Heves Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-25 / 71. szám

4. oldal Horizont 1996. március 25., hétfő Orömünnep Rózsaszentmártonban Ha kellett, táncoltak, ha kellett, énekeltek Az idegenek úgy tartják: Ró- zsaszentmárton zárt település. Tény, hogy a dombok közé éke­lődött mátraaljai kis falu nem fekszik a „hadak útján”. Vasút, autópálya, ipari monstrum még a közelben sem található; a la­kosság etnikailag homogén, a kívülállók nem nagyon törik magukat, hogy ide költözzenek. Ami azonban a kultúrát, az ez iránti vágyat illeti, a helybé­liek nagyon is nyitottak! S ösz- szetartásuknak, a nemes ügy érdekében való „mozgósítható- ságuknak” éppen tegnap és tegnapelőtt lehetett tanúja az a többszáz érdeklődő, akik hozzá­jutottak a 100 forintos jegyhez, s befértek a művelődési ház nagytermébe, ahol csaknem négy órán át élvezhették a mű­kedvelő csoportjátékát. Amit láthattak, az maga volt a csoda. Országosan is egye­dülálló, hogy harminckét falusi polgár - tizenévestől a nyugdí­jasig - összeálljon, majd hosszú hónapok sokszor éjszakába nyúló próbái után többször is előadjon egy darabot, ha kell, táncolva, másszor énekelve. A nehézségeikről annak ide­jén beszámoltunk. A premier előtt katonának vitték Magyar Márkot, az „egyszemélyes” ze­nekart, s a jelmezekkel is hadi­lábon álltak. Végül azonban el­hárultak az akadályok. Az or­gonista szabadságot kapott, a boldogi laktanya pedig egész regimentre való angyalbőrrel látta el a társulatot. Segített az önkormányzat is, így szomba­ton és vasárnap zökkenők nél­kül kezdődhetett az előadás. A darab - Hámos György Aranycsillag című műve - tipi­kus ’50-es évekbeli „mű-nép­színmű”. Van benne egy kis vil­lamosítás, egy kis téeszesítés, szocialista erkölcs és letűnt úri Magyarország; minden, ahogy ebben a műfajban kötelező. Mindez mulatságos keretben, megspékelve bohózati és ope­rettelemekkel: kiszámíthatatlan fordulatokkal, dalokkal, szere­lemmel. Egy vidéki „társulatnak” kí­vánni sem lehetne jobbat a mó- kázáshoz. Tudta ezt a rendező, Kékkő Józsefné is, aki a rendel­kezésére álló tagokra kitűnő ér­zékkel osztotta ki a szerepeket. Különösen sziporkázott Ma­gyar Tibor, Némethné Körösi Katalin, Gubis Tímea, Magyar Tiborné és Gubis Ferenc; amit pedig Darab Károly a kis Hos­kaként, s a harangozó vénasz- szony szerepében Zsák Fe­re ne né nyújtottak, hivatásos színházban is megállná a he­lyét. Ki kell emelnünk a díszlet tervezőjének, Fáczán Józsefnek a munkáját: szellemileg-fizikai- lag is megterhelő lehetett, hogy a behatárolt lehetőségek elle­nére sikerült megfelelő környe­zetbe helyeznie a játékot. S akiket név szerint csakis a hely hiányában nem említettünk, biztosak lehetnek abban, misz- sziót teljesítettek a pódiumon. Nemcsak rózsaszentmárto- niak ültek a közönség soraiban. Az előadásnak híre kelt a kör­nyéken, így csoportosan és egyenként jöttek Szűcsiből, Apcról, Petőfibányáról és Zagyvaszántóról is. A sikert a szűnni nem akaró taps, a barátok, rokonok, isme­rősök virágesője tette bensősé­gessé, egyben felemelővé. Az­tán következhettek a könnyek, az öröm pillanatai. Leírhatatlan az a szeretet, amellyel a község meghálálta a soraikból valók­nak az élményt. Bevallom, ezen az emlékeze­tes estén irigyeltem a rózsa- szentmártoniakat. (tari) Jártamban - keltemben „Bakaruhában” - vagy anélkül? Ismerős, szomszéd, barát beszélgetéséből a poli­tika sem maradhat ki. Az országgyűlésnek a had­kötelezettek szolgálati viszonyáról szóló törvény tárgyalása közben is parázs vita keletkezett a képviselők között. A vita tárgya az volt, hogy a sorkatonák, kiképzésük, napi szolgálati idejük