Heves Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-08 / 6. szám

1996. január 8., hétfő Megyei Körkép 3. oldal A Kék Duna keringő a Johannes Hypolyte Balettegyüttes előadásában A leendő egri balettegyüttesért Továbbtanulási lehetőség és az alapítvány létrehozása Nyelvtanfolyamok heti 2x2, 3x2 és 3x3 órában január 15-től • anyanyelvi tanárok • vizsgaelőkészítő tanfolyamok • részletfizetési lehetőség • vállalati tanfolyamok egyedi igények szerint © International House Eger, Mecset utca 3., Tel.: 413 770, 411313 MINŐSÉGI NYELVOKTATÁS VILÁGSZERTE Tollvégen A társaság kései örömei Korosabb hölgyek jókedvű, beszédes csapata szegődött útitár­samul a minap az egri helyi járat egyik megállójában. Látha­tóan, hallhatóan valamilyen kedves találkozóról, ünnepségről iparkodhattak hazafelé a késői órán. Véltem, remekül telhetett az idő, hiszen még a buszban is összejövetelük hatása alatt áll­tak, erről csevegtek egymással egészen a búcsúzásokig. Akaratlanul is hallottam, amit mondtak. Jól érezte magát az is, aki először volt ott, azon a rendezvényen. S hozzá tette mind­járt, hogy persze, máskor is elmegy, ha hívják! Mivel eddig még csak nem is sejtette, hogy része lehet ilyesmiben, olyan kellemes társaságba keveredhet, mint amelynek most tagja le­hetett. Tisztességesen öltözött nők csoportjával adódott szerencsém együtt utazni, otthoni körülményeiket is rendesnek kellett hin­nem. Aligha csupa özvegy, magányos, elhagyatott ember csivi-i telhetett körülöttem, többüknek biztosan párja is van. Nem egy talán családban él, gyermekeivel, unokáival. Magukon kívül, ez alkalommal valahogy mégis feledni látszottak mindenki mást, csak egymásnak örültek ez alkalommal. Az itteni társakat - a régi ismerősöket, meg akikkel éppen most jöttek össze - ugyanis nemigen pótolhatja senki! t A hasonló, vagy a másikhoz közel álló kor, érdeklődés,; szemlélet, a ritkább együttlét által kiváltott öröm, a viszontlá­tás, meg az ismerkedés boldogsága igencsak ritka élmény. Egyike azoknak, amit csak úgy kaphat az ember, ha legalább néha ki is mozdul az otthonából, megszokott környezetéből, s amire oly nagyon szüksége van mindenkinek. Idősebb korban pedig kiváltképpen! Ám, sajnos, mind kevesebb már a meghívás a régi munkahe­lyekre. Az önkormányzati rendezvényeken, intézményekben - napközikben — pedig nem sokan fémek, vagy csak ritkán sike­rül vonzóvá, marasztalóvá tenni az időzést. Kár, ha észrevételül hagyjuk ezt, mert előbb-utóbb magunk­nak is roppant hiányzik majd. Ha eljutunk odáig... Gy. Gy. Mit nyújt a meditáció? Zsinati előkészítés, ökumenikus munka Az Egri Egyházmegyei Zsinat Ökumenikus Bizottsága a hét végén fogalmazta meg a zsinati dokumentum szövegét. Dr. Dolhai Lajos irányításával egy három - Teológiai megalapo­zás, Az ökumenizmus helyzete egyházmegyénkben, valamint Javaslatok — részből álló vita­anyagot állítottak össze. Testületi ülés Füzesabonyban Füzesabonyban kedden két órá­tól testületi ülésükön fogadják el a képviselők az első fél évi munkatervet és várhatóan dön­tés születik vízdíj-ügyben is. Képviselői látogatás több faluban is Csomós László, a pétervásárai választókörzet MSZP-s ország- gyűlési képviselője tíz falut érintő körutat tesz. A találko­zókat a polgármesteri hivatal­ban tartják, időpontjait zárójel­ben közöljük. Kedden Sírokban (9-11), Szajlán (11-13), Terpe- sen (13-14), szerdán Istenmeze­jén (9-11), Váraszón (11-13), Erdőkövesden (13-15), csütör­tökön Szentdomonkos (9-11), Fedémesen (11-12), Tárnáié le­szen (12-14), Bükkszenterzsébe- ten (14-16 óra között) kereshe­tik fel. Képeslap-történeti kiállítás Hevesen A hevesi múzeumi kiállítóhely és a művelődési központ közös rendezésében nyílt tárlat Üd­vözlet Hevesről címmel. A tele­pülés fél évszázados történetét felidéző képeslapok január vé­géig láthatók. A rendőrfőkapitány fogadónapot tart Ma 9-től 12 óráig kereshetik fel az ügyfelek dr. Lantos Bálint r. ezredest, Heves megye rendőr- főkapitányát. Ugyanebben az időpontban az egri, a gyön­gyösi, a hatvani, a hevesi és a füzesabonyi rendőrkapitánysá­gok vezetői is a lakosság ren­delkezésére állnak. Föld körüli utazás a közösségi házban Ma 15 órától az egri Zellervári Közösségi Házban az 5-6. osz­tályosok vetélkedhetnek - Amerikáról. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 — Eger belterület, Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belterü­let. Négy éve hozta létre Gyuricza Lilian és Kelemen Márta a Táncstúdió 13 néven ismertté vált balettiskolát az egri Tör­vényház utcában. Hamar híre ment az újdon­ságnak, mert Kócza Tiborné, a 10. Számú Általános Iskola igazgatónője megkereste őket és az önkormányzat segítségé­vel évfolyamonként mozgás­művészeti tehetséggondozó csoportot hozott létre a szülők anyagi támogatásával. Nyolc éven át látogatják a szaktárgyi órákat. A fiatalok máris szép ered­ményeket értek el: az idei Or­szágos Regionális Táncegyütte­sek Fesztiválján Macskák és ci­cák című műsorukkal különdí- jat nyertek. Külföldi kapcsola­tokat építettek ki a Bécsi Balett­fórummal és a St. Pölten-i Jue- nesse Hippolyte Balettegyüttes­sel, s meghívást kaptak a májusban rendezendő nemzet­közi balett-fesztiválra. A privát oktatásban is arra törekedtek, hogy átfogó szak­mai képzést nyújtsanak tanítvá­nyaiknak. Már négy éves kortól kezdik a játékos előkészítő fog­lalkozásokat: ismerkednek a ritmussal, a zenével, a tánccal. Bérezik Sárának, a mozdulat­művészet ősanyjának esztétikus mozgásképzés-programjával folytatják a nagyobbak, akik­nek 7-8 éves kortól a klasszikus balett alapjait oktatják, a 10-12 évesek már jazzbalettet, mo­dern táncot tanulhatnak. A 14 év fölötti lányok musical-osz­tályba járnak. De megismer­kednek a modern táncokkal, az akrobatikával, pantomimmel és néptánccal is.- Több száz gyereket vezetett be a tánc birodalmába. Milyen tervei vannak a továbbiakban? - kérdetzük Gyuricza Liliant.- Szakmai és morális felelős­séget érzek a növendékek iránt. Azt szeretnénk elérni, hogy a felkutatott és kinevelt tehetsé­gek helyben folytathassák ta­nulmányaikat. Mozgásművé­szeti középiskolában látom biz­tosítottnak a fejlődésüket. Olyan alapot nyújtunk, hogy hivatásként is választhassák a táncot. A tehetséges növendé­kekkel balett-, illetve tánc- együttest akarunk létrehozni.- Hogyan képzelik az együt­tes megalapítását?- A Győri Balett szinte a semmiből jött létre, ma már vi­lághír övezi őket. Szeretnénk, ha a város bábáskodna az egri balett megszületése körül. Ala­pítványon dolgozunk. A tehet­séges gyermekek anyagi támo­gatására, vendégművészek, zongorakísérők szerződteté­sére, együttesek meghívására, a gyerekek fellépéseinek, kül­földi útjainak finanszírozására akarjuk a pénzt fordítani. A Philip Morris cégtől - a do­hánygyártól - ígéretet kaptunk a támogatásra, s Habis László alpolgármester is lehetőséget lát arra, hogy az önkormányzat legyen a másik alapító tag. Sze­retnék továbbtanulási lehetősé­get és helyet találni a leendő ba­lett-társulat tagjainak. Császi Erzsébet Nem először jön Egerbe Ken- deresi Tibor budapesti szellem­gyógyász, aki eddigi tényke­dése során a tettekben megmu­tatkozó szeretettan következetes képviselője volt. Az Egri Egészség- és Kör­nyezetvédő Egyesület szervezé­sében január 13-án, szombaton reggel 9 órától délután 5-ig tart tanfolyamot a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet - Kertész utca 128. alatti - kollé­giumának nagytanulójában. Kínálatát az alábbiakban ösz- szegzi:- Természetesen ízelítőt adok az alapvető ismeretekből is. Az érdeklődők a varázsvesz- sző és az inga használatának fortélyait is elsajátíthatják, kü­lönös tekintettel annak spirituá­lis vonatkozásaira. Emellett szó lesz a harmadik szem megnyi­tását célzó fogásokról, a pozitív szellemvilággal való kapcsolat- tartásról, a Istenközelség krité­riumairól is. Mindezzel össze­függésben az egyes meditációk nemcsak az ellazulást, az elve­szett harmónia meglelését szol­gálják, hanem közelebb visznek a Teremtőhöz is. így aztán nem a csalódnak azok, akik ilyes­mire vágynak, s hisznek abban, hogy csak az él értelmes létet, aki nem árt másoknak, s a töb­biek javáért is munkálkodik. Számítunk a vékony-pénztárcá- juakra, mert ők még inkább igénylik az efféle gyógyírt, mint a módosabbak. Egy biztos a szellemi „táplálék” mindnyá­junk javára hasznosulhat, ka­matozhat. (pécsi) Tiszafürednél tetőzött az árhullám Mérsékelték az árvízi készültséget A melegebb idő újabb áradást okozhat A Tisza-völgyben, illetve a Körösöknél valamennyi főbb szakaszon már csak elsőfokú árvízvédelmi készültséget tar­tanak fenn. Az Országos Vízügyi Fői­gazgatóság ügyeletese a sajtó érdeklődésére elmondta: csu­pán a Sebes-Körös alsó szaka­szán érvényes még a másod­fokú készültség, illetve har­madfokú, fokozott figyelő­szolgálat ügyel a mályvádi és a mérgesi árvízvédelmi szük­ségtározó megbontott töltésré­szeinek helyreállításánál. Mint a vízügyi szakember a továbbiakban elmondta: a Ti­szán levonuló árhullám a múlt pénteken Tiszafürednél tető­zött. Ezt követően lassú ára­dásra lehet számítani a Tisza alsó szakaszán. Ez viszont már csak elsőfokú készültséget igényel Tokajtól a déli or­szághatárig. Vízutánpótlás a vízgyűjtő területekről egy­előre nincs. Az e heti időjárástól függ, hogy a Tisza és a Körösök víz­gyűjtő területén a hóból mennyi olvad el. Amennyiben esős, melegebb időjárás kö­vetkezik, ez újabb jelentős vízmennyiséget és áradást okozhat. Jelentkezés: január 15-ig a hadkiegészítőnél Tiszthelyettes-előképzés Az egri Lenkey János Honvéd Gimnázium — a hivatásos tiszthelyettes-képzés kereté­ben - érettségi vizsgára felké­szítő tanfolyamot szervez 17-22 éves fiatal emberek ré­szére. Ezúttal is azok jelentkezé­sét várják, akik büntetlen elő­élettel, jó egészséggel, s nem utolsó sorban szakmunkás- képző iskolai végzettséggel rendelkeznek. Felvételi vizsgára kerül ugyanis sor, amely a szak­munkásképző iskola magyar nyelv és irodalom, történe­lem, matematika és fizika törzsanyagára épül. Ha kellő ismeretszinttel rendelkezik a jelentkező, ak­kor egészségi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizs­gálatok következnek majd a továbbiakban. A jelentkezőknek vállal­niuk kell, hogy érettségi után egy éves tiszthelyettes iskolán folytatják tanulmányaikat. A felvett diákokkal tanul­mányi szerződést körnek, melyben azok- számára a Ma­gyar Honvédség térítés nélkül biztosítja a középfokú tanin­tézeti növendékeit megillető teljes ellátást. Az érettségire felkészítő tiszthelyettes előképzésre ja­nuár 15-ig lehet jelentkezni, a szükséges okmányok a Heves Megyei Hadkiegészítő Pa­rancsnokságon szerezhetők be, ugyanitt további tájékozta­tást is kaphatnak. Csokoládé és néhány kedves szó Minden ugyanúgy kezdődött, mint máskor. Felszálltam a buszra, s a menetjegy megvál­tását követően a hátsó sorokban ültem le. A busz elindult, eköz­ben csendben magamba mé­ly edtem. Gondolataimat egy kislány zavarta meg, aki először hosz- szasan nézegetett, majd leült mellém. Sokáig nem szólt hoz­zám, nem is felelt a kérdése­imre, csak néha biccentett a kis fejével. Ránéztem, ő meg csak meresztgette nagy barna gomb­szemeit, majd félénken el­mondta, hogy messziről jött és a nagyihoz utazik a fővárosba. Egyszerre megszűnt a, fél- szegsége, s csak úgy dőlt belőle a szó, és moíblygott, mosoly­gott... Elmesélte, hogy neki nincsenek játékai, amikkel játszhatna és televíziót sem tud nézni, mert az éppen rossz. Csak „firkál” és a barátaival fogócskázik. Ünnep közeledtével kíván­csian érdeklődtem, hogy mi­lyen ajándékot szeretne kapni. Gondoltam, most hosszú felso­rolás következik, ehelyett azonban csak két - eddig bizo­nyára elérhetetlen - vágyát je­lölte meg: egy kalapos babának és egy babakocsinak örülne a legjobban, mondta. Hirtelen elhallgatott, s egy jó ideig csak mereven nézett maga elé. Próbáltam megfejteni kü­lönleges titkát, gondolatait, de mindez sikertelen próbálkozás­nak tűnt. Tanácstalanságomban egy szelet csokoládéval kínál­tam. Először nem akarta elfo­gadni, de némi rábeszélés után már boldogan majszolta. Mi­után végzett vele, újra megkí­náltam, ám közölte: nem fo­gadhatja el. így a maradék édességet becsomagoltam és odaadtam neki, hogy kínálja meg a vele utazókat is. Nem szólt semmit, csak a kezét nyúj­totta érte, s szemeiben különös fény csillogott. Áz út további részét édes­anyja mellett töltötte. A busz megállt, s a kislány odajött hozzám. Kezében egy apró ajándék volt, amit felém nyúj­tott. Az anyukája küldte nekem, s kérte, vegyem el. Apróság volt, ami nekik sokat jelenthe­tett, nekem még többet: nem a pénzbeli értéke, hanem a nagy- nagy szeretet miatt, amivel ad­ták. Ez mindennél többet ért. Hancsák Orsolya A HEVES TH •utciOKiUhnuamiCauain Ujitanrtni. IRUP ÜGYELETE Újságíró: SUHA PÉTER Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: ERDÉLYINÉ MAGVASI JUTKA [Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: PENCZUNÉ RAUCH EDINA Telefon - (36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents