Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-14 / 38. szám

4. oldal Körkép 1996. február 14., szerda Mozog a benzinár Ezután minden bejelentés nélkül fogják emelni a ben­zin árát - hangzott el nem­rég egy Mol-illetékes szájá­ból. Valóban így lesz? - kérdeztük Pál Lászlótól, a részvénytársaság igazgató­ságának elnökétől.- A benzin ára liberalizált - válaszolta. Maga a nyers- anyagár adja 29 százalékát, a többi adótényező. Ez utóbbiról a kormány javas­latára az Országgyűlés hatá­roz, s a döntés közzétételét törvény írja elő. A benzin fogyasztói árát a Mól határozza meg, de azt nem kötelező minden eset­ben bejelenteni. Az egy-két forintos eme­léseknek is megvan az okuk. Ha a világpiacon egy százli­teres hordó olaj ára például egy dollárral drágul, az ná­lunk ma literenként körülbe­lül 3 forint emelkedést je­lent. Fontosabb azonban, hogy a forint csűszóárfolyamon történő leértékelése követ­keztében is hétről hétre drá­gábban vásároljuk az olajat. Nem ritkán csökken is az olaj ára a nemzetközi pia­con. Pál László elmondta: ez általában megegyezik a forint értékcsökkenésének mértékével. Az egyetlen következ­mény: ilyenkor nem emelik az árat. (koós) Horn Gyula az olcsóbb állam, a kisebb létszámú parlament mellett Előtérben az elmaradott térségek „A jelenleg tb-járulék-mentes jövedelmekre kivethető különadó bevezetését nem támogatom, s nem tartom el­képzelhetőnek a személyijövedelemadó-törvény módosítá­sát sem. A végső döntést azonban a kormány mondja ki” - jelentette ki Horn Gyula miniszterelnök az újságíró-szö­vetségben tartott keddi sajtóértekezletén. Hozzátette: az MSZP a mai helyzetben elkerülhetetlen, de a lakosságot súlyosan érintő intézkedések vállalásával végső soron a bérből és fize­tésből élők érdekeit is képvi­seli. A kormányfő elmondta: támogatná a választójogi tör­vény olyan irányú módosítá­sát, amely csökkentené a par­lamenti képviselők számát. Hasonlóképpen híve az „ol­csóbb államnak”, s ennek je­gyében 1996-ra az államappa­rátus további 10 százalékos csökkentését vetítette előre. Kérdésre válaszolva remé­nyét fejezte ki, hogy az új al­kotmánykoncepció feletti tár­sadalmi, majd parlamenti vita eredményeképpen az év vé­gére, a jövő év elejére az Or­szággyűlés létrehozhatja az új alkotmányt. Kiemelkedő fontosságú fel­adatnak tekinti a miniszterel­nök a területfejlesztést, ezen belül is az elmaradott térsé­gek, a keleti, északkeleti és déli megyék előrehaladását, mert e nélkül fennáll az ország színvonalbeli kettészakadásá­nak veszélye. A kormány az állami költségvetésből e célra 15 milliárd forintot tud fordí­tani, s megfelelő kedvezmé­nyekkel arra ösztönzi a kül­földi befektetőket, hogy ne csak a fővárosban és a Dunán­túlon, hanem az említett térsé­gekben is valósítsanak meg úgynevezett zöldmezős beru­házásokat. A kormányfő kiemelte, hogy a privatizációnak nem­csak a magas bevétel a haszna, hanem az is, hogy az új tulaj­donosok 450 milliárd forint ér­tékű korszerűsítésre is kötele­zettséget vállaltak. Rámuta­tott, hogy a mostani privatizá­ciós folyamat - ellentétben az évekkel ezelőttivel - mentes a korrupciótól. Ennek kapcsán fölidézte, hogy múlt heti budapesti ta­lálkozójukon a külföldön élő sikeres magyarok nagyra érté­kelték a hazai privatizációs fo­lyamatot, a működő tőke beá­ramlását, a vegyes vállalatok tevékenységét és a nemzeti össztermék növekedését. FEB Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 98,14 Osztrák schilling 13,96 USA-dollár 144,80 ECU (Európai Unió) 180,41 Kiterjesztik a zálogjogot „Homokóra” a parlamentben, napirend előtt, parázs vitáv"1 „Könnyű nem megérteni őket” - ez a felirata annak a két összesimulva sétáló fiatalembert ábrázoló plakátnak, amely tegnap a Ház napirend előtti vitájának főszereplőjévé vált. Dobos Krisztina (MDF) ugyanis felháborodva tette szóvá, hogy a homoszexuális pár képét a Művelődési Minisztérium azzal küldte meg valamennyi középiskolának, hogy a taná­rok beszélgessenek e témáról diákjaikkal. A képviselőasszony felszóla­lása parázs vitát indított el, amelyben elhangzott: az omi­nózus hirdetmény nem homo- szexualitást hirdet, hanem a másságot sújtó társadalmi elő­ítéletek ellen lép fel. A plakát az Európa Tanács intoleran­ciaellenes kampányának ré­sze. A tárgysorozatra térve a Ház folytatta a sorkatonák, tar­talékos és póttartalékos kato­nák szolgálati viszonyáról szóló előterjesztés tárgyalását. A törvénytervezet alapelve, hogy a hadköteles felnőtt em­ber, akinek az állampolgári és szabadságjogait csak a leg­szükségesebb mértékben megengedett korlátozni. Folytatódott a Polgári tör­vénykönyv zálogjogi részének átalakítását célzó javaslat tár­gyalása is. Ismeretes, hogy sokan indokolt esetekben sem tudnak hitelhez jutni, mert a bankok nem látják biztosított­nak pénzük visszatérítését. Ennek kárvallottai elsősorban a mezőgazdasági gazdálko­dók. A javaslat szerint a jelzálog­jogot - az ingatlanokon túl - ki­terjesztik az ingóságokra is, s bevezetik a vagyont terhelő jel­zálogjog intézményét. S. Á. Kitűnő vetel alkalmi áron A Westel Rádiótelefon Kft. 1996. február 14. és 28. között óriási árengedménnyel kínálja az alábbi felújított, 450 MHz-es mobiltelefonokat: Matarnlallssaciaiamziii BiessmHoűmmm Beœlon Class mm Cemlm Clti/mm Az akciós árak az áfát és a belépési költséget nem tartalmazzák. Az akció során értékesített készülékekre a Westel Rádiótelefon Kft 1/2 év garanciát vállal. Ajánlatunk az akciós készlet erejéig érvényes. Ne liagna ki! Lehet, hogy ilyen ajánlattal csak minden szökőévben találkozik... I rendelkezésére: í' / ^ ^ \ X X í $ X í W telefonszámon | f fj ( 1 Ê $ # f 1 1 I j WESTEL IRODA: MISKOLC. 3525 KOSSUTH L. U. !.. TEL: (06 46) 411-550. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 351-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: HERFER SZABOLCS TEL.: (06 60) 327-518, SZIGETI LÁSZLÓ TEL: (06 60) 351 -011, KECSKÉS BÉLA TEL.: (06 60) 351-015 WESTEL FORGALMAZÓK: • GYÖNGYÖS, APEX KFT. 3200 FŰ TÉR 10.. TEL: (06 37) 311 -665, RÁDIÓTELEFON: (06 60) "áru trón ifi 327-678 • EGER, M.C.G. KFT, 3300 KATONA ISTVÁN TÉR 5., TEL.: (06 36) 312-733, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 352-300 Hét stáció Emléktöredékek versbe, dallamba foglalva Gyimesi, moldvai, bukovi­nai dalokat és verseket ad­nak elő ma és csütörtök este 8 órakor Pápai Erika és Sziki Károly színművészek a Gárdonyi Géza Színház Stúdiószínpadán. Közremű­ködik Horváth János hege­dűművész. - Amikor nemrégiben Kanada majd­nem sivatagi tájain bukovi­nai menekültekkel találkoz­tam, akkor döntöttem el: összeállítást készítek a hét stációt megjárt székelyek­ről. Arról a tragédiájáról szeretnék szólani, amely va­lamikor Mádéfalván kezdő­dött, az 1764-es székelygyil­kolással - mondja Sziki Ká­roly, a rendező. - Felka­paszkodunk hát, és átkelünk a Keleti-Kárpátokon, s utunk máris a Tartós patak mentén kanyarog és Gyi- mesbükknél átlépünk a tör­ténelmi Magyarország hatá­rán, át Moldvába^és a Sze­ret völgyébe, a Szucsána fo­lyó mentén régi emlékeket keresgélünk. Majd visszaté­rünk Bácskába, a Bánátba, Tolnába, s akiket itt sem le­lünk, Amerikában és Kana­dában rájuk találhatunk. Somogyi Ferenc Bukarestben tárgyalt Újabb kísérlet a kibékülésre Román és magyar részről is megvan a szándék arra, hogy folytassuk az alapszer­ződés nyitott kérdéseinek megoldását - jelentette ki Somogyi Ferenc külügyi ál­lamtitkár, tegnap Buka­restben. A magyar diplomata előbb ro­mán kollégájával, Marcel Di- nu\al, majd Teodor Meles- canu külügyminiszterrel foly­tatott megbeszélést az alap- szerződésről és a román-ma­gyar megbékélési dokumen­tumokról. Somogyi Ferencet fogadta Ion Iliescu államfő is. „Napirendünkön szerepel az, hogy megállapodjunk a ho­gyan tovább bizonyos részlete­iben” - közölte a tárgyalások szünetében a magyar külügy­minisztérium közigazgatási ál­lamtitkára. Sorin Ducaru román kül­ügyi szóvivő elmondta, hogy Iliescu elnök és Horn Gyula kormányfő márciusra tervezett találkozóját a román fél a do­kumentumok aláírása szem­pontjából nem végső határidő­nek, hanem ösztönzésnek te­kinti. „Magyarország és Románia újabb kísérletet tesz a kibékü­lésre” címmel egyébként teg­nap interjút közölt Kovács László külügyminiszterrel a bécsi Kurier. A cikkíró szerint Magyarország világosan Bu­karest tudomására hozta, hogy az Iliescu elnök által ja­vasolt, a történelmi megbéké­lésről szóló dokumentum és a kisebbségekkel kapcsolatos magatartási kódex nem he­lyettesítheti, legfeljebb kiegé­szítheti a magyar-román alapszerződést. Ellenzéki vélemények az alkotmányozásról Hiányzik az összhang Eltérnek a vélemények az al­kotmányozás menetrendjéről. Ez derült ki tegnap, amikor Göncz Árpád köztársasági el­nök azokkal az ellenzéki kép­viselőkkel találkozott, akik az Országgyűlés alkotmány-elő­készítő bizottságában az új alkotmányon dolgoznak. Az államfő hangsúlyozta: szeretné, ha még idén, a hon­foglalás 1100. évfordulójára megszületne az új alaptör­vény. Balsai István (MDF) rámutatott: az alkotmányozási folyamatot nem lehet sür­getni, de elképzelhető, hogy 1996-ban elkészül a koncep­ció, és 1997-ben kidolgozzák az alaptörvényt. Hasonló álláspontot kép­viselt Rubovszky György (KDNP) is, mert megítélése szerint 1996-ban aligha ké­szülhet el az új alkotmány, re­ális lehetősége csak a kon­cepció elfogadásának van. Csontos Miklós (FKgP) is hasonló álláspontot képviselt. A következő parlamentnek alkotmányozó nemzetgyűlés­ként kell a munkát folytatnia, s az új alaptörvényt megal­kotnia. Pártja ragaszkodik ah­hoz, hogy ebben kétkamarás parlament szerepeljen, rögzít­sék a népszuverenitás elvét, a Szentkorona-tan és eszmeiség megjelenítését. Szájer József, (Fidesz) sze­rint jó lenne, ha az új alaptör­vényt még a választási kam­pány megkezdése előtt tető alá hozná az Országgyűlés. Jelenleg ugyanis könnyű mó­dosítani az alkotmányt, s ez akár a politikai stabilitást is veszélybe sodorhatja. Elavul a hazai technika Keveset költünk fejlesztésre, kutatásra A szükségesnek alig a felét fordítja műszaki fejlesztésre az állam. A magyar gazdaság egyik gondja, hogy a vállal­kozásoknál is háttérbe szorul­nak a beruházások. A legfon­tosabb feladatokról az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság intézkedési tervet állít össze, s azt a kormány elé ter­jeszti. Nyíri Lajos, az OMFB ügyvezető elnöke beszámolt arról, hogy tavaly az OMFB a Gazdaságfejlesztési Alap ter­hére mintegy 1,8 milliárd fo­rintot adott a vállalkozóknak, közvetlenül műszaki fejlesz­tésre. Egészében a cégek valami­vel több mint 5 milliárd forin­tot kaptak. 1994-ben viszont hazánkban összesen mintegy 40 milliárd forintot költöttek kutatásra, fejlesztésre. Jelenleg a pénzek kéthar­mada az államtól származik, aránytalanul kis összeget for­dítanak erre a célra a vállal­kozások. Boldog és Nagykökényes község TERÜLETÉRE kézbesítőt keresünk, a Heves Megyei Hírlap terjesztésére, azonnali belépéssel Jelentkezni lehet: munkaidőben a 37/311-697-es, vagy az esti órákban a 37/314-277-es telefonon, Klenovics Ferencné ügynökségvezetőnél. , MEZŐGÉP Rt. Egri gyára azonnali belépéssel alkalmaz üzemi konyhájára szakács végzettséggel rendelkező pályakezdő munkatársat. Bérezés megegyezés alapján. Jelentkezni: Eger, Mátyás király u. 165. sz. -, alatt lehet. í FELKÍNÁLJUK megvételre az Eger, Dobó tér 8. sz. alatti üzlet és irodahelyiségek- összesen 318 m2 terület - bérleti jogát. A bérlemény pénzintézeti funkcióknak megfelelően került kialakításra. Érdeklődni munkanapokon, munkaidőben: MEZŐBANK Szolgáltató Egyesülés Budapest, Böszörményi u. 20-22. Telefon: 1/155-8046, 1/155-2722/227 MEZŐBANK Eger, Kossuth L. u. 13/a. Tel: 36/410-523

Next

/
Thumbnails
Contents