Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-22 / 45. szám

12. oldal SporTTüköR 1996. február 22., csütörtök Az 1983-as „búcsúmérkőzésen”, az alsó sorban balról a negyedik Szabó András „Zsuzsi” egy negyedszázadot futballozott „Súlyos műtét után kell befejeznem” Szabó Andrást, becenevén Zsuzsit nem kell különösebben bemutatni a megyei labdarúgás ismerőinek. A legutóbb si- roki színekben szerepelt csatár addig is fájós dereka az ala­pozás egyik edzésén felmondta a szolgálatot. Ölben vitték az egri kórházba, ahol dr. Miksi Gyula egy CT-vizsgálat után megállapította, hogy a porckorongsérv „szétrobbant”, és így súlyos állapotban került a miskolci Szentpéteri kapui kórház idegsebészetére. A bénulás veszélye is fennállt, de szeren­csére a műtét jól sikerült, és a 42 éves játékos néhány hóna­pos kényszerpihenő után meggyógyulhat. Az aktív labdarú­gásról azonban végleg le kell mondania a kitűnő sportem­bernek, akit a betegágyánál kerestünk fel szerdán.- Ha vezetnének statisztikát arról, hogy ki hány mérkőzé­sen szerepelt a megyei I. osztá­lyú labdarúgó-bajnokságban, előkelő helyen állnál.- Tizenhét évesen, 1971- ben Makiáron lettem igazolt labdarúgó. Itt Méhesi Ferivel együtt kezdtünk, és benne vol­tunk a megyei ifiválogatottban is. Onnan Novajra kerültem, ahol játszottam a Fradi elleni emlékezetes M/VK-mérkőzé- seken. Tovább Füzesabonyba vezetett az utam. Rási László edzővel jutottunk az első osz­tályba. Pályafutásom egyetlen megyei I. osztályú bajnoki cí­mét is itt szereztem, amikor is Káló Mihály edzősége alatt az NB III.-ba kerültünk. Ekkor a vendéglátás területén helyez­kedtem el, ezért nem tudtam edzésekre járni, és 7955-ban visszavonultam. A Sajóbá- bony elleni mérkőzésen ahogy kell, rendesen elbúcsúztattak. A tétlenséget nem sokáig bír­tam, és engedve Pázmándi Gáspár hívó szavának, az ősz­szel nulla ponttal álló Bese­nyőtelekre igazoltam. A sike­res bentmaradás után az edző­vel együtt Poroszlóra, majd egy év múlva Füzesabonyba távoztunk. A megyeiben saj­nos csak másodikok lettünk a bajnok Heves mögött, és elke­seredésemben távoztam turis­taként Németországba.- A külföldi pályafutásodról szóló újságcikkek azt bizonyít­ják, hogy minden új közösség­ben feltalálod magad.- Felejthetetlen évek ezek számomra, hiszen ha megyei szinten is, de nemcsak ma­gamnak, hanem a magyarok­nak jó propagandát csináltam. Akkor játszott Détári Lajos is Frankfurtban, nekem is Détári volt a nevem. Jól ment a játék az oettingenieknél, akikkel az­óta is tartom a kapcsolatot. Az idén viszonozzák a felsőtárká- nyiak tavalyi vendégjátékát. Hazatérve a németektől, No- vajon folytattam, ahol ered­ményes éveket fociztunk.- Vonzanak a nehéz felada­tok, ebben a sorban követke­zett Felsőtárkány.- A megyei bajnokságba először feljutó tárkányiak na­gyon rosszul kezdték a baj­nokságot, ekkor kerültünk oda néhányan Novajról. Nagyon szerettem ott játszani, hiszen rajonganak a labdarúgásért a szurkolók. Az első évben bent maradtunk, tavaly pedig a do­bogóra állhattunk. A korom (nem a hozzáállásom) miatt már többször csak kispadra ülhettem, ezért engedtem a si- rokiak csábításának.- Minden nyáron a Bala­tonnál is dolgozol, ezért csak később tudod elkezdeni a baj­nokságot.- Mikor hazatértem, a csa­pat nulla ponttal az utolsó he­lyen állt. Próbáltam lelkesí­teni, biztatni a társaságot, az eredményeket nézve sikerrel. A novaji ikszet követően ide­genben minden meccset meg­nyertünk, kár, hogy otthon nem remekeltünk. ■ - Negyvenkét évesen milyen terveid vannak még?