Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-14 / 138. szám

1996. június 14., péntek 3. oldal Megyei Körkép Tollvégen Köz(k)utak A havi egy-két ezer kilométere közben a magamfajta számos tapasztalattal gazdagodik, így átérzéssel tudósít például arról: az X-i polgárok mélyszántáshoz hasonlítják az utakat. A minap új elemmel gyarapodott utazói élménytáram, midőn kisebb ge­neráljavításra szorult állandó partnerem. A hibaelhárítás utáni kézmosás azonban komoly akadályba ütközött: két-három tele­pülésen átrobogva sem leltem működő közkútra. Vagy a nyo­mókar helye tudatta diszkréten: nincs pénz fölösleges vízdíjra, vagy egyszerűen csak szörtyögés jött a csapból... Sebaj, a következő polgármesteri hivatalban kedvemre tisz­tálkodhattam (szappannal!). Eddig - részemről - akár rendben is volna. Csakhogy: aki nem bejáratos a községházákra, vagy - eléggé el nem ítélhető módon - négy óra, vagy ami még rosz- szabb, kocsmazárás után szeretne szélvédőt, fényszóróüveget mosni, esetleg inni, azt az én sikerem nemigen boldogítja. Mindez persze nem érinti az Európából - tehát velünk szemben - Európa szívébe (ezerszáz éves honunkba) tartókat, ugyanis ők nem javítanak az űtszélen. így aztán fel sem tűnik nekik az or­szágaink közötti különbség. Hiszen mindennapjaink - kivéve az ezek szerves részét képező (k)utak - között legalább annyi a hasonlóság, mint Kossuth Lajos és Napóleon között. Mint köz­tudott: mindketten körszakállt viseltek. Kivéve talán Napóleont. (suha) ( A megnyert pénz a bűnmegelőzést szolgálja A rend gyöngyösi őrei nagyszerűen tippeltek A Gyöngyösi Rendőrkapitány­ság ötventagú kollektívája (ve­zetőjük dr. Fridrik József r. al­ezredes, a csapatkapitány Tóth József r. zászlós volt) a -minap mérte össze tudását a Magyar Televízió népszerű vetélkedőjé­ben, a Tipp-Hopp! című játék­ban a szőregi polgárőrség „vá­logatottjával”. A mátraaljai város képviselői igencsak jól saccolgattak - Ró­zsa György kérdései mellesleg a Guinness Rekordok Könyvéből származtak -, s ennek eredmé­nyeként 11-5-re diadalmaskod­tak is ellenfelük felett. így aztán méltán jutottak hozzá a 250 ezer forintos összeghez, ame­lyet a Gyöngyös és Környéke Bűnmegelőzési Alapítvány ja­vára ajánlottak fel. Aki arra is kíváncsi, miként küzdöttek a rend gyöngyösi őrei a vetélkedő során, az au­gusztus 9-én (a Dallas után) kapcsoljon át az MTV 2-es csa­tornájára. Egerben is indítanak szakot és nulladik évfolyamot Bővül a miskolci gépészkar A következő tanévtől főiskolai szintű gépészmérnöki szakokat in­dít a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kara - közölte Cselényi Jó­zsef professzor, a kar dékánja, aki elmondta: Egerben is lesz leve­lező képzés, amely igazodik a kereslethez. A tanulmányi idő 7 félév, a felvétel személyes beszélgetés alap­ján történik. A képzés költsége 2 ezer forint alaptandíj és 7 ezer fo­rint költségtérítés havonta. Sikeres két félév után, a tanulmányi eredményektől függően, az egyetem lehetővé teszi az átjelentkezést a nappali főiskolai szintű gépészmérnöki szak első vagy második évfolyamára. A dékán szólt arról is, hogy az egyetem matematika és fizika tárgyakból ősztől ismét indít úgynevezett nulladik évfolyamos képzést húsz társult intézmény közös szervezésében Miskolcon és Egerben. A tanulmányi idő szeptembertől 1997. májusig tart, távoktatásos rendszerben. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belte­rület. A HEVEST HÍRLAP ÜGYELETÉ: Újságíró: I RADA KATALIN Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: 1 ÉRDÉLYINÉ MAGVASI JUTKA Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 f * Terjesztő: PENCZUNÉ RAUCH EDINA I Telefon - (36)412-646 ! »——a ü _____ R egionális fejlesztési tanács alakult Hevesen Tegnap délelőtt Hevesen meg­alakult a Jászsági, Tápió menti, Hatvani és Dél-Heves megyei Területfejlesztési Társulás részvételével a Regionális Te­rületfejlesztési Tanács. Az alakuló ülésen megjelent négy megye képviselői részéről elhangzott: mindenképpen szükség van a megyék közötti összefogásra, miután a szilárd kommunálishulladék-lerakó, a szennyvíztelep, az úthálózat és az öntözőcsatorna rendszeré­nek kiépítéséhez szükség van olyan központi támogatásra, amit csak nagyobb lélekszámú térségek vehetnek igénybe. Ezt konkrét példával is alátámasz­tották: hulladéklerakó építése és üzemeltetése csak 80 ezer lakos felett rentábilis. Szolnok, Pest, Heves és Jászkun csatla­kozó területeinek lakosság­száma viszont 235 ezer, így eséllyel pályázhat a megépí­tésre és fenntartásra. Ez a regionális társulás lehe­tőséget biztosít nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is. A szándéknyilatkozatot aláírók legközelebb július 4-én ülnek össze, ahol az első konkrét lé­péseket vitatjákrnieg,- - — Horgászverseny vagy „háború”? Mire számíthatnak az érintettek szombaton az ecsédi tónál? (Folytatás az 1. oldalról) * Janotik Ferenc szerint az adás­vétel körül sincs minden rend­ben, hiszen a terület nem lett meghirdetve, sőt az egyesületet - mint kezelőt - az eladásról hivatalosan nem is értesítették. Ugyanakkor az elnök szerint a halászati jog mindmáig az övék, így a tulajdonost feljelen­tették az adásvételi szerződés, valamint birtokháborítás miatt. A terület gazdája viszont szintén papírokkal igazolja el­járása jogosságát. A 15-ére meghirdetett horgászversenyt törvénytelennek ítéli meg, ezért az illetékes rendőrkapitánysá­gokhoz - Gyöngyöshöz és Hat­vanhoz - fordult jogvédelemért. Tegnap a hatvani kapitány­ságon dr. Jusztin Ferenc r. alez­redes találkozott az érintettek­kel. Balázs Gábor és Janotik Ferenp mellett jelen volt az egyesület titkára, Szonda György is. Az ellenérdekelt felek állás­pontja mit sem közeledett egy­máshoz. A horgászvezetők azt mondták: ha felettes szervüktől, a MOHOSZ-tól más utasítást nem kapnak, megrendezik a versenyt, mivel a halászati jo­gukat idáig senki nem vonta meg tőlük. Véleményük szerint, noha a földművelésügyi miniszter tö­rölte az állam halászati jogát a tóról, ám ezt annak idején egy minisztertanácsi rendelet alap­ján kapták meg, ami magasabb fórum, mint a szaktárca.-Az új tulajdonos árulja a napijegyet, s ezzel együtt a mi halunkat is - nyilatkozta la­punknak Janotik Ferenc. - Úgy védjük meg a saját tulajdonun­kat, ahogy támadják. Balázs Gábor erre egyezséget ajánlott - vagyis a telepített, il­letve kifogott hal közötti kü­lönbséget kifizetnék -, ám erről az egyesület vezetése hallani sem akar. Ami a dokumentumokat il­leti, Balázs Gábor bemutatta dr. Jusztin Ferencnek a tulajdoni lapot is, amely az ő igazát tá­masztja alá. Véleménye szerint ennek alapján természetes igény, hogy az állam biztosítsa jogait. Dr. Jusztin alezredes tanul­mányozta az iratokat, s ezek alapján úgy ítélte meg: amíg más bírósági végzés nem szüle­tik, a tó gazdáját megilleti a jogalkalmazó - adott esetben a rendőrség - védelme. Megpró­bált „közvetíteni” a felek kö­zött, majd - látva hajthatatlan- ságukat - felszólította a horgászegyesületet, hogy ne rendezzék meg a versenyt. Arra a kérdésre, hogy ellen­kező esetben a lehetséges atro­citások során vállalnák-e a fele­lősséget, Janotikék úgy vála­szoltak: nem, mivel a horgászok magánszemélyként vesznek részt az eseményen. Ugyanak­kor a Balázs által képviselt bt. a verseny meghiúsulása esetén vállalja az anyagi következmé­nyeket. (tari) Dr. Fodor Gábor Gyöngyöshalászon Ma este 6 órakor dr. Fodor Gá­bor országgyűlési képviselő a gyöngyösoroszi polgármesteri hivatalban várja fogadóórára a választópolgárokat. Előtte - délután öt órától - az exminisz- ter részt vesz az általános isko­lások ballagásán. Műhelymunkára hív a Tónus Egerben A Tónus Képzőművészeti Mű­hely várja 10—14, illetve 15 év feletti gyerekek jelentkezését nyári táborába. Akik a július 1- jétől kéthetes turnusokban zajló foglalkozásokon szeretnék to- vább bővíteni rajzkészségüket, kipróbálva a különféle művé­szeti technikákat, azok még je­lentkezhetnek az egri Ifjúsági Házban. Katonazenekarok nemzetközi gálája Ma délután 5 órakor kezdődik Debrecenben a nemzetközi ka­tona-zenekari gála, melyen este 6 órától megyénk képviseleté­ben az Egri Helyőrségi Zenekar ad térzenét a Kossuth téren. Tiszasülynél tilos a töltésre menni A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság felhívja az árvíz- védelmi töltéseken közlekedők figyelmét, hogy a Kisköre-Ti- szasüly közötti szakasz június 17-19-ig burkolat-karbantartási munkák miatt nem lesz járható. Bükkszéken ma: maratoni ülés Ma délelőtt 9 órakor ül össze Bükkszék önkormányzata, hogy várhatóan maratonira nyúló ülésen tárgyalják meg az összejövetelre előkészített 12 napirendet. Többek között a képviselők elbírálják az iskola- igazgatói állásra beérkezett há­rom pályázatot. A „Pénteki Portré” ma elmarad Olvasóink már megszokhatták, hogy a pénteki számainkban egy-egy érdekes ember portré­ját olvashatják. Ma - anyagtor­lódás miatt - ez a rovatunk ki­maradt. Elnézésüket és megér­tésüket kérjük. A Hatvani Rendőrkapitányság a témában közle­ményt juttatott el szerkesztőségünkbe. Ebből ki­tűnik: „A meghirdetett versennyel kapcsolatban a Hatvani Rendőrkapitányságnak az az állásfogla­lása, hogy a tulajdonos beleegyezése nélkül az ecsédi tavon horgászni nem szabad. A tulajdo­nost megilletik azok a jogok, melyek minden magyar állampolgárt megilletnek a saját tulajdo­nával kapcsolatban, annak megvédésére, így adott esetben akár erővel is érvényt szerezhet tu­lajdonosi jogainak. A kapitányságon történt egyeztetés nyomán felvett jegyzőkönyv szerint a Gyöngyös és Kör­nyéke Horgászegyesület vezetői - Janotik Ferenc és Szonda György titkár - a verseny szervezésé­ért nem vállaltak felelősséget, így felkérünk min­den horgászt, hogy az esetleges versenyen a fen­tiek figyelembevételével vegyen részt, és az atro­citásokat szíveskedjék elkerülni. Kétmilliós villanyszámla Lőrinciben Mintegy félszáz helybeli pol- magánosítást követően csak a megoldásként indítványozta: gár gyűlt össze tegnap délután a Lőrinci Erőmű kultúrházá- ban. A napokban ugyanis a lő­rinci polgármesteri hivatal tá­jékoztatta őket, hogy a lakóte­lep áramfogyasztását kiegyen­lítette; ezzel együtt azt a részt is, amelyet mérőeszközzel nem tudott igazolni. A városháza kifizette 86 garázs elmúlt évi villamosenergia-felhasználá- sát, csaknem 2 millió forintot, s ezt az összeget szeretné be­hajtani a lakókon. Az erőműviek a privatizá­ció előtt átalányt fizettek. A közelmúltban derült ki, hogy a garázstulajdonosok adósak maradtak a díjjal. A tartozás egyénenként 5 ezertől 32 ezer forintig terjed. A gyűlésen többen vitatták az összeg mér­tékét, mert - szerintük - nem bizonyítható, hogy miből te­vődött össze ekkora hiány, így sokan kijelentették: nem fizet­nek. Szállási Győző, a lakótelep egyik önkormányzati képvise­lője szerint mindkét fél felelős a kialakult helyzetért, ezért - szavaival - kompromisszumos mostantól „tiszta lappal” szá­molják az energiafelhaszná­lást. A jövőben pedig az ön- kormányzat kiiktatásával, közvetlenül az ÉMÁSZ-szal tartsák a kapcsolatot. Ezt a ja­vaslatot továbbítják a polgár­mesternek és a jegyzőnek. A jelenlévők megegyeztek abban is, hogy június 30-ig nyilatkoznak: továbbra is igényt tartanak-e garázsaik­ban az áramra. Ha nem, akkor a városgondnokság kezdemé­nyezi majd a szolgáltatás megszüntetését. (t. o.) Jilüncíjen, Zűriek fogkefe nélkül tő Egy fogkefe nem feltétlenül szükséges kellék a müncheni vagy zürichi üzleti úthoz. München és Zürich most naponta kétszer is elérhető a Malév járataival. így nem marad le egyetlen fontos tárgyalásról sem, az estét pedig már újra a családdal töltheti. A továbbutazáshoz menetrendünk különlegesen előnyös csadakozásokat S K y$2 l u b AAAVJEV : Szállunk rendelkezésére kínál. Ha pedig egy-két napot mégis Münchenben szeretne tölteni, az új, kedvezményes müncheni Sky Club business ár - 47 180 Ft - ezt is lehetővé teszi. München vagy Zürich, akár fogkefe nélkül is. Naponta kétszer. Járatainkról további információ az egri IBUSZ-Matév Partner-irodában a 36-312-526-os telefonszámon kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents