Heves Megyei Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-13 / 111. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. május 13., hétfő Elballagtak a végzős diákok - Szombaton virágdíszbe öltöztek az egri középisko­lák. A búcsúzók százai vonultak végig az alma mater folyosóin, hogy még egy pillantást ves­senek tanulmányaik színhelyére. Ma ugyanis már az érettségi napja van... Felvételeink a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézetben, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, illetve az Egri Közgazdasági Szakközépiskolában készültek a nagy eseményről. A megyei önkormányzattól: Svédországban jártak Közigazgatási tanulmányúton Május 4. és 10. között Svédor­szágban járt Heves Megye Ön­kormányzatának négy tagú de­legációja. A közigazgatási ta­nulmányúton dr. Váss Géza fő­jegyző, dr. Lukács Tamás, dr. Tóth lászló és dr. Benkár József vett részt. A csoport Varmland megyé­ben, Heves északi testvérrégió­jában gyűjtött tapasztalatokat. A program részeként Karstad- ban megtekintették a Nobel ne­vét viselő gimnáziumot. A me­gyeszékhely mellett több hely­ségben is megfordultak. A csoportnak lehetősége nyílt arra is, hogy Heves megye idegenforgalmi adottságait propagálja és svédországi kiál­lítókat invitáljon a nyári Agria- vásárra. Sziréna Motorizált tolvajok (Folytatás az 1. oldalról) Kapósak voltak a Simpso­nok vasárnap Egerben. Egynek az Arany János ut­cában, a másiknak a bervai lakótelepen ültek illetékte­lenek a nyergébe. A becsült lopáskár 50, illetve 40 ezer forint. Motor helyett meg­tette mountain-bike kerék­pár is a tolvajnak a Bükksé- tány út egyik lakótömbjé­ben. A zárt közös tároló el­lenére hült helye lett a bi­cajnak. Gázolajat csapoltak Gyöngyösön vasárnapra vir- radóa egy tehergépkocsiból. A Honvéd utcai parkolóban leállított IFA tanksapkájá­nak lakatpántját lefeszítve hajtották végre akciójukat a minden bizonnyal autós tol­vajok. Makiáron, Andornaktályán és Nagytályán Finisében a szennyvíz-program Makiár, Andornaktálya és Nagytálya közös beruházásában - mint arról már korábban beszámoltunk - befejezéséhez közeledik a szennyvíz elvezetésére, illetve tisztítására tervezett program. Május 17-töl - amint azt jelezték a helybélieknek - már rá lehet majd csatlakozni a lakóházak szennyvízével a főcsatornára. Az érintett polgármesteri hivatalok egyébként a napokban szóró­lapot küldenek ki a lakosoknak, s amelyekből mindenki részletesen megtudhatja, hogy melyek a hálózatra való rákötés műszaki és egyébb feltételei. Még van hely az egri vámraktárban Kalapács alá kerülhetnek az elkobzott cikkek (Folytatás az 1. oldalról) Itt még nem próbálkoztunk ha­sonló akcióval, ez lesz nálunk az első, s remény van rá, hogy a következő két hónapban ez le is zajlik majd. Ebbn az ügyben már az APEH-el is fölvettük a kapcsolatot, számíthatunk a se­gítségükre, közreműködésükre. Ez az egyik változat, ám a ren­delkezések módot adnak arra is, hogy ne helyben, hanem a köz­ponti raktárakban értékesítsék az árukat, vagyis ebben az esetben el kell szállítani a kész­letet a fővárosba, esetleg Misc- kolcra. A mielőbbi eladást fő­ként az a tény sürgeti, hogy számos olyan jövedéki cikk - kávé, fűszer, paprika - van a birtokunkban, amelyeknél a közeljövőben jár le a minőség megőrzési határidő.-Minden termék előtt meg­nyílhatnak a vevők pénztárcái?- Csak azokat értékesíthet­jük, amelyeken a zárjegy hiva­talos és szabályos, a többinek ­ahol valami hibádzik - , való­színűleg megsemmisítés lesz a sorsa. A szervezet és a helyi hi­vatal egyébként ebből a tevé­kenységből nem gazdagszik meg, mivel a készlet - az eddigi tapasztalatok szerint és a kö­rülmények miatt érthetően - a bolti árnál lényegesen olcsób­ban kerül kalapács alá. A befo­lyó pénz pedig a vám- és pénz­ügyőrség központi tételi között, a jövedéki bírság számláján je­lenik meg. (kj) A halottak tanítják az élőket Kit és miért szükséges boncolni? (Folytatás az 1. oldalról) A patológus főorvos csak akkor tekinthet el a boncolástól, ha a beteg kortörténetében és a diagnózisok felállításában min­den egyértelmű, a kórházban nem kapott fertőzést, és a legki­sebb ápolási hibát sem követték el. A kórházigazgató még ezek után is ragaszkodhat a bonco­láshoz. Ha hármuk közül valaki nem mond „nem”-et, a bonco­lást el kell végezni, mert az ex­humálás igen drága dolog. A hamvasztás után pedig már nem is marad vizsgálható anyag, ezért szükséges előtte a boncolás. ' - Említette XVIII. századi ki­rálynőnk rendelkezését. Mit mond a legfrissebb törvény?