Heves Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-23 / 70. szám
12. oldal Hazai Tükör 1996. március 23., szombat Többféle nyugdíjjavaslat a mérlegen Közelednek az álláspontok Az Érdekegyeztető Tanács tegnapi ülésén a szociális partnerek meghallgatták és elfogadták a kormánynak az öregségi nyugdíjkorhatár emelésével, illetve a nyugdíj- reformmal kapcsolatos csütörtöki állásfoglalását. Kökény Mihály, a népjóléti tárca államtitkára emlékeztetett rá, hogy a kabinet tagjai több javaslatot is érdemesnek tartottak mérlegelésre, ezért további egyeztetésekre kerül sor. A szociális partnerektől is várják az észrevételeket, amelyeket figyelembe vesznek az újabb változat megszövegezésénél. Ez, várhatóan április végén, még a parlamenti döntés előtt visszakerül az ÉT plenáris ülése elé. Az ülés napirend előtti felszólalásokkal kezdődött. A munkaadói oldal képviselője kifogásolta, hogy a Munka törvénykönyvének módosítását a szociális partnerek bevonása nélkül hajtották végre. A módosítás a véradás idejére szóló távolléti díj bevezetésével volt kapcsolatos. A munkavállalói oldal képviselője - ugyancsak napirend előtt - javasolta: az ÉT mindhárom oldala tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a munkahelyeken megteremtődjenek a kollektív szerződés megkötésének feltételei. A munkavállalói oldal soros elnöke a közhasznú munka keretében Ózdon dolgozó emberek tarthatatlan helyzetére hívta fel a figyelmet. Vita támadt az egységes foglalkoztatási nyilvántartás bevezetése körül. A Magyar Munkaadói Szövetség az új rendszer bevezetésének költségeit csak közös teherviseléssel tudja elképzelni. Az új munkakönyv - illetve új nevén a foglalkoztatási könyv - bevezetésével nem értenek egyet. Ciricuszművészeti fesztivál. A manézs világszerte legismertebb művészei mutatták be produkciójukat a Fővárosi Nagycirkuszban, ezzel egy időben konferenciát rendeztek a cirkusz jövőjéről. fotó: feb/hajdu andrás Tavaszi Textil Hetek! március 25-től, ápmiis i3-ig az egri Lakberendezési Ír G Eli * Áruházban Barkóczy u. 4. (volt Domus) és a gyöngyösi Fenyő Áruházban /Fő tér 2./ bükié és velúr PADLÓSZŐNYEGEK 366-400-500 cm szélességben /Gyöngyösön MINTA UTÁNI értékesítés/- hagyományos és modern mintájú EBÉDLŐ- ÉS ÖSSZEKÖTŐ SZŐNYEGEK- FÜGGÖNYÖK- SÖTÉTÍTŐK, DEKORÁCIÓS ANYAGOK BÚTORSZÖVETEK /modem és stíl jellegűek/- FRANCIAÁGY-TERÍTŐK, TAKARÓK- ABROSZOK, SZALVÉTÁK AKCIÓS AJÁNLAT! Egyes padlószőnyegek f A 0/ belga ebédlő- IV /0 és összekötő szőnyegek, ágynemű-garnitúrák kedvezménnyel. # Az egri Lakberendezési Áruházban: VARRÓSZOLGÁLAT Vásárlóknak, éttermeknek, intézményeknek függönyök, abroszok, térítők megrendelés szerinti méretben és fazonban! Felújított otthon - Kellemes hangulat! (56830) Napirenden a vagyonbevallás A gazdaságpolitikai fordulat társadalmi érdekeket sértene Egyszeri, önkéntes vagyonbevallás bevezetését kezdeményezi a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége. A javaslat szerint a bevallás nyomán keletkező bevételeket a legnehezebb helyzetben levő, legelesettebb társadalmi csoportok támogatására kellene felhasználni. Az MSZOSZ tegnapi szövetségi tanácsülésén hangzott el az indítvány, amelyet az eszmecserén részt vevő miniszterelnök - pártelnöki minőségében is - megszívlelendőnek tartott.- Hirdesse meg ezt az elvet a szövetség, értesse meg a közvéleménnyel szükségességét és a Magyar Szocialista Párt támogatni fogja - jelentette ki Horn Gyula. Az ország helyzetével, a kormányzat eddigi tevékenységével foglalkozó tanácskozáson a miniszterelnök kijelentette: nem várható gazdaságpolitikai irányváltás az MSZP soron következő kongresszusán. Nyomatékkai tette hozzá:- Azok, akik gazdaságpolitikai fordulatot hirdetnek, a társadalmi érdekek ellen lépnek fel. A fordulat hiábavalóvá tenné a munkavállalók kétségtelen áldozatait, amelyeket a múlt évi és az idei stabilizációért vállaltak. A kormányfő kifejtette, hogy a kabinet intézkedései összhangban vannak a kormányprogrammal, azokkal a feladatokkal, amelyeknek megoldását a kormányzat vállalt az infláció és a munkanélküliség csökkentése, a gazdaság növekedése, a működő tőke bevonása érdekében. Elismerte ugyanakkor, hogy a szociális jellegű problémák enyhítését illetően a kormány nem teljesítette teljes körűen ígéreteit, de - mint mondta - ezen a téren is megtalálják a lehetőségeket a helyzet javítására. Az ülésen részt vevő szak- szervezeti tisztségviselők javasolták, hogy a leginkább kiszolgáltatottak kapjanak egyszeri szociális kompenzációt az év elején megvalósított áremelések ellentételezésére. A szakszervezeti vezetők határozott igényeként vetették föl: a Munka törvénykönyve módosításával a kormány alkalmazzon pozitív diszkriminációt a munkavállalói érdek- képviseletek javára. Ezzel megelőzhetnék, hogy a szak- szervezeteket a munkahelyeken hátrányos megkülönböztetés sújtsa. Mégsem büntetnek a kormányt szidalmazó múzeumkerti táblákért Megsemmisítik a videofelvételeket Heteken belül megsemmisítik a rendőrség március 15-i videofelvételeit, mert nem történt olyan bűncselekmény, amelynek az elbírálásához szükség lenne rájuk - jelentette be Kuncze Gábor az elmúlt napok bírálataira válaszolva. A belügyminiszter hangsúlyozta: a rendőrség helytelen jogértelmezés alapján vélte úgy, hogy ezeket a felvételeket meg kell őriznie. Azt gondolta ugyanis, hogy kezelésükre a levéltári törvény vonatkozik. A szakértői vélemények azonban az adatvédelmi biztos igazát támasztották alá. Ezekre az anyagokra a személyiség-jogvédelem szabályai vonatkoznak. A kazettákról másolat nem készült, de nem is lett volna sok értelme, mivel jogszerűen soha, sehol nem lennének fel- használhatók. Ugyancsak meg kell semmisíteni a korábbi években készült hasonló jellegű felvételeket is. Kuncze Gábor kitért arra is, hogy a rendőrség csak ügyészi felhatalmazás birtokában kérhetett volna adatszolgáltatást a telefontársaságtól az előfizetők beszélgetéseiről. Elismeréssel szólt arról, hogy egy másik ügyben viszont a rendőrség önként felülbírálta saját korábbi döntését: másodfokon megszüntették az eljárást azokkal a fiatalokkal szemben, akik március 15-én a Múzeumkertben kormányt szidalmazó táblákat emeltek a magasba, s ezért garázdaság címén büntetést szabtak ki rájuk. Kuncze Gábor a miniszter- elnökkel egyetértésben leszögezte: a kormánynak nincs szüksége ilyen jellegű rendőri védelemre. A betegek 90 százaléka rövid időn belül meggyógyul Újra támad a Morbus Hungaricus Több évtizedes visszavonulás után soha nem látott erővel zúdul hamarosan ismét az emberiségre a tbc - jósolja az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. Már tavaly is mintegy hárommillió haláleset volt számlájára írható. Hazánkban 1970-1990 között 63,8 százalékkal csökkent az új megbetegedések száma, 1990-94 között azonban 17 százalékkal növekedett. Az új magyar nemzeti programot - amelynek végrehajtása már megkezdődött - az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet Tüdőgyógyász Szakmai Kollégiuma dolgozta ki.