Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-16 / 40. szám
1996. február 16., péntek Körkép 9. oldal Amerikaiak a taszári támaszpontról Pontosít a Pentagon Az Egyesült Államoknak nem áll szándékában csapatokat állomásoztatni Magyarországon a NATO boszniai békefenntartó műveletének befejezése után - nyilatkozta szerdán Mike Doubleday, az amerikai védelmi minisztérium helyettes szóvivője. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a Magyarországon tartózkodó John P. White amerikai védelmimi- niszter-helyettes szerdai nyilatkozatát Budapesten úgy értelmezték, mint utalást arra, hogy a NATO nem zárja ki állandó katonai támaszpont létrehozását Magyarországon.- Az amerikai védelmi minisztériumnak nem áll szándékában, hogy amerikai katonai jelenlétet tartson fenn Magyarországon a jelenlegi küldetés lezárulása után - mondta a John P. White-ot útjára elkísérő Mike Doubleday az AFP munkatársának. A helyettes szóvivő emlékeztetett: John P. White arra a kérdésre válaszolva, amely azt firtatta, elképzelhető-e amerikai csapatok magyarországi ál- lomásoztatása a NATO boszniai küldetése után is, azt mondta: „az amerikai hadsereg jelenleg teljes egészében a daytoni békemegállapodás megvalósítását segítő boszniai küldetésre összpontosít”. A helyettes szóvivő hozzátette: „White úr azt is jelezni akarta, hogy nem tudja megjósolni a jövő alakulását.” Jelcin indul a választáson Borisz Jelcin csütörtökön Jekatyerinburgban bejelentette: indul a nyáron esedékes elnökválasztáson, hogy biztosítsa a reformok folytatását. Az orosz államfő egyben drámai hangon figyelmeztetett a kommunista restauráció veszélyére. Jelcin szerint Oroszország válaszúton van, és „rettenetes lenne az 1917-es hiba” megismétlése, amely vörösökre és fehérekre osztotta az országot. Hangsúlyozta, hogy feladatának tartja a polgárháború megelőzését, illetve a csecsen válság lezárását a nyári választásig. Az államfő a jekatyerin- burgi tartózkodását lezáró nagygyűlésen jelentette be elhatározását. Előzőleg a helyi sajtó vezetőinek kifejtette: csaknem kész a választási programja és hajlandó elszámolni honfitársainak az elmúlt öt évről. Jelcin kiállt a reformok folytatása mellett, de „nem minden áron”. Mint elmondta, elsősorban választóinak ösztönzésére született az a „nem könnyű döntés”, hogy indul a június 16-ra kiírt elnökválasztáson. Az orosz államfő felhívta a figyelmet arra, hogy a hibák ellenére szembetűnőek a reform eredményei, új politikai rendszer jött létre és a sajtó szabaddá vált. A közelgő választáson mindent meg kell tenni, hogy „az ország ne pusztuljon el a múlt vörös kerekei alatt” - mondta Jelcin. COOP ÜZLETLÁNC Qp üzletlánc VÁSÁR 1996. február 19-24-ig a CD ÁFÉSZ a kápolnai, a lőrinci, a Gyöngyszöv, a Mátraaljai ÁFÉSZ-ek és az A-Z TOPKER KFT COOP üzletlánc boltjaiban Vénusz napraforgó étolaj 1/1 lit. Floriol napraforgó étolaj 1 lit. Kristálycukor 1/1 kg (Béghin-Say) Ráma csészés margarin sós 500 g Különleges vagdalt 150 g (Szigma P) Marhamájkrém 1/10 (SZEPA) Szárnyas májaskrém 1/10 (FŐNIX) Delikát 8 ételízesítő 450 g (CPC) Mustár 5/8 üv. 500 g (UNIVER) Sűrített paradicsom 1/5 d. 160 g (Kecskemét) 6 tojásos tarhonya 250 g (Cegléd) Omnia 250 g őrölt kávé (Compack) Knorr gulyásleves 60 g, májgombócleves csigatésztával 50 g Gold Sztár citromlé 1 lit. (BUSZESZ) Sió rostos kajszibarack 1 lit. Gold Sztár narancs 40% 1 lit. Bébiétel sütőtökpüré tejjel 200 g Kecskemét Háztartási keksz 200 g Heves Mártott vaníliás karika 450 g Győr Wiek Atemfrei, Zitrone Plus, Naturmild 30 g Negro Originál 200 g Nestlé Sába, Szamóca, ABC, Kalóz szelet Nestlé Tomi Kristály általános és Citrus mosópor 600 g Tomi Kristály általános és Citrus utántöltő 2,4 kg Neutralia sampon normál, zsíros, vékony hajra 250 ml (Laboratoires Garnier) Pampers Phases nadrágpelenka fiú és lány mini, midi, maxi, maxi plus „ÁSZ" papír zsebkendő 100 db-os (Zsepi) 179,- Ft 189,- Ft 95, - Ft 129,- Ft 67,- Ft 27,- Ft 29,- Ft 219,- Ft 96, - Ft 49,55,359,Ft Ft Ft 71,- Ft 93,- Ft 119,- Ft 82,- Ft 62,- Ft 37,- Ft 262,- Ft 47,- Ft 