-Az 5/1984. Eü. minisztéri­umi rendelet szól arról, mely esetekben nem mellőzhető a boncolás. Ezek: a halva született mag­zat, vagy csecsemő. Vagy ha a beteg szervezetébe nagy értékű műszert, fémet építettek. Ezek újra használhatók, ezekkel nem is kerülhet a holttest hamvasz- tásra. Ugyancsak boncolni kell, ha a halál oka másként nem álla­pítható meg, vagy ha szervátül­tetés résztvevője volt, és amennyiben foglalkozási be­tegség gyanúja vetődött fel. Ezekben az esetekben tilos mel­lőzni a boncolást. Javasolt el­végezni, ha a tudomány megkí­vánja. Ha tumoros betegségben halt meg a páciens. Sok esetben előfordul, hogy a daganatot si­kerül elpusztítani, de a beteg nem éli túl a kezelést. Akkor is boncolunk, ha ezt az orvos vé­delme indokolja.- Volt már arra példa, hogy önök helyt adtak a hozzátarto­zói észrevételnek, miszerint a kezelő orvos műhibát követett el?- Ha megvádolják az orvost, csak a boncolás adhat precíz választ arra, hogy megalapo­zott-e a hozzátartozó panasza. A felelősséget a bíróság álla­píthatja meg.- Es ők hogyan szerezhetnek erről tudomást? A rokonok el­kérhetik a kórháztól a bonco­lási jegyzőkönyvet?-Erre mód van, a kórház­igazgatóságon keresztül.- Önök nem kezdeményezhe­tik a büntető eljárást?- Ha felvetődik az idegenke­zűség gyanúja, át kell adnunk a halottat a hatóságnak.-Vagyis, ha úgy látják: vé­tett a kolléga, akkor jelzik ezt?- Pontosan, és akkor igaz­ságügyi boncolásra kerül a holt­test.-Ha otthon hal meg valaki, a hozzátartozója kérheti-e a boncolást? Ki viseli a költséget ilyenkor?- Amennyiben a rokon, vagy eltartó attól fél, megrágalmaz­zák, hogy siettette a halált, és kéri a boncolást, úgy fizetnie kell ezért. De ha a gondját megosztja háziorvosával, és az kér boncolást, akkor ingyenes. Ilyenkor, ahol mód van rá a helyszínen, a ravatalozóban el­végezzük ezt.- Mennyire részletes a feltá­rás?- A szakma szabályai szerint eljárva megnyitjuk a koponyát, a mell-, a hasüreget,a kisme- dencét, és megvizsgáljuk az egyes szerveket. Ez az alapmű­velet, amit minden holttest ese­tében elvégzünk. Ha a kollé­gánk, vagy a halott hozzátarto­zója kéri, a boncolás kiterjeszt­hető.- Kerülnek-e elő ilyenkor rég elveszettnek hitt tárgyak: la­káskulcs, medalion?- A gyomorból elvétve. De a testnek vannak más egyéb üre­gei, ahol elfér ez-az. Nem rész­letezem. Ilyen természetesen csak a területi boncolásoknál fordulhat elő, a kórházi beteg- vizsgálat során ugyanis ezekre egy-kettőre fény derül. Aki el­hozza hozzánk a titkát, az olyan, mintha a temetőbe vinné.- Találtak-e már kuriózu­mot?- Nincs két egyforma ember. Mindig vannak érdekességek, amelyek kívülről nem láthatók. A régi patológia tankönyvem­ben szerepel egy Egerben bon­colt szirén fényképe, akinek fej­lődési rendellenesség következ­tében összenőtt a két alsó vég­tagja. De nem a rácsodálkozás a feladatunk, hanem kideríteni: miért halt meg a páciens.- Gyakran megesik, hogy mást mondanak önök, mint amit a kezelő orvos állít?- Kisebb véleményeltérés, amely a beteg sorsát nem befo­lyásolta, akár 25 százalékban is előfordulhat. De jelentős diag­nosztikus tévedés, amely a be­teg kórlefolyását kedvezőtlenül alakítja, különösen ritka.- Mi lesz a használható szer­vekkel?- Közismert, hogy vannak olyan betegségek, amelyek másképp, mint szervátültetéssel nem gyógyíthatók.-Mit tesz ennek érdekében az egri kórház?-Ha például baleset követ­keztében bekövetkezik egy fia­tal, egészséges ember halála - melynek megállapítását több tagú orvosi bizottság végzi -, sor kerülhet egy-egy belső szerv eltávolítására, hogy azzal életeket menthessenek meg.- Ehhez nem szükséges a ha­lott „hozzájárulása” ?-Csak megtiltani tudja, oly módon, hogy a személyi iga­zolványában tart egy cédulát, amelyen aláírásával az szere­pel: „nem engedélyezi szervei­nek átadását”.- Találkoztak-e már olyan valakivel, aki hordott magánál letiltó papírt?- A klinikusok valószínűleg, de én nem. Hozzánk nem a személyi igazolványával a ke­zében érkezik a páciens. Négyessy Zita Mi a véleményük a diákoknak a^íagy erőpróbáról? „Aj láv érettségi ••• Megyénkben az idén 26 középiskola végzős diákjai veszik ke­zükbe a négy esztendő tananyagát magukban rejtő könyve­ket. S miután a hét végén lezajlott a ballagás, most már csak egy nagy cél van hátra: a sikeresen letett érettségi vizsga. Va­jon ki mit gondol erről az eseményről, amely - az érintettek szerint - az élet egyik legnehezebb pillanatának számít. Erre a kérdésre kerestük a választ. tart is tőle: „Nem tüdők mit mit A Magyar Értelmező Kéziszó­tár szerint az érettségi: a kö­zépiskolát lezáró és az egye­temi, főiskolai továbbtanu­lásra képesítő vizsga. A szótár szerint „csak” egy egyszerű lezárásról van szó. Nézzük az érem másik oldalát: azaz a dolgokat a vizsgákra készülő diákok szemszögéből. Akad olyan nebuló, aki leg­szívesebben eltörölné: „Szük­séges rossz!” Aki pedig még mondani. Félek.” Egy szűkebb réteg szerint kell az érettségi, mert: „Ennyi kell! Szerintem kell az érett­ségi!" , „Jó dolog, mert felmér­jük, hogy mit tudunk!”, „Ko­moly dolog, hisz ezzel mérik fel a tudásunkat, s hogy elég éret­tek vagyunk-e az élet lágy ho­mokján nyomot hagyni.” Az előző szemlélettel ellen­tétes nézetű tanulók viszont így vélekednek: „Szerintem nem a tudást tükrözi. Szeren­cse is kell hozzá.”, „Az érett­ségi felesleges dolog, mert ha négy év alatt nem tudták el­dönteni, hogy mennyit tudunk, akkor ezen a pár napon nem derül ki.", „Nem sok értelme van, mert egy tételből nem le­het felmérni a négy év tudá­sát.” A fiatalok életében manap­ság - sajnos - nagy szerepet kapott az alkohol. Vannak - tisztelet a kivételnek -, akik már az érettségi eseményével is összekapcsolták: „Jó buli, mert előtte és utána is buli van és okot ad az ivásra.”, „Előtte van a ballagás és lesz pénzed inni, ha sikerül, és a ha nem sikerül...", „A régi érettségi­zők egy üveg sörért eljönnének újra." Valljuk be, némi szemcsére is szükségük van a tanulóknak. „Több, mint 50 százalék sze­rencse kell, de nekem 100 szá­zalékra lesz szükségem.", „ Úgy vagyok vele, hogy egy té­telt nem fogok megtanulni, és azt húzom ki.” Véleményt alkotott egy olyan fiatal is, aki számára szinte teljesen közömbös a számonkérés: „Különösebben nem érdekel az érettségi, az a lényeg, hogy a kettes megle­gyen. Úgyis felvettek már, na meg mások is mondták, hogy nem nagy dolog." (hancsák) Hét hónapos tanulmányút Kanadában A vállalkozóvá válásról Az egri polgármesteri hivatal művelődési és sportirodája, va­lamint a Heves Megyei Vállal­kozásfejlesztési Alapítvány le­hetőséget kapott arra, hogy fia­talokat küldjön - a Canada World Youth és az Európai Ma­gyarországért Alapítvány felhí­vása alaján - az észak-amerikai országba. A hét hónapos képzés során hét-hét fiatal tanulhatja meg a vállalkozóvá válás fogásait, s részesül intenzív készségfej­lesztésben, illetve gyakorlati képzésben. A program szeptemberben indul és 1997 március végéig tart: az első felét Kanadában töltik a résztvevők, a második rész itthon folytatódik. Az egriek közül a 17 és 21 év közöttiek jelentkezhetnek, megfelelő szintű angol nyelv­tudással. Szüleiknek pedig - az anyagi hozzájáruláson túl - vál­lalniuk kell két fiatal vendéglá­tását három hónapra. A pályázat kiírói az arra rá­szoruló jelentkezők részvételi díjának maximum 90 százalé­kát átvállalják, de lehetőség van részletfizetésre is. Ugyancsak erre a programra várják a 23 évesnél idősebb, legalább középszintű angol nyelvtudással rendelkező fiata­lok jelentkezését, közülük vá­lasztják majd ki azt, aki a cso­port vezetését látja el. A csereprogramról részletes információt a művelődési és sportirodán (Eger, Dobó tér 2.) Homonnay Józseftől kaphatnak az érdeklődők. A jelentkezési határidő: május 28.

Next

/
Thumbnails
Contents