Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-21 / 144. szám

1996. június 21., péntek 9. oldal Körkép Szakszervezeti változat A nők nyugdíjkorhatára 60 év legyen Az év hátralevő részében még 58 törvényt terjeszt a parlament elé a kormány Jövőre fékezett áremelkedés Az állampolgárok közterheinek csökkentését, a nyugdíjak inflációt is figyelembe vevő emelését, a feketegazdaság el­leni küzdelemmel foglalkozó szervek anyagi megerősítését tűzi ki célul a jövő évi költségvetés, amelynek irányelveit tegnap első olvasatban tárgyalta, s várhatóan a jövő héten véglegesíti majd a kormány. Kiss Elemér államtitkár el­mondta: az államháztartás hiánya hasonló lesz az ideihez, de lassul a fogyasztói árak emelkedésének üteme, s csök­ken a fizetési mérleg hiánya. Az állami bevételek növeke­dését főként kiadások vissza­fogásával kívánják elérni. Az irányelveket július végén teszi le a kormány a Ház asztalára. A parlament mostani, rend­kívüli ülésszakán azonban még jó néhány törvényt kell megalkotniuk a képviselők­nek. Ezért az e jogszabályok­hoz benyújtott módosító javas­latok egy részéről is állást fog­lalt tegnapi ülésén a kabinet. Leszögezte: az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi normatívákról szóló törvénytervezetben rögzített korszerűsítés, illetve leépítés üteme nem lassulhat. A fej­lesztésekre, a végkielégítések és a korengedményes nyugdí­jazások támogatására 7 mil­liárd forintot biztosít. A nyugdíjkorhatár feleme­léséről szóló törvénytervezet kapcsán felhatalmazta a népjó­léti minisztert, hogy a még vi­tás pontok tisztázására foly­tasson további konzultációkat a frakciókkal. Vitatott például, hogy csak a három és több- gyerekesek kapjanak-e ked­vezményt a nyugdíj összegé­nek megállapításakor, s hogy milyen szabályok vonatkoz­zanak a most 54 évesekre. A második fél évben 58 tör­vény parlamenti tárgyalását ja­vasolja a kormány. Előterjeszt több szociális csomagtervet, benyújtja az önkormányzatok igazgatásáról szóló törvényja­vaslatot is. A ’97-es adótörvé­nyek várhatóan novemberben kerülnek terítékre. Takács Mariann Beíratásoktól a pótérettségikig Iskolai menetrend a szeptemberi tanévkezdésig A kisebb diákok már javában kóstolgatják a vakáció örö­meit, ma pedig lezárul a maturánsok nagy próbatétele, az érettségi vizsgasorozat is. Az iskolák azonban még nem csöndesednek el: a szünidő jó néhány hetében különféle szakmai feladatok, a szeptember elsején kezdődő tanévet előkészítő tennivalók kötik le a pedagógusokat. Az MSZOSZ Szövetségi Ta­nácsa úgy döntött tegnapi ülésén, hogy tudomásul veszi a nyugdíjkorhatár-emelést, de semmi esetre sem a kor­mány, hanem a nyugdíjbiz­tosítási önkormányzat által javasolt módon. Az elfogadott javaslat lényege, hogy egyelőre 62 év helyett 60 évre emeljék a nők nyugdíjkor­határát. Az emelést az 1942-es korosztálynál kezdenék. Itt a kormányzati javaslattól elté­rően, 58 helyett 56 év lenne a korhatár, és az 1945-ös korosz­tálynál érné el az 59 évet. Az ezt követő korosztályok pedig 60 éves korban mehetnének nyugdíjba. A férfiak nyugdíj- korhatára e javaslat szerint nem változna. Az ülésen többen felvetették: amennyiben nem utasítják el határozottan a korhatáremelést, akkor a tagok jelentős része ki­lép, és sokan szavaznak majd az MSZP ellen a parlamenti képviselő-választáson. Sándor László elnök vála­szában