után, a laktanyából távozva, használhassák-e ci­vil ruhájukat, vagy sem? Az „igent" mondók rábólintanak erre. Itt azonban volna egy-két bökkenő, ami nem volna szabad, hogy elkerülje a törvényalkotók és az érintettek figyelmét. Ilyen az is, hogy a katonai szolgálatra bevo­nult fiatal, bármilyen polgári ruhába öltözik is a laktanya elhagyásakor, akkor is katona marad, s úgy is kell viselkednie az utcán, otthon, a szóra­kozóhelyen és bárhol, mintha a magyar honvéd­ség egyenruhája volna rajta. Tudjuk, a ma gondolkodásmódja nemcsak sza­baddá, de sok esetben szabadossá teszi az ifjak egy részét. Ilyenkor túlteszik magukat mindazon, amire tényleges katonai voltuknál fogva igencsak figyelni kellene. Az országgyűlésben az egyik képviselő elle­nezte a kijáró katonák civilruha-használatát, mondván, annyira liberálisan kezelik már a ka­tonai szolgálatot, hogy ez szétzülleszti a hadsere­get. Egy másik felszólaló a polgári ruhás öltöz­ködési versenytől félti a laktanya lakóit. Ismét egy másik nyilatkozó mondja, hogy a sorkatonák nem rabszolgák, s fontos a civilruha engedélyezése. Persze, hogy nem lehet sem ilyen, sem más tekintetben rabszolgaságról beszélni - ez elég nagy melléfogás volt -, annál is inkább, mivel a képviselő úr régebben tábornoki egyen­ruhában feszített, és sokan kíváncsiak lennének, hogy a hivatásos katonaideje alatt is ennyire en­gedékeny volt-e ebben az ügyben. Fokozott aggodalommal veszi tudomásul or­szágunk népe, haderőnk létszámának egyre na­gyobb mértékű csökkentését is. Mintha a bennün­ket körbefogó országok politikusai, hadereje s lakossága ma született bárányként, vagy szár­nyas angyalokként gondolkodnának és viselked­nének velünk szemben. A mi sajtónkból és az övé­kéből is tudhatjuk, ennek épp az ellenkezője a va­lóság. Miért akkor a nagyon is illetékesek részé­ről ez a túlzott hiszékenység? A szinte védtelenné csupaszított országban, s az egyre csökkenő szolgálati idő következtében, amely az alaposabb, komolyabb kiképzésre sem elég, vajon milyen következtetésre juthatnak? Semmi kedvem humorizálni - okom aztán iga­zán nincs rá -, de ha így folytatódik, ironikusan azt kell mondani, hogy ha a bevonuló újonc belép a laktanya nagykapuján, s a hátsó kijáraton kisé­tál, ezzel már teljesítette katonai szolgálatát. Nemcsak egyesek, hanem nagyon is sokan, mindinkább többet beszélnek az állampolgári személyiségi és szabadságjogokról, mint kellene és sokkal kevesebbet szólnak az állampolgári kö­telességekről. Pedig a kettőt egyensúlyban kell tartani, mert csak akkor lesz belőle elfogadható igazság. Az egyenruha viselése, már magában véve is fegyelemtartásra késztet. Hol kell ésszerű fegyelemnek lenni, ha nem a honvédségnél? Ha nincs fegyelem, az már nem is hadsereg. Egyébként úgy gondolom, hogy a most már igazán kurtára szabott katonaidőben, a honvéd egyenruhát nem szégyellni, hanem - mint vala­mikor - büszkén kellene viselni. Csillag László Idősek Városi Fesztiválja a megyeszékhelyen Nyertesek: a vetélkedők és a közönség Szepesi József egri dalénekes A lépésekkel közeledő tavasz hangulatához méltóan szín­pompás, változatos, gördü­lékeny, emberileg is lelkek- hez szóló műsorral szóra­koztatta vendégeit az Idősek Városi Fesztiválja Egerben. A mélyebb érzelem és a la­zább népi humor béküléke- nyen megfért egymás mel­lett, ami előnyösen biztosí­totta a derűs, hangulatte­remtést. A fesztiválon felléptek sza­valok, énekesek, prózamon­dók, hagyományőrző színját­szók, hangszeres előadók, de nem helyezésekért és díjakért vetélkedtek, hanem az egybe­gyűltek szórakoztatásáért. Versengtek egymásért, hogy szerezzenek