Heves Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-06 / 5. szám
7\ Ti lt\MK TV Számosán „meghódították” az ország legma- Megszépült Heves központja: méltó környe- gasabb csúcsát, a Kékesi zetben állították fel a hősök emlékművét Nemcsak csinosak, tehetségesek is az egri majorettek, akik immár külföldön is sikert arattak Terpesen nem múlik el ünnep a helyi hagyományőrző együttes közreműködése nélkül. Az immár megyeszerte is számon tartott csoport ifjú tagjai - az egykori szokásokhoz híven - tavaly is májusfát állítottak a község egyik szép háza előtt Vásárlói vélemények szerint a megye egyik legforgalmasabb és legolcsóbb piaca címet érdemelte ki a gyöngyösi ! Az óév pillanatképei j 1995 is úgy elrohant, hogy szinte észre sem vettük... Pedig - ha alaposabban belegondolunk - mennyi minden történt megyénkben is ; az alatt a tizenkét hónap alatt, amelytől szil- ; veszteti hangulatban búcsút vettünk. Szerencsére, a kamera hűségesen rögzítette az eseményeket, amelyek közül - természetesen a teljesség igénye nélkül - felelevenítünk most I néhányat. Tanárrá fogadom... - ünnepélyes keretek között adták át a Sokakat vonz minden esztendőben az immár hagyományos Az elmúlt év sem múlt el vasutassztrájk nélkül: „leült a diplomát az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán szerb búcsú Egerben MÁV”, nem dolgozott a forgalmista sem Gyóni Gyula Élmények, emlékek kedves városában Ú jra meg újra ki is mondom, nemcsak gondolom: igen megszerettem, imádom ezt a kedves, szép várost, ahová kiszámíthatatlan sorsom sodort néhány évtizeddel ezelőtt! Kiváltképpen azóta ragaszkodom hozzá különösen erősen, hogy a szüleim örök nyugovóra tértek gyermekkorom nem túl távoli helyén. Az ottani utcákon már mind idegenebből járok. Órák hosszat is elcsavaroghatok néha, amíg valakivel összeköszönhetek... Valójában a mostani lakóhelyemen értem felnőtté, itt mélyültem el igazán az álmodott szakmában. Idevalósi pályatársakhoz fűz a legtöbb élmény, innen az ismeretség, barátság is, aminek csak az elszakító távolság vagy a váratlan halál vetett véget teljesen. Megannyiszor csak bámulom a sok változást, ami körülöttem történt! Emlékszem, türelmetlenül mindig keveselltük, amit kaptunk. Szidtuk a város vezetőit a lassúnak ítélt haladásért, miközben akaratlanul is mindig észrevettünk valami újat, többet, amikkel mára szinte kicserélődött a helység! Egész házsorok születtek, jókora lakótelepek. Ha a panelnegyedek szürkébbre is sikeredtek, mint kívántuk, szerettük volna, önmagukban településnyiek, polgárok ezreinek emberibb otthonai. A kertek helyén is épültek üzemek, gyárak, néhol már csak találgatni lehet, hogy mi állt ott korábban, s miként mutathatott. A bohémságból tulajdonképpen már kifutottunk, amikor a szakmabeliekkel e város köveit kezdtem magam is koptatni, de valamennyi azért még maradt nekünk a hírlapírók egykori világából. Ha kávéházra éppenséggel már nem is futotta, borozó, kiskocsma, jóféle vendéglő még jócskán akadt a magunkféléknek. S amikor csak a füstös redakcióbán, meg a szinte szomszédos nyomdában véget ért a napi munkánk, különösen szívesen betértünk valahová, valamiről hosszasabban is elbeszélgetni. Rendszerint annak & folytatására, amit egy-egy anyag, élmény kapcsán még a szerkesztőségi szobában kezdtünk. Közöttük ambiciózus ifjabb pályatársunk alighanem még mindig készülő kisregényéről, aminek közlése egyébként néhány fejezettel. amolyan ízelítőként már akkor elkezdődött lapunkban. Nagy család voltunk, ha néha martuk is egymást. Ereztük, tudtuk, hogy olykor a leggorombább kifakadás, a legle- sújtóbb vélemény sem valamiféle haragból fakad. Csak a másik munkáját, meg talán a világot próbáltuk jobbá tenni. Mit meg nem adtunk volna, ha tudunk, egy-egy kedvünkre valóbb címért, poénért, témáért! Mennyire örültünk, amikor a másik - akár két vodka között is - okosan belejavított a kéziratba, s értékesebbé tette, mint amilyenre saját szerényebb igyekezetünkkel formálódott. Amíg a nyomda a közelünkben volt, úgyszólván együtt éltünk vele. Kollégáinknak, barátainknak tartottuk az ottaniakat, s ők is hasonlóképpen ragaszkodtak hozzánk. Úgy szereztünk egymásnak örömet, hogy kedvükre valót írtunk, tőlük pedig a legmegfelelőbbnek talált formát kaptuk megannyiszor az anyagainkhoz. A megragadó szedés volt a jutalmunk, a gonddal válogatott betűsor, címtől a névaláírásig. Olvasóinknak, kritikusainknak is tartottuk az üzemben szorgoskodókat, akik iránti csodálatunkat, tiszteletünket külön növelte kápráztató sajátos tudományuk: a fejjel lefelé fordított ólomszövegben is mindig magabiztosan, s hihetetlen gyorsan eligazodtak! A Jóbarát - ha más is - valamelyest még őrzi egykori hangulatát, de a Vadászkürt az átépítésekor már elveszítette. A szintén kicserélt Vörösrákot be is zárták. Az Otthont pedig talán teljesen elfelejtették a városban, hiszen egészen más van a helyén évek óta... Jóskát is hiába keressük a maradókkal a vár alatt. Sokkal mélyebben, a föld alatt pihen, már jó ideje. Náci bácsi borkóstolójába sem ugorhatunk be pohárka vörösre, bármenynyire is tartaná a kedvünk. A Kedves legújabban már iroda, a Pettyes meg valamilyen, azóta divatozó drink... S seregnyien kurtítják a pályatársak, barátok, ismerősök, meg hajdani tisztelőink is a sort! Csak sejtem, hogy hol lehetett a városszéli tanya - hiszen sok éve bekebelezte ezt is a rohamosan terjeszkedő település -, ahová nem sokkal megtelepedésem után, holta után is nagyra tartott munkatársam akkoriban magával cipelt társaságához, egy máig feledhetetlen kettős névnapra. Hálóval frissen fogott vadnyúlból készült pompás vacsorára. S ha nincs is, magam előtt látom még mindig az egyetlen mulatóból hajnalban távozó, lengö-szálló köpenyével a főutcán végigszáguldó jópofa pesti srácot, aki természetesen saját - a rádióból már közismert - slágerét dudorászta valahonnan előkerült cigányzenész kíséretével a piaci, legendás pecsenyesütő felé tartva. S a kelleténél valamivel talán hangosabban. Mindenesetre azért olyan erősséggel, hogy másnap írásban üzent róla a rendőrkapitány a fő- szerkesztőnknek. Mivel igencsak kiváltotta a rosszallását... Fel-feltűnik még mindig az a fiú is, aki már fölöttébb derűs kedvvel, egy szerkesztőségi kis összejövetelen két viccalkotásának jóízű előadása közben döbbent rá ijedten, hogy legújabb gyermeküket - valahol kinn hagyták. Megeshetett, hogy el is veszítették - siránkozott -, s hirtelenjében azt sem tudja, melyik ivó előtt keresse a feleségével! Csomó eredeti figura, akiket sorra veszek emlékeimben, az utcán vagy munkaszobámban elmerengve, kitekintve az ablakon a lefelé futó, hosszú lépcsősorra. Hiányzik az is, akit csak kevésbé kedveltem, mint a lebontott rossz kis épületek, a tovatűnt regényes idők, ifjúságom elbúcsúzott, soha vissza nem térő esztendeivel. N élkülük folytatom tovább az életemet... Csak az vigasztal, hogy azért nagyon szép, kedves ez a város, s marasztaló így is. Jó, hogy ide tévedtem, s itt lehetek még egy darabig. Amíg magam is el nem köszönök egy napon a szeretett helytől, ahonnan azt a még szükséges parányi földdarabot talán követelés nélkül megkapom. ■<-<! JintfMinvvtf l_ Fphpr HptpV - ft-zínpc VálaeTtpVf Centrum Hétfő: 1 tn/> niiTT^àWf/J
