Heves Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-27 / 73. szám
12. oldal SporTTüköR 1996. március 27., szerda Puhl Sándor napjai következnek: / Áprilisban: Nantes - Juventus, az Eb-n: Portugália - Törökorszáj Az emlegetett csapat, állnak (balról): Bende, Szűcs, Sípos, Zágonyi, Póta, előttük (balról): Prommer, Pázmándi, Zajácz, Papp, Princzes, Várkonyi A bervai hálót is (jól) védte a kecskemétiek kapusedzője Az FC Eger-Egertej - Kecskeméti SC-RSC NB II.-es labdarúgó-mérkőzés előtti percekben régi ismerőssel találkoztunk. Bende Sándor, a kecskemétiek technikai vezetője a ’70-es években az Egri (Bervai) Vasas NB III.-as együttesének hálóját védte, s mint tapasztalható, nem szakadt el kedvenc sportjától, ott van, ahol rúgják a labdát. Kissé távolinak tűnik, hiszen 1971-ben kerültem a Bertához, majd 1983-ig voltam egri lakos. Nagyon megszerettem a várost, egykor még szívesen visszatérnék ide - kezdte bevezetésül.- Annak idején még más légkör uralkodott a labdarúgópályákon.- Mindenekelőtt remek játékosok voltak még az NB III-ban is. Elég csak Sípos Jóska, Zajácz Zoli, Prommer Béla, Miskolczi Imre, Pázmándi Gazsi, Várkonyi Feri nevét említeni, akik remekül értették a dolgukat, de másokat is sorolhatnék. A legszebb bervai emlék, amikor 2. helyen zártunk egy bajnokságot Csizmánk Imre bácsi edzős- ködésével. Csodálatos mécseseket játszottuk a Berva-sa- lakon, a nógrádi és a borsodi csapatokkal szemben.- Milyen lehetőségek mellett él most a futball Kecskeméten, ahol két NB 11.-es klub is jelzi a várost.- A KJE célja a bajnokság megnyerése és az NB 1-be jutás, a KSC a kiesést szeremé elkerülni. Ennek megfelelően támogatja az önkormányzat a klubokat, ahogy értesültem és összehasonlítottam a számokat, Kecskeméten sokkal jobban, mint Egerben. Azon túl persze számos vállalkozó besegít, nálunk a honvédség ottani parancsnoka is tagja a vezetésnek, hiszen több katonát foglalkoztatunk.- Vagyis, jó közegben gurul a labda felétek.- Alkotó légkörben munkálkodunk a labdarúgásért, a legutóbbi helyi rangadóra 5 ezer néző volt kíváncsi. A magam részéről azon túl, hogy a baromfifeldolgozó vállalatnál vagyok állásban, intézem a csapat ügyeit, sőt a kapusokat is én edzem. A kecskeméti célok az elmúlt vasárnap megálltak a megvalósulás útján, hiszen a KJE otthonából vitte el nagy örömünkre a három pontot az FC Hatvan, a KSC Egerből távozott pont nélkül. Ezzel együtt nincs okunk kételkedni abban, hogy Kecskeméten kiemelt sportág a labdarúgás. (fesztbaum) Új klubvezetés Egerszóláton Labdarúgás Gy.solymos nyerte a rangadót A Gyöngyös-körzeti labdarúgó-bajnokság első tavaszi fordulójában rangadóra került sor Gyöngyössolymoson, ahol a hazaiak a Karácsond ellen diadalmaskodtak. Meglepetésre a det- kiek pontot raboltak az első helyen álló Hort otthonából. Kilenc gól esett Viszneken. Eredmények: Az UEFA kijelölte az angliai labdarúgó Európa-bajnokság 16-os döntőjének csoportmérkőzésein működő játékvezetőket. Puhl Sándor június 14-én, a Portugália - Törökország mérkőzésen mutatkozik be. Kijelölték a klubcsapatok európai küzdelemsorozatának elődöntőiben szerephez jutó jáLabdarúgó Magyar Kupa A labdarúgó Magyar Kupa megyei előselejtezőire ma 15 órakor kerül sor. A párosítás: Demjén - Mátratherm, Dohánygyár-Egér - Egerszólát, Kerecsend - Vámosgyörk, MiA megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi idénynyitójának nyolc mérkőzéséből hétnek az eredményét eltaláltuk szombati tippjeinkkel. Meglepetésnek talán csak a Bélapátfalva győzelme számít az őszszel kitűnő Petőfibánya ellen. Fodor Pál, az új edző elégedetten állhatott fel a kispadról. Az Erdőtelek-Tenk mérkőzés tudósításával kapcsolatban Nagy Lajos tenki elnöknek az a véleménye, hogy nekik volt több lehetőségük, nagy fölényben játszottak, és csak rajtuk múlt, hogy nem nyertek több góllal, miközben játszott náluk Pusoma R. is. Az ifjúsági csapatuk 8-2-re nyerte meg a mérkőzést a tudósításban közölt 6-2-vei szemben. Á listavezető besenyőtelek a Sírok ellen biztosan győzött annak ellenére, hogy Pásztorék számos helyzetet elpuskáztak. Sikeresen debütált új csapatával Forgó János edző Péter- vásárán, ahol vesztett állásból sikerült megfordítani a mérkőzést. A jó teljesítményt nyújtó poroszlóiak így másodszor hagyták el vesztesen a pályát ebben a bajnokságban. Az Egerben (egy időben) lejátszott két találkozó nem kápráztatta el a nézőket. A tárká- nyiak két remekbe szabott góllal legyőzték ugyan a Tarnale- leszt, ám a jó játékkal adósak maradtak. Az érsekkerti salakon a Novaj izzadt ki minimális különbségű győzelmet a Tar- naörs ellen. Nem volt hiány az izgalomban a Hatvani Lokomo- tív-Energia SC összecsapáson. A vendégeknek volt több lehetőségük a győzelem megszerzésére, ám a döntő pillanatban Bállá hárította a tizenegyest. tékvezetőket. Két magyar sípmester kap rangos feladatot, Vágner László április 2-án a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzései közül az Ajax - Panathinaikos találkozót vezeti. Puhl Sándor pedig április 17-én a BL elődöntőjének visz- szavágóján, a Nantes - Juventus összecsapáson fújja a sípot. kófalva - Maklár-Nagytálya, Párád - Domoszló, Verpelét - Abasár, Heréd - Szűcsi, Rózsa- szentmárton - Nagyréde, Detk - Atkár, Sarud - Boconád, He- vesvezekény - Kisköre. Gyöngyöshalászon is győzelemnek örülhettek az apciak ellen, számukra bevált a régi recept, és új edzőjük, Jakab István irányításával biztosan szerezték meg a három pontot. A csúszós, sáros talaj sajnos több sérülést, közte két súlyosat is eredményezett. Az erdőtelki kapus, Bóta László, valamint a megyei II. osztályban szereplő mátraderecskei Forgó Csaba vasárnap késő délután már az egri kórház baleseti ambulanciáján kapott sürgős orvosi ellátást. Mindketten lábtörést szenvedtek a szerencsétlen ütközést követően. Ezen a tavaszon már nem léphetnek pályára. Kívánunk mielőbbi gyógyulást! Az idei hosszú tél miatt idény eleji formában