Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-15 / 139. szám

1996. június 15., szombat 3. oldal Megyei Körkép Tollvégen Honnan görög a görög? Vannak természetgyógyászok, akik esküsznek rá, hogy minden gyümölcsöt csak a szezonjában szabad enni, úgy egészséges, s ez felel meg az ember természetes életritmusának. Cseresznyét tehát májusban, meggyet júniusban, sárgabarackot a nyár köze­pén, augusztusban pedig az „őszit”, s a dinnyéket. Akarva-aka- ratlan engedtem eddig e szabálynak, mert ahogy szüleim kertje termett, úgy fogyasztottuk a nyár ajándékait. Ezért aztán - a megszokások rabjaként - banánt meg narancsot is inkább télen veszek, mert gyerekkoromban nálunk csak akkor lehetett kapni. Noha manapság már teli a piac déligyümölccsel, s drágaságuk­kal vetekszenek a hazai termékek. Mára megváltozott a világ, mondhatnánk azt is: remek, hogy beindult a piacgazdaság. Hiszen mit lát az utazó a főváros felé igyekeztében? A jó hevesi dinnyeföldek szélén már ott kere­kednek a görögdinnyék, noha még Péter-Pált sem lapoztuk el a naptárban. Hort, Csány, de már az Egerhez közelibb út szélén is árulják a pirosbélűt. Miért éppen ott csalogatják a nyilvánva­lóan göröghonból származó görögdinnyékkel a hazai, netán külföldi turistát? Töprengtünk rajta a kocsiban hazafelé tartván többen, míg­nem egyikünk meglelte a megoldást. Tudjátok, miért? Hisz ez „egy bevezetett üzlet”. A napokban olvastam az aprót, hogy az egyik jászsági strandon 12 négyzetméteres fabódét kínálnak megvételre, bevezetett üzlet gyanánt - félmillióért. Ehhez ké­pest a még csak virágzó dinnyeföld széle pláne hogy bevezetett üzlet. A bökkenő az csupán, hogy ez nem a piacgazdaságba vezet. Egyszerre rontja a valóban helyben termelt portéka hírét-nevét, karakterét, szegi kedvét a termelőnek, csapolja pénztárcáját a vásárlónak. Ha adunk magunkra, mi, akik itthon vagyunk, sze­zonban esszük a gyümölcsöt. S nem csupán azért, mert a termé­szetgyógyászok ezt így javasolják. Jámbor Ildikó Tisztább környezetünkért Ne dobd el, hasznosítsd újra! Egerben háromnapos konferen­ciát tartottak a Cleantech Eu­reka elnevezésű project ismer­tetésére. A nemzetközi program célja az elhasznált háztartási berendezések, illetve elektroni­kai eszközök újrahasznosításá­nak kutatása. A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány miskolci Logisztikai és Gyártástechnikai Intézete, valamint a Miskolci Egyetem Anyagmozgatási és Logisztikai tanszéke vállalta a nemzetközi koordinátori szere­pet, s ily módon ők szervezték a fenti témakörrel kapcsolatos fó­rum megrendezését is. Az első napi szakmai tapasz­talatcsere után a vendégek a jászberényi Lehel Elektrolux Vállalathoz látogattak el. Más­nap ugyancsak szakmai fóru­mokkal folytatódott a program, melyet egri városnézés köve­tett. A pénteki zárónapon a svájci, a német, a svéd és a ma­gyar tapasztalatokat, eredmé­nyeket vetették össze, majd egyeztették a következő talál­kozó időpontját. Átadóünnepség Szilvásváradon: Oxigént kapnak a betegek Otthonukba kapják ezentúl az oxigénpalackot a szív- és tüdő­betegek, s egyéb légzőszervi betegségben szenvedők. Birto­kukban az orvosi recepttel, csak egy telefonjukba kerül, és más­nap a Bus-Oxy Kft. munkatársai szállítják a készüléket. A cég ügyvezető igazgatójá­tól, Bus Istvántól megtudtuk: a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárak finanszírozzák tevé­kenységüket. A kft. Heves megyei diszpé­cserét, György Jánosnét a 36/355-308-as telefonszámon érik el a betegek. A szállítók nemcsak beszerelik a palackot, de tűz- és balesetvédelmi okta­tásban is részesítik a megrende­lőket. Az ötletet Hollandiában és Németországban leste el Bus István, s