Heves Megyei Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-06 / 105. szám

1996. május 6., hétfő Hirdetés 11. oldal Két nap alatt 235-en ugrottak a medencébe a szombat-va­sárnapi egri versenyen fotó: majoros tamás Dobó-kupa uszonyos- és búvárúszóverseny Kaposvár nyerte a kupát A Mátrai Erőmű váltója bronzérmes Tizenkét egyesület, valamint a görög válogatott részvételé­vel 235 indulója akadt a Dobó-kupa elnevezésű uszonyos- és búvárúszó nemzetközi versenynek, amit szombaton és va­sárnap rendeztek az egri Bárány-uszodában. Holló Győző, a Dobó István Búvár Klub elnöke elégedet­ten állapította meg, hogy a hagyományos rendezvénynek még sohasem volt ilyen nagy­számú indulója, az elmúlt 25 esztendő során. Egerben járt meghívottként a világbajnok Savanya Norbert, a vb-ezüst- érmes Gurisatti Róbert és még sok más kiválóság Du­naújvárosból Kecskemétről és Kaposvárról. Kiemelkedő színvonalat a görög sportolók biztosítottak, akik a felnőtt számokban - fő­leg a váltóban - remek ered­ményeket értek el. A verseny rendezői az utánpótlásra gondolva lehe­tővé tették, hogy a gyermek korcsoportban nem kellett nevezési díjat fizetni. A két nap alatt 12 verseny számot bonyolítottak le. A házigazda egri klub 35 versenyzője szállt vízbe, de a Mátrai Erő­műtől is voltak indulók, még­pedig 11 -en. Utóbbiak a férfi 4x100 mé­teres váltóban a harmadik he­lyet szerezték meg. Vala­mennyi versenyszám ered­ményeit számítva Kaposvár csapata nyerté a pontversenyt a görög Proteas és a Dunaferr csapata előtt. A verseny jól szolgálta a világbajnokságra történő fel­készülést, amit Dunaújváros­ban rendeznek augusztusban. (fesztbaum) Ökölvívó csapatmérkőzés Régi idők nagy csatáit idézve Mátraházi Lendület - Debreceni TE 7:13 Barátságos ökölvívó csapat­mérkőzés, Gyöngyös, 150 néző. Győzött: Németh Attila (ifi 67 kg) technikai k. o., Bagi Ti­bor (ifi 67 kg) pontozással, Bagi Attila (junior 63.5 kg) kiü­téssel. Döntetlen: Majoros Sza­bolcs (+91 kg). A férfiak találkozóját a nők bemutató jellegű mérkőzése vezette be. A hajdani óriási csb- csaták emlékét idézve - amikor a Honvéd Zalka SE az ország legjobb csapatával rendelkezett - meghívásos csapat-mérkőzést szervezett a Mátraházi Lendü­let. A több kiegyenlített csatát hozó összecsapás a vendégek sikerével zárult, de ennek elle­nére jól szórakozott az ökölví­vást szerető gyöngyösi közön­ség. Fischer László, a mátrahá- ziak edzője: - A jövőben sze­retnénk rendszeressé tenni az ilyen mérkőzéseket. Ez jó fel­készülési lehetőséget biztosít versenyzőinknek. Sajnos nehéz ellenfelet találni, akik komplett csapatot kitudnak állítani, a mi együttesünkben is bemutatko­zott több egri öklöző. Pászti Viktor Forma-1. Damon Hill nyert Imolában Az idei vb-pontversenyben fölényesen vezető brit Damon Hill (Williams-Renault) nyerte a Fórma-l-es autós gyorsasági világbajnokság idei ötödik erőpróbáját, a San Marinó-i Nagydíjat. Az imolai versenyen a né­met Schumacher rajtolhatott a legkedvezőbb pozícióból, de helyzeti előnyét nem tudta ki­használni, ugyanis a startnál Coulthard és Hill is elhúzott mellette. Ezután Coulthard volt az éllovas, majd később egy körön át Schumacher is vezetett. Hill azonban a 21. körben az élre állt, s a várako­zásnak megfelelően nem is engedte ki kezéből a győzel­met. A San Marinó-i Nagydíj végeredménye: 1. Hill (brit, Williams-Renault) 1:35:26.156 óra., 2. Schuma­cher (német, Ferrari) 16.460 mp. h., 3. Berger (osztrák, Benetton-Renault) 46.891 mp. h., 4. Irvine (brit, Ferrari) 1:01.583 perc h., 5. Barri­chello (brazil, Jordan-Peu­geot) 1:18.490 perc h., 6. Alesi (francia, Benetton-Re­nault) 1 kör hátrány. A vb-pontverseny állása az ötödik jutám után, pilóták: 1. Hill 43, 2. Villeneuve 22, 3. Schumacher 16, 4. Alesi 11, 5. Irvine 9,6. Berger és Barri­chello 7-7 ponttal. Konstruktőrök: 1. Willi­ams-Renault 65, 2. Ferrari 25, 3. Benetton-Renault 18 pont­tal. Olimpiai vetélkedő Nagy Barnabás már megköszönte Tegnap harmadik alkalommal szerepelt a televízió képernyő­jén Heves megye csapata a szel­lemi olimpiai vetélkedő alkal­mából, de ezúttal nem sikerült megismételni a korábbi jó telje­sítményeket, hiszen vereséget szenvedtek Békés megye együt­tesétől. A különbség mértéké­ből arra lehet következtetni, hogy a legjobb hatból már nem sikerül bejutni a legjobb négy közé, bár várjuk még meg a Budapest - Somogy összecsa­pást, amire két hét múlva kerül sor. Nagy Barnabás, az egriek csapatkapitánya mindenesetre a televízióban már megköszönte a segítséget, amit kaptak mun­kájukhoz az eddigiek során. Úgy látja, hogy az utolsó for­duló után Szeged és Eger marad majd ki a legjobb hatból. Mi a zárszót későbbre tarto­gatjuk, viszont feltétlen gratulá­lunk az eddigiekhez. Kézilabda NB l./B Szórta a gólokat Molnár és Strobán Nyírbátor - Egri KC 27:37(17:20) NB I./B-s férfi kézilabda-mér­kőzés. Nyírbátor, 100 néző. V.: Sebők, Taizs. EKC: Simó - Makó 1, STROBÁN 9, MOLNÁR 14, Fábián 3, Gyulás 6, Barta 1. Cs.: Aczél (kapus), Scheili 3, Király, Kovács. Szaktaná­csadó: Bereczky György. A megfiatalított és biztos ki­esőnek tekinthető nyírségiek otthonában az első félidőben még viszonylag szoros volt az eredmény, mert az egriek is so­kat hibáztak. A második félidő­ben már elkapta a ritmust az EKC és győzelme jóval na­gyobb különbségű is lehetett volna. A percenként több mint egy gól azt jelenti, hogy a vé­dekezésre nem sok gondot for­dítottak a csapatok, inkább a támadásaikban bíztak. Bereczky György: - Különö­sebben nem kellett izgulni, de minden győzelemre szükség van. Váci Forte ­Topker-Füzesabonyi SC 21:15 (12:8) NB I./B-s női kézilabda-mér­kőzés, Vác, 100 néző. V.: And­riska, Pálfi. Topker: SZABÓ - Szere- diné, BENE 10, Bótáné 3, Nagyné 1, Németh, Farkas. Cs.: Barta, Varga, Pásztor 1. Edző: Atkári Lajos. Hullámzó játék, nagy roha­nás közben felváltva vezettek a csapatok, majd a hazaiak jutot­tak előnyhöz a két állandó játé­kosát (Gál, Szűcs) nélkülöző abonyiakkal szemben. Szünet után tovább növelte előnyét a váci gárda, nagy fö­lénybe is került, mivel a vendé­gek kulcsjátékosai csődöt mondtak. Sok volt náluk a kiál­lítás, ezért szinte szétesett a csapat és végeredményben megérdemelten vesztett. Ifik: 18:17. Atkári Lajos: - Rosszul ját­szottunk, felkínáltuk a lehető­séget a közepesen kézilabdázó váciaknak. Röplabda A BSE a bronzérmes A BSE-CSM szerezte meg a bronzérmet a női röplabda-baj­nokságban, miután a harmadik helyért zajló párharc vasárnapi ötödik mérkőzésén 5-7-re le­győzte a BVSC-Maspedet. A 5. helyért, ötödik mérkő­zés: BSE-CSM - BVSC-Masped 3:1 (-12, 3, 4,5). A párharcot 3-2-re a BSE-CSM nyerte. Labdarúgás, megyei I. osztály Leleszi négyes az Energia hálójában A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában az alsóház csapatai közül csak a Tarnalelesz tudott pontot szerezni. Zay Oszkár csapata a második félidőben fordított az Energia SC ellen. A listavezető Besenyőteleknek nem okozott gondot az Apc legyőzése. Otthon tartotta mindhárom pontot a Tenk, a Novaj, a Petőfibánya és a Bélapátfalva együttese. Felsőtárkányban a hazaiak megosztoztak a pontokon a Poroszlóval. Erdőtelken nehezen nyert a Pétervására. A mér­kőzésekről a következő tudósításokat kaptuk. Tarnalelesz - Energia SC 4- 2 (1-2) Tarnalelesz, 500 néző. V.: Varga L. Tarnalelesz: Tóth - Fodor, Sike, Kovács F., Nagy P. (Nagy Z.), Kovács B., Sulyok, Suha Sz., Orosz, Suha J., Pá­linkás (Dienes). Edző: Zay Oszkár. Energia SC: Horváth - Tóth, Benedek, Csintalan, Balogh (Csütörtöki), Domoszlai, Szajkó (Vas-Borosi), Szűcs R., Pásztory, Szűcs P., Szabolcsi. Edző: Pécs Tamás. Jó iramú, küzdelmes mérkő­zésen a hazai csapat második félidei játékával akár nagyobb' arányban is nyerhetett volna, az egyébként sportszerűen ját­szó vendégek ellen. G.: Sike, Orosz, Suha J., Pálinkás, ill. Szabolcsi, Szűcs P. Jók: Sike, Suha Sz., Orosz, Suha J., Pá­linkás, ill. Pásztory, Szabolcsi. Ifik: 1-1. Sallai Ferenc Apc - Besenyőtelek 0-6 (0-3) Apc, 150 néző. V.: Kelemen. Apc: Varga N. - Csemer, Harsági, Fodor, Kiss, Dudás, Végh, Varga I. (Balogh K.), Menus, Horváth (Rezsnyák), Kulcsár. Edző: Kovács Béla. Besenyőtelek: Bodolai - Hák- lár (Tóth J.), Nagy E., Len­gyel, Szilágyi, Bercsényi, Szabó Z., Forgács, Rézműves (Román), Pásztor, Béres (Lehó). Edző: Kiss János. Az apci fiatalok ellen biztos vendégsiker született. G.: Szabó Z. 2, Pásztor 2, Forgács, Béres. Jók: Fodor, Kiss, ill. Szilágyi, Rézműves, Szabó