- A foci olyan, hogy aki egyszer megszereti, nem sza­badulhat tőle. Ha már nem játszhatok, akkor edzőként szeretném folytatni. Járok a megyei sporthivatal által szer­vezett edzői képzésre. A mes­tereim közül Káló Mihályt, Pázmándi Gáspárt és László Istvánt tartom jó szakember­nek. Pázmándi fanatizmusát szeretném követni, ha valame­lyik csapatnál megbízást vál­lalnék. Ott dolgoznék szíve­sen, ahol a vezetésnek határo­zott céljai vannak. Az öt és fél éves fiam nagyon jól bánik a labdával, remélem, méltó utó­dom lesz. A jó családi háttér is kellett ahhoz, hogy ilyen hosz- szú pályafutásom legyen. Saj­nos, a magyar labdarúgás színvonalának csökkenését jelzi, hogy 42 évesen még he­lyet tudtam követelni a kezdő­csapatban. Néhány hónappal ezelőtt a siroki sikerek közepette Zsuzsi 25 éves pályafutással a háta mögött megjegyezte, hogy neki már csak a sérülés lehet az el­lenfele. Sajnos, ez be is követ­kezett. Kívánjuk, hogy tavasz- szal, ha nem is a pályán, a szé­lén már találkozzunk vele. Ha az edzői tervei csak félig is úgy sikerülnének, mint a játékos­pályafutása, akkor sikeres szakember lehet. Egy biztos: ahol Szabó András megfor­dult, tisztelettel és szeretettel beszélnek róla, és ez a mai, botrányokkal teli labdarúgás­ban az igazi elismerés. Bajzát Rafael Női röplabda Bajnokok Ligája Két óra alatt eloltottuk a „görögtüzet” Élvezetes csata után negyedik helyet érő egri győzelem Kitipova ütését igyekszik hárítani Fésűs és Papijanszkaja Kordax-Eger SC - Vrilission Athen 3-1 (-14,16,11,10) Bajnokok Ligája, női röp­labda-mérkőzés. Eger, Ke­mény Ferenc Sportcsarnok, 1000 néző. V.: La Manna (olasz), Horváth (magyar). Kordax-Eger: Tímár, PAPI­JANSZKAJA, FÉSŰS, VOJTH, AKIMOVA, Popova. Cs.: NAGY M„ Fekete, Kalo- tai. Edző: Kosziba István. Vrilission: MEMETZI, KI­TIPOVA, Likholetova, M. Gkaragkouni, Muzaku, N. GKARAGKOUNI. Cs.: Papa- nagioiu, Karantassiou, Tzi- mon. Edző: Stefanos Polyzos. Az eredmény alakulása, 1. játszma (28 perc): 3-2, 4-6, 7-6, 8-12, 12-14, 14-14. 2. játszma (31 perc): 2-0, 4-6, 10- 6,10-12,13-12,16-16. 3. játszma (24 perc): 3-1, 6-3, 11- 5, 11-10, 14-11. 4. játszma (23 perc): 6-0, 7-3, 10-4,11-7,1-8,14-10. Hat játéknap után tegnap az idei utolsó Bajnokok Ligája mérkőzésre került sor az egri körcsarnokban, ami a szoká­soknak megfelelően ezúttal is díjátadással kezdődött, mely­nek keretében Fésűs Erzsébet kapott jutalmat, mint a szom­bati Interliga-mérkőzés leg­jobbja. Tímár jóvoltából egri veze­téssel kezdődött a játék, majd váltogatott vezetéssel haladtak a csapatok 5-5-ig. Ezután szinte pillanatok alatt 72-8-ra elhúzott a Vrilission. A Kor- dax azonban talpra állt, ha csak időlegesen is, mert 74-7 7-gyei már a játszmagyő­zelem kapujába kerültek a gö­rögök, 0-1. Egri szempontból a folyta­tás is jól indult. Ám ez ismét csak rövid ideig tartott, mert a hellének nem hagyták magu­kat, még vezetést is szereztek. Akimova szerváival azonban 70-6-ra elhúztak Fésűsék. Jött viszont Kitipova, aki szinte egyedül 70-72-re módosította az állást. Drámai végjátékban aztán 17-16-rn nyerte a játsz­mát a Kordax, 1-1. Mint később kiderült, a 2. szett megnyerése jelentette a fordulópontot, mert a folyta­tásban elfáradtak a görögök, és már közel sem mutattak olyan ellenállást, mint koráb­ban. A 5. és a 4. játékrészben ugyan még akadt egy-két ne­hezebb időszak, ám azt köny- nyedén átvészelték Papijansz- kájáék és végül biztosan nyer­ték a kétórás mérkőzést. Ezzel a győzelemmel, füg­getlenül a többi mérkőzés eredményétől, a Kordax- Eger csapata a 4. helyet sze­rezte meg a „B” csoportban, ami azt jelenti, hogy a ’95-96 évi magyar bajnok­ság győztese selejtező nélkül résztvevője a következő BL- sorozatnak. Kosziba István: - Az első játszmában nem tudtuk fo­gadni a nyitásokat, de aztán sikerült rendezni a sorokat, és színvonalas mérkőzésen meg­érdemelten nyertünk. Kovács László, szurkoló: - Élveztem a mérkőzést, igazi közönségsikert arattak a lá­nyok. A Bajnokok Ligájában megtették a magukét, a to­vábbjutásra - utólag nézve - nem volt esélyünk. (bajzát-bódi) Az egri lányok kiérdemelték a szurkolók vastapsát FOTÓ: MAJOROS TAMÁS SZUPEREXPRESSZ 1 éves Lada Samara lépcsős hátú áron alul eladó. Tel: 37/345-859 (542281 A NAGY SIKERRE VALÓ TEKINTETTEL TOVÁBB FOLYTATÓDIK A SE­LYEMVIRÁG-VÁSÁR FÉL­ÁRON! Amíg a készlet tart. Mindezt megvásárolhatja Egerben a DOMUS VIRÁG­SZALONBAN. (51344) 81-es Lancia Delta 1,5-ös 190 ezerért eladó. Érd: 36/361-697 (54346) Egri új családi ház eladó 20/424-970 (54339) Eladó Mazda 2200E áfásan 36/419-520 (54336) Hatvanban gépjárműfényezést, elemenkénti javítást vállalok, metálszínben is. Tel: 06-20/440- 180 és 37/341-786 (54090) Hatvanban 15 m2-es üzlethelyi­ség kiadó. Érd.: 06-20/416-292 (54227) Nissan Bluebird 88-as eladó 36/428-466 (54337) VW Jetta 1.6-os automata 81-es eladó. Érd.: 06-20/416-292 (54230) VW Polo 2 éves eladó 36/419- 520 (54338) Volkswagen Polo 1,1 eladó. Tel­jesen felújított állapotban, 97. dec. 21-ig műszaki. T: 36/322- 172 (54366) Árengedményes akció -10% ár­engedmény és ingyenszerelés, centírozás minden Stomil és Semperit gumiabroncsra Kistá- lyai úti GUMIBÖRZE 320-486 (52817) Árengedményes végkiárusítás a Military Shopban az Egervár vasútállomáson. Nyitva: 14—17 óra között (54334) Labdarúgás Tarlósi mindent védett Salgótarjáni BTC - Selypi Kinizsi 2-2 (2-1) Előkészületi labdarúgó-mérkő­zés, Salgótarján, 100 néző. V.: Mohácsi. Selyp: Szendrei (Tarlósi) - Sándor, Augusztin, Pásztor, Nemoda - Czeróczki (Deme­ter), André (Bany), Laczkovich (Szekrényes), Orosz (Bíró) - Fekete (Tóth A.) Bazsó (Tóth Z.). Edző: Péczeli Szabolcs. Az első félidőben jó játékkal rukkolt ki a cukorgyári együt­tes, annak ellenére, hogy a ha­zaiak vezettek. Szünet után fö­lénybe került az SBTC, de Tar­lósi kapus mindent hárított. A hajrában Tóth Z. gólja az egyenlítést jelentette. G.: Novák, Kecskés, ill. Fe­kete, Tóth Z. (víg) TOTÓ-TIPPEK A 8. HÉTRE 1. Düsseldorf (18.) - Schalke 04 (8.) 1,X 2. Karlsruhe (11.) - Bremen (15.) 1 3. Bari(17.)-Vicenza(9.) X, 2 4. Cremonese (18.) - Cagliari (12.) X 5. Fiorentina (2.) - Napoli (10.) 1 6. Internazionale (6.) - Atalanta (13.) 1 7. Padova(15.)-Lazio(5.) X,2 8. Roma(7.)-Torino(16.) 1 9. Sampdoria (11.) - Piacenza (14.) 1 10. Udinese (8.) - Parma (3.) X, 2 11. Palermo (13.) - Lucchese (7.) 1,X 12. Reggina(19.)-Foggia(18.) 1,x 13. Salernitana (9.) - Brescia (16.) 1 14. Venezia (12.) - Pescara (5.) X Sísport Idén avatnak először győz­teseket a sízők diákolimpiá­ján. A küzdelemsorozat már a döntőjéhez érkezett, a leg­jobbak február utolsó, il­letve március első hétvégé­jén a galyatetői sícentrum­ban mérik össze tudásukat. A hét végén az óriás-mű­lesiklást rendezik meg, egy hét múlva pedig a klasszi­kus stílusú sífutás szerepel a műsorban. Közös a menetrendben, hogy mindkétszer pénteken 16 órakor tartják a meg­nyitó ünnepséget, majd szombaton 10 órától a fiata­labbak (6-14 évesek), va­sárnap 10 órától pedig az idősebbek (15-18 évesek) versenyeznek. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents