Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-24 / 146. szám
1996. június 24., hétfő 7. oldal Körkép Berlinben pontiff kait misét a pápa. 11. János Pál az egykori olimpiai stadionban több tízezer ember előtt beszélt, majd boldoggá avatott két néhai papot, akik szembeszálltak a nácikkal, és koncentrációs táborban haltak meg. fotó: feb/reuter A magyar kormányfő elégedetten tért haza Firenzéből Csúcsra járatták az Európai Uniót A marhavész nyomán támadt politikai válság megoldásával a hétvégén lényegében simán lezajlott az Európai Unió állam- és kormányfőinek szokásos félévzáró csúcstalálkozója. Az első értékelések szerint az EU-csúcs egyetlen zavaró körülményét az jelentette, hogy a foglalkoztatás, a munkanélküliség problémáinak megoldására a résztvevő állam- és kormányfők semmilyen konkrét, pénzösszegben kifejezhető újabb megoldási javaslattal nem tudtak előállni. Közös záró sajtóértekezletükön ennek ellenére mind a vendéglátó olasz kormányfő, Romano Prodi, mind pedig Jacques Sanier európai bizottsági elnök „abszolút sikernek” minősítette a másfél napos firenzei találkozót. Az egyes javaslatok végrehajtásáról az év végi dublini csúcsnak kell majd jelentést tenni. Santer szerint több zsákutcában veszteglő témában sikerült végre továbblépni. Ilyen volt a hágai közös bűnüldöző Szervezet, az Europol létrehozása, amely hamarosan megkezdheti működését. Az állam- és kormányfők Firenzében megerősítették a decemberi madridi EU-csúcs állásfoglalását arról, hogy 1997-ben még nem döntenek a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik fázisának bevezetéséről. Bár a csúcs résztvevői találkoztak a tagságra váró társult országok vezetőivel is, a tanácskozás a majdani bővítés kérdésével alig foglalkozott. A zárónyilatkozat csak két bekezdést szentel a kérdésnek. A magyar kormányfő az olasz városban mindenesetre elégedetten nyugtázta, hogy a csatlakozási tárgyalások legkésőbb 1997 végén, 1998 elején megkezdődhetnek. Horn Gyula a tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon a nemzeti felkészülés folyamata kiegyensúlyozottan halad, a bizottsági kérdőívre adandó válaszokat Budapest legkésőbb július végéig eljuttatja Brüsszelbe. Egységes arab álláspontot alakítottak ki a közel-keleti béke megvalósításáról Feltételeket szabtak Izraelnek Záróközlemény kiadásával tegnap délután Kairóban véget ért az arab csúcsértekezlet. A dokumentum haladéktalan és átfogó béketárgyalásokra szólítja fel Izraelt, „a közel-keleti átfogó és igazságos béke” három feltételét fogalmazva meg. A feltételek között első helyen szerepel, hogy Izraelnek valamennyi elfoglalt palesztin területről ki kell vonulnia, beleértve Jeruzsálem arabok lakta részét is. „A palesztin nép jogosult az önrendelkezésre s arra, hogy független államot alapítson, melynek fővárosa az arabok lakta Jeruzsálem” - mondja ki a hivatalos közlemény. A Kairóban jelen lévő 21 arab ország állam-, illetve kormányfői a záródokumentumban egyetértettek abban is, hogy Izraelnek vissza kell vonulnia a szíriai Golán-fennsík- ról, Dél-Libanonból, valamint a Bekaa-fennsíkról, a nemzetközileg elismert határok mögé. Az arab országok a békefolyamatban eddig tett lépéseik visszavonásával fenyegették meg Izraelt, ha a zsidó állam nem tartja tiszteletben a korábban vállalt kötelezettségek rá eső részét. A tanácskozást záró beszédében Hoszni Mubarak egyiptomi államfő Izraelt a tárgyalások komoly és feltétel nélküli folytatására szólította fel, és burkolt formában felhívta Törökországot, hogy lépjen vissza az Izraellel kötött katonai egyezménytől. Mubarak a térségben lévő minden nem arab államnak üzente, hogy ne avatkozzanak az arabok belső ügyeibe, és ne kössenek feszültséget okozó szerződéseket. Az arab vezetők megállapodtak, hogy jövőre Szíriában tartanak csúcsértekezletet - közölte újságírókkal Moamer el-Kadhafi líbiai vezető. Az arab csúcs záróközleményéről nyilatkozó David Lévi izraeli külügyminiszter vasárnap a rádióban kijelentette: „a kairói dokumentum egyes fejezetei első olvasásra súlyosnak tűnnek”. A Fidesz szerint ma rosszabb a belpolitikai helyzet, mint két éve volt Párt a napirend előtti vita pártján A kormány kétéves munkáját értékelte a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja a hét végén Balatonboglá- ron. Szájer József frakcióvezető Félúton tévúton címszóval foglalta össze a koalíció eddigi tevékenységét. Papandreu örök búcsút intett. Hetvenhét éves korában szívelégtelenség következtében elhunyt Andreasz Papandreu volt görög miniszterelnök. A szocialista politikust otthonában érte a halál. fotó: feb/reuter Az RMDSZ belső parlamentje két héttel későbbre, Kolozsvárra összehívott ülésére napolta el a döntést abban a kérdésben, indítson-e saját elnökjelöltet, illetve ki legyen az. Radovan Karadzsics, a boszniai szerbek háborús bűnökkel vádolt elnöke rövidesen lemond hivataláról, de megtartja pártelnöki tisztét. Értesülések szerint Aleksza Buha külügyminiszter lesz az utóda. Kína lemondta Klaus Kinkel német külügyminiszter júliusra tervezett pekingi látogatását, mivel zokon vette, hogy a bonni parlament bíráló hangvételű határozatot fogadott el Ti- bettel kapcsolatban. Kisgazdák a vagyonról. Minden tulajdonszerzést felül kell vizsgálni, amennyiben fölmerül annak a gyanúja, hogy nem reális mértékű gyarapodásról van szó, jelentette ki G. Nagyné Maczó Agnes szombaton. Az FKGP és az Országgyűlés alelnöke a miniszterelnök lakásügyében nyilatkozott. Életmódvonal. Telefonos egészségfelvilágosító szolgálat kezdi meg működését a 06-23- 337-865-ös számon. Az érdeklődők megismerkedhetnek egyes betegségek tüneteivel, a kiváltó tényezőkkel, a gyógyszeres kezeléssel, a különböző terápiás segédeszközökkel. A vonal egyben tanácsadó szolgálat is. Diplomaosztó. Százhuszonnyolc nyelvtanár vette át szombaton diplomáját a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán. Negyvenöt német- és 83 angolnyelv-tanár kapta meg a tanulmányai sikeres befejezését tanúsító oklevelet az ország első alapítványi főiskoláján. A Magyar Demokrata Néppárt alapítóinak gyűlése szombaton Szabó Ivánt, a parlamenti frakció vezetőjét választotta meg elnöknek. Megbízatása az első országos küldöttgyűlésig tart. A tanácskozást követő sajtó- tájékoztatón az MDNP első elnöke azt hangsúlyozta: az ülésen meghatározták a jövőbeni politizálási stratégiájukat és stílusukat. Az egyik az MDNP A Fidesz szerint az ország most rosszabb helyzetben van, mint amikor a Hóm kormány átvette a hatalmat elődeitől. A kormány elhibázott politikájának következményeként mára elveszítette a polgárok bizalmát, s azt is bebizonyította, hogy alkalmatlan az ország gazdasági vezetésére. A Fidesz-frakció úgy találja, az MSZP-SZDSZ alkotta koalíció képtelen tanulni saját kudarcaiból. ígéretekben nincs hiány, ám a növekedést célzó intézkedéseknek nyoma alapja lesz, a másik a politizálás erkölcsi alapelveit rögzíti. A politikai stratégiáról szólva elmondta: az 1998-as választásokon a józan és határozott, együttműködésre kész jobbkösincs. Szájer József külön is kitért a feketegazdaságra. Mint mondta, s ezt a nyilatkozatukban is leszögezik, a kormány védi a korrupciót, az összeférhetetlenségi törvény megalkotását pedig maga a miniszterelnök akadályozza. Pedig azzal a konfliktusok sorát kerülhették volna el, sőt - Szájer véleménye szerint - Hóm Gyula is jobban tudná kezelni most saját problémáját, nevezetesen a lakásának építésével kapcsolatosan felmerült politikai vitákat, ha zép erők győzelmét tekinti hosz- szú távú céljának. Ezért kész együttműködni azokkal a politikai erőkkel és társadalmi szervezetekkel, amelyeknek nézetei, tettei és programjai összeegyeztethetők a Néppárt már korábban, a Fidesz javaslatára átvilágítják a parlamenti képviselők vagyoni helyzetét. A Fidesz-frakció a nyilatkozat mellett egy, a miniszter- elnökhöz írt levél elküldéséről is döntött. Ebben nehezményezik, hogy konkrét, kidolgozott javaslataikat rendre elutasították, még csak napirendre sem tűzték azokat. A napirend előtti felszólalások időbeni csökkentéséről szóló parlamenti szavazáskor a Fidesz eddigi szokásától eltérően azzal fog tiltakozni, hogy kivonul a teremből. Sértő ugyanis - mondotta Szájer József -, hogy ily módon is szűkíteni akarják az ellenzék megnyilvánulási lehetőségeit. alapelveivel és törekvéseivel. A mércét magasra teszik. Morális alapelvüknek tekintik, hogy a politikai vitákban mellőzzék a gorombaságot, az ellenfél megalázását, az alattomos megbélyegzést. Bejelentették: az MDNP javasolja az Országgyűlésnek, hogy tartsanak parlamenti politikai vitanapot a kormány kétéves tevékenységéről. Nem támogatják a magyar kisebbség által szorgalmazott területi és politikai autonómiát a szerbiai demokratikus ellenzéki pártok. A Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO), a Szerbiai Polgári Szövetség (GSS) és a Demokrata Párt, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kerekasztalt tartottak Újvidéken a szerbiai kisebbségek helyzetéről. Elmaradt a roham. Hiába várták a Németországból szabadságra hazautazó török vendégmunkásokat a nyugati határállomásokon. Alig harmad- annyian érkeztek csupán, mint amennyi átutazóra a határőrség számított. A boszniai háború végeztével újra megnyitott, délebbi autópályákat választották a hazautazók, mert az az útvonal rövidebb, és olcsóbb. NYUGAT-EURÓPA vezető élelmiszeripari cége EGERBEN lakó UTAZÓ ÜZLETKÖTŐKET keres. Feladatuk:- a cég jelenlegi vevőkörével való kapcsolattartás,- új vevőkör kialakítása,- az áru terítésének lebonyolítása, melyhez a cég gépkocsit biztosít,- a termékek értékesítése a kijelölt területen. * Feltételek:- középiskolai végzettség /érettségi/, - jó kapcsolata jó kapcsolatteremtő készség,- B kategóriás jogosítvány,- telefonos lakás,- katonaviselt férfi/30 éves korig/,- erkölcsi bizonyítvány. Önmagukra és munkájukra igényes pályázók fényképes önéletrajzát várjuk válaszborítékkal, a megjelenéstől számított 5 napon belül, az alábbi címen: BAHLSEN KFT 1118 Budapest, Dauka Gábor u. 3/B. Rubin Hotel B épület Kérjük, hogy a borítékra írják rá: "Pályázat." MDNP a józan jobbközépen Az alapítók Szabó Ivánra voksoltak szövetségi politikájának az ✓ INGYEN EXTRÁK 150.000 FORINT ERTEKBEN ro\ F'al pun1^1 raktárkés Fon*1 ere; aPutV jelé kbóí i5o.ooo^;0;^««« vá\oéatbat 5 éveTk keZd&befi*etés e s kamatmema esefén ll2()8 pQrj S t0rles*tés “ esetén az akció július 15-ig tart V és V Autó Kft., 3202 Gyöngyös, Atkóri u. 2, tel./fax (37) 317 464 PIÁT PUNTO. AZ tV AUTÓJA 1993.