-A program csak az alapelveket rögzíti - mondotta lapunknak dr. Pataki Géza, az intézet osztályvezető főorvosa, a szakmai kollégium titkára. - A jogi szabályozás és a feltételek megteremtése a Népjóléti Minisztérium dolga. A tbc gyógyítható. A friss tbc-sek 80 százaléka egy, 10 százaléka két év alatt meggyógyul. Súlyos, elhanyagolt esetekben az esély 50 százalékra csökken, a betegek 10 százaléka pedig meghal. A megelőzés érdekében rendkívül fontos a fertőző betegek közeli és tágabb környezete egészségi állapotának figyelemmel kísérése, amiben sokat segít a január 1-től működő központi nyilvántartó és betegkövető számítógépes rendszer. A Korányiban, a SOTE Tüdőklinikáján, valamint Nyíregyházán és Szegeden már az új, gyors diagnosztikai bakteriológiai módszerrel folynak a vizsgálatok. A tbc ma nem népbetegség Magyarországon, de egyes néprétegek körében terjedőben van. Új támadása elsősorban a rossz szociális helyzettel, a helytelen életmóddal függ ösz- sze. Hegedűs Eszter Dolguk már van. Április 15-i hatállyal megalakítják az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottságát. A testület a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megsértésével kapcsolatos ügyeket bírálja el. Az erről szóló tegnapi döntés kapcsán elmondták: egy konkrét bejelentés már az ORTT-hez került: a Független Kisgazdapárt vezetése sérelmesnek találta a Duna Televízió egyik műsorát. Nincs kirekesztés. Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő bizottsága nyilatkozatban erősítette meg: a törvényhozók mellett minden állampolgár és civil szervezet számára is hozzáférhetővé teszik az alkotmány szabályozási elveinek tervezetét. Egyben észrevételeiket, javaslataikat is várják. Eddig 30 civil szervezet kért lehetőséget a beleszólásra. Cáfolják a provokációt. A titkosszolgálatnál nincs Csintalan-ügy - jelentette ki Nikolits István tárca nélküli miniszter, cáfolva azokat az újsághíreket, amelyek szerint az MSZP alel- nökét provokátorok kábítószercsempészésre próbálták rávenni. Hangsúlyozta: semmiféle provokáció nem történt, Csintalan Sándornak nincs ügye a szolgálatnál. Keresik az okokat. A KDNP országos elnöksége hamarosan bizottságot hoz létre, hogy kiderítse a párt belső ellentéteit felszínre hozó események valóságos okait. Arra kíváncsiak, hogy véletlen volt-e a rendkívüli országos választmányi ülés időpontjának kiválasztása, s hogy az ügyvezető elnök eltávolításának kezdeményezői más politikát képviselnek-e, mint a párt irányvonala. Nem törlesztettének. A Független Kisgazdapárt hibás döntésnek tartja, hogy adósságtörlesztésre használják fel a privatizációs többletbevételt. Szerintük legalább 200 milliárd forintot gazdaságfejlesztésre kellene fordítani. Tegnapi tájékoztatójukon álliberálisnak nevezték a mostani gazdaságpolitikát, amely állami beavatkozással sorozatosan, önkényesen változtat a szabályozókon. Korlátozott ingyenesség. A fogászati beavatkozások jelentős részénél csak csökkenthető a térítési díj, az eddigieken túli, teljes körű ingyenesség azonban mindössze csak a fogkő eltávolításnál és a fogínykezelés- nél biztosítható. Egyebek között ez áll abban a szakértői anyagban, amelyet most hagyott jóvá a népjóléti tárca vezetése. Az előterjesztést és a hozzá kapcsolódó finanszírozás módját várhatóan április elején tárgyalja meg a kormány. niMêÂAê Értesítjük vásárlóinkat, hogy kirendeltségünkön és diszkontboltunkban nagy választékban kínálunk - nem reklámozható termékeket - édességet -üdítőitalt -kávét AKCIÓ! Paloma vákuumos 250 g -260 Ft Omnia vákuumos 250 g -335 Ft Cím: Eger, Rózsa K. u. 17. Eger, Dobó u. 6. iropit'" É flók sxerkesx tőség, hirdetésfelvétel, lapterjesxtésl Tvr-hét a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsor magazin. A hét sztárja: g MEG RYAN Nagy-Kálózy Eszter " m a Citroent szereti. Angela Bassett, a gyújtogató. îi Martin Sheen örökké tanácstalan. Klaus Wildbolz | még nem húzza le a rolót. 1