság folytatja. Bakos József r. alez­redes, a főkapitányság vizsgá­lati osztályának vezetője a He­ves Megyei Hírlap kérdésére megerősítette, hogy június 17- én őrizetbe vették, 19-től pedig előzetes letartóztatásban tart­ják Sós Istvánt. Alapos ugyanis a gyanú, hogy a hat­vani Suzuki-márkakereskedés tulajdonosa szerepet játszott a gyárból lopott alkatrészek ér­tékesítésében, vagyis az or­gazdaságban. Ennél több in­formációt azonban az alezre­des - tekintettel a nyomozás érdekeire - egyelőre nem kí­vánt közölni. Természetesen megkerestük Sós István feleségét is, aki el­zárkózott a nyilatkozattól. Nem árulta el férje ügyvédjé­nek a nevét sem, akit szintén szerettünk volna megszólal­tatni. Sósné mindössze annyit közölt: vállalkozásuk készül a Hatvani Expóra: ami a fentie­ket illeti, az ügy lezárását kö­vetően készséggel állnak majd a sajtó rendelkezésére. (tari) Osaka HEVES *1" HÍRLAP olvasóinak Lesz-e „sárgaláz”-roham? Hajrában az árufuvarozók rendszámcseréje Július 1-jétől tevékenységi engedélyhez kötött a közúti árufu­varozás. Eddig Heves megyében 439 tulajdonos mintegy 960 teherjárművére került fel - a megkívánt feltételek bizonysága­ként - a sárga rendszám. A közlekedési felügyelet szerint több százan még nem jelentkeztek. Nagy kérdés, hogy számíthat­nak-e a hajrá hetében a későn eszmélők rohamára. A jogszabálynak nem könnyű eleget tenni, mert 9-10 feltétel dokumentumával kell jelent­kezni Egerben, a Faiskola út 5. szám alatt. A megyében csak itt szerezhető be az engedély.-A belföldi árufuvarozók a tevékenységi engedélyért há­romezer forintot fizetnek, s járművenként további 500-1000forint is lerovandó. A sárga rendszámok darabja két­ezerbe kerül. A 10 tonna feletti tehergépkocsiknál pedig ton­nánként 5000 forintos vagyoni biztosítékkal kell rendelkezni - erősíti meg Kormos Emil, a He­ves Megyei Közlekedési Fel­ügyelet igazgatóhelyettese. A gyakorlatban egy LIAZ- szerelvénynél például 80-90 ezer forintra rúg a vagyoni biz­tosíték. Ezt az összeget letétbe kell helyezni. (Folytatás a 3. oldalon) A labdarúgó Eb-n: Puhl Sándornak az angol-német... Az UEFA vezetői hétfőn ki­jelölték az angliai labdarúgó Európa-bajnokság elődön­tőinek és döntőjének játék­vezetőit. A világbajnoki finálét ve­zetett Puhl Sándor az Anglia - Németország elődöntőn (Wembley-stadion, szerda, 20.30 óra) fújja majd a sí­pot. F/F/t-bírónk tegnap délutáni nyilatkozatát a 8. oldalon olvashatják. Kevés információ jutott el a telektulajdonosokhoz Nincs döntés a dinnyésháti idei fejlesztési tervekről A Dinnyéshátért Alapítvány kuratóriumának szombati ta­nácskozásán nem született döntés az idei fejlesztési ter­vekről. Mint ismeretes, a köz­igazgatásilag Tiszanánához tartozó Tisza-parti üdülőöve­zet további kiépítése jelentős pénzösszeget igényelne, amit a település nem tud biztosí­tani. Ezért a telektulajdonosok által létrehozott alapítvány legalább egy fél esztendeje felhívással fordult az érintet­tekhez, hogy befizetéseikkel támogassák a körzet fejleszté­sét. A kuratórium szombati ülésén elhangzott: a közel 600 tulajdonostól csupán 153 ezer forint érkezett, ami annyit je­lent, hogy körülbelül tizen­öten fizettek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy passzívak az érdekeltek, inkább rossz volt a propaganda. (Folytatás a 3. oldalon) Kik lesznek a megyeszékhely idei kitüntetettjei? A zeneiskola és a városi tévé a képviselő-testület előtt Szokatlanul korán - reggel ki­lenc órakor -, ám zárt ülésekkel kezdi mai munkáját Eger város közgyűlése, tekintve, hogy sze­mélyi kérdésekben kell állást foglalniuk a képviselőknek. így most dől el, ki kap dísz­polgári címet, Pro Cultura Ag- riae és Níyódíjakat, Pro Agria emlékplakettet, Eger Város Egészségügyéért, illetve Szociá­lis Gondoskodás kitüntetést, de vélhetően határoz a testület a Bródy Sándor Könyvtár igazga­tói székéről, valamint az ön­kormányzat által gazdasági társaságokba delegált vezető tisztségviselőkről és felügyelő- bizottsági tagokról is. Immár a nyilvánosság előtt vitatják meg az Állami Zeneis­kola elhelyezését taglaló javas­latot. Mint ismeretes, erre két változat is született: az egyik a Panakoszta-házat, míg a másik a Tinódi Sebestyén Általános Iskolát részesíti előnyben. Ugyancsak most lesz szó a vá­rosi televízió átszervezéséről. (Folytatás a 2. oldalon) Környezetszennyezés egy gyermekcsíny nyomán? Tömegesen pusztulnak a halak a Lőrinci Erőmű hütőtavában Szomorú látvány fogadja Lőrinciben az erőműi tó partjára látogatókat: több száz méter hosszan haltetemek csúfítják a fövenyt; a rendőrség vizsgálja az okokat. Még nem tudni, a pusztulás összefüggésbe hozható-e egy selypi gyerekcsíny- nyel. Részletek lapunk 3. oldalán. fotó: t. o. Eltörte a bokáját a tolvaj Meleg kenyérért indult, kórház lett a vége. Csónaklopással indult a nyári szezon a Tisza-parton. Két na­pot sem állt a Tiszai-Jászsági főcsatornánál kikötve a ladik - tájékoztatta lapunkat Gulyás József őrnagy, a Hevesi Rend­őrkapitányság bűnügyi osztály- vezetője -, máris elúsztatták ismeretlen tettesek, ezzel mint­egy 25 ezer forint kárt okozva a tulajdonosnak. Célpontot jelentett az elköve­tőknek a kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola is. Húsz üvegszemet dobtak be kővel, je­lentős kárt előidézve ezzel az intézménynek. A Tiszanánai Általános Iskolából egy ren­dezvény ideje alatt ismeretlen tettes a szertártól vitt el egy AIWA típusú videokészüléket, értéke közel 40 ezer forint volt. A horgász helyett ismeretlen tettesnek volt jó fogása az alat- kai tónál. Amíg a hevesvezeké- nyi lakos pecázott, addig Ladá­jának ablakát befeszítették. (Folytatás a 2. oldalon) A hír nem igaz, csak vaklárma volt Pharmaprim: nincs elbocsátás Elterjedt a hír, hogy a nemrég privatizált Pharmaprim Rt.-nél nagyarányú elbocsátásra kerül sor. Erről kérdeztük az illeté­kest, dr. Füzessy Judit vezér- igazgatót. Lapunknak megerő­sítette: a hír nem igaz. Néhány területen azonban minőségi cserét valósítanak meg, képzett szakemberekkel. A vezérigazgatótól azt is megtudtuk, pénteken délelőtt Gyöngyösön, a Bugát Pál téren új magántulajdonú patikát nyitnak, amit a Pharmaprim Rt. lát majd el különféle gyógysze­rekkel. A reprezentatív egész­ségügyi létesítmény a részvény- társaság bemutató patikája lesz. Államvizsgák a gyöngyösi főiskolán Több mint kilencszáz mémökjelölt próbatétele Az intézmény fennállása óta a legtöbb, 902 mérnökjelölt kezdte meg tegnap államvizs­gáit a Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem gyöngyösi főisko­lai karán. A nappali, a levelező és az úgynevezett távoktatáson részt vett hallgatók mellett 33 