Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-06 / 31. szám

8. oldal SporTTüköR 1996. február 6., kedd ■Hírlap-kupa ’96 Amire még szívesen emlékezünk A példásan sportszerű küzdelmek végén gratulálnak egy­másnak a csapatkapitányok fotó: majoros tamás Tegnapi számunkban nem zártuk le, csak az oldal ter­jedelme szerint befejeztük a szombaton lebonyolított te­remlabdarúgó Hírlap-kupa eseményeiről, illetve a mér­kőzéseken látottakról szóló tudósításunkat. Mostani szándékunk, hogy egyénileg is értékeljük a szereplőket, s közöljük a góllövőlistát. Azzal, hogy a torna eredmé­nyeinek közlésekor kihirdet­tük az egyéni legjobbakat, többek megítélésétől támo­gatva színt vallottunk. A ka­pusok közül azért került az élre a füzesabonyi Varga László (a kupa történetében másodszor), mert az Eger el­leni meccsen káprázatosán védett, a büntetők hántásánál pedig óriási szerepet vállalt abban, hogy a ráadásban végül legyűrték a későbbi kupagyőz­test. Előzetes írásaink egyiké­ben Varga azt nyilatkozta, hogy szeretné lehúzni a rolót, ami olykor valóban sikerült is neki. Teljesítményével bizo­nyította, hogy nem véletlenül véd rendszeresen kispályán. Szerény megítélésünk szerint a hatvani Nagy Igor volt vele leginkább versenyben. Az egri Molnár sem hibázott, esetében talán az előtte álló védők is „tehetnek” arról, hogy nem volt nehéz feladata. Bodolaiék most sok gólt kaptak, rájuk is vonatkozik viszont az előbbi tétel, csak fordítva. A tapasz­talt kapus fiatal társa jól moz­gott, nem véletlen, hogy Vin- czére az Újpest szakvezetője, Garami József is felfigyelt egy edzőmeccsen. Maradva a tar­talékoknál, nem lehetett pa­nasz Hatvani Bélára (Hatvan), Kormos Krisztiánra (Eger) és Perge Szabolcsra (Füzes­abony) sem. Pedig nemcsak 1-2 percet kaptak a játékra. A mezőnyjátékosok között - mivel többen vannak - még nehezebb volt a választás. Az igazság része, hogy úgyneve­zett „pengés” játékost, ami A Bud-Power páros a kör­csarnok parkettjén kispályán nagy érték, keveset láttunk. Nahóczky (Hatvan) ezzel együtt elárulta, hogy van némi tapasztalata az élvonal­ból. A dinamikus palánkfoci- ból szerintünk azért tűnt ki a csokoládébama Power (Hat­van), mert minden megmozdu­lása tartogatott csemegét. Pa­rádés gólokat is szerzett. Ami­kor a döntőben elrobogott a palánk mellett, a közönség el­fojtotta lélegzetét, majd vas­tapsban tört ki. Ez az ünneplés erősített meg bennünket ab­ban, hogy Power legyen a má­sodik különdíjasunk. A harmadik „tiszta” volt, mert egyedül a füzesabonyi Bocsi Zoltán szerzett 4 gólt, így ő lehetett a gólkirály. Az abonyiak kapitánya oroszlán- részt vállalt abból, hogy szűk keretű csapatuk állta a sarat. Gólöröme is kifejezte: nagyon akarta a sikert, a győzelmet, amiben olyan méltó társai akadtak, akik most is min­denre képesek a füzesabonyi fociért. Egyeli érdekességek A 10. Hírlap-kupa végered­ménye: 1. FC Eger 7 (12-5), 2. FC Hatvan 6 (8-9), 3. Füzes­abony 5 (12-8), 4. Besenyőte­lek 0 (6-16) pont. Az egrieknek 1992 után má­sodszor sikerült elhódítaniuk a kupát. Ezzel az elsőséggel a megyeszékhelyi gárda csatla­kozott a szintén két Hírlap- Urpa-győzelcmmel büszkél­kedő FC Hatvanhoz és a Vác- hoz. A Békéscsaba, a Bélapát­falva, a Recsk és a Füzesabony egy-egy első helyet tudhat magáénak. A hat mérkőzésen összesen 38 gól született, átlagban tehát 6,33-szot találtak a kapuba a játékosok. A torna első gólja az egri színekben játszó Tóth Attila nevéhez fűződik, aki a nyitó- mérkőzés (FC Eger - Bese­nyőtelek) 1. percének 9. má­sodpercében talált a besenyő­telki Vincze hálójába. Az utolsó gólt a szintén egri Búd szerezte, az FC Hatvannal szembeni mérkőzés lefújása előtt 15 másodperccel. A gólokban leggazdagabb összecsapást a Füzesabony - Besenyőtelek mérkőzés hozta, ahol 9 találatot (7-2-es meg­oszlásban) láthattak a nézők. Egy mérkőzésen született 7, két-két találkozón pedig 6, il­letve 5 gól. Említést érdemel, hogy egy kivételtől eltekintve (Besenyő- telek - FC Eger, 1-2) minden mérkőzésen döntetlen volt az állás a félidőben. Az egyetlen mérkőzésen, amelyen a végeredmény is egyenlő volt (Füzesabony - FC Eger, 3-3 ), hétméteres rú­gások döntöttek, ahol a rúgott 10 büntetőnek csak a fele (5) ért célba. A „párbajt” egyéb­ként az abonyiak nyerték 3-2 arányban, így Novákék 2, míg Schindlerék 1 ponthoz jutottak azzal. A torna góllövőlistája: 4 gólos: Bocsi (Füzes­abony). 3 gólos: Takács és Nagy P. (Füzesabony), Tóth A. (FC Eger), Power (FC Hatvan). 2 gólos: Schindler, Kormos és Bábik (mindhárom FC Eger), Mirkóczki (Besenyőte­lek), Rácz (FC Hatvan). 1 gólos: Unyatinszki, Telek és Búd (mindhárom FC Eger), Nagylaki és Gephard (mind­kettő FC Hatvan), Rézműves, Nagy E„ Bercsényi és Béres (mind B.telek), Novák T. és Baranyai (mindkettő F.abony). Öngól: Németh R. (Bese­nyőtelek) az FC Hatvan ellen. (fesztbaum, bódi) 1996 02.03-án elveszett egy Si­emens S3 tip. rádiótelefon. A megtaláló jutalom ellenében jelentkezzen. T: 310-963 v. 411-811 telefonon (53058) A Baranyi Autósiskola feb­ruár 14-én indítja szgk.vez-i tanfolyamát még mindig ked­vezménnyel, részletfizetéssel. Érd.: 36/321-524 Eger, Deák F. u. 21. (51037) BRLGI termékek 30-40%-kal olcsóbban, amíg a készlet tart! Dobó tér NIKE SHOP (53101) Darabolt tűzifa, lignit, beren- tei és orosz szén azonnali szál­lítással 429-913 (53083) KÖZHÍRRÉ TÉTETIK! A VÁROSFAL ÜZLETHÁZ­BAN (Eger, Gárdonyi Gimn. mögött) MÉG TART AZ AKCIÖS DZSEKI-, PÓLÓ­SZUPEREXPRESSZ ÉS PULÓVER VÁSÁR. MÁR VÁLOGATHAT TAVASZI ÁRUKÉSZLETÜNKBŐL, HARISNYÁT, ZOKNIT TA­VALYI ÁRON. (50600) Figyelem! Megnyitottam 6-án, kedden Andomaktálya, Rákóczi út 62. sz. alatt Olcsó Bálásruha- boltomat! Minden kedves vásár­lómat szeretettel várok. Nyitva tartás: H-P: 9-18-ig Szó: 8-14-ig (53027) Hatvan belvárosában üzlethe­lyiségek előnyösen eladók 25, 60 és 85 m2. Érd.: 06-20/423- 586 és 37/341-168 (53076) Hatvanban 10 ezer m2-es terü­leten 800 m2-es raktár nagyon olcsón eladó vagy bérbe adó. Érd.: 06-20/423-586 és 37/341- 168 (53075) Mától csak 4 napig! 20 Ft/db- os vásár a Hacukában! Eger, Mátyás K. 87. Ny.: H-P-ig 10- 17-ig (53011) Változatlan árakkal, új áruvá­lasztékkal várjuk kedves vá­sárlóinkat a BROKÁT Lakás­textilboltba Eger, Hadnagy út 32. Ny.: H-P: 10.00-17.30, Szó: 10.00-13.00 (52110) Árengedményes akció -10% árengedmény és ingyen szere­lés, centírozás minden Stomil és Semperit gumiabroncsra. Kistá- lyai úti GUMIBÖRZE 320-486 (52817) ÜJRUHA-VÁSÁR MA Tech­nika háza, SZERDA Tele- kessy 2., CSÜTÖRTÖK Szé­chenyi 23. (53040) Újhatvanban 200 m2-es eltolt szintű családi ház jutányosán eladó (5,5 millió). Érd.: 37/341- 168, 06/20-423-586. (53073) Női asztalitenisz NB l./B Fajcsák és Szabó Gy. remekelt Labdarúgás Ma a Szolnoki MÁV, holnap a Vác ellen Az FC Eger NB //.-es labdarú­gócsapata ma délután két órakor az NB III. A/áíra-csoportjának listavezetőjével, a Szolnokkal, holnap 13 órai kezdettel pedig az NB /.-es Vác FC Samsung csapatával játszik előkészületi mérkőzést. Mindkét találkozó színhelye az érsekkerti salakos pálya lesz. „Idegenlégiós” a gyöngyösieknél Gyöngyösi AK - Balassagyarmat 1-2 (1-1) Előkészületi labdarúgó-mérkő­zés, Gyöngyös, 50 néző. V.: Berta. GYAK: Sipeki - Keibl, Kar­sai (Csomós), Szilágyi, Patkó (Jaros), Varga, Mladoniczki, Nagy G„ Szpahics (Kovács L.), Patócs, Cristea. Edző: Hegedűs Béla. A gyöngyösiek gólját a kül­földön játszó, de itthon tartóz­kodó Patócs szerezte. A mátraaljaiak szerdán 14.30 órakor az NB //.-es Gö­döllőt látják vendégül. SZAK-Bükfürdő -Egri Áfész SC 9:9 NB I./B-s női asztalitenisz-csa- patmérkőzés, Szombathely. Győztek: Fajcsák 3, Szabó Gy. 2, Bemiczky 2, Szabó L. és a Fajcsák-Szabó Gy. páros. Mintegy négyórás, hatalmas küzdelmet hozott az egri lá­nyok szombathelyi vendégjá­téka. A kitűnően játszó Fajcsák Hédi és Szabó Györgyi remek párost alkotva hozta az első győzelmet, a továbbiakban azonban négy mérkőzést is vesztettek szoros vendégjáték­Diósdi TC - Egri Tanép SE 93-96 (52-53) NB II.-es férfi kosárlabda-mér­kőzés, Diósd, 100 néző. V.: Kondor, Szabari. Tanép: MOLNÁR 37/15, NÁDAI 17/9, SZÉPHEGYI 3, RINGER 11, SIPEKI 5. Cs.: KRÉTI 16/6, KÁT AI 7, VINCZEPAP, PAPP. A találkozó elején az egriek ragadták magukhoz a kezde­ményezést, és kisebb-nagyobb ban Beniczkyék, így 8:6-os ha­zai vezetéssel indult az utolsó kör. Hallatlan izgalmak köze­pette végül úgy hozták el az eg­riek az egyik pontot a nyugati végekről, hogy kis szerencsével a győzelmet is elérhették volna. Mindent egybevetve a döntet­len az igazságos. Az Egri Afész SC szerdán / 7 órakor a Kistályai úton pótolja a korábban elhalasztott Érdért el­leni találkozót. Az azonos pont­számú fővárosiak ellen a felju­tás szempontjából rendkívül fontos a jó eredmény. különbséggel meg is tartották a vezetést Molnárék az első fél­időben. Szünet után némileg változott a játék képe, ami az eredményben is megmutatko­zott, hiszen előfordult, hogy a hazaiak 16 ponttal is „mentek”. Végül a vendégek küzdeni tudása és harcias, kemény já­téka győzelemhez vezetett úgy, hogy másfél perccel a befejezés előtt még 93-88 volt az állás a diósdiak javára. Kosárlabda NB II. Hajrábeli győzelem idegenben Totónyeremények Tollaslabda t* Ot arany Gyöngyösoroszinak A Hevesen rendezett felnőtt tollaslabdázók versenyével befeje­ződtek a megyei tollaslabda-bajnokság küzdelmei. A legered­ményesebben a Gyöngyösoroszi SK sportolói szerepeltek, akik valamennyi versenyszámban első helyet szereztek. A totó 5. fogadási heti nyere­ményei a jövedelemadó levo­nása után a következők: 13 plusz egy találatos szel­vény 16 darab, nyereményük egyenként 551.957 forint. 13 találatos szelvény 21 da­rab, nyereményük egyenként 209.025 forint. 12 találatos szelvény 839 da­rab, nyereményük egyenként 3924 forint. 11 találatos szelvény 9490 darab, nyereményük egyenként 925 forint. A 10 találatos szelvények nyereményösszege nem érte el a nettó 100 forintot, így a 10 ta- lálatosok teljes nyeremény- alapja a 11 találatos szelvények között kerül felosztásra. A Góltotón 4 találatos szel­vény nem volt. A következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 155.373 forint. Három 3 találatos szelvény 3 darab, nye­reményük összege egyenként 51.791 forint. Az egyéni teljesítmények közül kiemelkedik Molnár Gabriella, aki