Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-23 / 46. szám
1996. február 23.; péntek 9. oldal Körkép Gázolaj : nagyobb áfa-visszatérítés Miniszterelnöki konzultációk a pénzügyi tárca utódlásáról Ki a jelölt a pénzügyminiszteri posztra? A kérdést jó néhány föltették Kiss Elemér közigazgatási államtitkár-szóvivőnek a kormány tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón. E témával nem foglalkozott a kabinet - hangzott a válasz. De, mint megtudtuk, a tájékoztató idején, sőt már azt megelőzően is „vendégjárás” volt a miniszterelnöknél. Horn Gyula tárgyalt Medgyessy Péter volt pénzügyminiszterrel, miniszterelnök-helyettessel, aki - értesülésünk szerint - gondolkodik, hogy felkérés esetén vállalja-e a megbízást. Utána Surányi Györggyel, az MNB elnökével folytatott eszmecserét a kormányfő. Pénzügyminiszterként szóba került Járai Zsigmondnak, a Magyar Hitel Bank vezérigazgatójának neve is, ám ő, a hírek szerint nem kíván ringbe szállni a bársonyszékért. Egy kérdésre válaszolva Kiss Elemér közölte: a távozó Bokros Lajosnak jogszerűen jár a végkielégítés. A kabinet megtárgyalta a természet védelméről szóló törvény tervezetét. Módosította továbbá a mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók gázolaj-felhasználása után járó fogyasztási adó visszatérítéséről szóló tavalyi rendeletét. A jelenlegi 50 százalékos visszatérítés 70 százalékra nő, s a jogosultak körét kiterjesztik a halgazdaságokra. A szarvas- marhatartásban felhasznált gázolaj után is jár a térítés. Módosítani kívánja a kabinet a postatörvényt is. Míg az alapszolgáltatásokat - a levél- és pénzküldemények felvételét, továbbítását - csak az állami és a koncessziós postai cégek végezhetnék, egyéb postai tevékenységekre bárki vállalkozhat. A több mint 600 lakosú településeknek eddig állandó postai szolgáltatóhelyet kellett létesíteniük; a jövőben más módon is biztosíthatják az alapszolgáltatásokat. Takács Mariann Háromszázezer igénylőre számít a Kárpótlási Hivatal Ügyintézés gyorsuló tempóban A kárpótlásra jogosultak újabb rohamának fogadására készülnek az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalban. Átszervezik az ügyintézést, ezért bár az ügyfél-fogadást nem szüneteltetik, határozatokat március elejéig nem adnak ki. Nemrég módosította a parlament a politikai üldözöttek kárpótlásáról szóló, 1992. évi törvényt. Ennek nyomán mintegy 300 ezer, nem harcoló alakulat mellett szolgálatot teljesített volt munkaszolgálatos igényének elbírálására számítanak. Mivel a kérelmezők többsége idős ember, az OKKH szeretné részükre még az idén eljuttatni a határozatot. A hatékonyabb adatfeldolgozás végett átszervezik az ügyintézést, új szoftverekkel bővítik a számítógépes rendszert. A belső korszerűsítés meglehetősen nagy erőket köt le, a feladat mielőbbi megoldása érdekében iktattak be néhány hetes szünetet a határozatok kiadásába. Az OKKH-nál megtudtuk: az átszervezés során mintegy 400 ezer ügyiratot átköltöztetnek" a kárpótlásra jogosultak lakhelye szerint illetékes hivatalokhoz, azaz a személyi kárpótlás intézésére kijelölt 12 megyei kirendeltséghez. A nagyszabású átszervezés keretében jelenleg a korábbi, különböző jogcímeken benyújtott és különféle iktatószámon szereplő aktákat rendszerezik, és továbbítják a megyei hivatalokhoz. Útra kelnek azok a beadványok is, amelyeknek érdemi elbírálására, elfogadására a legutóbbi törvénymódosítás alapján nem volt lehetőség. A megyei hivatalok számítógépes rendszerének korszerűsítésével várhatóan jelentősen fölgyorsul az ügyek intézése, könnyebben nyilvántartható, hozzáférhető lesz az egybegyűlt óriási adathalmaz. A közvetlen számítógépes kapcsolat lehetővé teszi, hogy a szükséges adatok pillanatok alatt a különböző megyei hivatalok és az országos központ rendelkezésére álljanak, és egymástól lekérhetők legyenek. Újvári Gizella AJÁNLATI FELHÍVÁS Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény (a továbbiakban: Törvény) 9-45. szakasza alapján az egyszerűsített privatizációba sorolt EGRI ÚTÉPÍTŐ Részvénytársaság Igazgatósága (a továbbiakban: Kiíró) nyilvános egyfordulós pályázatot hirdet az Eger, Deák F. út 49. alatti székhelyű, Cg. 1010020008 cégjegyzék számú EGRI ÚTÉPÍTŐ RT. /továbbiakban: Társaság/ állami tulajdonban levő részvényeinek megvásárlására. A Társaság jegyzett tőkéje: 498.0Qp.000,- Ft j A Társaság tőketartaléka: 1.657.000,-Ft Pályázni az állami tulajdonban lévő és a jegyzett tőke 35,3%-át képviselő, 175.600.000,- Ft névértékű (105.600.000,- Ft névértékű, bemutatóra szóló, valamint 70.000.000,- Ft névértékű, névre szóló, azonos tagsági jogokat biztosító részvényből álló) részvénycsomagra lehet az ajánlati ár megjelölésével. A jegyzett tőke 15%-át képviselő 74.700.000,- Ft névértékű részvényre a társaság dolgozóit kedvezményes vételi jog, - a jegyzett tőke 14%-át képviselő 70.000.000,- Ft névértékű névre szóló részvényre a társaság alapító tagjait elővásárlási jog illeti meg. Az értékesítésre kerülő teljes állami tulajdoni hányad irányára: 80.000.000,- Ft, azaz Nyolcvanmillió forint. Az ajánlatban a Törvényben foglalt kedvezményes privatizációs technikákat az ott meghatározott módon, a pályázati felhívásban meghatározott feltételek szerint lehet igénybe venni a kötelező készpénzfizetésen felül, kivéve a részletfizetést és a privatizációs lízinget. Az ajánlattevőnek a vételi szándék bizonyítására az ajánlat benyújtásának határidejéig bánatpénzt kell befizetnie, mely a megvásárolható részvénycsomag névértékének 5%-a. Az ajánlattevőnek vállalnia kell, hogy ajánlatát 90 napig fenntartja. A pályázatokat személyesen vagy meghatalmazott útján a megjelölt címre, zárt, cégjegyzés nélküli borítékban kell benyújtani 5 példányban. | A borítékon fel kell tüntetni az alábbi szöveget: „EGRI ÚTÉPÍTŐ RT. PÁLYÁZAT” A pályázat benyújtásának határideje: 1996. április 4. 12-14 óráig. A pályázat beadásának helye Egri Útépítő Rt. 3300 Eger, Deák út 49.1/115. j A Kiíró által meghozott előzetes döntés bejelentését követően az ÁPV Rt. jogosult a Törvény 40-42. szakasza szerinti végleges döntések meghozatalára. j Az ÁPV Rt. fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. Az ajánlatok benyújtásának feltétele a Társaság Információs memorandumának és a részletes pályázati feltételeket tartalmazó Befektetői Tájékoztatónak 10.000,- Ft + ÁFA egységáron történő megvásárlása a Társaságtól, amit 1996. február 26-tól kezdődően munkanapokon 10-12 óra között az Egri Útépítő Rt. Titkárságán(3300 Eger, Deák F. út 49. 1/114.) titkossági nyilatkozat aláírásával lehet megvásárolni. A megye piaci árai Egerben az alma 80-120, a bab 260-300, a banán 120-160, a citrom 220-250, a cékla 40, a dióbél 700-800, a fokhagyma 160-180, a gomba 170-220, a gyökér 200-230, a karalábé 100, a karfiol 350, a fejes káposzta 30, a kelkáposzta 100, a krumpli 35—40, a mák 220-300, a narancs 140, a paradicsom 300— 350, a zöldpaprika 55, a csípős paprika 28, a padlizsán 600, a póréhagyma 40-50, a fehér retek 180-220, a sárgarépa 100, a sütőtök 40, a szőlő 600, a tojás 8,50-12, a vöröshagyma 30-40, az uborka 450, a zeller 160 Ft. Gyöngyösön az alma 60-140, a bab 240-300, a banán 150-160, a citrom 220, a dióbél 70Q, a fokhagyma 160, a gomba 260— 300, a gyökér 200, a karalábé 100, a karfiol 320, a fejes káposzta 40, a kelkáposzta 120, a körte 200, a krumpli 50, a mák 200, a narancs 160, a paradicsom 400, a zöldpaprika 80, a csípős paprika 50, a póréhagyma 50, a fehér retek 200, a sárgarépa 100, a sütőtök 40, a szőlő 500, a tojás 12, a vöröshagyma 40, az uborka 300, a zeller 100 forint. Hatvanban az alma 90-110, a bab 300, a banán 160, a citrom 230, a dióbél 750, a fokhagyma 160, a gomba 250, a gyökér 200, a karalábé 150, a karfiol 300, a fejes káposzta 30, a kelkáposzta 100, a körte 140, a krumpli 45, a mák 260, a narancs 160, a paradicsom 300, a zöldpaprika 50, a MÁRKÁZ, EGERSZÓLÁT, BALATON, BÜKKSZENTMÁRTON községek TERÜLETÉRE kézbesítőt keresünk, a Heves Negyei Hírlap terjesztésére, azonnali belépéssel Jelentkezni lehet: Kelemen Attilánál, a 36/326-603-as telefonon. csípős paprika 25-40, a póréhagyma 10-40, a fehér retek 100, a sárgarépa 80, a sütőtök 40-50, a tojás 11-12, a vöröshagyma 35, az uborka 400, a zeller 150 forintért kapható. Hevesen az alma 60, a bab 280, a banán 160, a citrom 200, a dióbél 700, a fokhagyma 180, a gomba 200, a gyökér 130, a karalábé 40, a karfiol 260/db, a fejes káposzta 25, a kelkáposzta 90, a krumpli 35, a mák 300, a narancs 150, a paradicsom 300, a zöldpaprika 70/db, a csípős paprika 30/db, a fehér retek 150, a sárgarépa 80, a savanyú káposzta 40, a tojás 11, a vöröshagyma 30, az uborka 330, a zeller 150 forintba kerül. (h) Æ^tÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊtKÊÊÊKBÊBÊÊÊÊÊÊÊiÊÊÊÊÊÊÊÊKtÊÊÊÊ AZ ERIDANIA BÉGHIN-SAY SZOLNOKI CUKORGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PÁLYÁZATOT HIRDET Mezőgazdasági osztályvezetői munkakör betöltésére A részvénytársaság olyan felsőfokú végzettségű szakemberek jelentkezését várja, akik megfelelő gyakorlattal és szakismerettel rendelkeznek elsősorban a répatermelés-termeltetés területén. A pályázat betöltésének feltételei:- egyetemi végzettség- növényvédelmi szakismeret (a végzettséget igazoló bizonyítvány)- számítógépes ismeretek- saját gépkocsi rendszeres hivatali célú használata- cukoripari gyakorlat, valamint francia vagy angol nyelvtudás a pályázat elbírálásánál előnyt jelent. A pályázatnak tartalmaznia kell:- a pályázó végzettségét, szakképzettségét tanúsító okiratok hiteles másolatát,- kézzel írt szakmai életútját és eddigi tevékenységének ismertetését,- 3 hónapnál nem régebbi keltezésű erkölcsi bizonyítványt. A pályázatok beérkezési határideje: 1996. február 29. A munkakör 1996. április 1-jén tölthető be Fizetés megegyezés szerint. A munkakörrel kapcsolatos felvilágosítást Dr. Búzás István, illetveTóth László ad. Telefon: 422-804, 425-449 A borítékra kérjük ráírni: PÁLYÁZAT Levélcím: Szolnoki Cukorgyár Rt. 5004 Szolnok, Tószegi u. 43. sz. LASSÚK A MEDVÉT! VIDEOTON TS 2020 51 cm átm. tv 53400/47.490,VIDEOTON TS 2021 55 cm átm. tv 5L900T49.990,PHILIPS 21 PT136 55 cm átm. tv itroeo768.305,SAMSUNG CK 5342 55 cm átm. tv £6t900T62.217,SAMSUNG TVP 5070 KT televideo mm? 98.910,PHILIPS 28 PT 450 71 cm átm. stereo, TXT msooT148.707,PHILIPS VR 151 video 4&90OT44.900,Szépséghibás televíziók, music centerek, rádiós magnók és egyes háztartási kisgépek 30-40-50% árengedménnyel. WHIRLPOOL mosógépek, hűtek február 20-tól április 06-ig előleg befizetése nélkül 12-18-24 havi OTP-hitelre. Hajdúsági termékek és Vesta gáztűzhelyek akciós áron. É P& HERRNBÖCK MŰSZAKI ÁRUHÁZ | Eger, Katona tér 1. Tel: 36/310-313 (54318)