Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-14 / 38. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. február 14., szerda Sziréna Találkozót tartott a Teszóv Detken Az elnököket zavara a szakma tisztázatlansága A megyei Teszöv szövetkezeti elnököknek rendezett találkozót pénzügyi szakemberekkel ked­den Detken. A közös gazdasá­gok nagyobb részéből har­mincnál is többen érkeztek a konzultációra, amelyen dr. Ke­rek Zoltán, a PM helyettes fő­osztályvezetője a pénzeszközök központi szétosztását részle­tezte, az anyagiak koncentrál­tabb igénybevételének fontos­ságát hangsúlyozta. Dr. Zagyva Béla, az APEH megyei igazgatója gazdasági életünk hiányosságaként emlí­tette, hogy hazánkban az ága­zatok nem arányosan osztoznak a teherx’iselésen. Amíg a mező- gazdaság, s benne a nagyüze­mek inkább befizetők, mint pénzigénylök, az iparban, a ke­reskedelemben fordított a hely­Január elejétől tart az egyezte­tés az egri önkormányzat idei költségvetési tervezetéről. A hi­vatali szakértők a múlt hét pén­tekre fejezték be a tervezet el­készítését, amelyet tegnap két bizottság is véleményezett. A költségvetésiek Habis László alpolgármester előterjesztésé­ben meghallgatták a megye- székhely szennyvíztisztító rend­szerének korszerűsítésére vo­natkozó elképzelést. A beruhá­zásra négy év alatt 260 millió forint önkormányzati hozzájá­rulásra lenne szükség. Az urbanisztikai bizottság, (Folytatás az 1. oldalról)-Ezt meg is tette, ám az ügy nem került a bizottságunk elé, a hivatal sem méltatta válaszra. Januárban K.-né megtudta: már majdnem eladták a lakást, a papírok aláírásra várnak. Fel­kerestük a polgármester urat, aki nem ismerte az ügyet. Fur­csállom, mivel a rendelet ér­telmében csak a testület dönt­het - javaslatunkra - a laká­sokról. Információim szerint a Városfejlesztési Bizottság van a dologban, amely - miután kide­rült, hogy más is jelentkezett az ingatlanra - licitálást rendelt el. Joggal kérdezem: a bizottság hogyan árulhatja az önkor­mányzati bérlakást? Miféle licit az, amit nem hirdetnek meg nyilvánosan?- Nem lehetséges, hogy mégis meghirdették?-Aligha. Ezt is véletlenül zet. Tresó István, a Magyar Hi­telbank Rt. gyöngyösi területi igazgatója elmondotta: kész­séggel állnak a kölcsönigénylők mellé, ha okos, jó, megalapo­zott elképzeléseik vannak, s a pénzintézet is fantáziát lát az üzletben. Az élénk érdeklődéssel kísért előadásokat a mezőgazdaság szövetkezeti elnökei gyakorlati tapasztalataikkal, észrevétele­ikkel, kérdéseikkel, javaslataik­kal is kiegészítették. Rosszal­lóan megjegyezték, hogy az or­szágban sajnos máig tisztázat­lan, ismeretlen ágazatuk, szak­májuk szerepe, ami igen nehe­zíti mindennapi munkájukat. Ha világosabban látnának, s mesz- szebbre is tekinthetnének - több lenne az eredményük! Gy. Gy. Erdei Zoltán elnökletével, a költségvetési tervezettel össze­függésben a városüzemeltetés­sel, a felújításokkal és karban­tartásokkal kapcsolatos felada­tokat rangsorolta. Szó volt a megyeszékhely vonzóbbá téte­lére díszburkolatok építéséről is. Beszéltek az Érsekkert re­konstrukciójáról is. A jövő héten a szakbizottsá­gok javaslatait a tanácsnokok értekezletén összegzik. Várha­tóan február 27-én dönt majd a közgyűlés Eger idei költségve­téséről. (m. k.) tudtam meg, ám a fentiek isme­retében joggal élhetek a gyanú­perrel: korábban nem történhet­tek hasonló esetek a városban? S ha igen, felelősségre lehet-e vonni az „illetékeseket”? Szinyei András polgármester azóta részleteiben is megismer­kedett a problémával.-A Városfejlesztési Bizott­ságnak a képviselő-testülettől kapott joga, hogy értékesítse az önálló lakásnak alkalmatlan ingatlanokat - válaszolta kér­désünkre. - Márpedig a ható­sági iroda a nevezett helyiséget - romos állaga és 30 négyzet- méteres alapterülete miatt - „leminősítette”, lakás céljára nem megfelelőnek ítélte. Ezt a két jelentkező is elismeri azzal, hogy más célokra használnák. A bizottság rendszeresen tájé­koztatja a testületet munkájáról, így Friedrich Tündének is tud­a nagy testű eb (Folytatás az 1. oldalról) Különféle árukat vittek el a Mágnesből. Az Eger központi helyén levő áruházból értesítet­ték a rendőrséget, hogy külön­féle árukat vittek el. A kár meg­közelíti a 10 ezer forintot. A recski körzeti megbízottnál is bejelentést tettek, hogy a helyi Lucifer sörözőből elloptak egy dzsekit. Az értéke 7 ezer forint. Tyúktolvajokat keres a rend­őrség. A tegnapra virradó éjjel behatoltak Füzesabonyban a József Attila utca egyik házába, ahonnan hat tyúkkal távoztak. A kár 2 ezer forint. Képviselőnőnk kérdése: Kalózbiztosítónak kormányengedély? A Parlament tegnapi ülésén megyénk képviselője, Farkas Gabriella (MDF) Miért kapott zöld utat a Prima Austria? címmel tett fel kérdést. Érthe­tetlennek nevezte, hogy a kor­mány a biztosítókról szóló tör­vény hatályba lépése előtt pár nappal engedélyezte a több éve kalóztevékenységet folytató osztrák biztosító működését. Suchman Tamás privatizá­ciós miniszter elmondta: az osztrák biztosító 1995-ben má­sodjára kért - s akkor kapott - engedélyt. Közölte: a január 1- jén hatályba lépett törvény sze­rint a további engedélyek meg­adásához az Állami Biztosítási Felügyelet jóváhagyására van szükség, s ehhez igazolni kell a jó üzleti hímevet. nia kell a fejleményekről. Ha mindezek ellenére konkrét visz- szásságokról is beszámol, ígé­rem, kivizsgáltatom az ügyet.- Miért nem hirdették meg a licitálást? - fordultunk Rodek Antalhoz, a Városfejlesztési Bi­zottság vezetőjéhez.- Egyszerű: nem mi kívántuk értékesíteni az ingatlant, hanem a vevők jelentkeztek - tájékozta­tott. - Úgy tisztességes, ha e módon döntjük el, ki legyen a vevő. Ha Friedrich Tündének gondja van, interpelláljon, ne az újságban üzengessen.- Ón szerint mi bosszantotta fel a képviselőnőt?- Hát tudom én azt? Távoztam. A városháza iro­dájából utánam futott a tisztvi­selő, kérdvén: - Sikerült Fried­rich Tündének elintéznie a ba­rátnője lakásügyét? (tari)- Magam lepődtem meg leg­jobban, amikor egy újságíró azzal hívott fel, hogy a frakció engem jelöl a Magyar Rádió kuratóriumába — kommentálta a tegnap napvilágot látott hírt dr. Lukács Tamás, a Keresz­ténydemokrata Néppárt orszá­gos választmányának tagja. Mint mondotta, már puhatoló­zott nála ez ügyben a párt veze­tése, s akkor ugyan „igent” is mondott egy lehetséges felké­résre, ám azóta el is feledte az egészet, egyáltalán nem számí­tott rá, hogy jelölik e tisztre. A frakció döntésének hátte­réről sem tudott bővebb infor­mációkkal szolgálni. Szerinte neve két okból vetődhetett fel: egyfelől azért, mert ügyvédként emberjogi kérdésekkel is fog­lalkozik, márpedig a sajtósza­badság kérdése ebbe a körbe tartozik, másfelől pedig elvé­gezte az Open Business School­t, egy ír felügyelőbizottsági el­nöki tanfolyamot. Ez utóbbi vi­szont azért nyomhat sokat a latba, mert a rádió kuratóriu­mában előtérbe kerülnek a gazdasági kérdések. - Itt az szintén hasznos lehet - tette hozzá -, hogy az előző ciklus­ban a Parlament költségvetési bizottságának is tagja voltam. A megyei önkormányzat KDNP-s képviselője szerint sokszor állították már új feladat elé, s bár örül a felkérésnek, az­zal is tisztában van, hogy e ki­hívásnak sem lesz könnyű meg­felelnie. Ezt már az is mutatja: egyáltalán nem jellemző, hogy egy ilyen pozícióba vidéki szak­embereket állítanának a politi­kai pártok. A KDNP-s politikus előtt álló teendőkkel kapcsolat­ban megjegyezte: fontos, hogy a törvény betűjét és szellemét egyaránt betartsa a kurató­rium, és kísértése se lehessen a létszámmal kapcsolatban ellen­tétesek a nézetek. Ez azonban megoldódik, s az előbbre lépés - legalábbis e vonatkozásban - kétségbevonhatatlan.-Egy kitétellel sokan nem értenek egyet. Ha egy famíliá­ban mindenkit a megfázás kö­vetkezményei gyötörnek, akkor a család kopogtathat az érintett önkormányzatoknál, s eseti hozzájárulást is kérhet. Érzé­seim szerint ez meglehetősen sértő és megalázó...-Nem tagadom, s nekem is meggyőződésem, talán a legrá­szorultabbak nem jelentkeznek majd, mert szégyellik a koránt­sem épületes procedúrát. Csak helyeselhetek, s azt is hozzáfűzöm, hogy még meg­oldható a korrekció, hiszen az újabb sarcoltatás rajtja: április 1-je. Addig még a kormány is kiigazíthatja a torzulásokat. Könnyedén megbirkózhat ezzel az Országgyűlés is, ha a képvi­selők ébresztgetik lelkiismere­tüket, s megfontolják, hogy mire mondanak igent. Reméljük - így is lesz. Pécsi István közszolgálati rádió e grémiu­mának befolyásolására.- Nyilvánvalóan rengeteg mindent újra kell majd gondol­nunk az ismert gazdasági ne­hézségek miatt - fűzte hozzá dr. Lukács Tamás -, így például azt, miként lehet a pénzeket ha­tékonyabban felhasználni. Mindenekelőtt azonban a fel­adatokkal kell megismerked­nem, s azt sem tudom pontosan, hogy „egyszerű” kuratóriumi, avagy elnökségitag-jelölt let­tem, miután erről ellentmondó információkat kaptam. A Heves Megyei Hírlap kér­désére - a jelölést egyfajta kár­pótlásnak tekinti-e - kijelen­tette: a felkérést elsősorban se­gítségnek veszi, hiszen a párt szakértői tanácsának és az el­nökségnek a munkáját eddig is gyakorlatilag ellenszolgáltatás nélkül segítette. (kühne) Nem sok jót ígér az áremelés (Folytatás az 1. oldalról) Az előző variációban megsza­bott arányok azonban maradtak a régiek. A 95-100 százalékos támogatási kategória 90-100-ra szűkül. Egyes esetekben a 70- es régióba sorolt medicinák 50- esbe kerültek, azaz itt is érvé­nyesül a pénztárca-nyomorítás. Pozitívum viszont az, hogy né­hány influenza elleni orvosság a 40-ről az 50-re tornázza fel magát, vagyis ezek olcsóbbak lesznek. Megvalósult hát a mél­tányosság, ugyanis ez a kór igen gyakori, és tengernyi pol­gárt érint. Azt sem kell elhall­gatni, hogy a 40-esek közül számos a nullás szakaszba ju­tott, azaz teljes összegű térítés dukál értük.- Mi újat hozott az átformá­lás?-Az alaplistás csoportnál - ez 90 százalékos segítséget je­lent - az OGYI által egyenérté­kűnek titulált magyar gyártmá­nyú szerek váltják ki a külföldi készítményeket. A betegek ér­deke nem csorbul, viszont a ki­adások lényegesen zsugorod­nak, azaz egyéni és közóhajok egyaránt teljesülnek. Persze, ha nincs honi megfelelő, akkor to­vábbra is adható a nyugati or­szágokból érkezett termék. Vo­natkozik ez például a Phyroxin hormonpótló készítményekre.- Hol itt az empátia, a sa- nyargatottak képviselete? — Ez a közgyógyellátásban mutatkozik majd meg. Köztu­domású, hogy a kormányfő azt jelezte, hogy az eddigiekhez képest kétszer annyian szerez­hetnek ilyen igazolványt, vagyis ingyen válthatják ki a recepten szereplő tételeket. Ha az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a havi 9600 forin­tot, s az ilyen jellegű kiadások a túlontúl is csekély summa 10 százalékát meghaladják, akkor az érintettek élhetnek ezzel a lehetőséggel. Egyedülállónál felfelé módosul a határ. Nyil­vánvaló: mindez nem olcsó já­ték, de nélkülözhetetlen, hiszen . senkit nem lehet magára hagyni, senki egészsége nem veszélyeztethető, mindenkinek biztosítani kell a gyógyulás esé­lyét. Más dolog az, hogy még zajlik a vita, vagyis a pontos Közmeghallgatást tartottak Hevesvezekényben Visszafogott kérések az idei évre A falugyűlés után közmeghallgatást tartottak hét­főn Hevesvezekényben. Ezúttal az intézmények és civil szervezetek vezetői ismertették idei terveiket. Balogh Sándorné polgármester a közmeghall­gatás után elmondta: az általános iskola legfon­tosabb feladata ebben az évben a sportpálya kar­bantartása és felújítása lesz. amire pályázat útján 150 ezer forintot kértek az OTSH-tól és 50 ezret az önkormányzattól. Hamarosan teljesül» az óvoda késére is, akik most kapnak önálló vonal­lal rendelkező telefonkészüléket. A civil szervezetek is reális igényekkel fordul­tak az önkormányzathoz. A falu ifjúsági klubja a községi rendezvények lebonyolítására évi 100, a sportegyesület 300, a nyugdíjasklub pedig 100 ezer forintot kért. Az előzetes igényeket a szociá­lis bizottság tárgyalja, a döntés pedig a február 28-i testületi ülésen születik meg. Dr. Lukács Tamás lepődött meg legjobban a hír hallatán Ki adhatja el a bérlakásokat? Betartani a törvény betűjét és szellemét Megvitatták az önkormányzati bizottságok Eger idei költségvetéséről Gasztronómiai csodatevő Egerben Úgy tűnik, hogy az egriek örökre beírták emlékezetükbe Bíró Lajos nevét. Ő az, aki gasztronómiai csodáival évről évre elkápráztatja az egrieket a HBH sörözőben már hagyo­mányosan megrendezett va­csoraestjeivel. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy fellázadtak a ked­velt egri szórakozóhely törzs­vendégei. Eredetileg ugyanis egy héttel később rendezték volna a most hétvégén, pénte­ken és szombaton sorra kerülő eseményt. Voltak azonban jó néhányan olyanok, akiknek ez az időpont nem felelt meg, s azzal a petícióval keresték meg Vancsó Gyula üzletvezetőt, hogy amennyiben nem hozza egy héttel előbbre a rendez­vényt, úgy soha többet nem te­szik be a lábukat a sörözőjébe. Mert Bíró Lajos csak egy­szer egy évben teheti meg, hogy otthagyja saját vendéglő­jét, az országos hírnévnek ör­vendő fővárosi Múzeum Kávé- házat, ami mellesleg kétszer egymást követően nyerte el az ország legjobb vendéglője cí­met. Ezt is csak a Vancsó Gyu­lához fűződő barátsága miatt teszi, no meg azért, mert úgy megszerették főztjeit a megye- székhelyen, hogy a fentebb em­lített fenyegetést nagyon is ko­molyan gondolták az egriek. Bár magát a mestert nem nagyon kell bemutatni, hiszen lapunkban is többször írtunk már róla, azért nem árt tudni, hogy valamikor ő volt az ame­rikai nagykövet főszakácsa. Ennek az időszaknak köszön­heti, hogy olyan szinten meg­tanulta a kínai ételek készíté­sét, hogy egy kínai sem tud kü­lönbséget tenni honfitársa és az ő főztje között. Történt ugyanis, hogy az amerikai nagykövetet meghívta kínai kollégája egy vacsorára. Ő meg meghagyta a főszakács­nak, hogy készítsen neki va­lami vacsorát, mert a kínai ka­ját bizony meg nem eszi, majd a protokoll szabályainak meg­felelően „piszmog” vele egy kicsit. Nos, a vendégségből hazatért nagykövet nemhogy nem vacsorázott, hanem kö­zölte vele, hogy egy hónapja van a kínai konyha minden csínját-bínját kitanulni. így dolgozott egy hónapon keresz­tül a kínai követség konyhájá­ban, majd az amerikai nagykö­vet szolgálati idejének lejárta után ő kedveltette meg a ma­gyarokkal ezt a mindenképpen egzotikus étket, hiszen szak­mailag rá épült az ország első, s sokáig egyetlen valódi kínai étterme a fővárosban. Ezúttal azonban - egyebek mellett - füstölt bélszínt házi- sajttal, az egykori művésznőről elnevezett Laborfalvy-húsle- vest, bélszínkardokat, bárány­bordákat, vagy éppen Viktória- tavi fogasfiiét roston, laska- gomba-salátával ajánl az egri­eknek pénteken és szombaton este Egerben, a HBH söröző­ben. (kis szabó)

Next

/
Thumbnails
Contents