megnyerve az ügynek az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztárt, adaptálta ezt Ma­gyarországon. Kezdeményezéséről el­mondta: azért figyelt fel erre a módszerre, mert családjában is él oxigénpalackra szoruló, s ko­rábban mindenkinek egyénileg kellett segítenie magán. (n. z.) „Gáz-sarcot” perel a Mátraalja (Folytatás az 7. oldalról) A „sarcot” - amiről különben álmodni sem mertek volna - fájó szívvel ugyan, de kifizették a közös kasszából. A tizenhét helység társasága ugyanakkor az első perctől hangoztatta ár­tatlanságát, s állította, hogy a kárról csakis a beruházás fő­vállalkozója, a kivitelezéssel megbízott Grundomat Kft., vagy a Mátrai Erőmű Rt. emlí­tett alvállalkozója tehet. Ilyen­formán aztán egymást követték a még békésebb megbeszélé­sek, tárgyalások, egyezkedé­sek, ám nem tudtak zöld ágra vergődni. A tény tény maradt. A részletekről azonban tart a vita. A körülményeknek ugyanis döntő szerepük lehet a vétkes­ség megállapításában, s a hely­zetet feltétlenül tisztázni kell. Mivel az ominózus esetben Jobb átjáró a Mérges-patakon Sokakat bosszantó prob­léma megoldására vállalko­zott a gyöngyösi Matus Mik­lós. A Diósmalom út Felső- Mérges-patakot átszelő át­járóját ugyanis eddig már több változatban is elkészí­tették, de a hibás technoló­gia vagy az időjárás mosto- hasága miatt mindig hamar tönkrement, közlekedésre használhatatlan lett. A gazdáknak így nagy kerülőt kellett tenniük, hogy kijuthassanak a ha­tárba. Most úgy tűnik, hogy épí­tészeti szempontból is időt­álló kivitelezéssel születik az új átkelőhely a vállalkozó szakembereinek munkájá­val. így remény van arra, hogy nagyobb csapadék ese­tén is zavartalan lesz itt a közlekedés. (Gy. B. F.) olyan helyen fordult elő a „bal­eset”, ahol hivatalos egyeztetés, a hatóságok és a Mátrai Erőmű Rt. által is jóváhagyott tervek szerint láttak a gázépítők a munkához. Feladatuk végzésé­hez szolgalmi jogot kaptak a bányától. Igen ám, de a Grun­domat időközben eltért az ere­detileg kijelölt nyomvonaltól, s erről - állítólag - az erőműnél nem tudtak. S miközben a gázo­sok és a bányászok is tették a maguk dolgát, az igyekezetnek még olyan szemmel látható akadály sem vetett gátat, mint a munkaterületen húzódó út, amit történetesen a gázvezeték ke­resztezett valamivel lentebb... Mert az az út - hogy úgy­mond - nem út. Hiányzik a tér­képről. S miközben az egyik fél ezt állítja, a másik cáfolja. Mert annyira út, hogy használják is. (Folytatás az-1. oldalról)- Nincs összefüggésben az egri látogatásommal - felelte dr. Boross Péter, majd így foly­tatta: - A Demokratikus Charta megalakulásának évfordulóját „ünnepeltük” az ellenzékkel, a Fidesszel és a keresztényde­mokratákkal. Elmondtuk a vé­leményünket a chartáról, ami melegágya, inspirálója volt a je­lenlegi MSZP-SZDSZ kor­mányzatnak. Céljuk, mint is­mert, a hatalom megszerzése volt.- Ezen a találkozón hangzot­tak el szavai?-Igen. Most mondtam elő­ször neveket. Márton András, az ’56-os szervezetek szónoka is szót kért ’92 októberében. Göncz Árpád ehhez nem járult hozzá, és ez ingerültséget vál­tott ki a tömegben. Ezzel szem­ben az Objektív elferdítve adta ezt közre, a tökmagrágó, Ár­pád-sávos zászlót lengető fiata­lokat mutatta. Manipuláció tör­Egyszóval a jelenlegi állapo­tok alapján ez is, az is lehetsé­ges. Van papírra rajzolt út, s le­het olyan is, amit csak éppen ki­tapostak a „prérin”. Amin rajz nélkül is közlekednek. Valószínűleg így eshetett, hogy aki csak a térképet nézte, talán pillantást sem vetett a lába elé, amikor a baj bekövet­kezett. S tavaly szeptembertől bíróságon a kereset. Per lett a történetből, amit majd ítélet is követ. Ám hogy mikor, egy­előre csak találgathatják a fal­vakban. Pedig már a puszta időpontja is megnyugtatóbb lenne a Mátraalja számára, a nekik kedvező határozat pedig a legjobb. Mivel azt a 600 ezer forintot nem évekig, hanem egyetlen napig is nagyon nehéz nélkülözniük mostanság. Gy. Gy. tént. Súlyos hibaként értéke­lem, hogy Göncz Árpád akkor nem szólalt meg. A hangszóró elnyomta volna a tömeg kiabá­lását. Ez azt mutatta számomra, hogy a köztársasági elnök kis krízis esetén is tétova.- Miért nem nyilatkozott er­ről korábban?- Korai lett volna. Akkori­ban követelte tőlem az akkori ellenzék, hogy mondjak le bel­ügyminiszteri megbízatásomról. Sose hangzott el, mit kellett volna tennem. Gumibotot rán­tani a téren? Engedjenek meg ennyi iróniát nekem: végtelenül hiányolom a Demokratikus Chartát. Hiányolom a manipu­lációt, az igaztalan vádak sorát.-Az MDF felkérte az Állami Számvevőszéket, vizsgálja meg, hogy az MSZP jogosan vett-e fel 18 millió forintot egy köz- alapítványból?-Sepsey Tamás vetette ezt fel, a részleteket nem ismerem. (négyessy) Dr. Boross Péter Egerben Nem a bőrfejűek fütyültek Egy amerikai Egerben Korózs Lajos és dr. Molnár János MSZP-s honatyák meg­hívására tegnap baráti látoga­tásra megyénkbe érkezett Phi­lip T. Reeker, az Amerikai Egyesült Államok magyaror­szági nagykövetségének sajtó- attasé-helyettese. A magyar származású ame­rikai diplomata - lapunk veze­tése által a sajtónapon megfo­galmazottak szellemében - a Hírlap szerkesztőségében kö­tetlen beszélgetésen cserélt eszmét a helyi médiák képvi­selőivel. Philip Reekert (középen sötét zakóban) Kis Szabó Ervin kiadóvezető fogadta a szerkesztőségben fotó: perl Márton Újra Strauss-est a megyeszékhelyen Az elmúlt évi nagy sikert köve­tően lapunk a Konzum Bankkal közösen az idén is megrendezi Egerben, a kis Dobó téren a Strauss-estet. Az Egri Szimfo­nikus Zenekar a tavalyihoz ké­pest teljesen új műsort állított össze. A június 23-án 19 óra­kor sorra kerülő rendezvényre a Minorita étterem (313-971), az Arany Oroszlán (311-005) és a Hotel Senátor-ház (320-466) te­lefonjain lehet asztalt foglalni. Országos népzenei minősítő Novajon Kilenc hagyományőrző csoport részvételével rendezik meg No­vajon a 8. népzenei minősítő hangversenyt vasárnap 10 órá­tól a művelődési házban. A ta­lálkozón ünnepli 25 éves jubi­leumát a Novaji Asszonykórus. Fogadónap a megye kapitányságain Június 17-én - hétfőn -9 és 12 óra között dr. Lantos Bálint rendőrezredes, megyei rendőr- főkapitány fogadónapot tart. Ugyanebben az időpontban az állampolgárok panaszaikkal, javaslataikkal felkereshetik Eger, Gyöngyös, Hatvan, He­ves és Füzesabony rendőrkapi­tányait is. A Pódium tánciskola a pódiumon: Egerben Vasárnap az Ifjúsági Házban - 15 és 18 órától - két évadzáró balettbemutatót tart a Pódium tánciskola. A műsorban a nö­vendékeken kívül fellépnek a tanárok, az ostorosi táncgim- nasztika-csoport tagjai, s lesz­nek vendégművészek is. Grafikushallgatók év végi kiállítása Az Eventus Üzleti Tudományok Szakképző Iskolája grafikus­hallgatóinak év végi kiállítását június 17-én 12 órakor nyitja meg Habis László, Eger alpol­gármestere a Bródy Sándor Könyvtárban. Keresztrejtvényeink helyes megfejtői Június 7-i rejtvényünk helyes megfejtése: „Mások hibáit azért látjuk, mert bennünk is megvannak”. Révész Tamás (Eger), Nagy Lóránt Nagyvis- nyó) és Mezei Tamás (Novaj) olvasónk nyert könyvet. A jú­nius 8-i feladvány: „Abból, hogy mindent tőlünk kérdez”. A jó megoldást beküldők közül Gyurácz Ferenc (Tamaszent- mária), Barta József (Andor- naktálya) és Balázs Józsefné (Eger) olvasóinknak kedvezett a szerencse, ők is könyvet kap­nak lapunktól. Fiatal bölcsesség, tisztaság, igazlátás (Folytatás az 