egyéniben négy korcsoport­ban indult, és valamennyit megnyerte. A fiúknál Lőrincz Tibornak „csak” három arany­érem jutott egyéniben, a felnőt­teknél pedig egy bronz. Dicsé­retes Szőke György párosban nyújtott teljesítménye is. A fel­nőttek versenyének kiemelkedő szereplője Gubancsik Gyula volt, aki valamennyi verseny­számban elsőként végzett. A felnőtt bajnokság eredmé­nyei, fétfi egyes: 1. Gubancsik Gy. (Gyöngyösoroszi), 2. Szabó L. (Gy.oroszi), 3. Lő­rincz T. (Gy.oroszi) és Szabó R. (Heves). Női egyes: 1. Mol­nár G. (Gy.oroszi), 2. Rudas I. (Gy.oroszi), 3. Rudas G. (Gy.oroszi) és Ecsegi Sz. (He­ves). Fétfi páros: 1. Szabó L. és Gubancsik Gy. (Gy.oroszi), 2. Lőrincz T. és Szőke Gy. (Gy.oroszi), 3. Lászka P. és Tóth Zs. (Heves), valamint Szabó Z. és Szabó R. (Heves). Női páros: 1. Rudas I. és Molnár G. (Gy.oroszi), 2. Ru­das G. és Nyesőné K. E. (Gy.oroszi), 3. Ecsegi Sz. és Ecsegi J. (Heves), valamint Ecsegi I. és Nagy Zs. (Heves). Vegyes páros: 1. Gubancsik Gy. és Rudas G. (Gy.oroszi), 2. Szabó L. és Rudas I. (Gy.oro­szi), 3. Szőke Gy. és Molnár G. (Gy.oroszi), valamint Szabó Z. és Ecsegi J. (Heves). Nemesik Lászlóné Hetesek a héten Ha nyerünk - felezünk! Tippjátékunkban az 5. héten Mezei Lajos egri és Nagy Tibor szintén egri olvasónk tippjeit játszot­tuk meg az egri Rózsa Károly úti totózóban. A já­tékhéten Mezei Lajos és Nagy Tibor 7-7 találatot ért el, így nyeremény hiányában elmaradt a fele­zés. A lapunkhoz beküldött tippek között 17 darab tizenegyes, 28 darab 70-es szelvényt értékeltünk, de hiába. Az új tippelők kedvéért ismertetjük a játék lé­nyegét: lapunk keddi számában megjelentetünk a játékhétre vonatkozó üres totó kollektív szelvényt, melyet kivágva és kitöltve kell pénteken délig szerkesztőségünkbe (Eger, Barkóczy u, 7.) eljut­tatni. Csak a lapból kivágott szelvényen beküldött tippek vesznek részt a játékban. Egy személy több szelvényen is játszhat, egy borítékban több tipp is beküldhető. A megjátszható variáció 0-6-7 indexszámú (960 forint), ami azt jelenti, hogy a mérkőzésekre hat kétesélyes (IX, 12 vagy X2-es) tippet és hét egy- esélyes tippet (1, vagy X, vagy 2) kell beírni. A pótmérkőzésre csak egyesélyes tippelhető. A beérkező tippek közül minden héten pénte­ken 12 órakor sorsolással választjuk ki azt a két fogadót, akinek a tippjeit az egri Rózsa Károly úti totózóban a szerkesztőségünk és a Szerencsejáték Rt. közösen megjátszik. A szelvényeket a totózó­ban letétbe helyezzük. A kisorsolt játékosok nevét és a tipposzlopot a szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyereményt ér el, abban az esetben a nyereményt megfelezzük. Két­ezer forint összeg alatt nincs felezés, a nyeremény a fogadóé. (Például: ha a fogadó 500 ezer forintot nyer, akkor 250 ezer a játékosé, és ezért csak a la­punk árát kell befektetnie). È SS E&fi IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) Szerencsejáték Rt. ....6-. hét Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Karlsruhe Frankfurt 2. Kaiserslautem Dortmund 3. Leverkusen Rostock 4. 1860 München St. Pauli 5. Schalke 04 1. FC Köln 6. Uerdingen VfB Stuttgart 7. Atalanta Milan 8. Bari Piacenza 9. Internazionale Napoli 10. Juventus Cagliari 11. Padova Vicenza 12. Roma Cremonese 13. Sampdoria Torino +1 mérkőzés 114. r r I Udinese Lazio Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 Pi! s\: Indexszám: 64 çjt) Név:. Cím:.

Next

/
Thumbnails
Contents