kellemes perceket a korral járó gondok terhei kö­zött. Lendületes, friss nóták felejtették szünetnyi ideig az élet sötét árnyait, hogy ne csak emlékezzenek a szépre, hanem oldott, családias hangulatot te­remtve éljék át újra, ami egy­kor őket is segítette. Nem volt zsűri, hogy minősítse a pro­dukciókat, a helyezéseket a közönség belső tetszése állapí­totta meg és a szívből feltörő taps mindenkit az elismerés és jutalmazás pódiumára emelt. Itt nem volt vesztes, csak győztes, ahogy ezt Nagyné Várady Anna műsorvezető is ígérte - a vetélkedő társak a közönséggel együtt érezték magukat a győztesek között. Az ismert repertoárok sűrű­jében akadt új műsorszám is, ami elevenséget, újra figyelő csodálkozást keltett és a derűs feloldódás élményével ajándé­kozta meg a néző-hallgatósá­got. Aki ott volt, részese lehe­tett a családias hangulatot árasztó légkörnek, amit emlé­kezetbe oltott dal, zene, vers, tréfa és melódiák egész sora. Új színt jelentett a mese­mondók eddig nem hallott tré­fás meséinek bemutatása, fel- zendült néhány elfelejtett nép­dal is, de a régieket is szívesen hallgatja újra mindenki mert csak így sajá­títják el a népdal kin­cset az együtt éneklés kö­zös áramá­ban. Az elő­adók jelentek meg a példa­adó mester szerepében, hogy velük együtt fel- zendüljön a nagy kórus. Újabb színt jelentett az is, hogy az egri Nyugdí­jas Asszony­kórus kék-fe­hér egyenru­hában jelent meg, ami ki­váltotta a meglepett közönségből a feltörő tapsot. Ez az elismerés nem csak a szép ruhának szólt, hanem an­nak a törekvésnek is, hogy va­lami széppel lepjék meg a kedves közönséget. Az első leütött hang adja meg az indítást egy jól sikerült előadás lebonyolítására, ebből a szempontból itt is jól időzí­tett a műsortervező, mert a kö­szöntőnek szánt Nyugdíjas Vegyeskórus, dr. Istók Barna­bás dirigálásával szépen hangzó, kiformált dalkultúrá­val rendelkező együttest vezé­nyelt, dalaikból nemcsak a ka­kukk szólalt ki, hanem a ta- vaszvárás^ielegségét is árasz­totta magából, hitet csiholva az elbizonytalanodó lelkek­ben. Hangulati indításnak ki­tűnő ötlet és követendő példa. A Nyugdíjasok Egri Érdek­védelmi Szervezete és a Me­gyei Művelődési Központ kö­zös rendezésében sikerült ez a szórakoztató műsor, amelynek diadalra vivő szervezője Papp Jánosné, valamint a műsorve­zető örök szerepében megje­lenő Nagyné Várady Anna. Ez a találkozó az egrieken kívül vendégül látta Verpelét, Ostoros, Demjén, Egerszalók és Novaj küldöttjeit, hogy szí­nes népviseletben és gazdag népdalkincsükkel szórakoz­tassák a várakozó közönséget. A szavalok új versekkel is jelentkeztek, de nem keltett unalmat ha ismert vers sorai csendültek meg újra a fülek­ben, mert a költészet gyöngy­szemeit megismételve értékel­jük tisztábban. Szép versmon­dással lépett színre Szalay Gyuláné, Szúh Gézáné, Popo- vits Zoltánné, Suszter Ist- vánné, Horváth Györgyné, Rácz Istvánné, Semperger Ist- vánné. A versmondók közül különleges teljesítményt nyúj­tott Popovits Zoltánné. Hangulatos mesemondással örvendeztette meg a hallgató­ságot Besenyei lllésné és Susz­ter Istvánné. Dallamos zene és énekszá­mok fokozták a hangulatot Kormos Jánosné, Kocsis Ig- nácné, Tavaszi József, Szepesi József, Veres Istvánné, Kocsis Károly, Kocsis Károlyné, Ma­joros Józsefné, Szuromi Sán- dorné, Márton Ignácné és Nagy Béla előadásában. Kimagasló előadással hívta fel magára a figyelmet a ver- " peléti Jégvirág együttes, az egri Nyugdíjasok Asszonykó­rusa, a demjéni asszonykórus, ostorosi asszonykórus, a la- josvárosj idősek klubja, novaji Pávakör, Egerszalók Rozma­ring együttese és a kerecsendi népdalosok csoportja. Ősszel Verpelét látja ven­dégül Eger és környékének versmondóit, énekeseit, akik a hagyományőrzés szellemében fenntartják a népi kultúrát. Vi­szontlátásra Verpeléten! Gál Elemér A nyugdíjas asszony kórus - új ruhában fotó: perl Márton A 85 milliós kárpótlás ellenében, Gyöngyösön A ferenceseké a kolostor 70 000 MAG/hektár 3850 Ft-tól 5880 Ft-ig+áfa Kiskun Kutató Központ: (77) 423-323; Sipos Imre tiszántúli igazgató: 06(30)550-292. Területi megbízott: Hatvan (37) 340-128; Debrecen (52) 415-922; (52) 430-267. (56954) A CSEMEGE-Iullus Meinl Rt. 1996. április 4-én megnyitja újlááá Diszkont Áruházát E(|ai. Napsugár u. 40. ss. alatt Felveszünk szakképzett - önkiszolgáló árukiadó pénztárosokat. lelentkeznl lehet személyesen a CSEMEGE -Julius Meinl Rt. 116. ss. boltiéban Rutka Máriánál. Eger. Széchenyi u. 8. Telelőn: 36-310-065 (56956K A tervek szerint 1998 első felé­ben teljes egészében a ferences szerzetesek birtokába kerül az a gyöngyösi kolostorépület, amely 1950-ig a Kapisztrán Szent János Ferences Rendtar­tomány otthonaként működött. Az önkormányzat fokozatosan adja át az épületet a rendnek. Minderről Szabó Gyula, a város polgármestere tájékoztatta az Magyar Távirati Iroda tudósító­ját. Mint a település polgármes­tere rövid nyilatkozatában el­mondta: az egyházak kártalaní­tását szabályozó törvény elfo­gadása után, már 1991 szep­temberében megkezdődött a kolostor átadása az egykori tu­lajdonosoknak. Első lépcsőben az épületben elhelyezett leány- kollégiumot helyzete át az ön­kormányzat, így a szerzetesek már akkor megkezdhették a rendi életet a Mátraalji város­ban. Ezt követően, az idei esz­tendő februárjában átvehették a refektóriumot, majd most egy alagsori épületszámyat. A vá­ros által fenntartott intézmé­nyek közül tulajdonképpen már csak a könyvtár működik az épületben. Az ingatlan fejében az ön- kormányzat 85 millió forint kárpótlást kap az államtól. Eb­ből újjáépíthetik az omladozó Grassalkovich Házat. A döntés­sel a város kétszeresen is jól jár: a kolostor a ferencesek gondos kezeibe kerül és a város is lehe­tőséget kap egy értékes műem­lék megmentésére - hangsú­lyozta Szabó Gyula. Meseíró verseny Tamamérán A Heves Megyei Pedagógiai Intézettel közösen a tarnamé- rai Általános Iskola tantestü­lete negyedik alkalommal rendezte meg azt a megyei meseíró versenyt, amelyre az elmúlt évektől eltérően nem a költészet napján, hanem a népmesék egyik összegyűj­tője, Arany László emlékére március 22-én, pénteken ke­rült sor a mérai iskolában. A verseny két fordulóból állt, melynek első részében az otthon megírt meséket -21 iskolából 188 mű - öttagú zsűri bírált el. A 2. fordulóban a három korcsoport 6-6 leg­jobbnak találtatott meséírójá- nak másfél óra állt rendelke­zésére, hogy rögtönzött mese­elemekből mesét írjon. Vég­eredményben, I. korcsoport (3^1. o.): 1. Erős Alexandra (Eger, 12-es isk.), 2. Kálmán Balázs (Eger, 12-es isk.), 3. Kovács Zsuzsa (Poroszló). II. kcs. (5-6. o.): 1. Szabó Haj­nalka (T.méra), 2. Gardynik Róbert (Hatvan, Kossuth L. Isk.), 3. Zecher Katalin (Hat­van, Kodály Z. Isk.). 111. kcs. (7-8. o.): 1. Himer Leonóra (Hatvan, 5-ös isk.), 2. Varga Detre (Eger, 4-es isk.), 3. Szűcs Anett (T.méra). Az ér­tékes könyvjutalmak mellett a Petötej Kft. és Varga Bertalan helyi plébános jóvoltából kü- löndíjat kapott Kelemen Zol­tán (Eger, II. Rákóczi F. Isk.), Kiss Balázs (Eger 4-es isk.), Katona Orsolya (T.méra), Kis Cs. (Boconád), Nagy Adrienn és Pári Alexandra (T.méra). Az esemény keretében a visz­nek! néptáncegyüttes szóra­koztatta a diákokat. (bcs)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents