Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-20 / 43. szám
1996. február 20., kedd Megyei Körkép 3. oldal Tollvégen Vége a pünkösdi királyságnak Nem lepett meg legfőbb pénzügyérünk lemondó nyilatkozata. Már beiktatásakor - másokkal együtt - tudtam, hogy vége lesz ennek a pünkösdi királyságnak. Az utóbbi hetek, napok egyértelműen jelezték ezt a kifejletét. Nincs ebben semmi különös, hiszen az mégiscsak abszurdum - jelképes értelemmel szólva -, ha a farok akarja csóválni a kutyát. Nem siratom, s a milliók sem hiányolják majd. Akkor sem, ha valószínűleg ő volt nemzeti történelmünk legkevésbé kedvelt pénzügyminisztere. Zsenialitás híján mindössze azt tette, amit több ezer év óta közepes adottságú elődeik: mindenféle empátia nélkül sanyargatta az ország lakosságát. Konokul hirdette a magáét. Azt, hogy nincs alternatívája a monetáris-restrikciós vezérlésnek, s ebből törvényszerűen következnek az egyre nehezebben viselhető csakazértis megszorítások. Ellentmondást nem tűrően rendelkezett, intézkedett mind a kormány, mind a koalíció nevében, megfeledkezve arról, hogy mindössze egy csavar a gépezetben. Eszébe sem jutott, hogy senki sem a terhek szükségességét vitatja, csupán némi emberségért sóvárog. Arról nem is szólva, hogy a közösen megjelölt célhoz nem csak egyetlen út ível. Ártott az MSZP-nek, ugyanis a párt népszerűtlensége nem kis részben cseppet sem szimpatikus személyiségéhez kötődött. Vége a kissé hosszúra nyúlt pünkösdi királyságnak^de az élet szerencsére megy tovább. Nem lesz munkanélküli. Ám módja adódik arra, hogy szembesüljön önmagával, ébresztgesse horkoló lelkiismeretét. Egy biztos: hamarosan elfeledjük. S ez az, ami neki is jó. Eljön az az idő, amikor egyedül, gyalog elsétálhat bárhová, s nem kell tartania inzultustól. Vigasznak ez is valami. Pécsi István Legfeljebb az igények felére juthat pénz Egerben Forrás: a vagyonhasznosítás Az egri önkormányzat urbanisztikai bizottsága tegnapi ülésén az a feladat állt a jelenlévők előtt, hogy a kevés pénzt miként lehet úgy elosztani a városüzemeltetési és fejlesztési feladatokra, hogy a legszükségesebbek mégse szenvedjenek további halasztást. Javaslatukban az egyre szűkülő anyagiak miatt hatékonyabb vagyongazdálkodásra ösztönzik az önkormányzatot, mivel a tulajdon célszerűbb hasznosításával teremthető elő az a pénzügyi fedezet, amellyel a település megőrizheti működőképességét, illetve amellyel elkerülhető a „lepusztulás” fejtette ki Erdei Zoltán, a testület elnöke. Az egyeztetés során kiderült: több száz millió forintot igényel az a terv, amely a nélkülözhetetlen felújításokat és fejlesztéseket tartalmazza. Az Érsekkert és a temetők rendezése, a csapadék- és szennyvízcsatornák kiépítése, valamint a nagyobb beruházások előkészítése mind-mind fontos. Az előzetes becslés szerint a tennivalóknak csupán mintegy tizedére jutna ténylegesen pénz, ám a bizottság azt reméli: legalább a munkák felére idén is szükséges fedezetet biztosítani. Érmek és prések a régmúltból... A gótikus palota kincsei Három éve nyílt meg az egri vár éremverdéje a gótikus palota pincéjében, ahol régi pénzeket, medálokat, éremverő és préselő szerkezeteket tekinthetnek meg a látogatók. A kiállítás tárgyai között már az a kézi érmeverő korhű másolata is szerepel, amit több mint 2000 éve a Közel-Keleten használtak. A fémet felhevítve verték, s így elegendő volt egy nagyobb kalapáccsal ráütni a fémötvözetre, hogy abba a kívánt minta belenyomódjon, s elkészüljön az érme. A pénzverésnek ezt a technikáját a 15. századig használták. A 17. század elején egy francia mérnök találta fel az úgynevezett „golyós prést”, amelyet az elmúlt század végéig használtak. A szerkezet segítségével a rideg fémből préselés útján nyerték a pénzérméket. Az elmúlt század találmányát egy német cég tökéletesítette, s építette meg: a korábban gőzgép segítségével, később villanymotorral üzemelő éremprést, amely szintén a kiállítás tárgyát képezi. (hancsák) Szülői aláírások a szemétkosárban? Veszélybe kerülhet a középiskolai oktatás is? fotó: perl (Folytatás az 1. oldalról)- Kiszámíthatatlan a jövőnk - fogalmazott -, de az intézmények bezárását illetően még mindig optimista vagyok, mert bármelyik iskola is lenne az „áldozat”, csaknem háromszáz gyereket elhelyezni, szétszórni úgy, hogy ennek ők ne lássák kárát, nem lehet. A terület szakszervezeti titkára, a 2. számú iskola vezetője, Faragó József szavai szerint sokkal jobbra nem számítottak, bár az is igaz, hogy arra sem gondoltak, hogy az érdek- egyeztetések, szakmai bizottságok véleményét ennyire figyelmen kívül hagyják. A Nemzeti Alaptanterv bevezetése és annak megvalósítása mindenképpen nyugodtabb légkört igényel majd. Éppen ezért arra számítanak, hogy a döntéshozók ezt is figyelembe veszik, s lehetőséget adnak a tartalmi megújulásra is, amit semmiképpen nem lehet ilyen légkörben elvárni. Az 1. Számú Általános Iskola nevelője, Tóth Mihály szerint a legsúlyosabb vádak az intézményben dolgozók ellen az alpolgármester szájából hangzottak el: az aláírásgyűjtést csak a nevelők siránkozásának véli. Akkor - nyilatkozta -, amikor a képviselők tiszteletdíjuk 20 százalékáról nem hajlandók lemondani, nem szabad ilyen kényszerhelyzet elé állítani a nevelőket. Az önkormányzat - mondja az oktató - az „oszd meg és uralkodj” elv alapján akarja egymásnak ugrasztani az intézményeket. S bár messzemenően elismeri, hogy a középiskolákat támogatni kell, ezt nem lehet az alsófokúak rovására tenni.-Semmiképpen sem szeretnénk az „oszdmeg és uralkodj” elv alapján pénzhez jutni - válaszolja az Eötvös József Középiskola igazgatója, dr. Tóth László. Ismerjük, hogy milyen helyzetbe kerültek az intézmények, éppen ezért úgy véljük, van még felszabadítható pénz, s ennek felhasználásával javítani lehet a helyzetünkön. Eredménynek tartjuk, hogy az ön- kormányzat vizsgálja annak a lehetőségét, hogy pénzhez jussunk, ennek ellenére nem változott a hangulat az iskolában.-Az a legnagyobb problémánk - kommentálja az ellenérveket a város jegyzője, Furka Elemér -, hogy az emberek személyekben és státusokban gondolkodnak, nem pedig a város egészében. Részünkről már az is kompromisszum volt, hogy elállt a testület az egyensúlyi költségvetéstől, s negyvenmillió hiánnyal számolt. Áz alpolgármester kijelentését abból a szempontból osztjuk: törvény szabályozza, hogy a költségvetés kialakításában lakossági véleményeket nem vehetünk figyelembe. Döntésünk megváltoztatását azért nehéz elképzelni, mert nekünk egy várost kell működtetni, s a nagy egész érdekében kell rászánnunk magunkat erre a lépésre. Latba vetettük a lehetőségeket, amelyek az egyensúlyi költség- vetés megteremtéséhez szükségesek. Ez esetben át kell tekintenünk, milyen intézményeket lehet összevonni, bezárni. Hogy erre sor kerül-e? A döntés a képviselők kezében van... Szuromi Rita Az egészségügyben is tért hódít a vállalkozás Orvosi ügyelet - kérdőjelekkel Tévesen értelmezik az orvosi ügyelet fenntartási kötelezettségét, hiszen a törvény értelmében az önkormányzatok kötelesek ezt az ellátást biztosítani. Tehát a társadalombiztosítás lakosonkénti húsz forintja a támogatás, és nem fordítva - mondta tegnap délután Pétervásárán dr. Szilasi Imre, aki a megyében elsőként a város és környéke 14 községében vállalkozói formában működtetné az éjszakai, illetve a hétvégi orvosi ügyeletet. A települések vezetői novemberben állapodtak meg abban, hogy továbbra is Pétervásárán finanszírozzák az ellátást, s ez a rendszer - mint elhangzott - megfelelően működik. Közösen vásároltak egy gépkocsit is, melynek üzemeltetési költségeire, valamint az egyéb többletkiadásokra a községek lakosonként csaknem tíz forinttal „megtoldják” a tb-támogatást. A Szilasi Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság vezetője elmondta: a fenti ösz- szeg fejében vállalja az ügyeletek megszervezését, ami a háziorvosok leterheltségét csökkentené. Természetesen mindezt a szolgáltatás színvonalának megtartása, jó esetben emelkedése mellett. A polgármesterek főként az ügyeleti helyiség rezsiköltségének vállalása, valamint a gépkocsi átadásának részleteiről fejtették ki nézeteiket, s többen azt is hangsúlyozták: nem szerencsés, ha nem a megszokott és választott háziorvosok látják el a községek betegeit. A csaknem kétórás megbeszélés végén a polgármesterek elvi hozzájárulásukat adták a vállalkozáshoz, hangsúlyozva: a részleteket alaposan ki kell dolgozni. Mint kikötötték, szerződésben kell rögzíteni az ügyeletet adó orvosok személyét, elkerülendő, hogy különleges vagy váratlan események következtében mindig a legközelebbi háziorvos kényszerüljön ügyeletet adni. A rezsiköltséget - a külön mérés feltételeinek megteremtése után - a bt. vállalja, a gépkocsi ügyében viszont egyelőre nem született döntés. A jövő hét elején az érintett háziorvosokat hívják egyeztető tárgyalásra, s ezt követően - de legkorábban májustól - kezdődhet meg az új keretek között a több mint tizenkétezer honpolgár sürgősségi ellátása. (suha) Kezelik Ringelhannt Eger város polgármestere múlt heti kivizsgálása után - orvosai tanácsára - meghosszabbította budapesti gyógykezelését. Dr. Ringelhann György várhatóan a jövő héten kapcsolódik be ismét az ügyek intézésébe. Kisebbségi költségvetés Tegnapi ülésén az egri kisebbségi önkormányzat elfogadta idei költségvetését. A képviselők a személyi és a dologi kiadásokra a várostól 1,4 millió forintot kaptak, ehhez jön még a 200 ezer forintos állami központi hozzájárulás. Fogadóórák Egerben Csathó Csaba, a szociális és költségvetési bizottság tagja február 21-én 16 órától a Széchenyi út 58. alatt várja a 11. sz. választókerület polgárait. Vízi Gyula, a 16. sz. választókerület képviselője szerdán 17-18 óra között a Berva 1. Itp. óvodájában, 18.30-19.30 között a Pásztorvölgyi Általános Iskolában tart fogadóórát. Február 22-én pedig a szarvaskői községházán várja választóit. UFO-kutatás -1995 A megyei UFO-klub február 22-én 17 órai kezdettel tartja következő összejövetelét. Az Ifjúsági Ház nagytermében Oláh András debreceni UFO-kutató tart előadást többek között arról: kik a gravitáció urai. Egri filmklub Holnap 18.30-kor az Ifjúsági Házban a Filmklub nemcsak középiskolásoknak sorozatban a Kis buddha című filmet láthatják, illetve beszélgethetnek az alkotásról az érdeklődők. A Elet az élet után Ma délután 4 órától a Megyei Művelődési Központban az Eletet az éveknek nyugdíjasklub tagjainak tart előadást Pécsi István, a Szellemvilág című folyóirat felelős szerkesztője, aki arról beszél majd, hogy van-e élet az élet után. Fórum Feldebrőn Feldebrő képviselői szerdán 14 órától üléseznek. A múlt év eredményeiről, a szociális és jóléti programról számol be Kelemen József polgármester. TRAFFIPAXVEZÉNYEÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Hatvan beit., 3-30. sz. főút, 14.00- 22.00 - Gyöngyös belterület. Katonai főiskola - diáklányoknak is Ez a pályaválasztási kínálat március 1-jéig fontolható meg A végzős középiskolások zöme ezekben a napokban dönt arról, vajon melyik felsőoktatási intézményben folytassa tanulmányait. A katonai pályaválasztás lehetőségét három főiskola is kínálja, méghozzá egyidejű polgári diploma megszerzésével. A kapu a lányok előtt is nyitva áll. A főiskolák tiszteket képeznek parancsnoki, technikai és gazdálkodó szakokon. A szentendrei (Kossuth), a budapesti (Bolyai) és a szolnoki (repülőtiszti) intézmények sokféle ismerettel várják a jelentkezőket. A pálya iránt érdeklődők részletes felvilágosítást a Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon kérhetnek, ahová március 1- jéig kell benyújtani a jelentkezési lapot. Balázs Csaba őrnagy, 4 „gyengébb nem” képviselőit is bátorítja: .- Katonai főiskoláinkon immár két éve vannak hölgyhallgatók. Tudomásul vették a honvédségnél is azt, amit a sportban már réges-rég felismertek a nőkkel kapcsolatban. Pszichikailag és fizikailag is bírják a megterheléssel járó munkát és a tanulást. A lányok jelenléte egyfajta versenyhelyzetet is teremt a főiskolákon, azaz a fiúkat is jobb teljesítmény elérésére ösztönzi. Nem feltétlen vadászpilóták lesznek - jegyzi meg a pályairányítási főtiszt -, mint arra amerikai nők esetében volt példa az Öböl-háborúban. A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola inkább ajánlja számukra a híradó, rádióelektronikai felderítő, informatikai, közlekedési, hadtáp és pénzügy szakokat. A katonai végzettséggel együtt a polgári életben hasznosítható diploma is jár a képzés befejeztével. Része a felvételi követelményeknek egy alkalmassági vizsga. Érettségizettek figyelmébe ajánlják - legyenek azok lányok vagy fiúk - a tiszthelyettesképző iskolát is. íb. s.) A miniszterelnök segítségét kérik az M3-as ügyében Minden tennék árában megjelenik az autópályadíj (Folytatás az 1. oldalról) Gyetvai József emlékeztetett rá: a kamarák nem az M3-as építése ellen tiltakoznak, mert az javíthat az elmaradott térség helyzetén, hanem azért, hogy a már meglevő Budapest-Gyön- gyös közötti szakaszon a pályadíj bevezetését egységes elvek és normák szerint kell alkalmazni. Esélyegyenlőséget kérnek, amelyben az államnak meghatározó szerepet kell vállalnia. A kormány a privatizációs többletbevételből fordítson pénzt az M3-as továbbépítésére. A három kamara felhívja a kabinet figyelmét: nem elég csak megállapítani az északkeleti régió hátrányos helyzetét, hanem a felzárkóztatása érdekében nyújtson konkrét segítséget. A Hírlap munkatársának kérdésére Gyetvai József elmondta: márciusban a három észak-magyarországi kamara egyeztetést folytat az M3-as autópálya menti települések ön- kormányzataival. Ezt követően pedig tárgyalásokat kezdeményeznek a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium szakértőivel, továbbá Horn Gyula miniszterelnökhöz fordulnak támogatásért: kedvezőbb helyzetet szeretnének kiharcolni a térségnek. ^(mentusz) A HEVESTHÍRLAP tenCYtwnte,mnwmro,itastÉon, $j$ii^rtmlúixví]antaiJ*uitxwLxtu ^ ÜGYELETE: Újságíró: SUHA PÉTER ; Telefon -(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: BUKTA BEA Telefon - (36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: PENCZUNÉ RAUCH EDINA Telefon - (36)412-646