Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-10 / 35. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. február 10., szombat Új egyesület Kiskörén Új civil szerveződés alakult Kiskörén: csaknem húsz helybeli lakos egyesületet alapított azzal a céllal, hogy a község ifjúságának - kü­lönösen a gyermekeknek - lehetőséget biztosítson a szabadidő hasznos eltöltésére. Mint az egyik alapító, Forgács István elmondta, az egyesület a kulturális és környezetvédelmi programok szervezése mellett a gyerekekben erősíteni akarja a másság elfogadásának és egymás segítésének igényét. E célok megvalósítása érdekében várják to­vábbi segítő szándékú lakosok jelentkezését, akik Oravecz József- nétól, a Rákóczi Hitelszövetkezet helyi egységének dolgozójától kaphatnak bővebb felvilágosítást. Védet^ bútorokkal nyílik a Dobó téren Átalakították a patikát Motorizált lánglovagok Hatvanban A járókelők - különösen, ha késve érkeztek - csak álltak és bámultak... Az öreg fehér Skoda lángokban, mellette fekszik a vérbe borult sérült; szirénázó rendőrautó, mentő, tűzoltók, s az ilyenkor elma­radhatatlan tömeg... Még így, megrendezve is félelmetes volt az egész. Csak az inkább érdeklődő, semmint döbbent arckifejezések árul­kodtak arról, hogy szimulált baleset részesei lehetünk. Pillanatokon belül motoros tűzoltó érkezett a helyszínre, hátára szíjazott palackokkal. Lekapta válláról az aknave­tőre emlékeztető műszert, né­hány pukkanás, és már nyoma sem volt a hirtelen feltörő lán­goknak. A bemutatót a hatvani tűz­oltóság szervezte. Az ország­ban elsőként szeretnék megva­lósítani a motorkerékpáros beavatkozást. Az impulzus­oltó - magyar, de külföldön szabadalmaztatott - feltalálása erre lehetőséget biztosít, s a Az oltás néhány perc alatt lezajlott FOTÓ: T. 0. város adottságai különösen megkívánnák a mozgékony jármű „hadrendbe" állítását. A készülék 5-600 ezer fo­rintba kerül, s a motorbicikli sem olcsó mulatság. Az illeté­kesek bíznak a térség vállal­kozóinak, vállalatainak, bizto­sítótársaságainak - akiknek, il­letve amelyeknek nem mind­egy, mekkora a kár - támoga­tásában. Remélhetőleg a teg­napi „előadás” meggyőzte őket... (tari) Mátrai Erőmű Rt.: 300 milliárdos beruházások A régió MSZP-s honatyái Visontán Tegnap Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye MSZP-s or­szággyűlési képviselőit látták vendégül Visontán, a Mátrai Erőmű Részvénytársaságnál. Több hónapos külső és belső átalakítás után, a jövő hét elején ismét megnyílik Egerben a vá­ros egyik legpatinásabb pati­kája, a Dobó téri. A gyógyszertár vezetője, Kóró József elmondta, hogy a felújítással együtt a magánosí­tás is megtörtént, így már a gyógyszerészekből alakult be­téti társaság üzemelteti tovább. Az asszisztensekkel együtt ti­zennégy dolgozó munkájára a privatizáció után is szükség lesz. A portálok cseréje és a kor­szerűsítés mellett a régi ha­gyományokhoz való visszaté­rést is megvalósították, mivel eredeti helyére kerül az a mű­emléki patikabútor, mely har­minc évig a csányi gyógyszer- tárban töltötte be feladatát. A berendezés védetté nyilvánítá­sakor az Orvostörténeti Mú­zeum akkori igazgatója, Antall József, a későbbi miniszterel­nök is szemügyre vette az érté­kes tárgyakat. A történelmi múlthoz tarto­zik, hogy a gyógyszertár elődje (Folytatás az 1. oldalról) Hallgatom a cseppet sem vidám önéletrajzot: Kovács bácsi ál­lítja, hogy gyerekkora óta a vá­rosért dolgozott. Kezdte a ker­tészetben, aztán a mélyépítő vállalathoz került, később az új piaccsamokot takarította, még­hozzá úgy, hogy dicséretben ré­szesítették a város vezetői.