Heves Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-31 / 26. szám

1996. január 31., szerda Megyei Körkép 3. oldal Bővítik a pásztorvölgyi iskolát Az Oktatási és Sportbizottság üléséről A Pásztorvölgyi Általános Is­kola és Gimnázium bővítésére tett javaslatot az intézményben tartott kihelyezett ülésén az egri önkormányzat Oktatási és Sportbizottsága. Az új év okta­tás-, sport- és ifjúságpolitikát érintő kérdéseit vitatták meg. Bejárták az alapfokú oktatás céljára átadott felnémeti épüle­tet, melynek tervei úgy készül­tek, hogy később bármilyen bővítésre lehetőséget adjanak. A testület elfogadta a javasla­tot, miszerint négy új tante­remmel egészüljön ki a gimná­ziumi oktatást is magára vál­laló iskola. A közgyűlés elé ke­rülő költségvetés azt tükrözi, hogy 1997-re is átnyúlik majd az építkezés. Azzal módosították az Eger Sportrepüléséért Alapítvány alapító okiratát, hogy nem ön- kormányzati tagokkal is kiegé­szülhessen a kuratórium. így Ménes Ferenc és Katona Jó- zsefné megüresedett helyére el­fogadták a repülőklub elnöké­nek javaslatát, s két szakem­bert: Balogh Imre vitorlázó­szakosztály-vezetőt, valamint Tóth Béla volt repülőoktatót nevezték ki kuratóriumi tagnak. Elfogadták a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- iskola és Szakmunkásképző Is­kola kérelmét, hogy csatlakoz­hassanak követő intézményként a világbanki programmal dol­gozó iskolákhoz. Új név iránti kérelmet nyúj­tott be az Árva-közbeli közép­iskola. Mától a nevük: Kossuth Zsuzsa Egészségügyi és Szociá­lis Szakképző Iskola. Falfirkászok j utalomútj a Poriba Eger testvértelepülése, Pori rajzpályázatot hirdet középis­kolásoknak, melynek tétje egy finnországi utazás. Mivel egyre gyakoribb jelenség, hogy a há­zak, épületek falain fiatalok rajzai jelennek meg, ezért hatá­rozott így Pori önkormányzata. A legjobb alkotások felkerülnek az ottani sportcsarnokhoz ve­zető aluljáró betonfalára. A egri városháza művelődési osztályára április 3-ig küldhetik be a középiskolás gyerekek, rajz szakkörök vagy egyéb mű­vészeti csoportok pályamun­káit, melyeket színes krétával vagy quash módszerrel kell el­készíteni. Ezek a próbaalkotá­sok egyébként 19 centiméter szélesek és 79 centiméter hosz- szúk lehetnek. A szervezők maximum 10 tervet kémek be­mutatni. Keresik a tárkányi rablókat Mint annak idején hírül adtuk, 1996. január 24-én, 13 óra körül két, eddig ismeretlen fétfi fegyvernek látszó tárggyal kirabolta a Makiár és Vidéke Takarékszövetkezet felsőtárkányi fiókját. A nyomozás eddigi adatai szerint a helyszínről világosszürke vagy kék színű nyugati gépkocsival menekültek el. A rendőrség kéri a lakosság segítségét: amennyiben a bűn- cselekménnyel kapcsolatban - a személyleírás, az elkövetőkről készült rajz, vagy az egyéb adatok alapján - bármilyen infor­mációval rendelkeznek, jelentsék a 36/412-945-ös telefonszá­mon, illetve a rendőri szerveknél. 35 év körüli, erős testal­katú, 170-173 cm magas férfi. Ruházata: sötét puló­ver, barna, rövid, hasított- bör-dzseki, valamilyen emblémával. 25-26 éves, 170-175 cm magas, vékony testalkatú férfi. Ruházata: sötétzöld, félhosszú kabátdzseki; kerek orrú, sötétbarna, nyersbőr bakancs. Szénné ne égjenek a betegek! A hibák orvoslása után beköltözhetnek a be­tegek FOTÓ: MAJOROS TAMÁS (Folytatás az I. oldalról) Mit mond erről Bányai József tűzoltó százados?- A tervdokumentáció átné­zése után szakhatósági állás- foglalásunkban hat pontban rögzítettük a tervben nem sze­replő tűzvédelmi követelménye­inket. Ez az építkezés is határ­idős, tehát sietős volt. Elmaradt a hiánypótlás,- Ki volt a tervező?- Az egri székhelyű, Bablon- kay Kornél tervező által veze­tett Konstrukt Gmk.-Melyik társaság végezte a kivitelezést?-Nem tudom. Ezt nem is vizsgálja a tűzoltóság.- On szerint ki mulasztott? A tervező vagy a kivitelező?- A használatbavételi eljá­rásban azt vizsgáltam, a tűzvé­delmi szabályokat s a szakvé­leményben foglaltakat betartot­ták-e. Mivel nem így történt, az épületet tűzvédelmi okokból használni nem lehet!- Soha?- Csak addig, amíg nem ja­vítják ki a hibákat. É-l-es építész — nevének mellőzését kérve — el­mondta: meg­bízása az épí­tési engedé­lyezési tervek módosítására terjedt ki. Ezt soron kívül el is készítette, figyelembe véve a szak- hatósági hoz­zájárulások­ban foglalta­kat. Ez alap­ján a megbízó megkapta az engedélyt. A jelentősebb épületek - ezek közé tartozik az esetünkben szereplő kórház is - kiviteli ter­vek alapján készülnek. A mű­szaki kiviteli terv feladata az engedélyezési terv részleteinek kidolgozása, mely már tartal­mazza a gépészeti és elektro­mos terveket is. Az E-l-es tervező azonban a kiviteli tervek készítéséhez már nem kapott megbízást.- Az építési hatósági cso­porttól úgy hallottam, hogy Ön, mint statikusmérnök, nem ter­vezhette volna meg a házat...- Ez így igaz, vezető tervező irányítása mellett valósultak meg a tervek.- Mikor vehetik birtokukba a betegek az épületet?- Jelenleg a bebútorozása fo­lyik, ez idő alatt teljesülnek a tűzrendészeti előírások is. Az Eger Város Polgármesteri Hivatal építési hatósági cso­portja az első kérelemre nem adta ki az engedélyt - tájékoz­tat Kiss Csaba csoportvezető. Az ok: a kórház által megbízott tervező jogosulatlan volt. Eszerint Bablonkay Kornél statikusmérnök az E-2-es kate­góriában szerepel. Ekkora vo­lumenű építésztervet Egerben kizárólag E-l-es kategóriájú építészmérnök készíthet. Néhány héttel később ismét beadták a kérelmet, ekkor már egy jogosult tervező által át­dolgozva. A hatósági csoport kiadta az építési engedélyt. *** A tervek átdolgozására felkért A munkát a HAÉV Construma Kft. végezte. Nyilatkozatra itt is csak az ügyvezető jogosult, aki épp a szabadságát tölti. így nem derült ki, milyen tervből dol­goztak. Bablonkay Kornél, a Konstrukt Mérnöki Iroda vezetője el­mondta, a Baktai út 38. számú kórházépület műszaki átadása tulajdonképp megtörtént. A később tervezett lift mű­szaki átadásánál keletkeztek gondok. A kivitelezők példásan teljesítették feladatukat. A problémát az okozta, hogy a lift tervezéséhez nem adták át a tűzrendészeti szakvéleményt. Hurrá-hangulatban is zárhatná elbeszélését az oknyomozó. Csakhogy nyitva maradt még néhány kérdés, amelyre kizáró­lag a kórházban, Puchy Márta gazdasági igazgatónőtől kap­hatta volna meg a választ. Például: Mennyibe került a terv mó­dosítása és a már elkészült munka javítgatása? Ki volna a felelős, ha egy esetleges tűznél nem lehetne kimenteni a bete­geket? írtak-e ki pályázatot? Ha igen, miért az nyerte a meg­bízást, aki kétségkívül rokon­szenves, ám a tervezésre jogo­sulatlan? Vagy ez már magánügy? Négyessy Zita Konferencia a privatizált gázszolgáltatókról Kimazsolázzák a nagy fogyasztókat?- Biztató konkrétumokat vár­tunk a konferenciától, ám már. azt is csalódottan kellett lát­nunk, hogy Suchman Tamás miniszter rövid bevezetője után azonnal elment. Mindezt dr. Jakab István, a Heves Megyei Közgyűlés el­nöke jelentette ki a konferencia első napját követően. Mint mondotta, a gázszolgáltatók tu­lajdonosai, a külföldi befekte­tők és az önkormányzatok szá­mára szervezett tanácskozás túl általánosra sikeredett. Tegnap mind a hat privati- zőr, így a Tigázban többségi tu­lajdont szerzett olasz Italgas képviselője is felszólalt, ám Bi- agio Marino a már véglegesnek tekinthető üzleti tenne való hi­vatkozással csak igen szűk­szavú, általános ismertetőt mondott. A Tigáz újdonsült ve­zérigazgatója szerint rövidesen felveszik az önkormányzatok­kal a kapcsolatot, hogy rendez­zék a vitás kérdéseket. Dr. Jakab István minderre megjegyezte: szerencsésebb tenne, hogyha nem az érintett településeket keresné meg a Ti­gáz, hanem a hét megyei ön- kormányzatot. Félő ugyanis - tette hozzá -, hogy kimazsoláz­zák a nagyobb fogyasztókat, a kisebb profittal kecsegtetőket pedig magukra hagyják. E kap­csolatfelvételre azonban leg­hamarabb is csak egy hónap múlva kerülhet sor. Arra a ja­vaslatra ugyanakkor - misze­rint Eger adjon otthont e ta­nácskozásnak - Biagio Marino nem reagált. Elhangzott viszont: ’97. ja­nuár 1-jéig két átlépésre kerül sor, hogy az árak tartalmazzák az indokolt költségeket és a 8 százalékos tőkearányos nyere­séget. Az érdekelt önkormány­zatok még e negyedévben meg­kapják részvényeiket, amelyek­kel szabadon gazdálkodhatnak. A megyék szeretnék, ha az Italgas további önkormányzati vagyon megvásárlására is rá­szánná magát. Nem esett szó el­lenben arról a perről, amelyet a privatizációból „kívül rekedt” önkormányzatok indítottak az ÁPV Rt., illetve a Tigáz ellen. Kühne Gábor Tanácskozás a megyei pedagógiai intézetben Milyen lesz a helyi tanterv? A közlekedésről - gyerekszemmel Gyermekrajzpályázatot hir­det a Heves Megyei Baleset­megelőzési Bizottság a 3-6, a 6-10 és a 10-14 éves kor­osztály számára. A munkákat Egerbe, az Eszterházy tér 2. szám alá kérik eljuttatni. A küldemé­nyek hátoldalára rá kell írni az intézmény nevét, címét, valamint a nebulók nevét és életkorát. Az országos érté­kelésre küldött rajzokat az idei rendőrnapon kiállításon mutatják be, s itt adják át a fődíjakat - egy-egy kerék­párt - is. Bővebb információkat Nyitrai István rendőr őr­nagytól lehet kérni a 36/412-555-ös telefonszá­mon. Köztudomású, hogy 1995. ok­tóber 5-én elfogadtatott a Nem­zeti Alaptanterv. A rajt idő­pontja 1998. szeptember 1 -je, azaz legalább 2 és fél esztendő alatt lehet és kell felkészülni a zökkenőmentes átállásra. Neve­lői berkekben tudják, hogy mindenütt kialakítandó az a pe­dagógiai program, amelynek meghatározó része a helyi tan- terv. A Heves Megyei Pedagógiai Intézet - a széles körű tájékoz­tatás jegyében - szervezte azt a tegnapi, továbbképzés jellegű tanácskozást, amelynek elő­adója dr. Szebenyi Péter, a ne­veléstudományok doktora, a Fővárosi Pedagógiai Intézet igazgatója volt. A kiváló szakembert, a téma avatottATtőjét kérdezte munka­társunk a rendezvény céljáról, gyakorlati hasznáról.- Mindenekelőtt a félreérté­seket óhajtjuk tisztázni, megvi­lágítva a legalapvetőbb fogal­makat. Jó néhányan rosszul ér­telmezik ezt a kérdést. A NAT éltető eleme, meghatározója a már említett, helyileg összeállí­tandó dokumentum. Nem elég csak azt hangsúlyozni, hogy ez a település, az iskola igényeire és lehetőségeire épül, hanem nélkülözhetetlen a magyarázat is. Említek egy példát. Ameny- nyiben valahol a diákok kilenc­ven százaléka - s ez már töb­besztendős tapasztalat - szak­képzési intézetekbe pályázik, akkor a normákat ehhez a reá­lis, a gyerekek adottságaihoz, elképzeléseihez idomuló szent­hez kell formálni. Másképp fo­galmazva: ez semmiképp sem keverendő össze a tanárok vágyálmaival, mert mindig a valóság jelzései mérvadóak. Azt hiszem, ezzel sikerült érzé­keltetnem azt, hogy mire érde­mes koncentrálni. Persze, nem mellőzhető a helytörténet ha­gyatékának ápolása sem. De nem ez a meghatározó.-Melyek az e szemléletből fakadó konkrét tennivalók?- Ha a tervek jók, akkor eze­ket szükséges „aprópénzre” váltani, azaz eldönteni, hogy milyen tárgyak kapjanak pol­gárjogot, heti hány órában. Amikor valamennyi mozzanat rendeződött, s ez a testület egyetértésével találkozott, ak­kor juthat el - jóváhagyásra - az anyag az illetékes önkor­mányzathoz, amely kimondja a végső szót. Egy biztos: a fel­adat és a felelősség oroszlánré­sze a nevelőké, azaz rajtuk áll, hogy miféle ötletek plántálód- nak a gyakorlatba. Ha az összes motívumot alaposan mérlegel­ték, ha figyelembe vették a szü­lők meglátásait, véleményét, ha ezek ötvözete valódi garanciát teremt a későbbi sikerhez, ak­kor arra az útra léphetnek, ame­lyen érdemes járni. Hosszabb távon is. Pécsi István Kalmár Péter cáfol Nyilatkozatot juttatott el la­punkhoz Kalmár Péter, az MSZP országgyűlési képvise­lője. A honatya cáfolja azt a Népszabadságban megjelent állítást, miszerint tagja a párt „Hajósi” csoportosulásának. Fogad a képviselőnő Dr. Farkas Gabriella MDF-es országgyűlési képviselőnő fo­gadóórát tart február 2-án, pén­teken Petöfibányán. Délután fél 5-től a polgármesteri hivatalban kereshetik fel az érdeklődők. Technikai hiba Technikai okokból tegnapi számunkból kimaradt a Város- politikusokhoz méltatlan struccpolitika című írásunk 4. oldalra jelzett folytatása. A cikk teljes terjedelmében mai lap­számunk 6. oldalán található. Elnézést kérünk Olvasóinktól és a szerzőtől! Dark Wave-party Az egri MAS-klubban Dark Wave-partyt rendeznek ma este 8 órától. A belépés díjtalan. Horti gazdáknak Horton Csontos András elnök vezetésével a közelmúltban kétszer tartott részarány-tulaj­donosi közgyűlést a földkiadó bizottság. Határozatuk értel­mében a túljelentkezett táblák­ról az átírást február 7-én és 8- án 8-17 óráig biztosítják. Helyszín: a művelődési ház. Bővebb felvilágosítást a köz­ségházán lehet kérni. Villon és dzsessz •A Stella pizzériában (Eger, Dobó tér 61 A) csütörtökönként színvonalas programokkal vár­ják az ínyenceket. Holnap este 20 órától Kelemen Csaba szín­művész Villon-estet tart, majd Gál Gaszton muzsikájában gyönyörködhetnek a zenebará­tok. Balázsék koncertje Ma 19 órakor dzsesszkoncertre kerül sor az egri Ifjúsági Ház nagytermében. A muzsikát a Balázs quintett szolgáltatja. Közreműködik Balázs Elemér (dob), Balázs József (zongora), Szalai Gábor (gitár), Radies Jó­zsef (bőgő), valamint Winand Gábor (ének, szaxofon). TRAIFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belterü­let. A / HEVEST! W: tea CYftmte. int mm rtasuan. yjLÁ utom K­ŰRLAP ÜGYELETE Újságíró: BARTA KATALIN Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: ERDÉLYINÉ MAGVASI JUTKA Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: PENCZUNÉ RAUCH EDINA Telefon - (36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents