Heves Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-23 / 95. szám
HEVES 1 EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, © I HÍRLAP DRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VII. ÉVFOLYAM 95. SZÁM ÁRA: 29 FORINT Helyén maradt a Líceum és a Bazilika Kettős bombariadó Egerben Oltárt is veszélyeztető „oltári” ötlet kiagyalója telefonált tegnap Egerben egy nyilvános fülkéből: délután 1 órakor levegőbe röpül a Líceum, majd néhány perc múltán a Bazilika! Velük egy időben pedig Budapesten a Mátyás pince. Annyit sikerült elérnie, hogy a rendőrség pillanatok alatt kiürít- tette mind a két épületet, s riadt, ám bosszús emberek sokasága időzött kénytelen-kelletlen az Eszterházy téren. Dr. Petrovits János r. alezredes, egri rendőrkapitány szerint több százezer forint úszott el azzal, hogy Miskolcról kellett hívni tűzszerészeket, akik - szerencsére - nem találtak robbanószerkezetet. A kár még nagyobb, ha számításba vesszük, hogy intézmények működését zavarta meg a felelőtlen telefonáló, aki méltán érdemelhetné ki az ostobaság bajnoka óimét. Megyénk orvosai tiltakoznak a férőhely csökkentése ellen b Ha ë T óráig feladja, másnap olvashatja! A Föld napja alkalmából számos iskola diákja tisztítja, takarítja a közvetlen környezetét. így az egri 6-os iskola hetedikesei is, akik a suli melletti sétányt teszik takarossá. Az eseményekkel kapcsolatos bővebb információnkat a 2. oldalon találják. fotó: perl marton Csak a HEVES"HÍRLAP olvasóinak Az elrabolt busztulajdonos Isztambulban orosznak nézték a hatvani világjárót A hatvani K. S. évek óta látogatja Törökországot. Autóbuszával turistákat, bevásárlókat szállít távoli vidékekre, többek között a Boszporusz partjára is. így «sett meg vele a napokban az az „élmény”, amelyről még ma is hitetlenkedve mesél. 1996. ÁPRILIS 23., KEDD-Előfordul olykor, hogy meglopják a látogatót, ám emberrablásról idáig nem volt tudomásom - eleveníti fel a Hírlap kérdésére a történteket. - Nem hittem volna, hogy magam is szenvedő alanya leszek hasonló incidensnek. Ha moziban látom, azt mondom: badarság.- Fényes nappal vásárolni indult a csoportunk. Déltájban egy áruház emeleti kirakatait bámultam az út másik oldaláról; arra eszméltem, valaki a dzsekimnél fogva egy gépkocsiba ránt, miközben társa az útról tuszkol befelé. Félig hanyatt estem az ülésre úgy, hogy a lökdösődő szabályszerűen rám ült, társa pedig egy jókora pisztolyt nyomott az oldalamnak. (Folytatás a 3. oldalon) A szófiai közgyűlés előtt Műemlékvédelem a változó világban A világszerte ötezer tagot számláló ICOMOS - melynek a műemlékekben gazdag Eger a székhelye - Bulgária fővárosában, Szófiában rendezi XI. közgyűlését. A földkerekséget érintő tudományos tanácskozásnak ezúttal speciális témája lesz, amelynek a keleti tömbben végbement átrendeződések adják az apropóját. Nem véletlen hát, hogy az egyébként kormányokhoz nem kötődő, társadalmi alapon szerveződő és működő nemzetközi szervezet az egyes országokban lezajlott rendszerváltozások tükrében elemzi majd a műemlékvédelem helyzetét. (Folytatás a 2. oldalon) Sziréna Idős egri nő füstmérgezése Elloptak 12 gyümölcsfacsemetét. Tegnap délután Egerben a Fertő-tetőn, egy telken kiásták és elvitték a facsemetéket. A kár 5100 forint. Betörtek egy mátraderecskei házba. Az elkövetők a Kanázs- vár utca egyik családi házából loptak. A kár 25 ezer forint. (Folytatás a 2. oldalon) fogadása esetén jövőre vezetnének be. A szőlőre és a borra fajtánként, illetve minőségi kategóriánként eltérő összegre egy bizottság évente tenne javaslatot. Továbbá 1997 augusztusától minden „egri" megnevezésű bor csak származási