Z. Ifik: 0-12. Almási József Tenk - Tarnaörs 5- 2 (1-0) Tenk, 200 néző. V.: Forgó. Tenk: Nagy P. - Bakos T. (Bakos G.), Nagy L., Tamasi, Vinczepap, Pusoma R., Pu- soma L., Bakos Gy., Kovács I. (Bakos K.), Báder, Grabecz. Edző: Várallyay Miklós. Tarnaörs: Czékmány - Peredi, Mága J., Esvég (Mága Zs.), Kerek, Danyi Zs. (Sáfi), Agócs (Pető P.), Csömör, Szabó Zs„ Lőcsei, Varga N. Edző: Banka Fe­renc. A hazaiak második félidei já­tékukkal megérdemelten győz­ték le sportszerű vendégeiket. G.: Báder 3, Bakos Gy, Pusoma L., ill. Pusoma R. (öngól), Mága J. Jók: Báder, Bakos Gy., Kovács I., Bakos G., ill. senki. Ifik: 7-3. Nagy Lajos Felsőtárkány - Poroszló 1-1 (1-0) Felsőtárkány, 250 néző. V.: Molnár L. Felsőtárkány: Bakondi - Fülep, Rácz, Bata, Barta, Bajzát, Bar- tuska, Fodor, Nagy G., Bajkó, Bukrán (Szilágyi), Farkas (Énekes). Edző: Szabó András. Poroszló: Zsíros - Nyíri, Óceán, Fazekas, Kovács (Du­dás), Czinege, Varga, Ha- bóczki, Oláh (Csala), Kecske­méti, Takács R. Edző: Varga Ist­ván. A gólok története: A 3. percben Bartuska-Fodor kényszerítő­zés végén Fodor 14 méterről ki­futó kapus fölött emelt a ka­puba, 1-0. A 85. percben a vé­dőkről lepattanó labdát Varga higgadtan helyezte a bal sa­rokba, 1-1. A gyors gólt követően 70 percig jól játszott a hazai csa­pat, de előnyét nem tudta nö­velni. A vendégek jól küzdöt­tek, és az emberelőnyüket a hajrában gólra váltották a tár- kányiak ellen. Kiállítva: Rácz a 60. percben (a második sárga lap után). Jók: Bartuska, Bajkó, Fodor, ill. Nyíri, Varga, Faze­kas, Kecskeméti. Ifik: 6-4. B. R. Petőfibánya - Sírok 1-0 (0-0) Petőfibánya, 400 néző. V.: Rózsavölgyi. Petőfibánya: Juhász E. - Barta, Sirkó, Bata, Jónás, Valkó (Nagy G.), Králik, Smid, Fi- tyó, Ugrai, Hajdú. Edző: Balogh György. _ Sírok: Áncsán - Takács, Ka­tona, Huszár, Erdélyi B„ Szán­tai, Bujáki, Miskolczi, Farkas L., László, Farkas O. Edző: Szán­tai Ferenc. A sok kihagyott helyzet elle­nére javuló játékkal győzött a hazai csapat. G.: Ugrai. Jók: Jó­nás, Bata, Fityó, ill. Erdélyi B., Bujáki. Ifik: 8-0. Gubis István Bélapátfalva - Gyöngyöshalász 2-1 (2-0) Bélapátfalva, 100 néző. V.: Dávid. Építők SC: Kovács I. - Berecz Z., Zay, Simon, Orosz, Kovács J., Barta E. (Bajzáth), Csanádi, Borostyán, Hajmási (Fürjes), Mikó (Nagy). Edző: Fodor Pál. Gyöngyöshalász: Erdei - Szabó Gy., Gódor, Halász, Faragó, Szabó L., Friez, Győri, Incze, Molnár, Asztalos. Edző: Jakab István Jó iramú mérkőzésen mind­két csapat több helyzetet elhi­bázott, majd az Építők két gólt szerzett. Fordulás után szépí­tettek a vendégek, sőt a végén majdnem egyenlítettek. G.: Csanádi, Borostyán, ill. Halász (11-esből). Jók: Zay, Kovács J„ Borostyán, ill. Erdei, Szabó L., Győri. Ifik: 3-0. Horváth Mihály Novaj - Hatvani Lokomotív 1-0 (0-0) Novaj, 100 