Heves Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-19 / 16. szám

2. oldal 1996. január 19., péntek Megyei Körkép Új vizsgálat - jóval kevesebb támogatásért Hátha megelevenedik a faláb Négymillió forint bírságra (Folytatás az 1. oldalról) Tavalyi akcióik számos termékcsoportot, szol­gáltatást érintettek. Megkülönböztetett figyel­met szenteltek az édességeknek, a fényképező­gépeknek, az iparilag csomagolt és a gyors- fagysztott élelmiszereknek, az üzemanyagok­nak, olajoknak, s a csillagszóróknak is. Vizsgá­lódtak a köztéri dohányreklámok körül, a hol­tok, vendéglátóhelyek, országos áruházláncok, az utazási irodák, illetve a tapétát-festéket for­galmazók háza táján. Az üzletek tulajdonosait 406 esetben kellett kötelezni a hiányosságok pótlására, a cégfeliratok, a szakhatósági hozzá­járulások, a nyitvatartás és a tájékoztatási köte­lezettség mulasztásai miatt. Az is sajnálatos tény, hogy a tavalyi összesen 844 ellenőrzés, több mint felében, 485 alka­lommal kellett eljárást kezdeményezniük. A fel­ügyelőség a szabálysértések miatt több mint négymillió forint bírságot szabott ki ’95-ben. A 434 próbavásárlás során nyert kép is meg­lehetősen vegyes, hamis számolásra és mérésre 49 esetben derült fény, amely a vizsgálatok kö­zel 10 százalékában jelentette a fogyasztók megkárosítását. Az árak feltüntetésének és a nyugtaadási kötelezettségnek megszegése ma­gasabb arányban - 15 százalékban fordult elő. A jelentős illegális jövedelmet eredményező jövedéki törvény megszegőivel szigorúan léptek föl, szűkebb régiónkban is sor került üzletbezá­rásra, az áruk elkobzására. A szolgáltatásoknál a méretes szabóságokat, a ruhajavítókat. illet\’e a szórakoztató elektronikai cikkek javításának körülményeit vették alaposabban szemügyre. A tapasztaltak szerint megyénkben a szolgáltatá­sok színvonala nem kielégítő, a fogyasztói pa­naszok túlnyomó része is a javító-karbantartó tevékenységekhez kapcsolódik. A vásárlói be­jelentéseknek azonban csak a fele bizonyult a valóságban is jogosnak. (kj) Áralku az M3-as nyomvonalán Ha már mindenkitől elvonunk, miért élvezzenek kivételt a mozgássérültek? - gondolhat­ták a rendelet alkotói, és meg­szigorították a szabályzatot. Korábban sem kényeztették azokat, akik csak üggyel-bajjal tudtak helyet változtatni. Az idén még a tavalyinál is keve­sebb támogatást kaphatnak. De azt is hogyan? Legyen akár évtizedek óta művégtaggal járó az illető, fel kell keresnie a háziorvosát. Ő majd igazolja - vagy szakren­delésre irányítja, hogy ott bizo­nyítsák -, bizony egy súlyosan mozgássérült emberrel állunk szemben. Ha a bizonyítvány megvan, biceghet a beteg az önkormány­zat szociális irodájához, ahol űrlapot kap. Januártól megszűnt az egy évre adható nyolcezer forintos személygépkocsi fenntartási támogatás. A korábbi tizenkét­ezer forintos közlekedési támo­gatás 5-15 ezer forintra módo­sult, és differenciáltan adható. Az összeg mértéke az egyén korától, életkörülményeitől függ. Kérvényéhez családtag­jai jövedelem-igazolását is csa­tolnia kell, hiszen, ha az egy főre jutó havi jövedelmük több, mint 24 ezer forint, ne is re­ménykedjen segélyben. Akkor se kergessen álmokat, ha például hetven éven felüli. Ingyenes utazgathat - túlzás lenne még 5 ezer forintnyi se­gélyt zsebre vágni. Ha diák­korú, s mint ilyen tanulóbérlet­tel buszozik, megnézheti magát - elutasítják a kérelmét. A személygépkocsi szerzési támogatás feltétele ugyanaz, mint eddig. Csakhogy: a jogo­sultság nem egyenlő a vásárlási engedéllyel. Ezer közül jó, ha ötven megkapja. A parkolási engedély a lejár­táig érvényes. Ám újat csak az szerezhet, aki az új minősítés­nél megfelel. Az egri szociális iroda mun­katársától, Punyi Istvántól azt is megtudtuk: tavaly 800 mozgás- sérült fordult hozzájuk. Vagyis: ez a szigorítás aligha húzza ki az országot a kátyúból. (négyessy) Sziréna Mélázó autósok, horti gyűrűtolvaj (Folytatás az 1. oldalról) A helyi S. A. a település belterü­letén személygépkocsijával a Szabadság út 101. szám előtti útszakaszon elütötte a vele azo­nos irányban haladó, a padkán kézikocsiját toló R. L. szentdo- monkosi polgárt. A baleset szenvedő alanyát a vezető a le­leszi orvoshoz fuvarozta, ahol ellátták és megállapították a nyolc napon túl gyógyuló sú­lyos sérülés tényét. Az autó sé­rüléseit 40 ezer forintért orvo­solhatják majd a szervizben. Rózsaszentmártoni bűncse­lekmény adott tegnap feladatot a horti rendőrőrs munkatársai­nak. A vizsgálat során arra ke­resték a válasz, miként került a helyi sértett aranygyűrűje ille­téktelen kezekbe. Nem kellett sok idő hozzá, hogy a forró nyomon a megoldás közelébe jussanak. A több ezer forintos érték ellopásával gyanúsított személy kihallgatását már nem sokkal a bejelentés után meg­kezdték a hatóság emberei. A Kultúra Napján Az egri Ifjúsági Ház január 22- én, hétfőn délután fél hatkor rendez műsort a Magyar Kul­túra Napja tiszteletére. A program a Kísérleti Galé­riában kezdődik, ahol a Grúber Béla Alkotókor kiállítását Hüse Csaba, a Gárdonyi Géza Szín­ház tagja nyitja meg. Fellépnek a ház művészeti csoportjai: a Pódium Tánciskola növendékei Barta Dóra. Szerepel az Új Lila Gépjármű színjátszó csoport, a Quick Tánc Sportegyesület, a Hobo Sapiens, a kis- és nagy Majorettek s a Movendo kórus. (Folytatás az 1. oldalról) Telepített legelőről van szó, amely értékesebb, mint az ős­gyep. így, figyelmbe véve az inflációt és a kamatokat, leg­alább 150 forintot szeretnénk érte négyzetméterenként. A hallottak alapján felhívtuk Sárdi Ferencet, az Encon Kft. főmérnökét, aki az ügyben érin­tett:- Kétségtelen, hogy lassan halad a folyamat - erősítette meg érdeklődésünkre. - 1994. novemberében kezdtük el a tár­gyalásokat Füzesabonyban, az említett terület megvásárlására. Az új tulajdonsok közül akkor még csak kevésnek volt meg a hivatalos tulajdoni lapja. Ta­valy év elején azonban már többen rendelkeztek vele. Feb­ruár 16-án az Autópálya Igaz­gatóság leállíttatta a kisajátí­tást, mivel az Útalapból erre el­fogyott a pénz. Az érintettekkel (Folytatás az 1. oldalról) Ez azt a célt szolgálja, hogy a jövedelempótló támogatásban részesülök megszerezhessék azt a 90 munkában töltött napot, amellyel két évig újabb jogo­sultságot kapnak a jövedelem- pótló támogatásra. A foglal­koztatás segítésének ezt a for­máját döntően kommunális jel­legű munkák elvégzésére a múlt év július elseje óta 94 személy részére szervezték meg az önkormányzatok. Ese­tükben a bérek, a munkaruhák és az eszközök költségeinek 70 százalékát továbbra is a köz­ponti alap fedezi, 30 százalék terheli az önkormányzatot. Az 1990 óta bevezetett má­sik közhasznú foglalkoztatási lehetőség, amelyet nemcsak jö­azonban megállapodtunk, hogy június 30-ig tartjuk a négyzet­méterenkénti 150 forintos árat. Sajnos, azonban akkor sem kaptunk pénzt az Útalapból. A múlt év decemberében viszont több mint kétmillió forintot biz­tosítottak, így nyolc tulajdonos­sal sikerült megállapodnunk további 2-3 hektár föld megvé­teléről. Figyelembe véve az inf­lációt, 159 forintot adtunk egy négyzetméterért.-Az idén mikor folytatód­hatnak a tárgyalások?- Reményeink szerint febru­árban, miután az Autópálya Igazgatóságnak lesz pénze a le­gelőterület, illetve az M3-as nyomvonalán érintett más föl­dek megvételére is. Ennek azonban áralku lesz az alapja. A tavalyi inflációt beszámítva, 68 forintot kínálunk négyzet- méterenként a legelőért, de 150 forintot nem tudunk adni érte. vedelempótlósok vehetnek igénybe, február 1-től újra in­dul. Eddig ennél is 70 százalé­kos volt az állami támogatás, de úgy értesültünk, hogy a január 30-én ülésező munkaerőpiaci bizottság akár 90 százalékra is felemelheti a támogatás mérté­két hátrányos helyzetű települé­seken. Ez kedvezően érintené Heves körzetét, hiszen a 17 te­lepülés közül 15 hátrányos­helyzetű. A kirendeltség szakembere szerint az újra munkába állítás leghatékonyabb eszköze a dél­hevesi térségben a vállalkozá­sok segítése, az átképzés és a munkahelyteremtő beruházá­sok támogatása közül a köz­hasznú foglalkoztatás. (h. budai) Amennyiben nem sikerül meg­egyeznünk, független szakértők segítségével szakvéleményt és újbóli értékebecslést kérünk. Mindezt jegyzőkönyven rögzít­jük és szakhatósági eljárást kezdeményezünk. Elrendelhe­tik a kisajátítást meghatározott áron. Reméljük azonban, erre nem kerül sor. A tulajdonosok­kal folytatott decemberi tárgya­láskor azok nem ellenezték, hogy a közérdek miatt a földjü­ket megvásároljuk, de - az ál­láspontjukat figyelembevéve - sokan többet szeretnének érte. Az irreális ajánlatokat viszont nem vehetjük figyelembe. Egyébként az idén, az M3-as nyomvonalán tovább haladva, Szihalom és Mezőszemere hatá­rában 80-100 hektár földet kí­vánunk megvásárolni, amely elő van készítve, de a folyamat nem lezárt. Mentusz Károly Játék a szerelemről Tavalyi sikeres vendégjáté­kuk után, ismét Egerbe lá­togat a budapesti Jibraki Színpad gárdája. Az Ifjúsági Ház nagytermének pódiu­mán január 24-én, szerdán este hét órától mutatkoznak be az Ödön von Horváth ne­vével fémjelzett Kazimir és Karolin című produkcióval. A szerelem örök jelenlé­tét bizonyító előadás műfaja a rendező, Kaposi József jel­lemzése szerint: játék és mu­latság, zenével. A közönség a bemutató egyik fellépőjében egyéb­ként a nagysikerű Sose ha­lunk meg című film ifjú fő­szereplőjére, Szabados Mi- hályra is ráismerhet majd. Eltemették dr. Korompai Jánost Tegnap kísérték utolsó útjára az egri Hatvani temetőben dr. Korompai Jánost. A pártbeli társak és az Egri Öregdiákok képviselői után Eger önkormányzata nevében Habis László al­polgármester búcsúztatta a megyeszékhely díszpolgárát. Az elhunyt hozzátartozói eljuttatták szerkesztőségünkhöz az alábbi írást, amelyet - kérésüknek eleget téve - közreadunk: Kedves János! Nem a vesztesek szomorúságát dadogom a sírodnál, hanem azt a hevenyészett leltárt készítgetem Rólad, amit a magunk­fajták - a lelkiismeret megvizsgálása közben - készítenek. A köz­tünk lévő baráti és szellemi kapcsolat némi jogot ad erre a szerény­telenségre. Eger északi részéből, a felső bástyákról, a kétkeziek kö­zül, a szigorúan élők közül indultál. Szorgalmad és tehetséged dip­lomához emelt, a ragyogó karrier nyitánya is kecsegtetett. Hazajöttél, a család, a polgármesteri szék várt. De ’48-ban fel­borult a szekér ebben az országban. Felborították. Lehetettek en­nek a városnak első emberei olyanok, akiknek fogalmuk sem lehe­tett arról, mit rabolnak el a várostól. Hányszor is kezdted újra, kapaszkodtál meg ott, ahol mások a gödör mélyére hanyatlottak? Hatszor-hétszer? Ismertek voltak a diplomás éjjeli őrök, segédmunkások. De visszaküzdötted magad. Ha nem is a megérdemelt szintre. Használtak szakemberként, fel­használtak faltörő kosként, elhasználtak olyan ügyekben, amiket más a kezébe se mert volna venni. A forradalomba minden idegszáladdal bekapcsolódtál. Mert azt gondoltad, hogy hited, az eszeddel elfogadott mérték szerint ennek a népnek most virrad meg. Nem ez történt. Megkaptad a Miskolcon elmondott szónoklatodért a 12 évet, hetet le is töltöttél! Kik tették ezt? Akik rátaposhattak mindenre, a Te fejedre is. De ez a fej, ez a gerinc nem hajlott meg! Nem tört össze! És mert leginkább a gye­rekkori barátaidban bízhattál, „átképezted" magad muzeológussá. Kutattad Gárdonyit, vesződtél titkos írásaival. Mint látható, élő tanú - hasznos könyv. A nemzedékeknek. Úgy voltál jelenség, meg- taposottságodban is, Egerben, mint a Líceum, ahol tanultál, mint a székesegyház, ahol isteni vigasztalást remélhettél. S úgy is, mint a Vár, ahol sokáig töltötted napjaidat munkában, higgadtságban. De a kövek beszívják az embert, nem alkotnak. Mint ahogy Te tetted! Élő jelenség, mozgalmas példa voltál. Maradsz is! Türelmedet még a börtönévek után is többször próbára tették. Te meg csak tanultál eligazodni azok között, akik a cél, a jellem, a kötelesség dolgában okításodra szorulhattak volna. Későn, de nem késve adódott volna lehetőség Számodra, hogy a szociáldemokrata meggyőződése szerint politizálj is, de akkorra már újfajta akarnokok, újabb „törpe-sarjadék" lepte el ezt az or­szágot. Itt bölcsen, ésszerűen hinni is, cselekedni is - ártalmas do­log. Hiába mondtad: „Nézzétek!" Vagy azt is, hogy „Kisfiam!" És mennyi szeretettel nyíltál meg a hozzátett mosolygásban! - Az az Európa, ahol mi kezdtünk 1945 előtt, mára nincs. Megtetted, ami Tőled tellett. Mi befogadtuk azt, amit Tőled kap­hattunk. És mert hitünk összekapcsol, nemcsak azt suttogom Utá­nad, hogy Isten veled!, hanem azt is, mint bizonyosságot: Isten ve­lünk! Quis contra nos? A hóstyák népe nevében: Farkas András Kedvező kilátások Hevesen M indig szomjúhoztam arra, hogy valódi te­hetséget fedezzek fel, s ha ilyen ritka adottságú em­berrel szembesültem, számos, egyébként bosszantó hibáját is elnéztem. Érthető, hiszen alig ha létezik nagyobb öröm annál, ha valakiben szárba szökken­nek a tündökletes képességek. Ilyenkor érezzük azt, hogy se­gíteni, támogatni kell ezek to­Aki hisz a dallam mágiájában... vábbfejlődését. Méghozzá úgy, hogy közben élvezzük a belénk is átsugárzó szellemi pezsgést. Efféle eufória hatott át, ami­kor - még tavasszal - a Bor­nemissza Gergely Szakképzési Intézet városi visszhangot ki­váltó diáknapjainak egyikén a Gárdonyi Géza Színház szín­padán felfedeztem Kalmárné Vajk Zsuzsát, az iskola kórusá­nak vezetőjét. Ez a fiatal peda­gógus szinte együtt lélegzett az általa dirigált tanulókkal. Ve­lük énekelt, táncolt, s közben drukkolt nekik, mindent meg- téve a megérdemelt közös si­kerért. Rögvest megkerestem, gra­tuláltam, s közöltem vele: fel- villanyzott az, amit csinált, amit produkált. Az azonosulás, a hozzáértéssel társult lelkese­dés. Ezután törvényszerű, hogy izgatott mindennek titka, s ezért - mihelyt mód adódott rá - készséggel faggattam sorsá­nak meghatározó motívumai­ról.- Szolnoki vagyok, szüleim mérnökök. A zene már általá­nos iskolás koromban vonzott. Ilyen tagozatú gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, a Tisza-parti városban. Az érett­ségi után nyilvánvaló, hogy ugyanez az érdeklődési kör szabta meg pályaválasztáso­mat, s az egri Eszterházy Ká­roly Tanárképző Főiskolán szereztem ének-történelem szakos tanári oklevelet. Készségesen sorolja a bio­gráfiai adatokat, de ezeknél sokkal lényegesebb a holdud­var. Soha nem volt könnyű dolga. Már hallgató korában férjhez ment, s amikor átve­hette a diplomát, már négy gyerek neveléséről gondosko­dott. Az sem zavarta, hogy folyvást tornyosultak az anyagi gondok. Eleinte nem szívesen fogadták a GYES-en lévő fia-, talasszonyt, az alkalmazók az apróságok miatti időkiesésre gondoltak. Ő azonban nem adta fel az ostromot, s végül révbe jutott. Mihelyst meg­szokta, máris bizonyította szervezőkészségét. Gyorsan létrehozta a kórust. Neveltjei vették a lapot, hatott rájuk a nemes buzgalom, s közösen munkálkodtak az elismerésért, ami nem is késett, hiszen osz­tályrészük lett az ezüst minősí­tés.-Jólesik, hogy közel kerül­tem hozzájuk. Nem szégyel­lem: ha szereplésüket taps mél­tatja, kicsordulnak könnyeim. Vigyáztam arra, hogy életkori sajátosságaihoz mért repertoárt alakítsak ki,' s így nem szegtem kedvüket. Ez a harmónia szá­momra nélkülözhetetlen. A jö­vőben szintén rá alapozok, s addig ügyködöm, amíg nem szűnik a belső hév. Kissé eltöpreng. Felsejlik bennem: akaratlanul is megerősítésre vár. Rögvest meg is teszem, bi­zonygatva, hogy ettől aztán nem kell tartania, hiszen aki ekkora terhelést is könnyedén FOTÓ: MAJOROS TAMÁS visel el, azt a nagyobb erőpró­bák még inkább megedzhetik. Serkentve a mások javára is kamatozó szolgálattételre... Pécsi István

Next

/
Thumbnails
Contents