Heves Megyei Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-25 / 122. szám
1 6. oldal I? i'i A kandalló nem elég a gyerekszoba melegéhez Sándor és Mónika nem adják fel a reményt A Mozgássérültek Heves Megyei Szervezetének elnöke telefonált néhány napja. Mondja, levelet kaptak Ludasról egy rokkant pártól, akiktől elvették közös, vér szerinti kislányukat.-Nem tudom, mit tehetnénk az érdekükben. Úgy gondolom, ez egy nagyon bonyolult história, és mi nem tehetünk igazságot. Talán egy újságíró jobban boldogulna - fejezte be mondandóját Császár Imre, aki a beszélgetést követően azonnal átküldte a kétségbeesett hangú többoldalas levelet szerkesztőségünkbe. Olvasva a sorokat, nem mindennapos tragédia sejlik fel. Kászonyi Sándor idén töltötte be negyvennegyedik életévét. Tizenkét évvel ezelőtt kapta az első agyvérzést, amikor is a bal oldala lebénult. Ekkor ismerkedett meg Fürscht Menyhértével, Mónikával, aki mellé állt a bajban, és segített a felépülésben. Az öröm azonban nem sokáig tartott, mivel öt év elteltével egy újabb agyvérzés sújtotta a férfit. Mónika ezúttal is kitartott mellette, s ápolta, de csak addig, míg ő is mozgás- képtelen lett. Deréktól lefelé megbénult a fiatalasszony, s azóta tolókocsiban él. Ha nehezen is, de átsegítették egymást a gondterhes időszakokon, s ekkor jött az áldás életükben. Mónika 1993 szeptemberében egészséges kislánynak adott életet, akit másfél éves koráig neveltek együtt. Ekkor következett az újabb tragédia, Kászonyi Sándor harmadik agyvérzése, ami megbénította a beszédközpontot is. Érthető, hogy ekkor a védőnő, s az önkormányzat illetékesei is mérlegelni kényszerültek. Hevér Lászlóné, a település jegyzőnője így eleveníti fel a történteket:- Budapestről került ide Sándor és Mónika. Igyekeztünk segíteni a beilleszkedésben, hiszen idegenek voltak. Sajnos, a sorozatos tragédiák folytán mi sem vállalhattuk tovább a felelősséget a kislányért. Amikor megszületett, én magam szorgalmaztam, hogy kerüljön hozzájuk a kicsi, bár az orvos és a védőnő más véleményen voltak már a szülést követően is. Együtt nevelték hát a kislányt Sándor harmadik agyvérzéséig. Tudunk arról, hogy ragaszkodnak a kislányhoz, és szeretnék, ha hazakerülne, de ez nem megy egyik napról a másikra. Igazság szerint az alkohol volt a bűnös főszereplő a kis család életében, mielőtt elszántuk volna magunkat a kislány elvitetésére. Sajnos, többször nyúltak a pohárhoz a kis Kati születését követően is. Ezt bizonyították a helyi bisztróban felhalmozott adósságok is. Könnyítene a helyzeten, ha itt Ludason lenne egy családtag, egy nagyszülő, aki segítségükre lenne a nevelésben. A magunk módján mi is megtettünk mindent, hiszen a szociális gondozónő rendszeresen látogatta őket, segített, amiben lehetett. Az utolsó pillanatban határoztunk úgy, hogy beutaljuk a gyermeket az egri szalaparti csecsemőotthonba.-Lát-e arra reményt, hogy valaha is visszakerüljön Kati a szülőkhöz?- Ettől én soha nem zárkóztam el. Ha azt tapasztaljuk, hogy Sándor egészsége tartósan javul, ha változtatnak az életmódjukon, természetesen joguk van a saját gyermekükhöz. *** Sándor és Mónika szemében érkezésünkkor, a bemutatkozás után felcsillan a remény. A férfi könnyeivel küszködve próbálja megértetni magát, élettársa, Mónika mosolyogva tolmácsol:- Azt mondja, hogy újra dolgozik a téeszben éjjeliőrként. Vett két kismalacot, jószágokat, hogy ha hazajön Katika, legyen mit enni. Most alakítja ki a gyerekszobát, már elkészült a kandalló... Sándor a szobába invitál bennünket. Kitárja a kétajtós szekrényt, amiben a kislány ruhái sorakoznak. A falnak dől, és hangtalanul zokog. Mónika elmondása szerint rendszeresen látogatja a kislányt hétvégeken, s olyankor mindig sírva ér haza. A csecsemőotthonban a hároméves szöszi lánykának lebigy- gyed a szája, amikor fotóriporterünk hatalmas táskáját meglátja. Amikor azonban kitárul a csodatáska, félelmét legyőzi a kíváncsiság. Figyelmesen nézegeti a szerkentyűket. Gondozónője, Mitovics Judit elmondása szerint az idegenekkel szemben tartózkodó, de egyébként kedves, értelmes teremtés a kis Kata. A legnagyobb esemény csöppnyi életében, amikor az apukája meglátogatja. Mindig várja, és boldogan szalad hozzá, amikor meglátja az ajtóban. Örömmel és ügyesen épít, szívesen labdázik és mászókázik. Táskámból előveszem a szüleiről készült fotót. Mutatom neki. Csöppnyi szája elkerekedik, apró ujjacskáival édesapjára mutat: - Apa, apa... - sut- togja. Dr. Ritecz Éva, az intézet igazgatója megerősíti a gondozónő által elmondottakat: a kislány ragaszkodik a szüleihez, kiváltképp az édesapához, hiszen ő látogatja rendszeresen.- Szörnyű tragédia ez. A kislány szereti őket, s a szülők szándéka is erős, hogy újra együtt legyenek. Ismerjük az előzményeket, de mégis azt kell mondanom, hogy nem a sorozatos betegség miatt került hozzánk a kicsi, hanem az alkohol miatt. Ezért kell százszor is elmondani: Emberek, vigyázzatok! Az ital nemcsak benneteket tesz tönkre, hanem elveheti a legdrágább kincseteket, a gyermeketeket is! A tények ismeretében azt mondhatom, Kis Kati FOTÓ: PERL hogy mivel erős a kötődés a kislány és a szülők között, mi örülünk a legjobban, ha minél gyakrabban találkoznak. Erre bármikor lehetőség van. A kislány jövőjét illetően is van elképzelésünk. A legcélszerűbb megoldás egyelőre a nevelőszülőknél való elhelyezés lenne, ahol a szülök ugyanúgy látogathatnák, s ápolhatnák vele a kapcsolatot. Természetesen az lenne a legjobb, ha a szűkebb környezetükben akadna egy olyan családtag vagy rokon, aki felelősen el tudná látni a gyermeket, de úgy tudjuk, ilyen nincs. A magunk részéről any- nyit tudunk tenni, hogy rendszeresen küldünk képeket, beszámolókat Katiról, és bármikor alkalmat teremtünk a találkozásra itt, az intézményben.- Tudjuk, hogy Ludas mész- sze van, és az édesanya tolókocsihoz van kötve. Elképzelhető, hogy egy hétvégére hazamehessen Kati?-Elvileg igen, a gondozónő kíséretében. A probléma az, hogy ezt nem tudjuk finanszírozni, hiszen filléres gondjaink vannak. De ha meg tudnák oldani a szülök, hogy egy kis segítséggel, autóval az anyuka is bejöhetne, örömmel látnánk, bármikor. Eddig a történet. A tanulság? Dr. Ritecz Éva két mondatban összefoglalta: aki gyermeket vállal, annak úrrá kell lennie az ön- és családpusztító szenvedélyeken. Szeretnék hinni abban, hogy a kis Kata egyszer hazakerül apuhoz, anyuhoz. Szeretném, ha a sors kegyesebbik arcát mutatná a sokat szenvedett kis családnak, s ha a kislányért való küzdelemben nem maradna egyedül Sándor és Mónika. S csak reménykedem, hogy a fenti írást követően akad valaki, aki hozzásegíti a szülőket egy egri kiránduláshoz, hogy Kati az édesanyjához is odabújhasson egy kis időre, hogy hallja a hangját, s érezze az ölelését. Barta Katalin Apróságok - az aprópénzről S\Jzubjektív „APRÓFALVA” óvodában kitalálta & felnőtt, hogy csupa egyforintosokból gyűjtenek egymilliót a gyerekintézmény fejlesztésére. Nemes a szándék, s szolid a kérés. Egyforintos még a szegény embernél is akad odahaza, ha máshol nem, hát megbújva a zseb ráncaiban, vagy éppenséggel elgurulva, valahol a lakásban. Olyan csöppecske, hogy a szülők talán észre sem veszik. Csupa jobb szemű apróság kell hozzá, hogy megtalálják! Náluk lopás helyett legfeljebb csenés, bocsánatos botlás, hogyha nem egyenesen természetes, amikor kezükhöz tapad, bennük marad az érmécske. Ragyogott az ötlet kifundá- lójának a tekintete, amikor az akciójukról beszélt ország-világ előtt a tévében. S társai is elégedetten sütkéreztek a fényben. Hiszen temérdek az a pénz, aminek összeszedésére vállalkoztak. Értékre ugyan nem annyira, de számra, súlyra még mindig. Kereken egymillió darab! Ha külön-kü- lön alig nyomnak is valamit, közösen annál inkább. Már az elején több zsák is kellett hozzájuk. Szóval, nem kis dolog egy ilyen akciót véghezvinni. Bámulom is az elszántságot. Nekem eszembe sem jutna ekkora lépésre rávenni magam. Tudja Isten, mindenféle másra gondolnék. Tartanék attól, hogy esetleg a bankban nem jó szemmel nézik azt a sok bezsákolt aprópénzt, mivel hiányozhatnak majd a pénzforgalomból, bármennyire is jelentéktelennek tűnnek. Ráadásul elég bizonytalan ideig kell nélkülözni őket. Amíg a mostani nehezebb világban annyi egybejön belőlük, mint szeretnék, nemcsak napok, hetek, hanem hónapok is eltelhetnek. Ugyanis forintosból sem lapul már annyi a ruha redőiben, a szoba szegletében haszontalanul, mint amennyit az óvodai cél igényel. Óhatatlan a hosz- szabb várakozás, akárhogyan sürget is az említett szép terv. No meg aztán az is megfordulna a fejemben, hogy netán inkább a még kisebb címletű érmék, a fillérek felé lenne szerencsésebb fordulnom, amikor elindítok egy ilyen mozgalmat. Rájuk már tényleg ügyet sem vetünk, nemigen van jelentőségük. Lassabban szaporodna ugyan belőlük a kívánt összeg, de jóval kisebb gondot okoznának a pénzvilágban. Netán már semmiféle problémát nem jelentenének. Szívből örülnénk, ha vissza sem térnének a bukszáinkba. Könnyebben elfeledhetnénk, hogy valaha a mai forintnál is jóval többet értek. BELŐLÜK is vásárolhattunk ezt-azt, s éberen figyeltük a visszajárót. Mert kellett... Gyóni Gyula A rejtélyes kulcs Van egy helyes kis faliszekrényünk. Svéd darab, még az IKEA-ból vettem, puhafából készült, ebben tartjuk a legfontosabb kulcsokat. A tavaszi nagytakarítás alkalmával erre is sor került. Rég elveszett kerékpárlakatok nyitószerkezeteivel, már elhagyott íróasztalok apró biztonsági kulcsaival együtt találtam rá arra a fényes darabra. Formájából ítélve nem mostanában használatos eszköz. Nehéz tölgyfaajtókba illeszkedik az ilyen, sehogy se passzolt a jelenlegi lakásunk zárjaihoz. Miután a használaton kívülieket eltettem, a mostaniaknak állandó helyet kerestem a szekrényben, ezt a kulcsot tűnődve forgattam a kezemben. Napokig töprengtem rajta, minek a nyitja. Az idő - mint mindig - most is a segítségemre sietett. Szerenádozó diákok énekeltek az ablakok alatt, amikor eszembe jutott: bizony, ez az osztálykulcs. Mégpedig a IVIB-é, a mienk. Két évtizede, hogy őrzöm. Amikor kaptuk, egy igazgatói rendelet szabályozta, hogy délután a diákok nem tartózkodhatnak az iskolában „csak úgy”. Csupán, ha dolguk van. Ám mi szerettünk benn lenni, otthonunknak éreztük az iskolát. Osztályfőnökünk velünk cinkoskodva mindenkinek csináltatott egy kulcsot. A bizalom kulcsa lett ez. Ezért őrzöm most is. Talán mindenkinek kellene ilyen, kivált így érettségi táján. Visszaakasztottam a helyére. Jámbor Ildikó Manci néni Manci néni fiatalasszony volt két apró gyermekkel, amikor a frontról megérkezett az értesítés férje haláláról. Hívő keresztényként nevelkedett, így csendesen tudomásul vette a megváltoztathatatlan tényt. Fogta a kapát és kiment a kertbe krumplit vetni, mert egy dolgot tudott biztosan: a két gyermeknek ennie kell. Aztán telt-múlt az idő. A két fiú átlagon felüli teljesítményt nyújtott az általános iskolában, de amikor a továbbtanulásra került a sor, újabb akadály vetődött fel. A faluban ugyanis mindenki tudta, hogy templomjáró családról van szó, s ez nem bizonyult jó ajánlólevélnek a gimnáziumban. Szakmát tanult hát a két gyermek, mert ott elnézték a „bűnt”, hogy esténként imával fejezték be a napot. De a természet már csak olyan, hogy a tehetséget erőszakkal nemigen lehet elfojtani, az előbb-utóbb utat tör magának, így történt, hogy a fiatalemberek ha késve is, de diplomát szereztek, felsőfokú nyelvvizsgával. Az egyik egy budapesti egyetemen tanít, a másik egy nyugati cég alkalmazásában vezető pozíciót tölt be, jó fizetéssel. Manci néni esténként az ő képeiket nézegeti, aztán imádkozik, és nyolc órakor lefekszik aludni. Kapott a fiaitól színes tv-t, automata mosógépet, de egyiket sem használja. Terítővei védi őket a portól. Hajnalonta felkel, megeteti a jószágokat, aztán kimegy a kertbe kapálni. Kérdezem tőle, mit csinál a száz darab előnevelt csirkével, a két malaccal, hiszen a gyerekek ritkán járnak haza, s ő már pihenhetne végre. Manci néni nevetve igazítja meg a kendőjét: - A fehéreket levágom és a fagyasztóba teszem, a kendermagosakat meghagyom tojni. Ha jönnek a gyerekek, megpakolják a kocsit, és egy darabig nem kell ételre költeniük. Amikor friss tojásért megyünk Manci nénihez a hároméves lányommal, alig tudom hazacipelni a kicsit. Mert Manci néninél mindig akad a fiókban egy-egy cukorka, egy- egy szelet friss kalács, s boldog, ha az udvaron a kicsi Zsófi megkergeti a tyúkocskákat. Manci néni nem áll meg, dolgozik reggeltől estig, és bízik abban, megéri még, hogy unokáktól lesz hangos az udvar. Nem fásult el, nem fáradt bele a rengeteg munkába, soha nem perelt a sorsával. Élt és hitte, hogy nincs egyedül. Hitte, hogy mindennek helye és értelme van a Nap alatt. (barta) HÍR(TELEN)KÉK, Turisztikai lobbynapot tartottak a Parlamentben: Hóm Gyula diplomatikus és szellemes, Kovács László kedves és udvarias, Dunai Imre viszont durván szókimondó volt. Ilyen ez a kormányzati - másság...! * A közvélemény egy éjszakai robbanás és tűz kapcsán értesült róla, hogy a Parlament épületében szauna is működik. Szolidaritásból: hogy ne csak a nép izzadjon..! * A három válófélben lévő angol hercegnő - Diana, Fergie, valamim András herceg felesége - egy előkelő londoni étteremben csúcstalálkozót tartott. A windsori víg asszonyok - a szerelmi háromszögről... * Céljai elérésére - mint hírlik - fizetett besúgót is alkalmazhat a vám- és pénzügyőrség. Az akció fedőneve: Vox Financia... * A nyékládházi MÉH-telep dolgozója, Incze Károlyné az egyik reggeli nyitáskor egy nejlonszatyorba csomagolt levágott kezet talált a bejárati kapura akasztva. Nem egy szent jobb lehetett... (szilvás)