játszott a csapatok többsége. A felkészülés során hiányoztak a bajnokságra hangoló előkészületi mérkőzések. Továbbra is várjuk a felmelegedést. (bajzát) A 17. forduló legjobbjai A megyei I. osztály válogatottja: Balia (H. Lokomotív) - Gódor (Gy.halász), Zay (Bélapátfalva), Benedek (Energia SC), Tóth G. (Felsőtárkány), Asztalos (Gy.halász), Pásztor (Besenyőtelek), Ivády P. (Pé- tervására), Horváth K. (Novaj), Hajmási (Bélapátfalva), Buk- rán (Felsőtárkány). A megyei II. osztály válogatottja: Juhász (Atkár) - Bozó Zs. (Istenmezeje), Ugrai (Tárnáméra), Tóth (Gy.pata), Zsa- dányi (Erdőkövesd), Tóth T. (Heves), Oravecz (Atkár), Horváth L. (Domoszló), Lázár (Erdőkövesd), Bella (Vámosgyörk), Katona B. (Mátratherm). A közelmúltban megtartott közgyűlésen 7 tagú vezetőséget választott az Egerszóláti Sportkör, melynek elnöke Szölgyémy Ferenc lett. A testület határozott elképzelése, hogy rendezett viszonyokat teremt a település sportjában, igyekszik biztosítani a viszonylag nyugodt klubéletet és rajta keresztül a lakosság szórakozását. A sportkör labdarúgócsapata a jövőben Quintett SK-Egerszó- lát néven szerepel a megyei II. osztályban. Gyöngyössolymos - Karácsond 3-1 (2-1) Gyöngyössolymos, 200 néző. V.: Antal János. Gy.solymos: Tóth - Nagy I., Bozsik A., Eged, Hibó A., Bo- zsik S., Kiss I., Hibó T., Szabó (Nagy J.) Nyilas (Kiss II.), Nádudvari. Edző: Bársony József. Karácsond: Szarvas B. - Kö- jény, Szarvas J., Túri L., Fülöp, Váradi (Szarvas A.), Túri A., Gyarmati, Mahunka (Mága A.), Kávási, Szűcs. Edző: Váradi Rudolf. Rangadóhoz méltó hangulatban, meggyőző játékkal megérdemelten tartotta otthon a három gontot a hazai együttes. 3-1-es állásnál Kávási büntetőt hibázott. G.: Nyilas, Nádudvari, Kiss I., ill Gyarmati. Jók: Bozsik A„ Nyilas, Nádudvari, ill. Gyarmati, Szarvas J., Kávási. Ifik: 0-5. Patócs János További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Visznek Tavaszi sorsolás Gyöngyösoroszi 5^t (4-1), Heréd - Rózsaszentmárton 4—2 (1-3), Hort - Detk 1-1 (1-1), Adács - Zagyvaszántó 4-2 (3-0). Szabadnapos:: Márkáz és Boldog. A bajnokság állása: 1. Hort 12 7 4 1 28-15 25 2. Gy.solymos 12 7 3 2 41-20 24 3. Adács 12 84 29-20 24 4. Márkáz 11 7 3 1 23-14 24 5. Karácsond 12 7 1 4 24-19 22 6. Visznek 12 3 5 4 20-28 14 7. Detk 12 3 4 5 22-24 13 8. Z.szántó 12 3 4 5 16-25 13 9. R.szt.m. 12 3 3 6 18-14 10 10. Gy.oroszi 12 3 1 8 28-39 10 11. Boldog 11 2 3 6 18-20 9 12. Heréd 12 2 1 9 1341 7 Megjegyzés: Gyöngyöstarján visszalépett, az őszi eredményeit törölte a Versenybizottság. Az ifjúságiak élmezőnye: 1. Hort, 29, 2. Heréd 28, 3. Kará- csond 6, 4. Adács 22 (32-14), 5. Boldog 22 (32-23) ponttal. Gyöngyös-körzeti menetrend 16. forduló, március 30. szombat: Boldog - Visznek. Március 31. vasárnap: Karácsond - Hort, Gyöngyösoroszi - Gyöngyössolymos, Adács - Heréd, Márkáz - Zagyvaszántó. Egységes kezdés: 15 óra. Szabadnapos: Detk, Rózsaszentmárton. 17. forduló, április 6. szombat: Visznek - Rózsaszentmárton. Április 7. vasárnap: Zagyvaszántó - Heréd, Gyöngyössolymos - Boldog, Hort - Gyöngyösoroszi, Márkáz - Detk. Egységes kezdés: 15.30 óra. Szabadnapos: Adács, Karácsond. 18. forduló, április 13. szombat: Boldog - Hort. Április 14. vasárnap: Adács - Visznek, Rózsaszentmárton - Gyöngyössolymos, Karácsond - Márkáz, Detk - Zagyvaszántó. Egységes kezdés: 15.30 óra. Szabadnapos: Heréd, Gyöngyösoroszi. 19. forduló, április 20. szombat: Visznek - Heréd. Április 21. vasárnap: Gyöngyössolymos - Adács, Hort - Rózsaszentmárton, Márkáz - Gyöngyösoroszi, Detk - Karácsond. Egységes kezdés: 16 óra. Szabadnapos: Zagyvaszántó, Boldog. 20. forduló, április 27. szombat: Boldog - Márkáz. Április 28. vasárnap: Adács - Hort, Heréd - Gyöngyössolymos, Gyöngyösoroszi - Detk, Karácsond - Zagyvaszántó. Egységes kezdés: 16 óra. Szabadnapos: Visznek, Rózsaszentmárton. 14. forduló, május 1. szerda: Detk - Gyöngyössolymos, Boldog - Heréd, Márkáz - Hort, Karácsond - Visznek, Rózsaszentmárton - Adács. Szabadnapos: Gyöngyösoroszi, Zagyvaszántó. 21. forduló, május 5. vasárnap: Zagyvaszántó - Visznek, Hort - Heréd, Márkáz - Rózsaszentmárton, Detk - Boldog, Karácsond - Gyöngyösoroszi. Egységes kezdés: 16.30 óra. Szabadnapos: Gy.solymos, Adács. 22. forduló, május 11. szombat: Visznek - Gyöngyössolymos, Boldog - Karácsond. Május 12. vasárnap: Rózsaszentmárton - Detk, Adács - Márkáz, Gyöngyösoroszi - Zagyvaszántó. Egységes kezdés: 16.30 óra. Szabadnapos: Hort, Heréd. 23. forduló, május 19. vasárnap: Hort - Visznek, Zagyvaszántó - Gyöngyössolymos, Márkáz - Heréd, Detk - Adács, Karácsond - Rózsaszentmárton, Gyöngyösoroszi - Boldog. Egységes kezdés: 17 óra. 24. forduló, május 26. vasárnap: Hort - Gyöngyössolymos, Rózsaszentmárton - Gyöngyösoroszi, Adács - Karácsond, Heréd - Detk, Boldog - Zagyvaszántó. Egységes kezdés: 17 óra. Szabadnapos: Márkáz, Visznek. 25. forduló, június 2. vasárnap: Márkáz - Visznek, Zagyvaszántó — Hort, Karácsond - Heréd, Gyöngyösoroszi - Adács, Boldog - Rózsaszentmárton. Egységes kezdés: 17 óra. Szabadnapos: Detk, Gy.solymos. 26. forduló, június 9. vasárnap: Adács - Boldog, Heréd - Gyöngyösoroszi, Visznek - Detk, Gyöngyössolymos - Márkáz, Rózsaszentmárton - Zagyvaszántó. Egységes kezdés: 17 óra. Szabadnapos: Karácsond, Hort. Kerecsenden a Vámosgyörk Ami a tudósításokból kimaradt SZIJPEREXPRESSZ Egerben 2 szobás lakás bútorozva vagy anélkül hosszabb távra kiadó. Érd.: 36/416-452. (57139) 89-es Trabant kitűnő áll. eladó 322-682 (57228) AKCIÓ: fehérnemű 100-tól, zokni 80-tól, papucs 270-tól stb. MA: Technika Háza (57215) Akció a Kisvakond turkálóban! Márc. 27-től 29-ig 50-100 Ft/db- os ruházati vásár! Kapható: blúz, szoknya, nadrág, zakó stb. Eger, Agyagos u. 12. (57168) Az „AUTÓSULF-ban TIR NEMZETKÖZI tanfolyam indul 1996. 03. 30-án részletfizetési kedvezménnyel. Jelentkezés: Elek László Eger, Bródv S. u. 4. T: 311-966, 06/30/432-300. (56777) Az „AUTÓSULF-ban „ADR” VESZÉLYES ÁRUK szállítása tanfolyam indul 1996. 03. 31-én részletfizetési kedvezménnyel. Jelentkezés: Elek László Eger, Bródy S. 4. T: 311-966, 06/30/432-300. (56780) Bálásruha-vásár márc. 28-án csütörtökön a Tábornok-házban, gyönyörű tavaszi áruval várjuk önöket: Gerő és Horvát GMK. (56457) Eladó Toyota Tercel 84-es 1,3 ui. Audi 80-as 1,6. Érd: 320-222 (57036) Fiat Ducato diesel aluplatós, Ford Escort 1.8D eladó. Eger, Kolozsvári u. 13. Tel: 324-119. (57123) Előnevelt csirke 95 Ft/db áron eladó. Érd.: Eger, Malomárok u. 38. fsz. 2. (54711) Főiskola Autósiskola 1996. 03. 31-én 9 órakor Nemzetközi Áruszállítói és Személyszállítói (TIR) és Veszélyesanyag-szállítói (ADR) tanfolyamot indít. Érdeklődni: Eger, Egészségház u. 4. Tel.: 36/413-564 (56990) Főiskola Autósiskola 1996. 04. 10-én 16 órakor motoros, autós C; D; E kategóriás tanfolyamot indít. C; D; E kategóriára munkanélküliek jelentkezését is várjuk! Érdeklődni: Eger, Egészségház u. 4. Tel: 36/413-564. (57171) KÖZHÍRRÉ TÉTETIK! A VÁROSFAL ÜZLETHÁZ (Eger, Gárdonyi Gimn. mögött) OLCSÓ INDIAI RUHÁT, SZOKNYÁT, KENDŐT, DIVATOS KOCKÁS INGEKET, VALAMINT ZOKNIT, HARISNYANADRÁGOT, FEHÉRNEMŰT KÍNÁL KEDVES VÁSÁRLÓINAK. SZOKNYÁK 1200 Ft-tól, MINI 900 Ft. (56363) KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ HASZNÁLT RUHA KIÁRUSÍTÁSA A VÁROSFAL ÜZLETHÁZBAN (Eger, Gárdonyi Gimn. mögött). BÉBITŐL AZ ALKALMI RUHÁIG MINDEN 50%-OS ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓ. TAVASZI, NYÁRI RUHÁK IS. MEGLÁTJA, MEGÉRI! (55682) Nyúlszállítás március 27. Eger, Galagonyás 15. F.német 16, F.tárkány 17. CLIP Kft. (57064) Raktárkészlet-nyilvántartó, számlázó programot IBM-számí- tógéppel együtt 5000 Ft/hó-ért bérbe adnánk. T: 30/353-326 (57190) Takarítónőt felveszek 313-537 (57208) Tökmagra szerződünk! T: 36/311-015 (57229) VW Golf 1.1.6 eladó. T: 484-004 (57193) Csepregit választották Rendkívüli közgyűlést tartott az Egri Városi Tenisz Klub, mivel megelőző közgyűlésén lemondott elnöki tisztségéről Korsós László, valamint elnökségi tagságáról dr. Halmos Béla. Időközben Kovács János elnökségi tag szintén kérte felmentését. A EVTK tagjai egyhangú szavazattal választották meg elnöknek Csepregi Jánost, aki a labdarúgásból visszavonulva vált aktív teniszezővé. Az elnökség új tagja lett Márkus György és Pestuka Szilvia. Mint Gergely János klub- igazgató elmondta, most már egyre inkább az 1996. évi programok felé fordul a figyelmük. Vészesen közeleg a férfi csb kezdési ideje, április 22-én rajtol a mezőny. Az érsekkerti pályákat egyelqre hókupacok és víz borítja. A tél nehezen vonul ki a játékterekről. Cegléden 28 gól is kevés volt Agrokontakt SE - Egri KC 35:28(18:13) NB I./B-s férfi kézilabda-mérkőzés, Cegléd, 200 néző. G.: Gulyás 7, Scheili 5, Strobán 5, Makó 5, Barta 4, Fábián 2. A sérült Molnárt nélkülöző egriek támadójátékban felvették a versenyt a feljutásra pályázó hazaiakkal. A gyenge védekezés miatt a ceglédi átlövé- sek rendre góllal végződtek.