Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-13 / 137. szám

10. oldal SporTTüköR 1996. június 13., csütörtök Az egri szívbetegek csapata negyedik lett csoportjában a debreceni nemzetközi röplabdatornán Szombaton, Egerben Szívbetegek sportnapja A Magyar Szív Egyesület Egri Szervezete június 15-én 9 órától rendezi meg a Szívbe­tegek VII. Országos Sportnap­ját az egri városi sportlétesít­ményekben. Az ország minden tájáról érkeznek majd vendégek a megyeszékhelyre, hogy öt sportágban - röplabda, aszta­litenisz, páros lábtenisz, kis­pályás labdarúgás, sakk - versenyre keljenek egymás­sal. A Sport- és Létesítményi­gazgatóság vándorkupát aján­lott fel, a serleget az összetett pontversenyben első helyezett csapat őrzi majd egy évig. A rendezvényt több mint húsz szervezet, gazdálkodó­egység, köztük a Heves Me­gyei Hírlap is támogatja. Az Egri KC-nál Molnár Ferenc - játékos-edző Labdarúgás - III. Dr. Hevesy György-kupa Másodszor győztes a Selyp A Heves Megyei Labdarúgó Szövetség tegnap Selypen rendezte az idei - sorrend­ben harmadik - Dr. Hevesy György-kupa elnevezésű nagypályás labdarúgótor­nát. A három érdekelt csa­pat körmérkőzést játszott, 2x35 perces volt a találko­zók ideje, az eseményre 300 néző volt kíváncsi. A nagy meleg megviselte a játéko­sokat, a tornát csakúgy, mint tavaly, ismét a Selypi Kinizsi nyerte. Eredmények: Selyp - Besenyőtelek 0-0 V.: Tóth B. Több helyzete volt ugyan a selypieknek, de a hálók érin­tetlenek maradtak. Jók: Sza- kolczai, Kurucz, ill. Nagy E., Bercsényi, Forgács. Besenyőtelek - » Felsőtárkány 3-1 (1-0) V.: Lánczos. A tartalékos tárkányiak szünet után még kiegyenlítet­tek. de a besenyőtelkiek job­ban bírták a továbbiakat, és megérdemelten nyertek. Kiál­lítva: Nagy G. (F.tárkány). G.: Lehó, Mirkóczki (1 l-es- ből), Rézműves, ill Barta. Jók: Nagy E., Rézműves, Szi­lágyi, ill. Fülep, Barta. Selyp - Felsőtárkány 6-0 (4-0) V.: Berta. Percek alatt háromgólos előnyhöz jutottak a selypiek, és ezzel eldőlt a találkozó sorsa. G.: Szakolczai 2, Tóth Z„ Fekete, Bazsó. Jók: Sza­kolczai, Tóth Z., Pásztor, Fe­kete, ill. Fülep, Barta. A végeredmény: 1. Selypi Kinizsi (6—0) 3,2. Besenyőte­lek (3-1) 3, 3. Felsőtárkány 0 ponttal. A díjakat dr. Vass Géza, a Helasz elnöke adta át. (bajzát) Megyei labdarúgás Kérdés: a kiesés - feljutás Labdarúgó Eb, Anglia Vlaovic-szóló döntött A labdarúgó Európa-bajnoksá- gon kedden lapzárta után feje­ződött be a ö-csoportban: Törökország - Horvátország 0-1 (0-0) Nottingham, 25 000 néző. V.: Muhmenthaler (svájci). G.: Vlaovic (a 85. percben). Bizonyára nem ilyen rajttal számolt Horvátország, amely a rendkívül harcias törökökkel szemben csak a végső hajrában érte el a három pontot jelentő gólját. Szerdán szünnap volt. A mai program, B-csoport: Bulgária - Románia, New­castle, 17.30 (TV2), Mikkelsen (dán). A-csoport: Svájc - Hollan­dia, Birmingham, 20.30 (TV2), Ozunov (bolgár). Labdarúgó NB I. Bajnok a Fradi! Tegnap játszották a labdarúgó NB /. 28. fordulóját, amikor el­dőlt a bajnoki cím sorsa. A Fe­rencváros győzött a rangadón a BVSC ellen, és azzal megnyerte a bajnokságot, hiszen előnye a táblázaton már behozhatatlan. Eredmények: BVSC - FTC 0-1 (0-1) G.: Kuntics. MTK - Csepel 1-2 (0-1) G.: Kenesei, ill. Tyukodi, Keresztúri. ZTE - Parmalat 0-2 (0-0) G.: Minuta 2. Kispest - Haladás 4-0 (2-0) G.: Jovanovic, Mátyus, Pi­roska, Bárányos. Pécs - Stadler FC 3-1 (2-1) G.: Kovács, Ulrich, Tököli, ill. Csehi. Békéscsaba - Vasas 2-3 (2-1) G.: Mracskó, Csató, ill. Fis­cher, Máriási, Herczeg. ÚTÉ - Vác 2-2 (2-2) G.: Egressy, Szanyó, ill. Tóth (öngól), Sándor. DVSC - Győr 4-1 (1-1) G.: Ilea, Sándor T., Szath- mári, Bagoly, ill. Urbán. Az N B I. állása: 1. FTC 28 20-3 5 52-22 63 2. BVSC 28 16 7 5 45-27 55 3. ÚTÉ 28 11 12 5 38-26 45 4. Vasas 28 12 9 7 41-35 45 5. Csepel 28 11 9 8 44-38 42 6. DVSC 28 12 6 10 43-38 42 7. MTK 28 11 7 10 55-42 40 8. Kispest 28 10 10 8 43-33 40 9. Stadler FC 28 8 12 8 34-36 36 10. ZTE 28 8 9 11 38-42 33 11. Vác 28 7 12 9 38-42 33 12. Parmalat 28 8 6 14 36-51 30 13. Haladás 28 8 6 14 28-46 30 14. Győr 28 5 9 14 29-51 24 15. Békéscsaba 28 4 11 13 28-44 23 16. Pécs 28 7 4 17 r*­2 CM 2 2 Megjegyzés: a Pécstől 3 bünte­tőpont levonva. Intenzív szgk.-vezetői tanfolyam indul június 14-én a BARANYI AUTÓSISKOLÁBAN. Ha elő­ször sikerül KRESZ-vizsgája, az elméleti tanfolyam, a vizsgaóra, a tankönyvek díjtalanok. Érd.: Eger, Deák F. u. 21. 36/321-524 (62858) Egri s.t. üzlethelyiség eladó 356- 350 (63467) Szuper minőségű svájci-angol importruházati vásár 15-én szom­baton a Tábornok-házban. Nyugati Mint arról tegnap beszámol­tunk, kedden közgyűlést tartott az Egri Kézilabda Club, mely­nek során egyebek között le­mondott az elnökség. A dolgok intézésére ügyvivő testület ala­kult, amely a közgyűlés után máris munkához látott. Még azon este megvitatva a közgyű­lésen elhangzottakat, a testület kialakított egy álláspontot. Másnap reggel közös meg­egyezéssel szerződést kötött Molnár Ferenccel. Az elmúlt hét végén hegyike­rékpáros downhill-verseny színhelye volt az Eged-hegy. A T-Boy névre keresztelt lejtme- neti versenyre a rekkenő hőség ellenére harmincán neveztek be az ország számos részéről. Az Egri Hegyikerékpáros Baráti Kör és az MTB Sport hegyike- rékpáros-magazin által rende­zett versenyre érkeztek Mező­kövesdről, Pécsről, Budapest­ről, Miskolcról, de egy külföldi versenyzőt is ide vonzott a ver­seny híre. A volt ŐALY-bajnok és jelen­legi horvát listavezető Slaven Getos Eszékről, Horvátország­ból érkezett Egerbe. Az 1600 méter hosszú tech­nikás pályán, amely a kilátótól a Csomós-tanyáig tartott, a ki­élesedett küzdelemnek köszön­áruházak megmaradt készletéből válogathat! Ne hagyja ki! (63331) A Bial Autósiskolánál kedvez­ményes szgk-vez. tanfolyam indul jún. 18-án. Érd: Eger, Széchenyi út 26. (Gelka)T: 413-958 (63128) Ford Transit 1988-as eladó 428- 509 (62988) KÖZHÍRRÉ TÉTETIK! A VÁ­ROSFAL DIVATHÁZ (Eger, Gárdonyi Gimn. mögött) NA­GYON SZÉP INDIAI RUHÁ­Előbbiek értelmében Molnár Ferenc a jövőben mint játékos­edző működik az NB IJB-s fér­figárdánál, tájékoztatott ben­nünket Szabó Péter az ügyvivő testület nevében. Mint megtudtuk, a tavasszal 7. helyen végzett csapat együtt kíván játszani a továbbiakban. Most a legfőbb tennivalónak az anyagi biztonság megteremté­sét tekintik mindazok, akik fe­lelősséggel munkálkodnak a megyeszékhelyi kézilabdáért. hetően új pályacsúcsok szület­tek. Eredmények, nők: 1. Bodó Szilvia (EHBK) 3:54:21, 2. Kovács Cs. Zita (EHBK) 4:26:69) 3. Kővári Ágnes (EHBK). Férfiak: 1. Slaven Getos (Horvátország) 3:14:18,2. Éder Lajos (EHBK) 3:16:80, 3. Czuczor Attila (Blue Cet Bu­dapest) 3:19:36. A rendezők köszönetét mon­danak a versenyt díjakkal tá­mogatóknak. Ezek: a Sárvári Cukrászda, a Vadászkürt Étte­rem, az Elefanto Pizzéria, a Posztós Autómosó, a Bronx Sport, a Rákóczi úti Body Shop, a HBH Bajor Sörház, az Ódry Cukrászda, a Royal Söröző és Pizzéria, az Aranyküllő Kerék­párbolt és az MTB sport hegyi­kerékpáros magazin. KÁT, SZOKNYÁKAT, FÉRFI­INGEKET KÍNÁL KEDVES VÁSÁRLÓINAK (63289) Olasz bérmunka-lehetőség cé­geknek. Telefon: 06/1/404-0763. (63491) Parabola-, TV-, videó-akció! 25% kedvezmény. Kamatmentes hitel Megahertz Eger, Csiky 15. T. 36/314-856 (63399) Skoda 105S friss műsz. eladó 356-350 (63468) Vízilabda OB l./B Még él a remény Egri Vízmű - Ybl Miklós Főiskola 17-16 (4-2, 2-7,4-3, 7-^t) OB I./B-s férfi vízilabda-mér­kőzés, Eger, 100 néző. V.: Er­dős, Kenéz. Egri Vízmű: Kiss F. - Bozsik 1, Szabó L„ SZABÓ A. 5, VARGA 4, Pülay 3, Kemenesi 3. Cs.: Bolya 1, Milák, Nagy T., dr. Halmos. Edző: Ferenczy Tamás. A védekezéssel keveset tö­rődve, a lőpárbajból úgy tűnt, hogy a vendégek lesznek a győztesek, hiszen már három góllal is vezettek. Az utolsó negyedben nekidu- rálta magát a hazai gárda, s a régen várt győzelem azt jelenti, hogy a kiesés kérdéséről az utolsó fordulóban a Miskolc - Vízmű mérkőzés dönt. Labdarúgás A forduló legjobbjai A megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság 28. fordulójá­nak válogatottja: Danó óy. (Erdőtelek) - Sípos (Novaj), Labáth (H. Lokomotív), Len­gyel (Besenyőtelek), Tamasi (Tenk), Szűcs P. (Energia SC), Szabó L. (Gyöngyöshalász), Nagy T. (Novaj), Miskolczi (Sirok), Nagy G. (Petőfibánya), Báder (Tenk). Senki és mindenki Lehet olykor egyértelműi, mégis inkább szubjektív kérdés, hogy ki játszik jól egyes mérkőzéseken. A leg­szélsőségesebb példákat tudnánk sorolni, ha el­hangzik, ha megjelenik a név, máris lehet vitatni. A gond azonban akkor jelentkezik, ha nincs mit vi­tatni. A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság leg­utóbbi fordulójában több mérkőzés tudósításában is azt olvashattuk: jó min­denki, illetve senki. Ebben - véljük - nem­csak a tudósító a ludas, ha­nem az edző, esetleg a ve­zető is. Ha bravúros győ­zelmet arat a csapat, akkor dicsérjünk meg mindenkit, ha vereséget szenved a gárda, jó szót senki sem ér­demel, bűnhődjön csak mindenki. Ilyen felfogás mellett azonban nem tudjuk úgy értékelni a II. osztályú baj­nokságot, mint szeretnénk. Ilyen tudósításokból nem lehet forduló válogatottját kialakítani, még szubjektív megítéléssel sem, hiszen hiányoznak a nevek. Az éves összesítés elkészítése szintén hátrányt szenved. Előbbiek miatt ezen a héten a II. osztályban nem jelöljük a forduló váloga­tottját, pedig tudjuk, hogy sokan várják. Több segítsé­get várunk mi is ebben a kérdésben a szakemberek­től, a sportvezetőktől, a tu­dósítóktól. Velük együtt szolgáljuk ugyanis az olvasót, a szur­kolót. A senkivel és a min­denkivel nem mondunk semmit... (fb) Befejezéséhez közelednek a megyei nagypályás labdarúgó­bajnokságok. Sokakat foglal­koztat a feljutás és a kiesés kér­dése. A félreértések elkerülése végett a versénykiírásból idé­zünk. Megyei I. osztály: Feljut az NB III.-ba a megyei I. osztály 1. helyezett csapata. Kiesik a bajnoki végtáblázat 16. helyezettje. Ezenkívül még annyi csapat esik ki, ahány He­ves megyei csapat kiesik az NB m.-bói. A vízilabda-válogatottnak A hét végén újabb felkészülési tornán szerepel az atlantai olimpiára kijutott magyar férfi vízilabda-válogatott. A Moszk­vában megrendezett viadalon nem remekelt az együttes, de Horkai György szövetségi kapi­tány ennek ellenére összessé­gében elégedett játékosaival, hiszen - mint elmondta - az öt­karikás játékokon kell csúcs­formában lenniük. Megyei II. osztály: Feljut a megyei I. osztályba a megyei II. osztály 1-2. helye­zett csapata. Kiesik a bajnoki végtáblázat 15-16. helyezettje. Ezenkívül még annyi csapat esik ki a me­gyei II. osztályból, ahány to­vábbi megyei I. osztályú csapat kiesik a megyei I. osztályból. Körzeti bajnokságok: A körzeti I. osztályú bajnoksá­gok 1. helyezettjei feljutnak a megyei II. osztályba. (L.T.I.) A pénteken kezdődő weinhe- imi esemény is a felkészülés ré­sze, tehát itt sem feltétlenül a tomagyőzelem a magyar válo­gatott célja. Ennél lényegesebb, hogy ismét jó játékerőt képvi­selő együttesekkel találkozhat­nak Vinczéék, hiszen a házigaz­dák legjobbjai mellett a spanyo­lok és az amerikaiak is „vízbe szállnak” a németországi vá­rosban. TOTÓ-TEPPEK A 24. HÉTRE 1. Skócia-Anglia 2 2. Franciaország - Spanyolország X, 2 3. Oroszország (8.) - Németország (2.) X, 2 4. Százhalombatta (9.) - Paks (6.) 1,2 5. Tatabánya (14.) - Budafok (12.) 1 6. Dunaferr (5.) - Siófok (1.) 1,2 7. Balatonfüred(10.)-Kaposvár(3.) 2 8. Nagykanizsa (4.) - Keszthely (16.) 1 9. FC Hatvan (10.) - Diósgyőr (3.) 1, X 10. Kazincbarcika (14.) - Gödöllő (12.) 1 11. Tiszavasvári (6.) - Tiszakécske (4.) 1 12. Kaba(2.)-III.ker.TVE(1.) 1,X 13. Nyíregyháza (7.) - Salgótarján (8.) X 14. Horvátország-Dánia 1 SZUPEREXPRESSZ Downhill-verseny Egerben Újabb felkészülési torna Kárpótlási jegyért — ÉDÁSZ Rt. részvényt! Jegyzés: 1996. június 18-tól június Z7^ig A jegyzés során 10 ezer Ft összcímletértékű kárpótlási jegy állami . . . 1 db 10 ezer Ft címletértékű, névreszóló törzsrészvényre cserélhető. mGYONK.!g.!igj

Next

/
Thumbnails
Contents