néző. V.: Gombos. Novaj: Dávid - Husi, Sípos, Rácz, Hegyi, Csizmadia, Kiss T., Vályi (Nagy G.), Képes, Nagy T. (Jánosi), Horváth K. Edző: Kiss Tibor. H. Lók.: Bállá - Czakó, Labáth, Tóth (Mezei), Bodnár, Dávid, Jobbik Cs., Jobbik J., Lukács (Saly), Buzma, Demeter. Edző: Kiss György. Közepes iramú, de rendkívül küzdelmes mérkőzésen a győ­zelmet jobban akaró és számta­lan helyzetet kidolgozó haza­iak Hegyi vezérletével megér­demelten nyertek. G.: Horváth K. Jók: Hegyi (a mezőny leg­jobbja), Dávid, Husi, ill. Bállá, Jobbik Cs., Demeter. Ifik: 1-1. Gál János Erdőtelek - Pétervására 3-4 (1-1) Erdőtelek 200 néző. V.: Nagy Imre. Erdőtelek: Danó Gy. - Berényi (Burai L.), Oszlánczi P., Bá­der, Oszlánczi I., Pusoma J., Burai Gy., Farkas L., Németh I. (Burai J.), Danó I. L., Pu­soma E. Edző: Oszlánczi Sándor. Pétervására: Csontos R. - Pap, Csontos M., dr. Jacsmanik, Kovács K., Fenyves, Pápai, Ivády A. Pádár, Eged, Utassy. Edző: Forgó János. Sportszerű mérkőzésen, nagy küzdelemben, a kiha­gyott hazai tizenegyesnek kö­szönhetően nyertek a péterke- iek. Kiállítva: Báder Cs. G.: Báder Cs., Farkas, Pusoma E., ill. Eged 2, Kovács, Kalas. Jók: Oszlánczi P., Danó I. L., ill. Kovács K. Ifik: 0-4. Pusztavári Károly A bajnokság állása: 1. B.telek 23 19 2 2 72-11 56 2. Tenk 23 14 6 3 65-24 48 3. Felsőtárkány 23 14 3 6 59-31 45 4. Petőfibánya 23 14 1 8 58-36 43 5. B.falva 23 12 4 7 55-32 40 6. P.vására 23 12 4 7 48-34 40 7. Novaj 23 11 5 7 51-39 38 8. Poroszló 23 9 10 4 31-22 37 9. Sírok 23 11 4 8 31-27 37 10. Energia SC 23 6 8 9 35-46 26 11. Tarnaörs 23 6 4 13 29-57 22 12. H. Lók. 23 4 9 10 27-35 21 13. Tarnalelesz 23 6 2 15 33-56 20 14. Gy.halász 23 6 1 16 26-48 19 15. Apc 23 3 4 16 16-84 13 16. Erdőtelek 23 2 3 18 24-79 9 Megjegyzés: Besenyőtelek csa­patától 3 büntetőpont levonva. Totó A TOTÓ 18. játékhetének eredményei: 1. Békéscsaba-Debrecen 2-2 X 2. Vasas-BVSC 1-0 1 3 Győr-Ferencváros 2-5 2 4 Fehérvár '96-Újpest 2-2 X 5 Frankfurt-Schalke 04 0-3 2 6 Leverk.-1860 München 2-1 1 7 Mönchengl.-Karlsruhe 1-2 2 8 Rostock-Bremen 2-1 1 9 VfB Stuttg.-Düsseldorf 2-3 2 10 Cremonese-Vicenza 1-1 X 11 Fiorentina-Roma 1-4 2 12 Padova-Cagliari 2-1 1 13 Sampdoria-Mílan 3-0 1 Pluszmérkőzés: 14 Udinese-Piacenza 0-0 X HEVEST HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, tíjjLJtt LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ESZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06^46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelző­számra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint meg­rendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 545 Ft, negyedévre 1575 Ft, fél évre 3270 Ft, egy évre 6540 Ft. Az árus példányok ára: 29 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109

Next

/
Thumbnails
Contents