Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-14 / 38. szám
6. oldal MŰSORA JÁNLAT 1996. február 14., szerda Sokfelé havazás ELŐREJELZÉS HEVES MEGYE TÉRSÉGÉRE A télnek még messze nincsen vége, hiszen a jövő hét elejéig még többször várható havazás. Ma is nagyrészt borult lesz az ég, és további havazásra van kilátás. A többször megélénkülő szél hófúvást is okozhat. A hőmérséklet csúcsértéke általában -1 és -2 fok körül alakul majd. ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Egy ciklon és a benne örvénylő nedves levegő alakítja időjárásunkat, ezért folytatódik a csapadékos, téli idő. Nagyrészt borult lesz az ég, párás a levegő. Sokfelé számíthatunk további csapadékra, elsősorban havazásra. Nagyobb mennyiség északon és keleten valószínű. A szél északnyugatira fordul, és főleg a Dunántúlon erősödik meg. Hófúvásokra tehát továbbra is számítanunk kell. Napközben +2,-3 fokig emelkedik a hőmérséklet, az előttünk álló éjszaka -3,-8 fokig hül le a levegő. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ TÁMOGATÁSÁVAL A téli gumiknak továbbra is nagy hasznát vehetik, ha mégis úgy döntenek, hogy autóba szállnak. A további havazás és a rossz útviszonyok mellett az erős széllökések és az ezzel járó hófúvás is nehezíti a közlekedést. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Eger: -2 Heves: Hatvan: -1 Füzesabony: Gyöngyös: -2 Kékestető: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 40-50 Velencei-tó: 30-45 Fertő-tó: 35-45 40-50 Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Eger: 30-40 Heves: 35-45 Tisza-tó: 0 Fertő-tó: 0 Hatvan: 35-45 Füzesabony: 35-45 Tisza: 0-1 Duna: 0-1 Gyöngyös: 40-45 Kékestető: 40-50 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés az Északi középhegységre: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-626 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Mozi EGRI URÁNIA HATVANI APOLLÓ Délután 3 és 5, Este 5 és 7 órakor: este 7 és 9 órakor: Szerelem a Fehér Házban Ace Ventura 2. Színes, amerikai filmvígjáték Színes, amerikai filmvígjáték URÁNIA SZÍNHÁZ KAMARAMOZI Gárdonyi Géza Színház Délután 4, este 6 és 8 órakor: Este 7 órakor: Elveszett gyermekek városa A medikus Színes, amerikai film Radnóti-bérlet Este 8 órakor: GYÖNGYÖSI PUSKIN Hét stáció Délután 4, este 6 és 8 órakor: Sziki Károly előadóestje Bérgyilkosok Stúdió-előadás Színes, amerikai film Esküvők, rendezvények, baráti, üzleti találkozók megrendezését vállaljuk a XIX. századi hangulatot idéző FENYŐHARASZTI KASTÉLY SZÁLLÓBAN szállás igénybevétele nélkül is. Ha többre kíváncsi, hívjon! Tel: 06-37/342-3 37 06-37/342-73 3 MENYASSZONYIRUHAkölcsönzőnket megnyitjuk Valentin napján! ír ZÖLD SZIGET virágüzlet Eger, Kertész u. 42/b. ? Nyitva: hétfő-péntek 9-18-ig, szombat-vasárnap 8-12-ig 4.30: Reggeli Krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.10: Müsorszemle. 8.25: Mindennapi tudomány. 8.35: Paragrafus. 8.45: Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05: Napközben. 11.05: Slágerfilmek -filmslágerek. 11.35: Föld, Föld...! 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Gyülekezeti énekek tára. 13.30: A református egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: Beszéljük meg! 15.55: Hang-Bank. 16.00: Délutáni Krónika. 16.20: Forró drót a rendőrséghez. 16.25: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.29: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Szajbély Mihály. 20.05: Népdalkörök és citeraze- nekarok felvételeiből. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Azok a rádiós évek... PETŐFI 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8,00: Állomáskereső. 8.10: Magánklinika. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő. 9.00: Hírpercek. 9.10: Háló. 9.15: Sok hűhó (ism.). 10.00: Zene-szó. 11.00: Hírek. 11.10: Háló. 11.52: Gordiusz plusz. 12.00: Nóták. 12.50: Korkérdés. 13.00: Hírpercek. 13.10: Háló. 13.15: Dixieland muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Hintaszék. 15.00: Hírek. 16.47: Korhatár nélkül. 17.15: Mágnes. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Segíthetünk? 19.03: Poptár. 19.30: Jazzmelódiák. 20.00: Levéltitok. 20.40: Juliette Greco és Charles Trenet énekel. 21.00: Hírpercek. 21.10: Manapság... 21.15: Zeneközeiben. 22.15: Sok hűhó. 23.00: Hírek. 23.10: Ennyi.. 0.15: Éjszaka. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 6.45: Lélekjelenlét 7.15: Kulturális lapszemle 9.00: Műsorismertetés 9.05: Pódium 10.05: We- ber-művek 11.40: Országok, tájak zenéje 12.05: Hangv. délidöben 13.14: Barokk muzsika 14.05: Krúdy Gyula: Szindbád 1. 15.05: Muzsikáról versben, prózában 16.40: Hitélet és történelem 17.00: Tanakodó arról, hogy merre tovább? 18.05: A magyar zene évszázadai 19.15: Maria Callas oparafelv. 20.20: Zenekari muzsika 21.35: Kórusművek 22.05: Operatéka 22.54: Éjszakai jazzklub 0.05: Szá; zadunk zenéjéből 1.08: Cseh kamarazene 2.03: Az éjszaka zenéje RÁDIÓ EGER A 101,3, a 66,75 MHz-es URH frekvencián és.kábelen. T.:410—253. 06-08: Ébresztő, reggeli információs műsor. 08-12: Délelőtti, 12-19: Délutáni magazin. 19-23: Zeneözön TV 1 5.40: Gazdatévé 6.00: Napkelte 9.00: Tízórai 9.10: Taxi. 30/15. 9.35: Tízórai 10.50: Hírek 11.00: Egy szélhámos karrierje. VII/6. 12.00: Déli harangszó 12.05: Üzlet délidöben 12.25: Telepakk 12.55: Gazdasági ábécé 14.10: Unser Bildschirm 14.35: Hrvatska krónika 15.00: Hírek 15.05: Műsorismertetés 15.10: Örökségünk 15.20: Repeta 16.00: Hírek 16.05: Emberek a természetben 16.30: Topmodell. 180/85. Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet az alábbi munkakörre: nemzetközi referens Feladat: önkormányzat nemzetközi kapcsolatainak koordinálása Feltétel: felsőfokú angol nyelvvizsga Bérezés: A köztisztviselői törvény szerint Jelentkezés: Eger Megyei Jogú Város jegyzőjénél 3300 Eger, Dobó tér 2. írásban, szakmai önéletrajz becsatolásával 1996. február 24-ig. g 17.00: Cimbora 17.30: A Biblia kincseiből vegyél 17.55: Gyorssegély 18.10: Életjel 18.15: Üzlet 18.30: Hogy is van ez? 18.55: Mese 19.15: Telis-televideo ’96 19.30: Híradó 20.01: Telesport 20.15: Vers mindenkinek 20.30: 100 éves a mozi Hatos fogat 22.10: East - Két arc 22.45: Jugoszlávia halála A nacionalizmus ébredése 23.35: Hiradó 23.45: BBC-híradó TV 2 14.55: Műsorajánlat 15.00: Palackposta 15.30: Pódiumvita 16.05: Hatholdas rózsakert 17.30: Rin-Tin-Tin 17.55: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.15: Hazanézö 19.05: Portugália császára Svéd filmsorozat III/3. 20.05: Madeira, történelmünk emlékhelye 21.00: Híradó 21.10: Kék percek 21.15: Médiamix 21.45: Múzsa 22.00: Objektív 22.25: Időjárás 22.30: Mi újság? 22.35: A szél nyomában 0.10: Álarcosbál DUNA TV 8.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: Szippancsok 14.35: A vasutak története 15.25: A vadon csodái 15.50: A Forsyte Saga. 26/23. 16.40: Arany és kék szavakkal 17.05: Mofli, az utolsó koala 17.25: Mese 18.00: Híradó 18.15: Krapatchouk, avagy édentöl nyugatra 20.00: Régiók 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: A halál neve Engelchen Csehszlovák film 90’ 23.25: Vörös birodalom 0.15: Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez EGER VTV 00.00 - 19.00: Képújság 19.00: Műsorismertetés 19.05: Áz önkormányzat és a Civil Szervezetek (Demokrácia Program nyitótanácskozás) 21.20: Képújság. (Fogható az Eged-hegyröl az UHF 50-es csatornán) TV7 18.00: TINI 7 - középiskolai magazin 18.30: Kultúrális magazin (ism.) 20.00: Napi Hírösszefoglaló 20.10: Autóversenyzők (színes magyar dok.film) GYÖNGYÖSI VTV 17.00: Képújság 17.15: Bálint napi szívposta, benne: kívánságműsor, szivküldi, riportok, bejátszások 18.45: Képújság HBO 16.30: Beetlejuice 17.00: Egyről a kettőre 17.30: Louis és Clark - Superman legújabb kalandjai 19.05: Alice már nem lakik itt 21.00: Valahol Írországban 22.40: Mennyi? 30! 23.10: Mezítelenül SPEKTRUM TV 18.00: Videolevelező: Családi album 18.30: Állati élet - A kardszárnyú delfin 19.30: Kémek - Az atom kémhálózat 20.00: A varázslatos Kelet 20.30: Földön innen 21.00: Az igazi vadnyugat - Úttörők és cserkészek SZÍV TV 16.05: Más 16.30: Prima-torna hölgyeknek 17.00: Céltalan célok 18.45: Tüske papa meséi 19.00: Pozitiv csatorna 19.30: Kereskedelmi show 19.55: Seiko-shop 20.00: Kisasszony 22.00: Egészségmagazin 23.00: Színház-tüznézö RTL 12.30: Aranylányok (sor.). 13.00: Gyilkosság a hobbija (sor.). 14.00: Bärbel Schäfer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Jeopardy. 17.30: Egymás közt (sor.). 18.00: Jó estét! 18.30: Sztármagazin. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők (sor.). 20.15: Szúrás a szívbe (némett film). 22.15: Stem TV. 24.00: RTL - Éjféli hírek. SAT 1 12.00: Vera délben. 13.00: Trapper John főorvos (sor.). 14.00: Ürszekerek (sor.). 15.00: MacGyver (sor.). 16.00: Mindent vagy semmit! 17.00: XXO - Fritz és Co. 17.30: Regionális műsorok. 18.00: Ilyen az élet! - Wagenfeldék. 18.30: Sporthírek. 19.00: Szerencsekerék. 20.00: A König (sor.). 22.00: Krimináltangó (sor.). 23.00: Labdarúgás. 23.15: Harald Schmidt-show. 0.15: A profi felesége (amerikai vígjáték). PRO 7 12.05: Dowling atya nyomoz (sor.). 13.00: Déb magazin. 13.30: Hangos otthon (sor.). 14.05: Arabella Kiesbauer talk- show-ja. 15.00: A mi kis farmunk. 16.00: Hupikék törpikék. 16.25: Tapsi Hapsi. 16.55: Tom és Jerry. 17.25: Egy fedél alatt. 17.55: Ki itt a főnök? (sor.). 18.30: Bili Cosby-show. 19.00: Taff. 20.00: Airplane 2. (amerikai akcióvígjáték). 21.50: Baldy Man (angol sor). 22.15: Édes bűn. 23.00: Amityville átka (kanadai fantasztikus film). EUROSPORT 8.30: Atlétika (ism.). 10.00: Bob világkupa. 11.00: Biatlon vb (ism.). 12.00: Eu- rosí. 12.30: Szabadstílusú világkupa. 13.30: Díjugratás. 14.30: Tenisz. 15.00: Bob világkupa. 16.00: Tenisz. 18.00: Forma-1. 18,30: Motor. 20.00: Tenisz ATP. 22.00: Ökölvívás. 23.00: Pankráció. 23.30: Atlétikai verseny. SZLOVÁK2 17.45: Harvepíno 17.55: PC View 18.30: Szlovákia ma 18.40: Egyházi műsor 18.50: Indonézia 19.00: Találmányok 19.30: Híradó 20.05: Álmodjon velünk! 21.05: Évek után ismét Montpamase-on 21.55: Galderon de la Barca: Az élet álom 23.25: Események Szerda 1996. február 14. A Nap kél: 6.53 órakor, nyugszik: 17.05 órakor, A Hold kél: 2.42 órakor, nyugszik: 12.10 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BÁLINT nevű kedves olvasóinkat! A Bálint (Valentin) latin eredetű név. Jelentése: erős. Védőszentje: Szent Valentinus római vértanú (megh.: 269). A kát. liturgikus naptárban Szent Cirill és Metód, Európa védőszentjei. , .A nehézségek. v . Íj. ellenére \s nagyon szeretlek, és bárhogy dörvtesz, twdi^od kell: várni Jogok „ rád és örökké.szeretlek! Hercegnőd Valeníin-napra és a holnapi (4.) évfordulónk alkalmából üzenem, hogy még mindig szeretlek. v w inniuk y ▼ az ^ „EGYETLEN” nagyon sok szeretettel gondol rád Krimi Hírlap Fiókszerkesztőség, hirdetésfelvétel, lap törlesztési Üzenet és virág Valentin-napra Világszerte február 14-én tartják Szent Valentin ünnepét, amely a szerelmi jeladások különleges napja. Egy népszerű legenda szerint Valentin a III. században élt római pap volt, aki II. Claudius császár keresztényüldöztetése alatt került börtönbe. Hite erejével visszaadta börtönőre lányának a szeme világát, s mielőtt kivégezték - 270. február 14-én -, küldött a. lánynak egy üzenetet, amelynek végén ez állt: „A Te Valentinod” . Más források szerint az ősi pogány templomimádási ceremóniákból alakult ki, amikor is.az ókori Rómában Lu- percalia ünnepe február 15-re esett. 496-ban azonban Gela- sius pápa elrendelte, hogy a Lupercalia ünnepe helyett Szent Valentin napját ünnepeljék meg, egy nappal korábban. Az ősi római szokás a középkorban is elterjedt, s továbbformálódott. A XVIII. század folyamán a szerelmes verseket tartalmazó „Valen- tin-könyvek”, majd a követBurgonyaszerelem FOTÓ: PERL MÁRTON kezd században a névtelenül küldött szíves üdvözlőlapok s a virágok váltak népszerűvé. Magyarországon csak néhány éve tartják ünnepként számon, míg Európa más országaiban évtizedes hagyomány. Országunkban ezen a napon az iskolás gyerekek gyakran ajándékozzák meg egymást és szüleiket a maguk által készített papír csipketerítőkkel, míg a nagyobbak üdvözlőkártyákat, szíveket vagy virágot küldenek névtelenül egymásnak. A Valentin-napi szokások először Olaszországban kaptak helyet. Aki ezen a napon felkereste a jósnőt, az a leendő házasságával kapcsolatban „biztosabb” információhoz juthatott.