1. oldalról) Almaik, vágyaik, terveik egyikét valósították meg a hallgatók ta­nulmányaik végeztével. Dr. Nagy B. István tanszék- vezető bensőséges ünnepi be­szédében elmondta, hogy négy évvel ezelőtt biztonságosabb, derűsebb életet várt, de súlyo­sabb, nehezebb évek következ­tek. De nem a mai diplomázók az elsők, akiknek meg kell küz­deniük a létért. Egy történelmi hitelesség nélküli, régi történetet idézett fel édesapjától a hajdani peda­gógus javadalmazásáról. Ak­koriban szilvaérés idején a ta­nító minden háznál kapott egy rázintásnyit és egy koppintás­nyit a szilvafáról. Először azonban a gazda rázta meg a fát, utána következhetett a pe­dagógus, s ami maradt a fán, azt elvihette. A kultúra maradékelvű tá­mogatását hasonlította a szilva­juttatáshoz. Ami rajta marad a fán, az a költségvetési támoga­tás, a pályázatok, és az intéz­ményi autonómia. A búcsúztatás ürügyén el­mondta, hogy mindenkinek joga van az életét kezébe venni, és a Bibliából Jézus szavait idézte: „...íme, egy nyitott ajtót adtam elébed, melyet senki be nem zárhat...” Reményét fe­jezte ki, hogy mindenki megta­lálja ezt az ajtót, mely a szemé­lyiségében rejlik, értelemmel és fénnyel tölti meg életét. Megköszönte fiatal tanítvá­nyainak a bölcsességet, tiszta­ságot, igazlátást, amit tőlük ka­pott. - Ők most lépnek be az életbe, és joguk van választani a lekopasztott szilvafa és a nyi­tott kapu között - mondta. Palcsóné dr. Zám Éva fő­igazgató tanárrá avatta a hall­gatókat, boldogságot, szép pá­lyát és jó egészséget kívánva nyújtotta át oklevelüket. Első­ként szólítva a kitüntetéssel végzett Osvárt Beáta, Halász Alexandra és Hadnagy Józsej nappali tagozatos hallgatókat. A Szózattal záruló ünnepsé­get a folyosón helyet foglaló szülőknek, hozzátartozóknak két videomagnó közvetítette. Ma folytatódik az ünnepség, melyen Vargáné dr. Raisz Ró­zsa tanszékvezető mondja el beszédét, a negyedéves hallga­tók nevében pedig Egry Gábor Ákos kéri tanárrá avatásukat. Császi Erzsébet Maratoni ülés után Bükkszéken: Újra Szirmúk az iskolaigazgató Ahhoz képest, hogy rengeteg - szám szerint tizenkét - téma szerepelt a mai ülésünkön, aránylag gyorsan végeztünk - mondta lapunk érdeklődésére tegnap délután Huszár István, Bükkszék polgármestere, az önkormányzat tegnapi ta­nácskozásáról. A faluatyák többek között tájékoztatót hallgattak meg a község állat-egészségügyi helyzetéről. Mint elhangzott: kevés jószágot nevelnek a helybeliek, így nincsenek kü­lönösebb gondok. Azonban a kóbor ebek „jobblétre szende- rítése” itt is problémát jelent. A megoldáshoz szükséges mintegy kétszázezer forintnak azonban a képviselők szerint nagyon sok helye lenne... Az idegenforgalmi helyzet elemzéséből kitűnt: az idén már nem készülhet el az üdü­lőhelyet bemutató kiadvány, de nem tesznek le a tervről, jövőre - ha a pénzügyi lehe­tőségek megengedik - kiad­ják a füzetet. Ugyancsak ál­lást foglaltak abban, hogy szerencsés lenne, ha Bükk­szék is bemutatkozhatna az Utazás ’97 rendezvényen. Megszületett a döntés az iskolaigazgató személyéről is. A beérkezett három pályázat közül a képviselők Szirmák Nándor - a jelenlegi igazgató - elképzeléseinek szavaztak bizalmat, 6-2 arányban. így újabb öt évre őt bízták meg az intézmény vezetésével. (s. p.) A HEVES^HÍIHAP VASÁRNAPI ÜGYELETE: Újságíró: TARI OTTÓ Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 TRAFFIPAX­VEZÉNYIÉS 06.00- 14.00 - Füzesabony bel­terület 3-33. sz. főút. Hatvan belterület 3-30. sz. főút 14.00- 22.00 - Heves belterület 3-31. sz. főút. 16-án: 06.00-14.00 - Eger bel­terület 3. sz. főút. Hatvan belte­rület 3-21. sz. főút 14.00- 22.00 - Gyöngyös belte­rület 3-24. sz. főút.

Next

/
Thumbnails
Contents