- Volt olyan szilveszter, hogy amíg mások mulattak, én egész éjszaka a havat takarítottam a köztereken. Amikor az Úttörő utcai támfalat készítettük, nem­egyszer rám fagyott a vizes ruha - sorolja fásultan. - Rok­kant lettem, nyugdíjba mentem, s azóta itt tengődöm. Nem kér­nék egyebet, csakhogy elcserél­hessem ezt a lakást egy föld­szintire. Elég nekem egy szoba is, csak ki tudjak menni néha az utcára. ígérni felelőtlenség bármit is. Épp ezért úgy köszönök el, Elhunyt Hajdú Gábor KoHégát vesztettünk Nemcsak egy borsodi újságíró kollégát, de a hatvani megjele­nésű Délsziget folyóirat mind­máig hű és jeles novellistáját vesztettük el tegnap reggel Hajdú Gábor személyében. Témaválasztása, sajátos stí­lusa és íráskészsége méltán ha­gyott nyomot olvasóink lelkivi­lágában. Nos, a kedvelt író és kolléga nem lehet többé köztünk, új mü­vek nem születhetnek tolla he­gyén, mert 60 éves korában el­ragadta körünkből a hirtelen halál... De kilép ö sírjából, hiszen novel lás kötete van készülőben, a Délsziget pedig munkásságá­nak méltatását közli áprilisi számában. a városban másodikként, 1839- ben nyílt, és több mint másfél évszázad után a Kígyó patika ismét felvett elnevezésében bukkan felszínre a tradíció. Az átépítés során ugyan csökkent az eredeti alapterület, 400 négyzetméterről csaknem a felére, ez a változás azonban a vásárlói részt nem érintette. Az eddigi raktárból leválasztott he­lyiségből a tulajdonos önkor­mányzat két külön boltot alakí­tott ki. A belső felújítás mintegy 6-7 millió forintos költségét ja­pán fejlesztési hitel is segítette. Az újdonságok sorában - a legkorszerűbb számítógépes kapcsolat és a speciális beren­dezések mellett - az öt gyógy­szerkiadó hely egyikénél beve­zetik azt a lehetőséget, hogy amennyiben valaki igényli a szakemberekkel való hossza­sabb értekezést, az helyet fog­lalva, ülve tehesse meg. A megújult patika - a korábbitól eltérően - szombaton is fogadja majd délig a betegeket. (Ki) hogy megkérdezem à polgár­mesteri hivatalt, s ha kell, fel­hívok néhány ingatlanközvetítő irodát, hátha találunk valami megoldást. A hivatal illetékese ismeri a panaszos ügyét, de nem tud semmi biztatót mondani. Saj­nos, Egerben csaknem 90 sú­lyosan mozgássérült emberről tudnak, akik hasonló, vagy még ennél is rosszabb körülmények között élnek. Rajtuk sem tudnak segíteni. A megkérdezett ingatlan- közvetítő irodák is tanácstala­nok. Pillanatnyilag nincs a tar­solyukban olyan cím, ami cse­rére alkalmas volna. ígéretet kapok, ha befutna valami, érte­sítenek. Nincs más lehetőség: közre­adjuk a panaszt: hátha valaki meghallja a segélykiáltást, és segít. b. k. A honatyákat az erőmű-bánya komplexum markazi tavi pihe­nőházában dr. Dieter Böken- brink, a Mátrai Erőmű Rt. igaz­gatóságának elnöke és Valaska József vezérigazgató fogadta, s tájékoztatta a Visontán és Bükkábrányban sorra kerülő fejlesztésekről. Mint köztudott, a Mátrai Erőmű Rt. jelenleg még kisebb­ségi részvénycsomagját a né­met RWE-EnergielEVS konzor­cium vásárolta meg. A szakmai befektetők jelentős fejleszté­sekben gondolkodnak: fontos­nak tartják, hogy mielőbb tájé­koztassák a régió politikusait, rajtuk keresztül a választópol­gárokat arról, hogy itt 2005-ig 200-300 milliárd forintot kí­vánnak beruházni. Ezek a fej­lesztések végül is olyan nagy- beruházások, amelyek sok év múlva térülnék meg, a német tulajdonosok viszont szeretnék elérni, hogy minél nagyobb jogi biztonságot élvezzenek terveik megvalósításához. A konkrét elképzelésekről megtudtuk: a terveikben szere­pel a jelenlegi három 200 megawattos blokk retrofitja, azaz korszerűsítése és a kénte­lenítő megépítése. A másik el­képzelés: két új 300 megawat­tos blokk létesítése Visontán, netán új blokkok építése Bükk­ábrányban. Hogy végül is me­lyik mellett teszik le a voksot, az első fél évben derül majd ki. Az igazgatóság elnöke alá­húzta: abban az èsetben, ha a je­lenlegi - előnyt élvező - vison- tai nagy blokkok modernizálása mellett döntenek!, akkor nagyon gyorsan elkezdik a bükkábrányi két új blokk építését is. Korcsog Béla A Heves Megyei Agrárkamara helyi mezőgazdasági bizottsá­gának kezdeményezésére Ba- ráz Gábor besenyőtelki gazda­jegyző az elmúlt évi termelést segítő támogatásokról, a gaz­dálkodás alapját szolgáló szán­tóterület nagyságáról, s a vár­ható idei támogatási rendszer­ről adott számot. A környező községek hatá­rában lévő földekkel mintegy kétezer hektárt művelnek egyé­nileg a besenyőtelkiek. Az el­múlt esztendőben a mezőgaz­dasági termelést 8,3 millió fo­rinttal támogatták, amelyből főleg a kalászosokra és a kuko­ricára jutott. Noha a gazda­jegyző csak heti két alkalom­mal (hétfőn és szerdán 9-12 óra között) fogadja az érdeklődő­ket, ennek ellenére 1995-ben Nem fáznak már a novaji iskolások Egyhavi meleg... Január végén számoltunk be ar­ról, hogy a novaji általános is­kola tüzelője elfogyott, de pénz sincs arra, hogy szenet vehes­senek. A tervek szerint váltásban tanították volna a gyerekeket a gázfűtéses épületben. Délelőtt az alsósokat, délután a felsősö­ket. Óriási zsúfoltság, egész­ségtelen körülmények vártak volna a gyerekekre és pedagó­gusokra egyaránt. Az intézmény igazgatója, Vanyó János, valamint a szülők akkor lapunkon keresztül kér­tek segítséget helyzetük meg­oldására. Most arról számolha­tunk be, hogy egy időre megol­dódtak fűtési gondjaik. Annyi tűzifát ajánlottak fel ingyenfu­varral a cégek névvel és név nélkül, amelyből a tantermeket egy hónapig fűteni tudják. Várják a jelentkezőket Az Utazás ’96-ra Az Egertourist és a Tourinform továbbra is várja azokat a ven­déglátással, idegenforgalom­mal foglalkozó vállalkozókat, akik az Utazás '96 március 21-24. között megrendezendő budapesti kiállításon részt akarnak venni. Mint Vadócz Péter, az Eger­tourist ügyvezetője elmondta: eddig csak a parádi Idegenfor­galmi Egyesület részvétele a biztos, ám a jelentkezők listája még nem végleges. A panziók, kisebb idegenforgalmi egysé­gek működtetőinek kérésére kidolgoztak egy új rendszert, mely szerint egy-, két- és négy­napos részvételre is lehetőség van, ezáltal az árak is csökken­nek. Februári Fehér Hangok A félelem mindig rossz tanács­adó - idézi Kossuth Lajos bölcs szavait a Fehér Hangok men­tálhigiénés kiadvány. Februári számában a szoron­gásról, az indulatok közömbösí­téséről olvashatunk. Két külön­böző nyugdíjassorsot villanta­nak fel a szerkesztők, majd a gyermekvállalásról és a szülői mesterségről írnak. Az AIDS elkerülhető, ha ész­szel szeretünk - vallják a szer­zők. A matematika, a geomet­ria érdekesebb gyakoroltatásá­hoz ad útmutatót a szülőknek a pedagógus. Az egri Nevelési Tanácsadó fejlesztő tanára mu­tatja be a tanulási nehézségek megoldásának módszereit, és egyben hívja az érintett óvodá­sokat, iskolásokat foglalkozása­ira, ahol csoportokban fejleszti a gyerekeket. mintegy 500 ügyintézést re­gisztrált. A beszámolót érdeklődéssel figyelő hallgatóság az idei évre szóló támogatásokra is kíváncsi volt. Baráz Gábor a szűkülő le­hetőségek kapcsán említette például, hogy a jövőben csak az apaállat-beszerzések élveznek dotációt. Új támogatási forma­ként a térségfejlesztésit aján­lotta. Ebből a falubeliek is ré­szesülhetnek, mivel a telepü­léshez tartozó szántóterület át­lagos