Heves Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-17 / 14. szám

1996. január 17., szerda 5. oldal Füzesabony És Körzete Önkormányzatok Egy Nehéz Évben Utak, járdák rendbetétele Az is siker, hogy élünk... Egy éves a Füzesabonyi Városi Televízió Alig több mint egy éve úgy indultak, hogy a művelődési köz­pont pénzmaradványából vettek egy kamerát. írtunk néhány sort róluk, s akkor kőkorszakinak neveztük a stúdiót..Mi van most? Kalóz András, Besenyőtelek polgármestere:- Nem vagyunk könnyű helyzetben, de talán szeren­csésnek nevezhetjük magunkat. Nincsenek hiteleink, s ez évben sem szeretnénk bankokhoz fo­lyamodni. Intézményeink aránylag jól felszereltek, a napi működtetésükön kívül legfel­jebb apróbb felújításokat kell elvégeznünk. így minden kis pénzünkkel az utak, járdák fel- újítsához, rendbetételéhez fog­hatunk. Harminc kilenc utcánk van, ami 21 kilométert tesz ki. Ennek közel hetven százaléka aszfaltozott, illetve stabilizált. Az idei beruházásokat igyek­szünk amennyire csak lehet ol- csósítani. Már tavaly is a közhasznú- akkal építtettünk járdákat, s az anyagköltségen kívül nem vol­Bornemissza János, Poroszló polgármestere:- Nagy nyújtózkodásra a ta­karónk rövidsége miatt nem számíthatunk: 19 millió az éves terhűnk a gázadósság miatt. A költségvetés - 110 millió forint - nagy részét elviszik az intéz­mények. A település-fejlesztési bi­zottság javaslatát a képviselők támogatják, miszerint a cent­rumból körkörösen kiindulva, mindig a legrosszabb állapotú utcát hozzuk rendbe. Kivétel a Ráboly utca, amely nem várhat addig, míg végül rákerülhet a sor. Még az idén kezdeni kell vele valamit. Ugyancsak az említett bi­zottság javaslata, hogy az ön- kormányzat vállalkozói célra ajánljon fel szabad területeket. Minden térítés nélük. Olyanok­nak, akik legalább 20 dolgozót alkalmaznának. Később aztán, akár a tulajdonukba is kerülhet a telek. A benzinkút, illetve a vasút­állomás melleti területek ilyen hasznosítására gondoltunk. Az ötlet elsődleges célja a munka- nélküliség csökkentése, amire másként az idén nem igen szá­míthatunk. Újabb üdülőterületeket alakí­tunk ki, s a bevételből finanszí­roznánk az utak építését. Bővítésre szorul a nyáron nagy számban látogatott szabad strand, de a település piacteré­nek kaotikus állapotát is meg kell szüntetnünk. Valami tartalékkal is jó lenne rendelkeznünk, mert az élet minden napra tartogat valami­lyen nem várt meglepetést, problémát. A legbosszantóbb az, amikor olyan szervezetek­kel kell, hogy úgy mondjam, hadakoznunk - gondoljunk csak a vízdíjra, vagy az esténként kivilágítatlan utcákra -, ame­lyekkel közösen kellene ten­nünk azokért, akikért vagyunk, s akikből élünk. Az egyetlen szerv, amely azonnal reagál az észrevétele­tak ilyen célra egyébb kiadása­ink. Az idén is tervezzük a munkanélküliek ilyen formá­ban történő munkába állítását. Persze, a szakmunkákat szak­emberekkel végeztetjük. El szeretnénk indítani a köz­ség területén a belvizelvezetési rendszer rekontstrukcióját. Az igazság az, hogy a besenyő tel­kiek olyanok, hogy társadalmi munkában is szívesen megfog­ják a lapátot. S. ilyen embere­kért érdemes dolgozni. A vízminőséget is javítani akarjuk. Közösen pályáztunk Füzesabonnyal egy vas-man- gántalanító létrehozására. Ha elnyerjük a pályázatot, az ivó­víz nitráttartama is lecsökkent­hető. Jó lenne, persze a szenny­víz-kérdést is megoldani, de ez már inkább a következő esz­tendők gondja marad. inkre, az a Füzesabonyi Rend­őrkapitányság. Emelték Nagytályán a kommunális adót A település önkormányzata két adótétel emeléséről is döntött Nagytályán. A kommunálias adó a korábbi 500-ról ezer fo­rintra emelkedik. A gépjárműa­dót a törvényben előírt minimá­lis mértékben, azaz a duplájá­ban határozták meg. Szihalmon nem emelnek térítési díjat Szihalom képviselő-testülete a hónap végén tart ülést. Elfogad­ják az idénre kidolgozott mun­katervet, tárgyalnak az iskolai, illetve az óvodai térítési dijak­ról. Előreláthatólag nem emelik az összeget. Tarnamenti (turista) Hívogató A múlt év végén látott napvilá­got egy bemutatkozó tájékoz­tató, a Tarnamenti Hívogató. Hét község - Feldebrő, Al- debrő, Tófalu, Kápolna, Kom­polt, Kál és Nagyút - községek nevezetességeiről, látnivalóiról és ajánlatairól szól. A kiad­ványt a Nagy alföld Alapítvány támogatta. A települések rövid története, s jelene mellett in­formációk találhatók a közin­tézményekről, a kereskedelmi ellátás lehetőségeiről, a kirán­dulóhelyekről. Valóban kőkor szakik voltunk - mondja Horváth Péter, a Fü­zesabonyi Művelődési Központ közművelődési előadója, a vá­rosi tv ripor­tere. - Azaz egy kamerá­val dolgoz­tunk a hely­színeken, az adásokat pe­dig bérmun­kában az Egri Tanárképző Főiskolán vágtuk meg. Nehéz volt a kezdet. Az elején volt egy kis hezi­tálás az ön- kormányzat részéről is: egyáltalán kell-e Füzes­abonynak he­lyi televízió, szerencsére dr. Pásztor József pol­gármester mellénk állt, s ennek kö­szönhetően meg tudtuk teremteni — úgy március környékére - azokat a feltételeket, amelyek egy önálló műsorkészítő munkához kellet­tek. Akkoriben 25-30 perces adá­saink voltak, most minden héten hétfőnként egy órát su­gárzunk. Ezt stabilan tudjuk tar­tani. S havonta égyszer van ön- kormányzati ülés, amiről szin­tén készül felvétel, s a műsorst­ruktúrába illesztve, vágatlanul tálaljuk a nézőknek.- Maradt a régi felállás?- Igen, továbbra is a műve­lődési központhoz tartozunk. A tévézés mellett Deákiné Szöghy Hajnalkával közművelődési előadóként is végezzük a dol­gunkat, egyedül Gál Péter mű­szaki mindenes van - hogy úgy mondjam - tévés státuszban. Hárman foglalkozunk a műso­rok készítésével, az igazgató, Molnáráé Simon Edit pedig a marketing tevékenységet viszi.-A képviselő-testület egyik legutóbbi ülésen hangzott el, hogy kft.-ként látnák szívesen a városi tévét...- Kétségtelen, hogy vannak sikereink. Bevételekre törek­szünk, de a művelődési központ berkein belül. A nyereséges működés még messze van. Azt hiszem, vállalkozásban ezt ma „ még nem merné csinálni, senki, legalábbis itt, Füzesabonyban. Örülnénk, ha nullszaldóssá te­hetnénk, mert ma még többet költünk rá, mint amennyit hoz a konyhára.-Egymillió forint körüli a tervezett bevétele a tv-nek. Ta­lán ez biztatta a képviselőket a kft.-alakítás ötletére.- Vállalkozásban nem tudja hozni az egymilliót. Ebből az összegből körülbelül hatszáz­ezer forintot tesz ki az, amit előfizetési díjakból a kábel- üzemeltető fizet nekünk.'Nincs gépkocsink, nincs benne a kia­dásokban a rezsi. Minimum há­rom embernek dolgoznia kell: a bérüket, TB-jüket lehetetlen ki­termelni, ez most irreális. Még akkor is, ha esetleg mi is válla­lunk bérmunkát. Olyan telepü­léseknek mondjuk, amelyeknek van kamerájuk, de más felsze­reléssel nem rendelkeznek. Ha rendszeresen, s több helyen is jelen akarunk lenni, akkor vi­szont a három alkalmazott ke­vés. Sajnos azonban a mai gaz­dasági helyzetben nem sok ön- kormányzat engedheti meg magának, hogy - noha műkö­dik a településen kábeltévé - egy-egjr testületi üléséről, vagy helyi eseményről tévés riportot készíttessen. Talán a vállalko­zók tudnák csak igénybe venni munkatársainkat és adásainkat, s profitálhatná­nak belőle. En­nek azonban nin­csenek valami nagy hagyomá­nyai.- Egyelőre szeretnénk tehát így dolgozni, • közszolgálati te- televízióként el­látni a feladatun­kat. Van rá igény, s reméljük a helyzet csak tovább javul. Felszereltségünk ugyanis már egyre jobb... Elég nagy siker­nek tartom, hogy élőben közvetí­tettük október 23-án a városi sportcsarnok át­adási ünnepsé­gét. Igaz külső segítséggel. A város részből a közmeghallgatást is egyenesben adhattuk decem­berben. Lehetne az önkor­mányzati üléseket is egyenes­ben adni, csak amikor kezdődik - két órakor -, a nézők zöme még nincs otthon.- Milyen a nézettségük az adásoknak?- Felmérést nem készíttet­tünk. csak érdeklődtünk. Van olyan hirdetés-megrendelőnk, aki azt mondta: azóta fellendült az üzlete. A képviselők pedig arról tájékoztattak, hogy az emberek megállítják őket az ut­cán, s reflektálnak az üléseken elmondott szavaikra.-Milyen műsorokat láthat­nak a nézők?- Elsősorban magazinokat szerkesztünk. Helyi, közérdekű témákat dolgozunk fel, oknyo­mozást folytatunk bizonyos felvetések kapcsán. Legyen az önkormányzati ülésen elhang­zott dolog, vagy amit a város­ban hallunk. Volt egy jól sike­rült anyagunk a vágóhíd körüli herce-hurcáról, a hajléktala­nokról. A közterületi bódésor­ról is forgattunk. Van Hogy van? Mi lett vele? címmel egy sorozatunk. Füzesabonyban sokak által ismert emberekkel készítünk interjúkat. Referen­cia filmekre is volt megrende­lésünk. A Picopack Rí.-ről, a füzesabonyi rendőrség munká­járól is készítettünk ilyet.- További tervek?- Mindenképpen szeretnénk kialakítani itt a művelődési központban egy stúdiót, ahol kerekasztal-beszélgetéseket le­hetne folytami bizonyos kérdé­sekről, kompetens emberekkel, s a nézők bevonásával. Ezek már félig élő műsorok lehetné­nek... Amíg azonban nincs el­fogadva a település költségve­tése, addig nem léphetünk. Ta­lán márciusban... ZIEGEL. WER KE G LEI ISI STÄTTEN Tetőcsere)» akció január 31-1 g! régi ár r m r uj ar • Holland cserép 5i.cy 43,60 Ft/db+áfa • Csabai cserép 5ijá) 43,60 Ft/db+áfa • Csornai hódfarkú cserép 43,00 36,60 Ft/db+áfa • Csornai új hódfarkú cserép /47.00 40,00 Ft/db+áfa Rendelje m e 9 m őst! Keresse a vevőszolgálati irodáinkat ! JAMINA RT. 5600 BÉKÉSCSABA OROSHÁZI ÚT 88. TELEFON: 66/441-670 TELEFAX: 66/441-658 CSORNA RT. 9300 CSORNA SOPRONI ÚT 66. TELEFON: 96/262-111 TELEFAX: 96/261-009 Építőipari vállalkozók - kereskedők - kivitelezők! <jy o CD Bővebb információk: 06-88/457-065 06-88/457-068 Lehetőséget kínálunk az országban jól ismert kiváló BRAMAC tetőrendszer 1996. évi forgalmazásában történő részvételhez. Díjtalan házhoz szállítás az ország területén! Kis falu, kis pénz... Kiss István, Sarud polgármestere:- Ha sokkal többet nem is, de a tavalyi szintet ígérni tudja ön- kormányzatunk a sarudiaknak. Az intézmények működtetésén túl minimális felújításokat is el tudunk végezni. Egyelőre nem látjuk tisztán, hogy a nettó finanszírozás mit hoz, reméljük azonban: sike­rül túlélnünk ezt az évet. A pályázati lehetőség nagyon leszűkült. Meg aztán két tűz közt égnek a kis pénzből gazdálkodni kénysze­rült települések. Vagy választják az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került titulust, s várják az állami segítséget, ami csak működésre fordítható, vagy fejlesztenek - esetleg hitelekből, mert szükségesnek látják -, de akkor már nem számítanak hátrányos­nak. S jön a számolgatás, mi éri meg jobban. Mindig az éri meg jobban, ha a lakosságért tenni tudunk. Azt hi­szem, ilyen tett lehet, hogy amint a feltételek adottak lesznek hozzá, megkezdődjék a fogászati rendelés a községben, ha nem is minden nap. Ehhez az önkormányzatnak alig kell befektetnie, s ez már jó... Vállalkozók kerestetnek Horváth Péter közművelődési előadó, tv riporter: „Itt min­denhez kell érteni...”

Next

/
Thumbnails
Contents