igazolással kerülhetne forgalomba. A hegyközség, a hatóságokkal együtt, az ország területén ellenőrizhetné a bor eredetét, származását és minőségét. Az idei szürettől a különlegesebb borok - mint a bikavér - esetében a származási bizonyítványt az ellenőrök a helyszínen mért cukorfok és súlymegállapítás szerint készült igazolása alapjá* lehetne kiállítani, (kj) A Heves megyei orvostársadalom 48 delegáltjának részvételével tartották a hét végén a megyei orvoskamara küldöttgyűlését. A szervezet elnöke, dr. Má- nya Kristóf a forráshiány okozta feszültségeket és annak Már hagyomány az egri Neumann János Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola történetében, hogy diákjaik rendre sikeresen vesznek részt a különböző tanulmányi versenyeken és pályázatokon. Most egy olyan sikerről érkezett hír, melynek eredményeképpen három fiatal az Egyesült Államokban szerezhet személyes tapasztalatot az ottani oktatásról és egyúttal a Tény, hogy könnyebb ellopni manapság a húst, mint megvenni - legalábbis a gyakorlat ezt mutatja Hevesen. A hét vége bűncselekményei között ugyanis előkelő helyen állnak a hús- és élelmiszerlopások. Mint Gulyás József, a Hevesi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, hatásait elemezte, majd kiemelte a kamara jó kapcsolatát a helyi önkormányzatokkal. Ennek eredménye, hogy az orvostársadalmat érintő* döntésekben kikérik a kamara véleményét, szakmai tanácsait. (Folytatás a 2. oldalon) mindennapi életről. A diákok a Soros Alapítvány felhívására jelentkeztek, és sikerrel vették az akadályt, a háromfordulós alapos megméretést, pedig az ország több tucat középiskolájából sok ezren pályáztak erre a kínálkozó lehetőségre. Az egri intézmény három tanulója, Gömöry Ágnes, Dombóvári János és Lunacsek Róbert mind másodikos. (Folytatás a 2. oldalon) mozgalmas hétvégéjük volt, ami kerékpárlopással kezdődött. Április 20-án, délután 3 órakor érkezett a bejelentés a kiskörei B. J.-től, hogy ismeretlen tettes eltulajdonította a háza előtt álló, saját tulajdonú Mountain Bike kerékpárját, melynek értéke 25 ezer forint. (Folytatás a 2. oldalon) Közgyűlés a járulékról, az adatszolgáltatásról Készül az egri hegyszabályzat Eger Város Hegyközségének Választmánya hétfőre hívta össze a hegyközség tagjait, hogy a közgyűlésen, az egri Városháza nagytermében tanácskozzanak a legfontosabb napirendről, a helyi hegyközségi rendtartásról. Ám mivel a jelenlévők nem érték el a határozatképességhez szükséges arányt, az eseményt április 26- án, pénteken tartják, változatlan helyszínen és időpontban. A hegyszabályzat kapcsán dr. Dula Bence hegybíró elmondta: a hegyrendészeti szabályok sorában többek között megvitatják a szőlőterület őrzésének lehetőségét, vagyis a mezőőri szolgálat elvei szerint működő Hegyőri Szolgálat felállítását. A tervezet területarányos és pénzben megváltható megoldást említ. Fontos kérdés a szőlővidéken lévő utak, árkok, műtárgyak karbantartása, melyet a tagok kötelesek elvégezni. A szabályzat talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó része a hegyközségi járulék mértékének és a fizetés módjának meghatározása. A közgyűlés előtt két változat szerepel. Az adatszolgáltatás szabályozása szorosan összefügg az előbbi kérdéssel, hiszen a járulékok kiszabása csak ennek birtokában lehetséges. Az adatszolgáltatási kötelezettség célja egyúttal, hogy szolgálja a származás- és eredetvédelmet, az egri minőség garantálását. Újdonság a termőhelyi védőár meghatározása, melyet elA Neumannból Amerikába Egri középiskolások sikere a Soros-pályázaton Éhesek a hevesi tolvajok Bárányhús a fazékban, füstölt hús a