78,- Ft 20,- Ft 149,- Ft 599,- Ft 275,- Ft 699, 82, Ft Ft CœP Üzletlánc NEM EGY A SOK KÖZÜL! (53784) Magánkihallgatás a Vatikánban A pápa nagy várakozással tekint magyarországi útja elé A Vatikánban elégedettek a magyar kormány és az egyházak, köztük a katolikus egyház közötti harmonikus együttműködéssel - hangsúlyozta Horn Gyula magyar miniszterelnök csütörtökön, miután a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta a római katolikus egyház feje. A magyar kormányfő és kísérete délelőtt 11 órakor érkezett a Vatikánba. II. János Pál pápa félórás magánkihallgatáson fogadta dolgozószobájában a vendéget. Horn Gyula ezt követően Angelo Sodano bíborossal, a Vatikán miniszterelnökével tárgyalt. A pápa kifejezte nagyrabecsülését a demokratikus átalakításban elért eredményekért; elégedetten szólt a magyar kormány és a katolikus egyház közötti harmonikus együttműködésről. Egyúttal hangsúlyozta: az egyházak működési feltételeinek további javítására van szükség. Az audiencián Horn Gyula fölvetette a szlovákiai magyarság helyzetét, valamint azt a problémát, hogy Szlovákiában nincs magyar nemzetiségű püspök vagy segédpüspök. A gond megoldásához a Vatikán közbenjárását kérte, s erre ígéretet is kapott. II. János Pál elmondta, hogy nagy várakozással tekint közelgő második magyarországi látogatása elé. A magyar-vatikáni kapcsolatok konkrét kérdéseit a két miniszterelnök találkozóján tekintették át. Sodano bíboros elismeréssel adózott arról az elvi megállapodásról, amelyet a kormány kötött a katolikus egyházzal az egyházi ingatlanok visszaadásának ügyéről. A megbeszélésen szóba került a magyar állam és a szentszék közötti kapcsolatokat szabályozó esetleges konkordátum kérdése. Sodano kifejtette: az előrelépésnek nem feltétele a konkordátum megkötése. II. János Pál idei magyarországi útja kapcsán szó volt a katolikus egyházfő és II. Alekszij moszkvai pátriárka magyarországi találkozásának lehetőségéről. Horn vatikáni tárgyalásai után úgy fogalmazott, hogy húsvétig végleges döntés születik erről is. Kormány elé kerül a családi támogatások új rendszere Új gyes a rászorultság alapján A kormány decemberi állásfoglalása alapján kidolgozták a szakemberek a családi támogatások új rendszerét, amely a tervek szerint április 15-e után léphet életbe. A törvénytervezetet - értesüléseink szerint - vasárnap tekinti át a kabinet. Ami a támogatásokat illeti: az eddig folyósított várandóssági pótlékot április 15-ét követően az anyasági támogatás váltja föl. Idei tervezett összege 10 ezer forint. A jelenleg várandóssági pótlékra jogosultak később is megkapják a juttatást, de az anyasági támogatást nem vehetik igénybe. Megszűnik a gyermekgondozási díj, de a már megszületett, illetve az április 15-ig megszületendő gyermekekkel még igénybe vehető. A törvény lehetővé teszi, hogy a gyedre jogosultak az új rendszerű segélyt kérjék, ha az számukra kedvezőbb. Időtartamát 24 hétre tervezik, összegét a táppénzszabályok alapján határoznák meg. A gyermekgondozási segélynél várhatóak a legnagyobb változások. Míg korábban például a gyes igénybevételének feltétele volt az előzetes biztosítási idő, a jövőben a jogosultság a jövedelmi helyzethez igazodik. A javaslat szerint azok is részesülhetnek ebben az ellátásban, akiknek hiányzik a biztosítási idejük, de náluk a gyes időtartamát nem számítják be szolgálati időnek. A jogosultság feltételei azonosak lesznek a családi pótlékéval, a gyes öszszegét pedig várhatóan 9600 forintban határozzák meg. Azok a szülők is igényelhetik az újabb gyest, akiknek ugyan 1996. április 15-e előtt született meg gyermekük, de a most bevezetendő ellátás számukra a korábbinál kedvezőbb. A jogalkotók arra törekedtek, hogy a gyermekgondozási segéllyel összhangban legyen a gyermeknevelési támogatás. Ez utóbbi igénybevételének nem feltétele az előzetes 180 napos biztosítási idő. Az a szülő jogosult a támogatásra, aki három vagy több kiskorú gyermeket nevel. A támogatás a legfiatalabb gyermek hároméves korától általános iskolai tanulmányainak megkezdéséig, de legkésőbb nyolcéves koráig vehető igénybe. A jelenlegi nyugdíjrendszerben a férfiak járnak rosszabbul Reformkezdés a 40 éven aluliakkal Hárompillérű nyugdíjrendszer kiépítésén dolgoznak a Pénzügyminisztériumban. A reform várhatóan 1997 elején kezdődik, és elsősorban a most 40 életév alattiakat érinti. Megvalósítása több évtizedet vesz igénybe. Az ennél idősebb korosztály továbbra is a mostani rendszer szerint kap majd nyugdíjat. A jelenlegi járulékok nem fedezik a folyamatos kifizetéseket. A napjainkban nyugdíjba vonulók kevesebb ellátmányt kapnak, mint a korábban nyugdíjazottak. A férfiak - alacsonyabb átlagéletkoruk miatt - a tőlük levont járuléknak csak 52-65 százalékát kapják meg nyugdíjként. A nőknél 65-85 százalék ez az arány. A jelenlegi felosztó rendszerű nyugdíjszolgáltatás a jövőben alapnyugdíjként működik majd. Ezt egészíti ki az úgynevezett vá- rományfedezeti nyugdíjrendszer, amely a befizetett járulékok tőkehozadékát osztja ki a nyugdíjasoknak. A rendszer harmadik elemét az önkéntes biztosítási pénztárak teremtik meg. Az alapnyugdíj bevezetése önmagában is bizonyos módosításokat kíván. A rendszer változatlanul arra az elvre épül, hogy a bérek járulékából folyamatosan fedezik a kifizetendő nyugdíjakat. Az alapnyugdíjhoz jutásnak azonban feltétele lesz a meghatározott szolgálati idő letöltése, vagy az adott járulékbefizetési kötelezettség teljesítése. Pontrendszer bevezetését is tervezik a jelentősebb járulék- fizetés ösztönzésére. Várhatóan emelkedik a nyugdíjkorhatár, mindezzel a kormány vasárnapi ülésén is foglalkoznak. A koncepció március végére készül el, majd megkezdődnek a részletes számítások. . Egyneműek életközössége Lapunk értesülése szerint a közeljövőben lehetővé válik, hogy a törvény a nő és a férfi élettársi kapcsolatával egyenlőnek ismerje el az azonos neműek élettársi közösségét. A Polgári törvénykönyv tervezett módosításával ugyanis megszűnik az az alkotmányellenesnek minősített állapot, amely szerint csak nő és férfi élhet házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben. Az Alkotmánybíróság tavaly márciusban minősítette alkotmányellenesnek a Ptk. erre vonatkozó meghatározását. A testület kifejtette, hogy két élő személy életközösségben nemtől függetlenül teremthet olyan értéket, amelyet a jog is elismerhet. A Ptk. tehát ellentmond annak az alkotmányban rögzített meghatározásnak, amely tiltja a hátrányos megkülönböztetést, ezért javasolták a módosítását. FANTASZTIKUS AKCIÓI Szoláriumgépek (újak és felújítottak garanciával) csövek, plexit, minden típushoz. Teljes körű gyors szerviz és tisztítás rövid határidővel AMERIKAI TUR8ÓSZ0LÁRIUM-CSÓ 1180 Ft+áfa/db. s Megrendelhető: í tolAax: 06 (tó) 303-128, 3 06 (30) 457-606, Bodnár Sándor [étkezési burgonya vásár (zsákos tételben) amíg a készlet tart. Fogy. ár: 29,80 Ft/kg Magánszemélyeket és közületeket is kiszolgálunk. Zöldség-gyümölcs Nagy kér. Eger, Egri u. 17. (Felnémeten) A Hiamif lá/ni és... megnyerni a* utat! CITROËN ZX Ha megismerkedik az új ZX Miamival, ezzel a korlátozott számban forgalmazott, különleges szériafelszereltsé- gű és színvilágú, ám meglepően kedvező árú Citroen modellel , nyerhet egy utat Miamiba. Töltse ki az alábbi szelvényt és látogasson el egy Citroen márkakereskedőhöz február 16-17-én. Ekkor találkozhat a ZX Miamival és vehet részt a Pör- gös Játékon, amelyen megnyerheti az Air France által felajánlott utat Miamiba, vagy a L’Oreal Paris ajándékainak egyikét. De ha vesz egy autót már az is kész főnyeremény: A 3 ajtós változat ára: 1.900.000 Ft. Az 5 ajtós változat: 1.990.000 Ft. (1 FRF=28.5 Ft árfolyamon) Név: __________________________ C ím:________________________ Tel.:________________•_________ 1 . Mennyibe kerül a 3 ajtós ZX Miami' 2. Hány lóerős a ZX Miami 1.4i-s motorja?___________________ 3 . Szériafelszerelés-e a ZX Miamiban a fordulatszámmérő? __________ 4 . Miért biztonságosabb az autó az önstabilizáló hátsó tengellyel? CITROËN Bővebb felvilágosításért kérjük hívja a Citroen Információt: (06/1) 34-34-717/77 A Citroen a TOTAL t ajánlja.