aranykorona-értéke nem haladja meg hektáronként a 19- et. A jelenlévők a továbbiakban a vetőmag- és a műtrágyabe­szerzés lehetőségeit tudakolták, majd Bozsik Pálné az idei adó­zás rendjéről adott tájékozta­tást. Új finanszírozási módszerek az árupiacon (Folytatás az I. oldalról)- A bankunk mögött levő tőke lehetőséget nyújt a hazai vál­lalkozók termékeinek export­finanszírozására - mondta a pénzintézet első számú veze­tője. - Szakembereink jól fel­készültek, és az elmúlt ne­gyedévben keményen dolgoz­tak annak érdekében, hogy megteremtsük ennek a feltéte­leit. 1989 előtt már volt ilyen rendszer, de az már működés- képtelen. Az új struktúra vi­szont már a gazdasági rend­szerváltást követően teljesen megváltozott piaci követel­ményekhez igazodik.- Mennyiben lehetnek eb­ben partnerek a Heves megyei vállalkozók?-Január 12-én a megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezésében a szakminiszté­rium illetékes vezetőjével együtt találkozunk itt a vállal­kozókkal. Ismertetjük az ex­portfinanszírozás új rendsze­rét, és azt, hogy milyen lehe­tőségekre számíthatnak.-A héten a svájci Davos- ban Göncz Árpád javaslatot tett a közep-kelet-európai or­szágok regionális exportjára.- A köztársasági elnök úr kíséretében ott voltam Davos- ban, és az előterjesztését az Eximbank Rt. munkatársaival közösen alakítottuk ki. Ennek elemei már működnek Afriká­ban, a Kelet és Dél Regionális Bank irányításával, valamint Latin-Amerikában is. Ezt el­ismeréssel fogadták szakmai körökben. Sokat remélünk az eredményeitől az együttmű­ködésben és az árbevételben. Mentusz Károly Polgármesteri látogatás a krétai konferencián Ötletek Eger felvirágoztatására Még 1995-ben megnyert Eger egy Overture pályázatot, az úgynevezett Castle-progra- mot. Ebben három város vesz részt. Egy fejlett Európa Unió-beli ország - Franciaor­szág - Sarlat nevű városa, to­vábbá egy közepesen fejlett EU-ország - Görögország - krétai Rethymnon városa, va­lamint egy közép-kelet-euró­pai (nem EU-tag) ország vá­rosa, Eger. A településekben az a kö­zös, hogy mindhárman köze­pes nagyságú városnak számí­tanak országukban, aránylag távol fekszenek a fővárostól, és komoly kultúrtörténeti ha­gyományokkal, műemlékek­kel rendelkeznek. A program célja a műemlé­kek konzerválása, a turizmus fejlesztése, projectek kidolgo­zása - különös tekintettel a tá­jékozódást elősegítő pikto- gramok elhelyezésére - a tör­téneti városokban. A munkacsoportban a mű­emlékvédelemhez értő építé­szek és idegenforgalmi szak­emberek vesznek részt. Az első konferenciát a na­pokban tartották Krétán, ahol jelen volt dr. Ringelhann György polgármester is. Tőle tudtuk meg, hogy a tanácsko­zás témája a kulturális örök­ség és a műemlékek állagának megőrzése volt. Ezen belül ki­tértek a hagyományos és mo­dern technológiákra. Szó esett a turizmus lehetőségeiről és speciális problémáiról is. A polgármester elmondta: sok érdekes és tanulságos dol­got láttak a görög szigeten. Például: ott már sikerült meg­oldani a villamos- és távbe­szélő-légvezetékek föld alá te­lepítését, így azok nem hatnak zavarólag a műemléki környe­zetben. Erre a célra komoly támogatást kaptak az EU-tól. Náluk is gondot jelent vi­szont a vegyes tulajdonú mű­emlék épületek karbantartása, hasznosítása, a műemléki jel­leg megőrzése. Ugyancsak megoldatlan még, de már fo­lyamatban van a műemléki belváros forgalmi rendjének kialakítása. A következő konferenciát Egerben rendezik, ez év máju­sában. Ötszázszor keresték meg a besenyőtelkiek Beszámolt a gazdajegyző A városért dolgozott - most hason csúszva araszol (m. gy.)

Next

/
Thumbnails
Contents