táskában? Önökkel Mondjuk - Önökért Dalolva szép az élet Noha még csak most érkezett a nyár, az ember már a hóra, a hidegre gondol. No, nem a havas hónapok örömeire, hanem mondjuk a fűtésre, a gáz árára. Meg az áraméra, mert hát ott vannak a hosszú téli esték. Szerencsére nem csupán az egyszerű halandó kalkulál, hanem illetékes úrék is, akik ez idő tájt alaposanfelvidították a borongás hangulatú magyart. Most ugyanis, hogy tüzetesen átvilágították az energiaszektort, kiderült: szó sincs harmincszázalékos októberi áremelésről, amint azt felelőtlen, hebehurgya elemek korábban jósolgatták, elegendő húsz(egynéhány) százalékocska. Bár a hír még meglehetősen friss, jótékony hatása elvitathatatlan. Szárnyaló képzeletemben máris megjelent az átlag magyar, aki tegnap hajnalban sokkal vidámabban indult az üzembe, a hivatalba, a gyárban szinte dalolt a kezében a fűrész, a mázsás akta, s amikor morózus kollégái e felhőtlen boldogság okáról érdeklődtek, széles mosollyal vetette oda: - Hát ti nem hallottátok? Októbertől csak hússzal... S ettől immáron mindnyájan oly roppant jókedvűek lettek, hogy menten dalra is fakadtak. S tán még ma is énekelnek, ha meg nem haltak... Stanga István Merre tovább, gazdasági kamarák? Segítséget kapnak a szakképzéshez A kamarai törvény megalkotása óta első ízben országos szakmai találkozót tartottak az elmúlt hét végén Szegeden a három kamarai ágazat vezetői. Ennek fő témája a gazdasági önkormányzatok helye és szerepe volt, különös tekintettel a jogokra és a pénzügyi lehetőségekre. A konferencián részt vett Gyet- vai József, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is, akit tapasztalatairól kérdeztünk:-A találkozón előadást tartott dr. Vastagh Pál igazságügy-miniszter, Tardos Márton, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, valamint néhány államtitkár is. Lényegében helyzetelemzést adtak. A miniszter bejelentette: a jövőben a Cégbíróságok segítik majd a kamarai nyilvántartási rendszert, a regisztráció teljessé tételét. Ám- addig is fontos, hogy a kormány különböző rendeletekkel gyorsítsa fel a közigazgatási feladatok átadását. Herman István, a Heves Megyei Kézműveskamara elnöke szintén résztvevője volt a szegedi találkozónak, s a következő észrevételeket tette:- A konferenciát érthetően nagy érdeklődés kísérte, hiszen a jövőről esett szó. A vendégek között voltak a német kamarák elnökei is, akik egyértelműen hangsúlyozták: az Európai Unióhoz való csatlakozásunk a hazai kamarák gazdaság-igazgatási feladatai nélkül elképzelhetetlen. A kormány lépés- hátrányban van a hatáskörök átadásában. A folyamat bizonyára a nyáron elkezdődik, de érdemi változás csak jövőre várható. Szó volt arról, hogy az első lépésben a munkaerőpiachoz igazított szakképzéshez kapnak segítséget a kamarák. A tanulóknak ugyanis munkahelyeket kell biztosítani annak érdekében, hogy ha valamilyen szakmát kitanulnak, ne az utcára kerüljenek. A segély nem jelenthet nekik perspektívát. Ezért fontos, hogy becsületes munkával megélhetést találjanak. (mentusz) Egri szakemberek Gyergyószentmiklóson Előadásokkal a drogmegelőzésért A februári Kortársképzés keretein belül „AlDS-meg- elözés" címmel megtartott találkozó után immár másodszor látogattak megye- székhelyünkről szakemberek az erdélyi testvérvárosba, Gyergyószentmiklósra. A Mondák Attila vezette háromtagú egri delegáció e hét végén a kábítószer-megelőzésről tartott - videovetí- téssel egybekötött - előadásokat. Mandák Attila szerint a mostani, dr. Kiripolszky Mária és Godó János irányította találkozó sikere is a folytatásra sarkall: várhatóan az ősszel ismét az AIDS-ről lesz majd szó.