Heves Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-20 / 17. szám
Az óriáskerék utasa: Korompai János Részletek egy 1992-ben készült életút-interjúból A századforduló legkiszolgáltatottabb helyzetű rétege: a magyar parasztság. Számos tehetséges, jóeszű gyerek kénytelen otthagyni az iskolapadot, s napszámos munkát vállalni, vagy beállni az aratómunkások közé. A tehetségek elkallódásának időszaka ez. Eme perifériára szorult rétegben látott napvilágot 1919-ben Korompai János, aki küzdelmek sorozatával bizonyította: van kitörési lehetőség ebből az elszigeteltségből, s a reménytelen sorsú fiatalemberből a második világháború befejeztével Eger első polgármestere lett. A napokban bekövetkezett halála előtt nem sokkal, így vallott róla a lánya: „Apám olyan, mint a nyúlszőrkalap - minél jobban tapossák, ő annál konokabbul, makacsabbul kirúgja magát és talpraáll. Örök táltos volt, s előttem az is marad.” Egy 1992-ben készült életút- interjú részleteivel emlékezünk rá. Egri polgármester-helyettesi jelölés 1945-ből-Kaknics néven láttam napvilágot, s csak a későbbi társadalmi helyzetem kényszerített a rejtőzködés köntösébe. A család Szlovákiából jöhetett kétszáz éve Egerbe. Bárki, bármit mond: a nevem az „ics” végződése ellenére sem szerb, inkább északi származást sejtet. Apámra első házasságából - felesége halála után - négy gyerek maradt. Mivel a kenyérkereső férfi nem ért rá gyereket nevelni, gyorsan nőül vette édesanyámat. Szüleim házasságából - akik ezután a Czifra- hóstyán telepedtek le - ismét négy gyerek született. Apám idénymunkás volt. Amikor szíve állapota megromlott, elszegődött segédmunkásnak, majd a városnál lett utcaseprő, így is halt meg.- Anyám takarítani járt. Részint gyújtósnak, részint játszani hazahordta az iskolai papírhulladékot. Ekkor láttam először gimnáziumi könyvet, s hallottam azt a szót: poetica, filozófia. Anélkül, hogy most ideológiát húznék rá, életem első harmadában jelen volt az élet minden nyomorúsága. Egy szoba-konyhás lakásban laktunk - ami akkor Hóhérközben volt -, s nélkülöztünk minden kényelmet, amiről azt gondolnánk: az élet elengedhetetlen feltétele.(...)- A mi családunkban az a felfogás érvényesült, hogy a gyereket engedték játszani. Az anyám által hazahozott étkek hamar eltűntek a négy üres gyomorban, s mivel az éhség diktált, szétnéztünk a ház körül. Sokszor kerültünk konfliktusba a szomszéd nénivel, mert mi biz' segítettünk a gyümölcsnek, hogy a kerítésen kívülre hulljon. Ekkor szerettem meg egy életre a félérett gyümölcsöt.- A század első felének meglehetősen szabad és nyitott világában minden gyerek képességei és lehetőségei^ szerint csapódott valamerre. Én jó tanuló gyerek voltam, ám apám halála után nem tanulhattam tovább. A negyedik osztályt a polgári iskolában már nem kezdhettem meg, beálltam a könyvkereskedébe boltosinasnak, hogy segítsek a családon. Tanáraim jószívének köszönhettem, hogy magántanítványokat és közadakozásból ruhákat kaptam. Sokszor álmodtam arról, hogy gazdag vagyok és gimnáziumban tanulok. Nagy nehezen bekerültem a polgári iskolába. Innen tanítóképzőbe akartam menni, de nem tudtuk összekaparni azt az 52 pengőt, ami a beiratkozáshoz kellett. Ekkor megszólított bennünket egy tanár, hogy miért ácsorgunk ott. Elmondtuk, hogy mi van. Megnézte a bizonyítványomat, s azt mondta: menjek a felsőkereskedelmibe. Ott végre leérettségiztem 1937- ben, s bekerültem a Magyar Királyi Külkereskedelmi Hivatalba. Itt nyílt meg előttem végleg az értelmiségi pálya.-Az életet ekkor már a remélt végső formájában tervezgettem. Megnősültem, beiratkoztam a Közgazdasági Egyetem kereskedelmi szakára, s 1944-ben okleveles közgazdász lettem. Szo- ciál- és ipar- politikából doktoráltam. Közben megismertem az úri hivatalt, a dzsentri életet, s amikor a háború elsöpörte ezt a réteget, szinte kárörömet éreztem a bukásuk láttán. Még a szovjet csapatok bevonulása előtt beléptem a szociáldemokrata pártba, s ezzel egy életre szólóan állást foglaltam. (...) — A háború már a vége felé közeledett, amikor családommal hazaindultam Egerbe. Itthon mindent rendben találtam, de felvetődött: miből tartom el szeretteimet. Néhány nap múlva magához hívatott a kommunista megyei titkár és azt mondta: „Ide figyelj, Jani! Nekünk most szükségünk van végzett, tanult emberekre. Lesz neked itt munka!" Mondom neki: én már beléptem a szocdem pártba. Azt mondja: "Nem számít, munkáspárt munkáspárt.” így hát, hamarosan városi főjegyző lettem, majd 1948-ban megkaptam a polgármesteri széket.- Ezen a nyáron került sor a fúzióra, ahol Heves megyei küldöttként vettem részt. Meglepetésként ért, hogy novemberben máris tagrevíziót rendeltek el, s nekem is jelentkeznem kellett. Megkérdezték, hogy mi a véleményem a párttagdíj fizetéséről, majd november nyol- cadikán értesítettek, hogy kizártak a pártból. Megint élőiről kellett mindent kezdenem. Előbb segédmunkás lettem, majd főkönyvelő, aztán az Országos Tervhivatalba kerültem. Ekkor tanultam meg: nincs nagyobb hatalom a világon, mint pénzt osztani, így bárkivel elhitethetjük, hogy szépek, jók és okosak vagyunk. (...) Aztán elérkezett 1956 októbere. A miskolci értekezleten én is jelen voltam, s az ott készült jegyzőkönyv megőrizte mind az ötünk nevét, ami alapot adott arra, hogy a következő év június 17-ének éjszakáján letartóztassanak: 12 évi börtönt kaptam, amiből csak nyolc emelkedett jogerőre. Egy ideig embertelen körülmények között vergődtünk. A fordítóiroda megszervezésével az én sorsom is jobbra fordult. Büntetésem hátra levő részét De Gaulle és Churchill memoárjainak fordításával töltöttem. (...) Negyvenhárom évesen szabadultam. Igyekeztem olyan munkát találni, ahol elrejtőzködhettem az emberek elől és nem kellett a hangomat hallatni. Segédmunka és bútorszállítás után bekerültem a múzeumba, ahol néhány évi gépelés után úgy éreztem: jogom van tudományos munkával foglalkozni. Kutatásom fő területe Gárdonyi élete és a titkosírás megfejtése lett. Lelkem mélyén megőriztem a politika iránti vonzódásomat, s '89-ben hozzáláttunk az MSZDP szervezéséhez, ahol országos elnökhelyettes lettem. Keserű élményként kellett megélnem a párt bukását és széthullását.!...) Nincs olyan játék, hogy „ha elölről kezdhetném....” Az élet olyan sokoldalú ismeretekhez juttatott, hogy jól érzem magam a múlt vizsgálatánál, nem félek attól, hogy bármit is takargatnom, vagy magyarázgatnom kellene. Mindig úgy éreztem, a legutolsó életszakaszig, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, amit végeztem - 26 évesen városi főjegyző, 29 évesen polgármester -, s ez a fiatalság érzése egészen tegnapig tartott. Ma úgy hiszem, hogy egy öregkori optimizmus áll előttem védőbástyaként.... Lejegyezte: Szuromi Rita Sikeres magyarok találkoznak- zombati VSzubjektív A VILÁGBAN sikeres magyarok találkozóját szervezik Budapesten a „fű alatt”, mivel a készülődést különösebben nem verték még dobra. Februárra tervezik a kétnapos eseményt , s félszáznál jóval több részvevőre számítanak. A kezdeményező jeles személyiség a nyilvánosság előtti faggatózáson nem titkolta, hogy sokat vár a beszélgetéstől, ami valamiféle egészséges, eredményes nemzetközi lobbizást is kiválthat hazánkért. Tetszik a tipp, s a nyomán megindult igyekezet nekem is, hiszen régi tisztelője vagyok a külföldre szakadt szürkeállománynak. Érdeklődve kísérem egy-egy távolba került hazánkfia eredményeit, dicsőséges pályafutását. Teljesítményeik ismeretében különösen büszke vagyok közös anyanyelvűnkre, s ha helyettük éppenséggel nem is döngetem a saját mellemet, azért kihúzom a derekamat, ha mások előtt ez a legkevésbé sem félreérthető. Bízom abban, hogy rengeteg okosat hoznak magukkal, s ezekből számosat elő is adnak a segítség, a boldogítás szándékával. Lesz mit tanulnunk tőlük, s ezek tényleg közös hasznunkra válhatnak. Ugyanekkor kétségeim is vannak a konferenciát, netán kötetlen eszmecserét illetően. Attól tartok, hogy a hazai közönség esetleg lehűti kiváló vendégeink várakozását. Akik a tanítás egyébként legkisebb nagyképűsége nélkül állnak, vagy ülnek vendéglátóik elé, hamar rájönnek, hogy inkább tanulni jöttek az anyaországba. Mivel itthon ragadt hazánkfiai a karrierben bizony jó néhányon lekörözték, legalábbis hamarosan elhagyhatják őket. Ráadásul pedig náluk lényegesen kisebb erőfeszítéssel! Alaposabb felkészültségek, hosszabb kínlódások, gyakorlatok nélkül is egykettőre kiugrottak társaik közül, számos esetben toronymagasan föl- ébük emelkedtek. Huncutsággal, szélhámossággal többre vitték idehaza, mintha tanulják, próbálgatják is, amit csinálnak, s elmélyülnek benne. Akár a bibliai csodálatos kenyérszaporítást lepipálja, amit nálunk például az olajjal tettek, vagy ahogyan a jogosultaktól potyán szerzett kárpótlási jegyekből a privatizáció során irigylésre méltó hatalmas vagyonokat szereztek, s gyarapítónak tovább. ILYENFORMÁN - meggyőződésem — biztos, hogy meglehetősen bőven lesz csalódás is azon a nemzetközi rangos randevún. Persze, azért az élmény sem marad el! A koccintásnak, a terített asztalnak a sajátos örömét a részvevők valószínűleg osztatlanul élvezik majd... Gyóni Gyula Elbűvölő elegancia Budapesti történet. _ Téli szél borzongat a koraestében. A Skála Metró Áruház előtt nyüzsögnek az emberek. Mindenki fut valódi vagy vélt célja után. A 24 milliós koromfekete autócsodából gőgösen, fennhéjázóan, alattvalókat, hódolókat, legalább is bá- mulókat követelve lép ki a csak látszatra tipp-topp „úr”. Mögötte szuperholmikba burkolt fullajtárja. Aztán vonulnak, rossz érzéseket keltve nem csal bennem. Arrébb megyek. A szelektív hulladékgyűjtőnél toporog egy polgártársam. Nejlonzacskóit gondosan elhelyezi, majd szakavatottan matat a színes üvegek jelzésű blokkban. Megérkezem előbbi őrhelyemre. Megint szembesülök újgazdagék felfuvalkodottságával. Főhajtásokat várva hömpölyögnek vissza elvesztett emberségük méregdrága négykerekű koporsójába. Odébb a meggyötört férfi szedelődzködik, összeszedi cókmókját, majd tanúja lehetek a lefegyverző átalakulásnak. Kihúzza magát, megigazítja csak kissé kopottas, a régi, szép időket sejtető dzsekijét, és odasétál a „fórumra”. Megbűvölten állok. Úgy halad, mint egy hamisítatlan angol lord. Mintha előbb nem is kukázott volna. Olyan mint valamennyien. Legfeljebb az egyéniségéből áradó igazi elegancia babonáz meg. Az, amihez nem szükségeltetnek milliárdok, méregdrága ruhakompozíciók. Az, ami onnan, a bensőből árad. A megalázónak, a sanyargatottak lenyűgöző méltósága. Pécsi István Egyre izmosodó tüskék a sikamlós olajúton Mindinkább úgy tűnik: nem voltak elég óvatosak, akik a Kordax-szal próbáltak „üzleti házasságot” kötni. Korábban megyeszékhelyünk alpolgármestere mondta, hogy e kapcsolat létrehozásakor is voltak bizony fenntartásaik, mert, úgymond, „nem akartak tüskébe lépni”. Érdekcsoportok nyomására végül megszületett a megállapodás. Igaz, a mamutcéggé hízott társaság szándéka - egri belvárosi ingatlanok tulajdonjogának a megszerzése - nemigen érvényesült, ám jó néhányon szívesen mellőzték volna bérlői jelenlétét is a helyi termékpiacon. Mostanra úgy fest, e tüskék egyre erőteljesebben ágaskodnak a napjainkban amúgy is igen sikamlós olajúton. Tudjuk: elhamarkodott lenne máris teljesen leírni e vállalkozást, hiszen a jogerős bírósági döntés az ügyeiben(?) még távolinak tűnik. Am a vám- és pénzügyőrség álláspontja, s az azt követő lépések - bankszámlák zárolása, in- kasszálás, - után csőstül jönnek a bajok. A fővárosi vízilabdázók már bőkezű atya nélkül maradtak. A Fradi sem kap a Kordax-forintokból (szerencséjükre őszi szereplésük miatt ez nem megrendítő számukra). Szerdai számunkból tudható: Eger polgármestere is szorgalmazta már, hogy bizottság elemezze, miért vannak a nagy partnernek a szerződésben rögzítettekkel szembeni elmaradásai. Az ellehetetlenülés veszélye fenyegeti a város futballcsapatát, az ökölvívók egyesületét, s ami a szurkolónak a leg- szívfájdítóbb, a női röplabda klubot is. Nem érezheti magát biztonságban a céghez kötődő megyei média sem. Azzal együtt is, hogy az utólagos „rendcsinálás” nem tesz jót a szponzorálási hajlamnak, a történtek tanulsága elég egyértelmű. Nagyon alapos megfontolást igényel még az is, kiktől fogadjunk el a mai világban bármiféle támogatást, kikkel közösködjünk. Különösen, ha az a bizonyos „tüske” már a kezdet kezdetén jól láthatóan meredezett... Szalay Zoltán HÍR(TELEN)KÉK... A Szonda Ipsos legújabb mépszerűségi listájának újdonsága: kinevezésekor a megkérdezettek 58, a múlt év decemberében már 98 százaléka ismerte Bokros Lajost. Mint a rosszpénz(ügyér)t... * Támadás ért Boszniában egy brit katonai járőrt, ezért a terület további ellenőrzését Apache helikopterek veszik át. Magyarán: elkezdődött az ipi-apacs... * Elindulhat Paksról Oroszországba a kiégett fűtőelemeket szállító atomvonat. Davaj, davaj, sugárzó vonat...! * Nem „ízlenek" - olvasom laptársunkban - a helyi adók Egerben. Hát, elég - borsosak...! (szilvás)
