Heves Megyei Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-30 / 125. szám
4. oldal Bűnügyi Kaleidoszkóp 1996. május 30., csütörtök Gazdasági bűncselekmények az élen A bűnügyi főkapitány-helyettes az első négy hónapról RK. székhelyek vonzáskörzeti településeinek bűnözési helyzete 1995. év F.abony 16% Jellegzetes kördiagram a múlt évről Nem lehetünk derűlátóak, ha a bűnözés idei első négyhavi mennyiségi mutatóit nézzük megyénkben. A múlt év ugyanilyen időszakához képest ugyanis emelkedés tapasztalható. Elsősorban a gazdaság, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni jogtalan támadások a kirívóak. A statisztika alapján - melynek készítésében Árva János r. alezredes, bűnügyi értékelő tiszt jeleskedett - dr. Orosz Gyula r. alezredest, bűnügyi főkapitány-helyettest kérdeztük. Az abonyi térségben legtöbb a jogsértés-Mit jelölnek az adatok: több vagy kevesebb bűntény történt az idén megyénkben?-A május elejéig ismertté vált bűncselekmények száma pontosan 3568 volt a megyében. Ez 5,2 százalékkal több, mint a tavalyi esztendő hasonló időszakában. Ez eltérő mértékkel oszlik el az egyes körzetek között. A Gyöngyösi és a Hevesi Rendőrkapitányság illetékességi területén csökkenést jeleznek az adatok, a többi három térségben viszont növekedést. A legkirívóbb ezen a téren Füzesabony tájegysége. Ezzel együtt is megállapítható: Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és e városok környékén inkább a városi bűnözésre jellemző bűntények dominálnak, míg a másik két kapitányság vidékén a falusias elkövetési magatartások adnak sok munkát a bűnüldözőknek.-Mely jogsértések tekinthetők manapság a leginkább divatosaknak?- Összefoglalóan is felsorolható, melyek azok a bűntény-kategóriák, amelyeknél felfelé irányuló nyilacska jelzi a változást. íme: a személy, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás, a közélet tisztasága, a gazdasági és a vagyon elleni jogsértések eseteiben.-A személyek elleni jogtalan támadások mennyire gyakoriak az idén?-Az emberek életét, testi épségét fenyegető támadások - ha az 1995-ös év első négy hónapjához viszonyítjuk az adatokat - éppen 10,6 százalékos növekedést igazolnak. Fölöttébb elgondolkodtató kiugrás - több mint 40 százalékos előrehaladás - figyelhető meg a megyeszékhelyen és körzetében. Ez persze nem véletlen, hiszen ennek a területnek a nagysága csaknem a megye felével azonos. Egyre erőteljesebb a kábítószer-veszély A kimutatás szerint 52 százalékra tehető a bűncselekmények gyarapodása a tavalyihoz képest az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet terén, ebből a szempontból különösen fertőzött Eger, Gyöngyös és Hatvan.- Több helyről is hallani, hogy mindinkább terjedőben vannak a kábítószerek, s a hozzájuk kapcsolódó bűnesetek. Igaz ez?-Valóban sajnálatos, hogy mind nagyobb a drogok terjedésének a veszélye! A visszaélés kábítószerrel elnevezésű bűnesetek száma a bázisidőszakhoz viszonyítva 9-ről 14- re emelkedett. További komoly gond, hogy az Extasy tabletták, az LSD-bélyegek mellett megjelent már megyénkben a kokain is.- Akadnak-e pozitívumok a bűnügyi statisztikában?- Szerencsére vannak viszonylag kedvező tendenciák is a bűntények alakulásában. Általában kevesebb volt áprilisig a szándékos testi sértések aránya. A közlekedési bűnügyek terén is csökkenést jeleznek a mutatók. Ugyanez a változási irány a házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni jogsértések esetében. A közrend elleni bűnesetek száma kevesebb, mint tavaly január és április vége között, ám Eger e téren nem büszkélkedhet, hiszen 116-ról 201-re nőtt az ilyen típusú ügyek feldolgozási mutatója. Bűnözők össztűzében a megye gazdasága Valóban égetően sürgős szükség a feketegazdaság elleni küzdelem, jól példázza ennek fontosságát az a tény is, hogy Heves megyében a gazdaságot érintő bűntények aránya a múlt év első négy hónapjához hasonlítva 168,4 százalékos növekedést tükröz. Számokban kifejezve: 19 helyett 51 esetben indult eljárás. Valameny- nyi kapitányságra értendő ez, főképp Egerre, ahol 11 -ről 29- re változott.- E kategórián belül mire kell külön is figyelni?- A hamis pénz kiadása nevű bűntény vezet, megelőzve a csempészetet és a vámorgazdaságot. A pénzhamisítások száma kevesebb a tavalyinál, az adócsalásoké pedig nem módosult. A vagyon elleni bűncselekmények továbbra is a legnagyobb részt képviselik. Idén pontosan 2631 ebbe a kategóriába illő esetet regisztráltak rendőri szerveink. Elsősorban a lopások és a betöréses lopások a divatosak bűntevői körökben.- Az elkövetői kör?- Érdekes a bűnelkövetői összetétel elemzése is. A tavalyinál 207 tettessel kevesebb vált ismertté a hatóságok előtt, a szám most 1213. Szomorú, de sajnos igaz: a fiatalkorúak aránya 17 százalékkal nőtt. Az igazi mérce persze, ami a rendőrség munkájának színvonalát jelzi, az az, hogy milyen adatok, számok kerülhetnek be a legfontosabb rtiutató- számok rubrikáiba. Ennek értelmében az idei első négy hónap után tapasztalható némi visszaesés. A nyomozás-eredményesség (49,9%) bizony 5,7 százalékkal alatta marad a múlt év hasonló időszakának. Az ismeretlen tetteses felderítés ebben az esztendőben épp az előbbi kategória aránybeli csökkenésével azonos. Ez azt jelenti, hogy jelenleg 39,3 százalékos. Persze, a rendőrök is tudják: lehet és kell is javítani rajtuk az év hátralévő nyolc hónapjában. (-lay) A kezdeményezés segítőkre talált A Füzesabonyi Rendőrkapitányság ötletének sikere van A múlt héten közöltük a hírt: a Füzesabonyi Rendőrkapitányság a kerékpárokat nyilvántartásba venné, több helyen azonosító jellel látná el azokat ingyenesen, s ezzel könnyítené az esetleg ellopott járgányok megtalálását, azonosítását. A másik javaslat, hogy a lakosság saját magának készítsen értékesebb ingóságairól egy listát. Ha véletlenül betörnek hozzá, legalább tudja, mit kerestessen. Többeket megkérdeztünk, mit szólnak az ötlethez. Kiss István, Sarud polgármestere:- Biztos, hogy ésszerű javaslat. Könnyen lehet ellenőrizni, beazonosítható a lopott kerékpár. Mi a magunk részéről csak támogatni tudjuk. A kivitelezést is értem ez alatt. Ha a rendőrségnek szüksége lesz rá, adunk adminisztrátort, vagy - mivel nem tudjuk a kivitelezés módját - olyan embert, aki esetleg a rendőrrel házról házra jár a nyilvántartásba vétel miatt. A másik: az értéklista is hasznos lehet. A lakosság nagy része minden bizonnyal össze is állítja majd. Kalina Mária, a füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola igazgatója:- A közelmúltban intézményünk elől két gyerek kerékpárját tulajdonították el. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, milyen ijedtséget okozott ez a gyerekeknek, s bosszúságot nekünk. Szerencsére meglettek a biciklik, úgy tudjuk, más településre vitték el a tolvajok. À tanulók körében mindenképpen népszerűsítjük majd a rendőrség ötletét. Azt hiszem, a szülők is partnerek lesznek. Wenczel Árpád, a Garancia Biztosító füzesabonyi irodájának vezetője:- Mi csak üdvözölni tudjuk ezt a javaslatot. Minden bizonnyal a felderítési arány nőhet a kerékpárok nyilvántartásba vétele után. Az értéklista is hasznos dolog, igaz, a biztosításoknál kérünk ilyet. Jó azonban, ha mondjuk a gyűrűket, a festményeket le is fotózzák a tulajdonosok, a műszaki cikkeknél pedig a pontos gyártmánytípust, illetve a gyári számot is lejegyzik. Jó, ha van ilyen lista a házban, mert első döbbenetében az ember sokszor nem is tudja, mije hiányzik. Az újságírónak egy saját története jut eszébe ez utóbbi mondat kapcsán. Egyetemi logikatanárom gyakran próbára tette diákjait. Megkérdezte például, milyen színű az óránk számlapja, vagy: római, illetve arab számok vannak-e rajta. A derültség mellett bizony elgondolkodtató eredmény született. Noha napjában többször nézzük meg tiktakunkat, bizony, elsőre nem ugrott be a helyes válasz. Jómagam már ezért is megcsinálom a listát, s elviszem a kerékpárom a jelezésre. (r. k.) Négy megye rendőreinek találkozója Egerben Eszakkelet-Magyarország közrendjéért, biztonságáért Krimivtlág A szaglászgyógyász A világ egyetlen „szaglász- gyógyásza”, a 62 éves Guy- Claude Burger elhitette gyógyíthatatlan beteg embertársaival, hogy fölépülhetnek, ha reá és az orrukra hallgatnak. Párizstól nem messze kibérelte a Montrame-kas- télyt, pompás parkjából óriási konyhakertet csinált, és újsághirdetésekkel csábította a pacientúráját. A kezelés szerfölött egyszerű volt: a szerencsétlenek csak fótién ételeket fogyaszthattak. Az még csak hagyján, hogy nyers zöldségekkel, gyümölcsökkel, magvakkal traktálta őket, de a húst is ekként vetette eléjük. Kutyaként kellett végigszaglászniuk mindent, ami az asztalon szemnek-szájnak ingere (undora), és aminek a szaga a legkevésbé volt a beteg ellenére, azt illett jóízűen megennie. Burger szerint az emberi szervezet ösztönösen tudja, miben talál gyógyító anyagot. A kiválasztásban az orr, a szaglás segít. Mivel „gyógyításnak” nevezte a tevékenységét. csalás és kuruzslás miatt bíróság elé állították. Jogi képviselője, Jacques Verges szerint védence nem kuruzsló, hanem „különleges képességű feltaláló”, aki találmányát az emberiség szolgálatába állította. Május 28-án, kedden rendezték meg Egerben az északkeletmagyarországi rendőrségi régió vezetőinek szakmai tanácskozását, amelyen a négy megye főkapitányai, illetve a helyi kapitányságok vezetői vettek részt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyét Forgács László r. ezredes főkapitány és dr. Tuza László r. ezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyét dr. Haj- zer László r. ezredes főkapitány és dr. Pásztor Miklós r. alezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője, Hajdú-Bihar megyét dr. Sutka Sándor r. ezredes főkapitány és dr. Tóth Sándor r. alezredes, a Debreceni Rendőrkapitányság parancsnoka, illetve Heves megyét dr. Lantos Bálint r. ezredes főkapitány, dr. Farkas Sándor közbiztonsági főkapitány-helyettes és dr. Petrovits János r. alezredes, az Egri Rendőrkapitányság vezetője képviselte. A találkozón megjelent résztvevők egyeztették szakmai álláspontjukat a térség közbiztonsági helyzetével kapcsolatosan, valamint állást foglaltak a rendőrségnél napjainkban folyó átszervezésről is. Megrendezték ez alkalommal az immár hagyományos rendőrségi teniszgálát a vezetők számára, amelyet - szoros küzdelemben, körbeverések után - a házigazda, Heves megye párosa nyert meg, maga mögé utasítva a többi három térség versenyzőit. A szervezők külön köszönetét mondanak a rendezvény sikeres lebonyolításához segítséget nyújtó Domus Lakberendezési és Sportáruháznak, a Vas- vili Kereskedelmi Vállalatnak, az East-West Kereskedelmi Vállalatnak, Hossó Antal kereskedőnek, az Enrico Ferrari Kereskedelmi Kft. Egernek, az egri Lenkey János Honvéd Gimnáziumnak és a Smash-pá- lya tulajdonosának. Garázdaság a bizományiban Az Egri Rendőrkapitányság a sértett B. A.-né jelzése alapján indított büntetőeljárást M. Lajos egri polgár ellen, feljelentés-kiegészítés után. Történt ugyanis, hogy az asszony és a férfi május 8-án délelőtt betért az egri Bizományi Áruházba. Vita támadt közöttük - egyelőre nem tudni, miért -, s M. Lajos szidalmazta a nőt, majd annak karját hátracsavarta. Vele szemben garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt tart a nyomozás. Bűnmegelőzési Szaktanácsadónk Ajánlja Elkerülhetők a gépjárműlopások is Az egész országban és Heves megyében is sajnos jelentősen emelkedett a gépjárműlopások száma 1995-ben. Adataink szerint a bűncselekményeket általában az éjszakai órákban követik el, de alkalomszerűen előfordul az is, hogy a gépkocsit nappal viszik el. Énnek oka ekkor többnyire az, hogy a tulajdonos óvatlanul nem zárja le az egyébként féltett autóját. Az elkövetési helyszíneket tekintve a legtöbb járgányt közterületről vagy a sértett lakása elöl vitték el. Közvetlenül ezek után következnek a szállodai parkolók. Az eltulajdonított kocsik egy részét csak alkalmi jelleggel „kölcsönveszik”. Ezek később előkerülnek, néha ösz- szetörve, és a mozdítható tartozékok általában hiányoznak belőlük. Szeretett négykerekűink nagyobb részét - az azonosítók és a papírok meghamisítása után - értékesítik. Ezek bizony általában már néhány órával a cselekmény elkövetése után nincsenek Heves megyében, sőt, egy részüket egyenesen külföldre szállítják. Előfordul az is, hogy a gépkocsit szétszerelik és alkatrészenként értékesítik. Hogyan előzhetők meg a gépjárműlopások? Az általános véleménnyel ellentétben, a riasztóval ellátott gépjármüveket a tolvajok általában nem veszik célba, hiszen a riasztó működésének van valamilyen látható jele, például a műszerfalon elhelyezett visszajelző. Az azonban igaz, hogy az egyszerűbb riasztókat ki tudják játszani. Mivel a cselekmények jelentős részét a sértettek lakása előtt követték el, célszerű azoknak a tulajdonosoknak, akik a járművükkel rendszeresen a lakóhelyük előtt parkolnak, azt riasztóval felszerelni, hiszen riasztás esetén azonnal intézkedni tudnak. Szintén megelőzheti a riasztó a bűncselekményt közterületen is. Az autókat ezekben az esetekben is le kell zárni, és a riasztót üzembe kell helyezni. Nem nyújt azonban biztonságos védelmet a gépkocsikba alapszolgáltatásként beépített, a riasztó működését imitáló visz- szajelző, mivel ezeket a típusokat a bűnelkövetők kitűnően ismerik. Igen jó védelmet nyújtanak az utólag beépíthető mechanikai védelmi eszközök, mint például a kormányzár vagy a sebességváltózár. Azonban ezeket is - minden esetben, ha a gépkocsit a tulajdonos elhagyja - használni kell. Néhány alkalommal meghiúsíthatja a gépjárműlopást az autó üzemképtelenné tétele (például a gyújtógyertya-vezetékek kiszerelése), ez azonban a tulajdonosnak is kényelmetlen, nem egyszerű feladat. A gépjárművek körözése igen nehéz. Az előző évben az összes eltulajdonított közlekedési alkalmatosságnak csak csekély százaléka került elő. Az egyik problémát az okozza, hogy a kocsi tulajdonosa igazából nem ismeri a gépjármű pontos adatait (rendszám, motorszám, alvázszám). Mivel ezek az adatok szerepelnek a legfontosabb iratokban, okmányokban, fölöslegesnek tartják megjegyezni, más helyen följegyezni, és ezeket - rossz szokásként - általában a gépkocsiban hagyják, a feljelentés megtételekor nem tudnak pontos adatokkal szolgálni. így az országos körözés kiadása késedelemmel jár, ami időt ad a gépjármüvek papírjainak, jellegének megváltoztatására, az autó elrejtésére. A legegyszerűbb eljárás az, hogy ha a tulajdonos elhagyja a gépkocsit, magához veszi annak iratait is. Szintén elősegítheti a körözést, illetve megnehezíti a lopott gépkocsi továbbadását, ha azt a tulajdonos valamilyen egyedi ismertető jeggyel - például ablakgravírozással - látja el, de több hasonló lehetőség is adódik. Ezen témában is kereshetik a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztályát. Használt gépkocsi vásárlásakor is körültekintően kell eljárni. Ellenőrizni kell az autón és az iratokon szereplő azonosítók egyezőségét, meg kell győződni arról, hogy az okmányokat és az azonosító jeleket nem hamisították-e meg, illetve minden irat rendelkezésre áll-e. Bármilyen gyanús jel esetén a rendőrséghez lehet fordulni, ahol meg tudják mondani, hogy az adott gépkocsit körözik-e vagy sem. A lopások száma évről évre nő. A járművek értéke igen nagy, a tulajdonos gyakran többévi megtakarítás után tudja csak megvásárolni. Azért, hogy a gépkocsitolvajok ne okozzanak Önnek kárt és bosszúságot, fogadja meg a fenti tanácsokat! Gócza Attila