gyergyószentmiklósi, székely­udvarhelyi és kézdivásárhelyi is megméretik. Mint dr. Wachtler István fő­igazgató-helyettes a Hírlapnak elmondta: gazdasági mérnöki és mezőgazdasági mérnöki szakokon tesznek államvizsgát a hallgatók. Tizenkét bizottság működik, amelynek elnökei között van Sipos Aladár, Di- mény Imre, Dohy János, Tom­csányi Pál, Cselőtei László, Láng István akadémikus és dr. Székely Csaba, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem nemrég kinevezett rektora is. A bizott­ságok tagjai között néhány mi­nisztériumi, intézményi tiszt­ségviselő, valamint országgyű­lési képviselő is található. A leendő mérnökök komplex államvizsgát tesznek. Megvé­dik diplomamunkájukat és be­számolnak azokból a tárgyak­ból, amelyek a végzettségüket meghatározzák. Tegnap este a főiskolán megnyitották Ma- szelka János székelyudvarhelyi festőművész akvarell-tárlatát, amely a héten tart nyitva. (m. k.) Ekrem Kemál fizetett: Tojásért 10 ezer egyforintossal Ekrem Kemál György - sza­vát betartva - fizetett:, a Kommunizmus Üldözöttéi­nek Szövetsége elnökét a Fővárosi Bíróság másodfo­kon 10 ezer forint pénzbír­ságra ítélte, amit - tudatta szerkesztőségünkbe küldött levelében - tízezer darab egyforintossal le is rótt. Ekrem Kemál György ta­valy január 31-én, az 1956- os salgótarjáni sortűz elkö­vetőinek perében hózott, szerinte hallatlanul enyhe elmarasztaló ítélet kihirde­tését követően tojásokkal dobálta meg az általa AVH-s tömeggyilkos háborús bű­nösöknek nevezett egykori karhatalmistákat. Önökkel Mondjuk - Önökért Idegborzoló riogatás Kormányzatunk illetékesei gondoskodnak arról, hogy alaptalan, komolyan egyáltalán nem veendő ígéretekkel párhuzamosan ren­dületlenül borzolják idegeinket. Nemrégiben például azt szivárog­tatták ki, hogy szeretnék megsarcoltatni a nyugdíjakat, s emellett a költségtérítéseket, illetve honoráriumokat egészségügyi adóval terhelnék. Felháborító ez a szándékos riogatás! Ráadásul: a kiagyalók em­pátiahiányuk, lélektelenségük ellenére is tudják, hogy ez az akció jogilag abszurdum, s törvénytelen megközelítés. Nem értem akkor az egész propagandahadjáratot. Az érintett pénzügyi bürokraták önmaguk alatt ássák a talajt. Nem akarják észrevenni, hogy túllépték a tűréshatárt, s a következmények - leg­alábbis rájuk, illetve a koalícióra vonatkoztatva - enyhén szólva katasztrofálisak. Ha nem privatizálnak ész nélkül, ha nem szegényítik el ennyire az államot, akkor lenne honnan meríteni. így viszont csak a lakos­ságot gyötörhetik meg, azokat a milliókat, amelyek türelme fogy­tán. Kifejezetten javukra válna, ha mindezt mérlegelnék. Méghozzá minél hamarabb... ' ' ■ < Pécsi István A Fidesz szigorítana Ha életfogytig, akkor életfogytig Szájer József, a Fidesz frak­cióvezetője képviselői indít­ványában javasolja: az élet­fogytiglani büntetés valóban az élet végéig tartson. Kifejtette: a halálbüntetés eltörlése óta az életellenes bűncselekmények száma mintegy 50 százalékkal nőtt. A közbiztonság javításának egyik eszköze a büntetés visszatartó ereje lehet. Nem engedhető meg, hogy a pol­gárok életét veszélyeztető elemek ismét szabadlábra kerüljenek! A Fidesz egyet­ért a halálbüntetés eltörlésé­vel, ám szükségesnek tartja, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés ne csak maximum 25 évig tartson.

Next

/
Thumbnails
Contents