rámutatott, hogy nem helyes, ha a szövetségi tanács tagjai csak az érzelmeikre hall­gatnak, a szakszerűséget pedig elutasítják. A szakszervezetnek nemcsak a pillanatnyi helyzet alapján, hanem hosszabb távon kell mérlegelnie felelősségét azért, hogy 10-15 év múlva is nyugdíjat lehessen fizetni, hogy ne váljék finanszírozhatatlanná a nyugdíjbiztosítás. Az elfogadott határozat sze­rint a testület elutasítja a Népjó­léti, valamint a Pénzügyminisz­térium nyugdíjreformra vonat­kozó előterjesztését. A szakközépiskolák és a szakmunkásképzők tanulói ugyan kiszabadultak az osz­tálytermek „fogságából”, de az igazi vakációra még várniuk kell - előbb részt kell venniük a most kezdődött nyári szak­mai gyakorlatokon. A tanintézetekben ezekben a napokban zajlanak a beíratá- sok. A szabályzat szerint a 6-8 osztályos és a hagyományos 4 osztályos középiskolák egy­aránt június 25-ig regisztrálják új tanulóikat. A beiratkozáshoz a korábbi iskolai bizonyítványokat, or­vosi igazolásokat, a születési és anyakönyvi kivonatot vigyék magukkal az érdekeltek. Nem árt, ha van náluk némi készpénz is, mert sok helyütt a regisztrá­lással egyidejűleg szedik be a sportköri és egyéb díjakat, s esetleg helyben megvásárolha­tók az új tankönyvek, munka­füzetek, egyéb felszerelések is. Július végre valóban csöndes heteket ígér a pedagógusoknak is, augusztus közepén azonban már az alakuló tantestületi érte­kezletek jelzik a 96/97-es tanév közeledtét. Ebben az időszakban kell el­készíteniük a tanmenetek, óra­rendek és tanórán kívüli foglal­kozások terveit, majd augusztus utolsó hetében kerül sor or­szágszerte a javító- és pótló­vizsgákra. Ez természetesen csak a sikertelenül érettségizet­tek és szakvizsgázók vakációját kurtítja meg. Az új tanév hivatalosan szep­tember elsején, vasárnap kez­dődik. Számos tanintézetben ezen a napon tartják meg az ün­nepélyes tanévnyitót. Szeptem­ber 2-án, hétfőn pedig már óra­rend szerinti „munkanap” várja a diákokat. Dr. Kecsmár Ilona A megye piaci árai Egerben az alma 50-70, a bab 300, a banán 200, a citrom 200, a dióbél 800, az egres 80-100, a cseresznye 40-120, a meggy 80, a fehér retek 100, a fejes káposzta 80, a fok­hagynia 160-200, a földieper 250-300, a gomba 140-220, a gö­rögdinnye 200, a gyökér 50/cs, a karalábé 30, a karfiol 80-100, a kelkáposzta 80, a krumpli 60, a meggy 80-130, a málna 300-500, a narancs 160, a paradicsom 120-150, a zöldpaprika 20, a csípős paprika 15-20, a padlizsán 500, a ribizli 80-130, a saláta 20-40, a sárgarépa 50/cs, a sóska 25/cs, a spenót 25/cs, a szőlő 600, a tojás 8-11, a vöröshagyma 15-20, a tök 50, az uborka 70-100, a zöldborsó 80-140 forint. Gyöngyösön az alma 200, a bab 240-300, a banán 200, a cseresznye 80-140, a citrom 220, az egres 80, a fehér retek 100, a fejes káposzta 80, a fokhagyma 250, a földieper 120, a gomba 240, a gyökér 200, a kara­lábé 35/db, a karfiol 100, a kelká­poszta 100, a körte 60/db, a krumpli 40-60, a meggy 100, a narancs 180, a paradicsom 150, a zöldpaprika 15-30, a csípős paprika 15—25, a piros retek 30, a saláta 40-60, a sárgarépa 200, a szőlő 600, a tojás 9, a vöröshagyma 50, az uborka 80-100 forintba kerül. Hevesen az alma 50/db, a bab 300, a banán 100, a citrom 190, a cse­resznye 100-120, az egres 60, a fe­jes káposzta 60, a fokhagyma 200, a földieper 160, a gomba 120, a gyökér 40-60/cs, a karalábé 12, a karfiol 80, a kelkáposzta 80, a körte 60/db, a krumpli 20-40, a meggy 70, a narancs 130, a paradicsom 70, a zöldpaprika 15/db és 150/kg, a csípős paprika 10, a saláta 20, a sárgarépa 40-60/cs, a savanyú ká­poszta 40, a tojás 7, a vöröshagyma 20, az uborka 40, a zeller 25 forin­tért kapható. Hatvanban a bab 300, a banán 200, a citrom 250, a cseresznye 60, az egres 80, a fehér retek 100, a fejes káposzta 120, a fokhagyma 15/db, a földieper 180, a gomba 250-300, a gyökér 50-250, a karalábé 30-40, a karfiol 100, a kelkáposzta 100, a körte 60, a krumpli 60, a meggy 70, a narancs 170, a paradicsom 130-150, a zöldpaprika 8-30, a csípős paprika 10-20, a saláta 40, a sárgarépa 50-100, a sóska és a spe­nót 10—100, a tojás 10, a vörös­hagyma 40, az uborka 80 forint. Eltemették Majnár Józsefet (1933-1996) Tegnap délelőtt Szolnokon, a Körösi úti temetőben örök nyugalomra helyezték Maj­nár Józsefet, az Új Néplap nyugalmazott tördelőszer­kesztőjét. A Békés Megyei Hírlapnál kezdte a pályát, majd Szol­nokon folytatta, de megfor­dult az Axel Springer Kiadó csaknem valamennyi szer­kesztőségében. Mindig ott tűnt föl, ahol segíteni kellett. Jó egy éve Budapesten élt. A Ferenczy Europressnél dolgozott, így több lap mun­katársa volt egyszerre. Emlékét kegyelettel meg­őrizzük. a MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. Igazgatóságának hirdetménye az 1996. évi osztalékfizetés rendjéről A MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. 1996. május 29-én megtartott Közgyűlése az 1995. üzleti év tekintetében részvényenként 9 Ft osztalék kifizetéséről határozott a MÓL Rt. „A” sorozatú, névre szóló törzsrészvényeire. Az osztalék kifizetésének kezdő napja: 1996. július 1-e, hétfő. 1. A részvények után járó osztalék kifizetésének felté­tele, hogy a részvényes részvénytulajdona ne sértse a MÓL Rt. Alapszabályának rendelkezéseit. További felté­tele az osztalék kifizetésének, hogy a részvényes a MÓL Rt. részvénykönyvében a részvények tulajdonosaként be legyen jegyezve. Kérjük azon részvényeseinket, akik még nem kérték bejegyzésüket a részvénykönyvbe akár személyesen, akár letétkezelőjük útján, bejegyzés iránti kérelmüket legkésőbb 1996. 06. 24-ig tegyék meg személyesen a MÓL Rt. részvényirodáján a kiemelt címen ügyfélfoga­dási időben vagy letétkezelőjüknél. 2. A MÓL Rt. a KELER Rt. vonatkozó szabályzata szerint, a KELER Rt.-nél elhelyezett részvényekre az osztalékfizetés kezdőnapjára a KELER Rt.-től tulajdo­nosi megfeleltetést kér. Felhívjuk tisztelt részvényeseink figyelmét, hogy a KELER Rt. vonatkozó szabályzata szerint részükre osztalékfizetésre csak abban az esetben kerül sor, ha felhatalmazzák letétkezelőjüket, hogy a tu­lajdonosi megfeleltetést a KELER Rt.-nél végezzék el. 3. Az osztalék kifizetésének módja: 3.1. A fizikailag birtokolt részvények esetében Buda­pest Bank Rt. kijelölt (és ezen közlemény után felsorolt) fiókjaiban 1996. O7.01-től 1996. 12.31-ig a részvény bemutatása, a részvényes azonosítása és a részvény- könyv ellenőrzése mellett az osztalékszelvény levágása után kerül sor az osztalék kifizetésére. Ezen időpont után \ * * i 4 t Ci f-' j x “ í. —* .... ■■ ■ ■■■ ——5 v----*—* ■ ■ ■■ *-------------­a MÓL Rt. részvényirodáján lehet az osztalékfelvétel ügyében eljárni. 3.2. Letétkezelő útján, de a KELER Rt.-nél letétben levő részvények esetén a KELER Rt. által a MÓL Rt.- nek megküldött, a részvényes azonosítására alkalmas adatok, illetve az osztalékszelvények beérkezése után a MÓL Rt. az osztalékot a KELER Rt.-nek utalja át, aki azt a letétkezelő útján fizeti ki a részvényeseknek. 3.3. A társasággal 1996.07.01-én főállású munkavi­szonyban álló részvényesek számára a MÓL munkavál­lalói és vezetői részvénykibocsátásban vásárolt részvé­nyek után a társaság az osztalékot a júliusban esedékes munkabér fizetés időpontjában a munkabérrel együtt fi­zeti ki, amennyiben a Creditanstalt Értékpapír Rt.-nél le­tétben elhelyezett részvények levágott osztalékszelvénye átadásra kerül. A nem a MÓL munkavállalói és vezetői részvényjegyzésben vásárolt részvények esetében az 1. vagy 2. pontban leírtak szerint történik az osztalékfize­tés. 3.4. A GDR tulajdonosokra a 3.2. pont vonatkozik. 3.5. A kifizető fogalma alatt az adózás rendjéről szóló törvényben ilyenként meghatározottak értendők, azzal, hogy az osztalék kifizetőjének azt kell tekinteni, aki eze­ket a jövedelmeket ténylegesen kifizeti (az osztalék fel­vételének módjától függően a 3.1. pont esetében Buda­pest Bank Rt., a 3.2. pont esetében a letéteményes érték­papírforgalmazó, a 3.3. pont esetében a MÓL Rt.). A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1995. évi CXVII. törvény hatálya alá tartozó a magánszemé­lyektől a kifizetendő osztalék 10%-át kitevő (forrás)adót, továbbá a külföldi részvényestől a kifizetéskor érvény­ben levő jogszabályok - ideértve a kettős adóztatást ki­záró államközi egyezményeket is - szerinti adót a társa­ság a kifizetőhelyek útján vonja le, és erről igazolást állít ki. Nem kell az adót levonnia az osztalékot kifizetőnek, ha az évi 1000 forintot meg nem haladó osztalékot a nyugdíjban részesülő magánszemély részére fizeti, fel­téve, hogy a magánszemély nyilatkozatot ad a kifizető­nek arról, hogy az említett osztalékjövedelmen kívül más osztalékjövedelme az adóévben nem keletkezik. Amennyiben a magánszemélynek nyilatkozata ellenére az adott évben 1000 forintot meghaladó összegű oszta­lékjövedelme keletkezik, akkor az adót (ha adólevonás is történt, akkor a le nem vont adóra vonatkozó különböze- tet) a bevallásával egyidejűleg a magánszemélynek meg kell fizetnie. 4. Az osztalékot meghatalmazott képviselő útján is fel lehet venni, a meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magán okiratba kell foglalni és az oszta­lékfizetéskor az eredeti okiratot át kell adni. 5. A Budapest Bank Rt. osztalékfizetésre kijelölt fió­kjai: 3300 Eger, Dobó tér 9., 3200 Gyöngyös, Fő tér 19., 5100 Jászberény, Lehel Vezér tér 13., 3530 Miskolc, Mindszent tér 4., 3100 Salgótarján, Losonci u. 2., 5350 Tiszafüred, Fő u. 36. Egyben értesítjük részvényeseinket, hogy a MÓL Ma­gyar Olaj- és Gázipari Rt. a Társaság 1996. 05.29-i évi rendes közgyűlése által jóváhagyott anyavállalatai és konszolidált 1995. évi részleges mérleg és eredményada­tai, valamint annak kiegészítő mellékletei, illetve az 1995. év üzleti jelentése teljes terjedelmében megtekint­hető a MÓL Rt. Részvényirodáján 1996. 06.13-tól a kö­vetkező címen és időben: Cím: 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 14. Ügyfélfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 9-14, pénteken 9-13. Ebédidő: 12-12.30.

Next

/
Thumbnails
Contents