Heves Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-30 / 25. szám
1996. január 30., kedd 5. oldal PÉTERVÁSÁRA És KÖRZETE Visszapillantás a múltba Bodony: Abák, Károlyiak, tűzvész Bodonyt a Kékes alatti mély völgyben, a határában eredő két patak között fekvő községet az egri káptalan 1275. évi határjáró levele említi, mint az Aha nemzetség valamikori birtokát. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben a patai esperesi kerület plébániái között foglal helyet. Száz-egynéhány év múlva Petényi Gábor birtokolja, s az adóösszeírások alkalmával tíz jobbágytelket vettek itt fel. Az 1564-es adóösszeírás szerint portáinak száma tizennégyre emelkedett. Ekkoriban a község az egri várba szolgáltatta be a tizedet. Az 1684. esztendőben az Erdődy- és a Rákóczy-családok voltak földesurai, majd 1741-ben báró Grassalkovich birtokává lett. A XIX. század első felében mint a debrői uradalom tartozékát, Ul- mann Móricz bérelte. A Grassalkovich-birtokot 1841-ben bérbe vette, majd tizenhárom év múltán megvásárolta gróf Károlyi György. Ugyanő 1876-ban hitbizománnyá alakította, melynek haszonélvezője később Károlyi Mihály lett. A századelőn szomorú híradással találkozunk Bodonyból: 1904. július 11-én az egész községet tűzvész pusztította el. Az újjáépítés gyorsan megtörtént, a tízes években kiadott irat szerint a községben 291 lakóházban 1821-en laktak, „kilenc izraelita kivételével mind római katolikusok”. Ez idő tájt a falu postája, távíró- és vasútállomása Párádon volt. A hozzá tartozó puszták és telepek pedig a pusztaréti malom, Rudolftanya, Logipuszta, Vérczveres-hegy, Kétpatak-köz és Csór-hegy. Idén sokkal nehezebb lesz a szervezés Nyugdíjasok a nyugdíjasokért Pétervására gazdag „szakiskolája” Idén három osztályba várják a gyerekeket Immár hatodik éve folyik szakközépiskolai képzés mezőgazdasági gépszerelő és üzemeltető szakon a Pétervá- sárai Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási, Továbbképző és Szaktanácsadó Intézetben. Emellett a „csak” szakmunkás-bizonyítványra vágyó gyerekeket is tanítják a mezőgazdasági gépjavító és karbantartó szakma fortélyaira. Hogy emellett mi mindent kínálnak még az intézményben tanuló diákoknak, arról Ferkó Gyulával, a nemrégiben kinevezett igazgatóval beszélgettünk.- Elsősorban arra törekszünk, hogy kiszélesítsük az átadott ismereteket. Főként a szakközépes ágon igyekszünk olyan általános mezőgazdászokat képezni, akik több területen is megállhatják a helyüket. Ennek részeként 1997-től szeretnénk a gazdasszony- képzést is elindítani.-Először talán mégis beszéljünk a közelebbi jövőről...- Idén szeptemberben három osztályt indítunk a meghirdetett szakmákban. Hogy ebből kettő lesz-e az érettségizőké, vagy csak egy, az egyelőre a jelentkezők számától függ. Jelenleg tíz osztályban folyik a tanítás, a szakközepes évfolyamokon egy-egy, a szakmunkás ágon párhuzamos csoportokban. Az iskola minden jelent» kező részére biztosít kollégiumi elhelyezést a gyönyörű kastélyépületben. Folyamatosan fejlesztjük az oktatási eszközeinket: a jól felszerelt nyelvi labor és a számítógépes terem mellett legújabb büszkeségünk az a majd kétmillió forintos hidraulikus beállító- pad, amelyet pályázaton sikerült megszereznünk. Az is vonzó lehet, hogy a gyerekek kedvezményesen megszerezhetik a segédmotorkerékpár-ve- zetöi engedélyt, illetve a tananyag keretében a mezőgazdasági vontatóra szóló jogosítványt. Az érettségizők pedig „ráadásként” B, illetve C kategóriára is vizsgázhatnak.- Saját gépeken oktatnak?-Természetesen. Nyugodtan mondhatom: a környezetünkhöz mérten kimagaslóan jó a technikai felszereltségünk. Negyvenkét traktorunk van, és rendelkezünk az összes szükséges munkagéppel. „Gazdagságunkat” bizonyítja, hogy az eszközeink túlnyomó része nyolc évnél fiatalabb.-Szép hosszú, nevet visel dz intézmény...- A nappali oktatás mellett foglalkozunk felnőttképzéssel és szaktanácsadással. Az előbbi keretében - nyugodtan mondhatom: országos igényt kielégítve - szervezünk díze- ladagoló-beállító, -javító szak- tanfolyamokat, de említhetném a jelenleg is folyamatban lévő növénytermesztési kurzust. Ezenkívül lehetőséget biztosítunk nehéz- és könnyű- gép-kezelői ismeretek megszerzésére. A szaktanácsadói működésünket egy kicsit fel kell támasztanunk, ennek érdekében már felvettük a kapcsolatot néhány fejlesztő, kutatóintézettel. Szeretnénk egy tangazdaságot is kialakítani itt a város határában. A kiszemelt földterület megszerzésének nehézségei miatt azonban ez egyelőre bizonytalan. Suha Péter A géppark nagy része nyolc évnél fiatalabb Ez már a kapitalizmus Tarnaleleszen Félmillió pár harisnya havonta Az RR UNIQUE Kft. tarnaleleszi harisnyaüzemében tavaly nyár elején mintegy ötven dolgozó elbocsátásáról adtunk hírt. A cégen belüli komoly átszervezések eredményeként mára megváltozott a helyzet. Tarnaleleszre beköszöntött a „kapitalizmus”: újra megindult - szó szerint is gőzerővel - a termelés. A részletekről Kóródi Sándor üzemvezetővel beszélgettünk. A Pétervásárai Nyugdíjasok Szövetsége két kirándulás kivételével teljesítette tavalyi programját. Mindez a közelmúltban a Művelődés Házában tartott közgyűlésen hangzott el. Mint Bíró Lajos, a szervezet elnöke elmondta, idén a megemelkedett költségek miatt sokkal nehezebb lesz a rendezvényeket megvalósítani. Ennek ellenére továbbra is igyekeznek a szabadidő hasznos eltöltéséhez segítséget adni programjaikkal a város időseinek. így a szövetA Heves Megyei Vállalkozói Központ pétervásárai alirodája az elkövetkező hetekben két fórumsorozatot is indít annak érdekében, hogy a térség komplex fejlesztési programjában foglaltak megvalósuljanak. Fe- renczi György, az iroda vezetője lapunknak elmondta: már kialakult kapcsolatokkal és megfelelő gyakorlattal rendelség keretében működő nyugdíjasklub tagjainak idén is szerveznek színházlátogatást, kirándulásokat és közös ünnepeket: nőnapot, idősek napját, karácsonyi rendezvényt. Mint elhangzott, a szövetség pénzügyi helyzete ha nem is rózsás, de a tavalyinál valamivel szűkebbre szabott programterv megvalósításához jó alapot biztosít a tavalyi majd négyszázezer forintos költségvetésből a ’96-os évre megmaradt 121 ezer forint. kező vállalkozók segítségével szerveznek a város körzetéhez tartozó tizenhat településen tájékoztató összejöveteleket, illetve tanfolyamot a gyógynövénytermeléshez vagy a gyümölcstermesztéshez kedvet érzők részére. Akik aztán „belevágnak”, azoknak az ültetéstől az értékesítésig segítséget tudnak nyújtani.- Szinte újjászerveztük az üzemet, a tavaly kényszerből elbocsátott gyakorlott, jó dolgozóink közül mintegy harmincat „vettünk vissza”. Pétervá- sáráról és Borsodnádasdról ismét beállítottuk a „munkásbuszt”. így most nagyjából százharmincas létszámmal folyik a termelés. De nemcsak személyi bővítés történt, új gépeket is üzembe helyeztünk, például egy gőzzel formázó berendezést, amelynek most folyik a próbaüzeme.- A nyár elején a piac beszűkülésével, illetve a termék „szezonális jellegével” indokolták az elbocsátásokat. Azóta mi változott?-Az RR UNIQUE svájcimagyar cég, amely nemrégiben többségi külföldi tulajdonba került, s ez újabb piacokat is hozott. Főként Nyugat-Euró- pába exportálunk, és itt Tama- leleszen a minőségi termékek gyártását végezzük. Ezzel együtt a hazai vevők megnyeréséért komoly marketing-tevékenységet folytatunk. A termékszerkezetünk ugyanis a hazai igényeknek is megfelel. A szezonális jelleg valóban igaz, de ez nem jelentheti azt, hogy tavasszal újra végigjárjuk a tavalyi kálváriát. Mi kizárólag megrendelésre dolgozunk, nem engedhetjük meg magunknak’, hogy raktárra termeljünk. Lele- szen már működik a kapitalizmus: az áru azért van, hogy eladjuk, s nem azért hogy benne álljon a pénzünk. Nyár elején várhatóan valóban kevesebb lesz a megrendelés, de ekkor majd módunk lesz a szabadságokat kiadni. Elbocsátásokat pedig nem tervezünk. Ezt az is bizonyítja: mindenkivel határozatlan idejű szerződést kötöttünk.- Milyen kapacitással dolgozik az üzem?- Igaz, hogy egy műszakban, de mondhatom: „csúcsra járatva”. Nincsenek helyettesek, s azoknak helyettesei. Ha teszem azt, valaki megbetegszik, akkor a másiknak többet kell dolgoznia, hogy a munka akkor is el legyen végezve. Ehhez hozzátartozik - néhány kivétellel - a dolgozók teljesítményarányos bérezése. Mindezek eredményeként havonta félmillió pár harisnyát gyártunk. Ez a korábban két műszakban előállított mennyiség kétharmada. (s. p.) Nyugdíjasklub: péntek délután A pétervásárai nyugdíjasklub pénteken délután a Művelődés Házában tartja éves taggyűlését. Az intézmény felújítási munkái miatt kissé késve értékelik az elmúlt esztendőben elvégzett munkát, és várhatóan megalkotják az idei év programtervét is. Csomós László szerdánként fogad Csomós László, a pétervásárai 2-es számú választókörzet MSZP-s országgyűlési képviselője február elsejétől minden szerdán délután két órától fogadóórát tart a Városházán. Jótékonysági diszkó Istenmezején Február 2-án este,a helyi művelődési házban jótékonysági, nosztalgia-diszkót rendez az is- tenmezejei Számítástechnikai Alapítvány. A teljes bevételt az iskolai oktatásban használt számítástechnikai eszközök beszerzésére fordítják. Szombaton zárva a városi könyvtár A Pétervásárai Városi Könyvtár nyitvatartási ideje megváltozott. Hétfőnként 13-17, kedden és szerdán 10-17, pénteken 10-18.30 óráig vehetik igénybe az olvasni vágyók az intézmény szolgáltatásait. PétervásáraiVárostTelevízió Január 30. - február 5. Kedd: IH.OO: Kilátó (ism.), 19.00: A jégmezők lovagja (orosz film) Szerda: 18.40: Vállalkozói ABC, 19.00: Híradó (ism.), 19.20: Pétervásárai képviselő-testületi ülés. Csütörtök: 19.00: Körzeti mese- mondó verseny Tarnaleleszen, 19.30: Nagy izzadás (am. akciófilm) Péntek: 21.30: Az utolsó tánc (amerikai thriller) Szombat: 18.00: Kilátó, 19.00: Ők is a fejükre estek Vasárnap: I5.OO: Magyar őstörténeti tábor 1993, 15.30: Aladdin (angol rajzfilm) Hétfő: 19.00: Sebes Gusztáv-emléktorna, 20.00: Apacsok (ism.) A Látnok és az üzlet Az ország szerencsétlenebbik fele naponta találhat a postaládájában nagyszerű, sorsfordító erejű tulipános csodakitűzöt, répareszelővei kombinált autós magnót és egyéb mindenfélét ajánló — csak neki szóló — prospektusokat. Az ember idővel megszokja, s a papír végül is érték. (Még akkor is, ha fényes és csúszik...) A leggyakorlottabbakat is zavarba hozhatja azonban a legújabb „gyöngyszem”: személyre mágnesezett szerencsetalizmán és a hozzá tartozó félévi horoszkóp alig négyezerért (plusz postaköltség). Nem kell mást tenni, mint „őszintén megnyílni”, és beikszelni a megfelelő válaszokat: van-e problémája, ha igen, akkor milyen; érez-e magában erőt a megoldáshoz... Na. A derék honpolgár kitölti, befizeti, és megkapja. S végre megtudhatja, van-e neki problémája; milyen jellegű... A levél tetején a „világhírű látnoknő” ígérete: Szerencse, siker, boldogság! Kérdezem: kinek? (suha) Gyógynövény és gyümölcs „Azt mondták a pártbizottságon: mától te vagy a titkár” Tizenhét év a Vöröskereszt élén Kőszegi Istvánnét Pétervásá- rán nagyon sokan egyszerűen csak mint Izoldát emlegetik. Még többeknek a Vöröskereszt jut eszükbe, ha meglátják, amint siet az utcán, az éppen aktuális véradást vagy ruhagyűjtést szervezve. Nemrégiben, tizenhét évi munka után azonban leköszönt a helyi alapszervezet titkárságáról.- Harag, sértődés vagy más efféle oka nem volt. Egyszerűen úgy gondoltam: itt az ideje, hogy átadjam a stafétát. Nyugodtan mondtam le, hiszen tudom: ütőképes vezetősége lesz ezentúl is a helyi vöröskeresztes alapszervezetnek. Amelynek tagja maradtam, és ha igénylik, nagyon szívesen segítek továbbra is a feladatok elvégzésében.- Mióta is tart ez a munka?- Idén lesz harminc éve, hogy vöröskeresztes tag lettem. Röviddel azután kerültem Egerbaktáról Erdőkövesdre, s éppen tizenhét éve, hogy bejött az irodába a pártbizottság akkori vezetője, és bejelentette, sőt kijelentette - mosolyodik el Izolda néni -: te leszel a Vöröskereszt titkára. Na, így kerültem bele. De ezzel együtt igaz: mindig is szerettem ezt a munkát.- Úgy tudom, eleinte igen sok feladatot jelentett mindez...- Kilenc éven át, egészen a ’89-es kongresszusig úgynevezett csúcsvezető voltam: tíz alapszervezet tartozott az irányításom alá. Nyolc éven keresztül az egri területi szervezet vezetőségének is tagja voltam. És persze - két évig elnök nélkül — „vittem” a péterkei csoportot. Vélhetően mások szemében is eredményesen, hiszen mint a legutóbbi taggyűlésünkön Nagy Ferenc, a területi szervezet vezetője is hangsúlyozta: Péterke mindig kiemelten szerepelt az alapszervezetek között. Mindezek alapján nagyon remélem, hogy a rég dédelgetett álmomat, az önállósulást, igaz, immár az utódomnak, sikerül elérnie.- Mi volt a tizenhét év legemlékezetesebb élménye?- Egy szívműtéthez sikerült szinte órák alatt rendkívüli véradásra összehívni a donorokat. Az operáción átesett férfi később könnyek között köszönte meg mindannyiunknak a segítséget. Sok apró öröm is ért, hiszen nekem az is egy kis csoda, amikor a fodrásznál - csak úgy mellékesen - sikerül újabb tagokat beszervezni. Mert ez meggyőz arról: az emberek, ha jól közelítenek hozzájuk, hajlandók az önzetlen segítségre. S. P. Önfeledt mókázás helyett legfeljebb a gyom csendes növekedésének színhelye lehetne - télen meg még az sem - Pétervásárán a Széchenyi utcai játszótér. Néhány éve a szülők alakították ki a teret, melyet azonban a csöppségek nem sokáig élvezhettek. Egyesek szerint a mogorva szomszéd, mások szerint a „tulajdonviszonyok rendezetlensége” kényszeríti pihenésre a libikókát, a mászókákat. Miközben a gyerekek - jobb híján-az utcán játszanak... fotó: suha péter