Heves Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-17 / 14. szám
2. oldal Körkép 1996. január 17., szerda Nem fedezi a bevétel a kiadásokat Meglesz a nyugdíjemelés Húszmilliárd forint körüli hiánnyal zárja a múlt esztendőt a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat, s az idén ennél nagyobb lesz a deficit. A nyugdíjasok azonban mindezt nem érzik meg. A nyugdíjbiztosítás gazdálkodását tegnap tekintette át az önkormányzat elnöksége. Utána a sajtótájékoztatón Mészáros Tamás elnök és Szeremi Lászlóné alelnök elmondották: a testület a hiány okait a gazdaság általános állapotában jelölte meg. A kiadásokkal nem volt gond, a nyugdíjasok idejében, rendben megkapták járandóságukat. így lesz ez az idén, a felemelt nyugdíjjal is. A Kisosz, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége ismét az Alkotmánybírósághoz fordult számos kormányrendelet szerintük jogsértő kitételei miatt. Három beadványukban az egyéni vállalkozók, valamint a bérből és fizetésből élő adózók közötti hátrányos megkülönböztetést, a társadalombiztosítási szolgáltatás ellentmondásait, a fogyasztási adó emelésével kapcsolatos többlet áfa-befizetéseket sérelmezik. A jogorvoslat esélyeiről a Kisosz megyei elnökét, Fitala Zoltánt kérdeztük. Elmondta: az intézkedések valamennyi egyéni vállalkozót sújtják, ám A bevételi oldalon hiány mutatkozik. A megszorító intézkedések a bérekben is tükröződtek, így a tervezettnél jóval kevesebb járulék érkezett a tb kasszájába. Milliárdos kinnlevőségeikhez pedig nehezen jutnak hozzá. Félő tehát, hogy a hiány az idén jóval meghaladja a 30 milliárdot. Az Országgyűlés tavasszal határoz a nyugdíjbiztosítás költségvetéséről. Az elnökség azt javasolja, hogy a plenáris tárgyalás előtt tanácskozzon az egészségügyi és szociális bizottság az önkormányzat vezetőségével. Mészáros Tamás elnök ezután - mint bejelentette - megválik tisztségétől. (d. g.) reménykednek az Alkotmány- bíróság kedvező határozatában, mivel tavaly egy, a társadalombiztosítási járulékkal kapcsolatos beadványuk már sikeres elbírálást nyert. Sokan - félve a bizonytalan jövőtől - megszüntették vállalkozásukat. A Kisosz arra törekszik, hogy feloldja a vállalkozók és a társadalom többi része közötti mondvacsinált ellentétet, amelyért a kormányzat is felelős. A megyében több mint hatszáz tagot tömörítő szövetség - az Alkotmánybíróság döntése nyomán - a további cselekvési programot következő országos tanácsi ülésükön tárgyalja meg. Sziréna Figyelmetlen gyerekek (Folytatás az 7. oldalról) Gyöngyös térségében kétszer is gyermekek voltak a balesetek szenvedői. A belvárosban egy kerékpáros srác autóval ütközött, Gyöngyöspatán pedig egy fiú figyelmetlenül ment át az úton. Mindketten megúszták könnyű sérülésekkel. Heves és Boconád között egy káli hölgy Ladájával az árokba csúszott. Szerencsére a vezetővel nem történt komolyabb baj, ám a szovjet gyártmányú gépjármű típusát az arra járók alig ismerték fel. Fözökanáilal a pódiumon Ebben évben új rendezvénysorozatot indít útjára az egri Liget Kaszinó, „Ismert emberek a főzőkanálnál és a pódiumon" címmel. A meghívottak - művészek, politikusok, közismert személyiségek - az est folyamán kedvenc ételüket készítik el (ami egyben a kaszinó aznapi vacsoramenüje is), majd a résztvevőket közös „talk- showra” invitálják. Az első vendégként Vókó János egri színművész lép pódiumra. Január 19-én, pénteken este 7 órakor különleges gasztronómiai kalandozást tart az ízek világában. Bővebb felvilágosítást a Liget Kaszinó 36427-752-es telefonszámán kaphatnak az érdeklődők. (hancsák) Alkotmánybírósági döntésre várva Reménykedő kereskedők Dr. Korompai János (1919-1996) Január 15-én elhunyt dr. Korompai János, a megye- székhely díszpolgára, az egész életében lankadatlanul munkálkodó közéleti férfiú. Eger város önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetése január 18- án, délután 2 órakor lesz a Hatvani temetőben. *** Utoljára október 23-a előtt találkoztunk. Otthonodba hívtál, készséggel mentem, mert azon kevesek közé tartoztál, akiket rendkívül nagyra becsülök, s másokkal együtt tiszteltelek. Ez így marad a jövőben is, mert hagyatékod hervadhatatlan, s továbbfejlesztendő. Megpróbáltatásokban bővelkedő sorsod stációi arra okítanak minket, s az utánunk következőket, hogy a demokráciánál, az egyenes gerincű létnél nincs nagyobb érték. Ezért szorgoskodtál. Ezért küzdöttél a Rákosi-rezsim embertelen megtestesítői ellen. Emiatt kellett hat esztendőt börtönben töltened, ezért nem kaptál sokáig magas szintű képzettségedhez illő állást, emiatt igenelted a rendszer- változást, s vállaltad a szociáldemokrácia szolgálatát pártod alelnökeként is, egészen 1991-ig. Akkor, azon a szomorkásán szép őszi délutánon már céloztál arra, hogy menned kell. Beszéltél csalódottságodról is, ám a holnapokat nem láttad reménytelennek. Azokban az estékbe hajló órákban - mintegy testámentumként - hangsúlyoztad: feledni nem kell, de a megbocsátás kötelező regula. Akárcsak a tettekben megnyilvánuló humánum. Éz az intés mindenkit főhajtásra kötelez, s azt sugallja: teljesüljék óhajod. Pécsi István Unokáinak köszönheti szerencséjét... - Az egri Pető Kristóf nyugdíjast a Rákóczi úton állították meg kollégáink a kérdéssel: van-e nála Hírlap előfizetési számla. Mivel igenlő volt a válasz, kezébe nyomták az 50 ezer forintos nyereményt. A szerencsés ember elmondta: épp unokáihoz indult látogatóba, így nekik is köszönheti a váratlan ajándékot. fotó: perl marton Zaklatás - ahogy a filmeken... (Folytatás az 7. oldalról) Attól kezdve nem volt nyugalmunk. Naponta 15-20-szor is megismételte ugyanezt, úgy nappal, mint éjfél után.- Soha nem fordult elő, hogy mondott volna valamit? Valami ocsmányságot, fenyegetést?- Megtörtént, hogy hülyeségeket beszélt, de túlzottan nem volt trágár. Fenyegetésre nem volt példa, csak éppen bosz- szantó, ha az embert kiugrasztják az ágyból.- Nem próbált fényt deríteni a kilétére?- Dehogynem. Kértem vonalellenőrzést, amiért 500forintot kellett fizetni. Megérte, mivel kiderült: vámosgyörki a zaklató. Sz. Kálmánnak hívják, gépjárművezető.- Ezzel okosabb lett...- De mit értem vele? Ismét felkerestem az illetékeseket, akik azt mondták, 60 forint befizetése ellenében estétől reggelig kikapcsolják a telefonomat. Ebbe nem mentem bele. Nem azért van a készülék, hogy más ökörsége miatt ne használhassam. Magam is ki tudom húzni a dugót, ha akarom. Szóval, inkább elmentem a rendőrségre. Szerettem volna feljelentést tenni, de felvilágosítottak: elutasító határozatot küldenek, mivel nem történt bűncselekmény.- Reménytelen helyzet!- Elhatároztam, elutazom Vámosgyörkre, s személyesen vonom felelősségre. Első haragomban megfogadtam, hogy - vállalva a büntetést is - elverem, de szerencséjére nem nyitotta ki a kaput. Elmondtam minden csavargónak, felszólítottam: fejezze be a telefonálgatást.- Befejezte?-Egy-két hétig nem hívott, aztán újra kezdte. Érdekes, hogy azelőtt semmi kapcsolatunk nem volt, azt sem tudtam, hogy a világon van. Szeret inni. De akkor miből telik neki a telefonszámlára? Valóban bosszantó, ha az embernek reménye sincs, hogy megoldódjon a kellemetlensége. Hívom a zaklató munkahelyét. Az egyik főnökétől megtudom: a férfi már máshol is próbálkozott, de leállították. Újabb telefon, ezúttal dr. Jusztin Ferenc hatvani rendőr- kapitánynak.- Sajnos, valóban nem tehetünk semmit - ismeri el az alezredes. - Ha a „klasszikus" fenyegetés kategóriájába sorolható esetről (obszcenitásról, bombariadóról) lenne szó, talán tudnánk lépni, de így nem. A zaklatásnak kitett családnak azt javasolhatom, kérjenek szám- változtatást. Sz. Kálmánt pihenőnapján, a délutáni órákban érem el. A vonal másik végéről természetesen nem állíthatom, hogy be van rúgva, ám tény, hogy akadozva, összefüggéstelenül és helyenként érthetetlenül beszél. Próbálok kicsiholni belőle egy használható mondatot. Belekerül vagy tíz percembe. Végül sokadszorra is felteszem neki a kérdést:- Miért tette, ember?- Csak. Mert ráértem.- Nem szégyellj magát!?- Én ugyan nem. Jól vagyok. Tari Ottó A szegény településekért Javaslatok új rendszerű finanszírozásra Az SZDSZ önkormányzati munkacsoportja javasolja: csökkentsék a személyi jövedelemadó mértékét akár a felére, s a fennmaradó adót az önkormányzatok szedjék be. Ezt Wekler Ferenc SZDSZ-ügyvivő mondta keddi sajtótájékoztatóján, a szabaddemokraták ön- kormányzati szakértőiből és SZDSZ-es polgármesterekből álló bizottság ülését követően. Wekler hangsúlyozta: emellett szükséges az önkormányzatok között meglévő különbségek kiegyenlítése is. Vagy az állam által beszedett adóból lehet támogatni a szegényebb településeket, vagy az önkormányzatok által beszedett ösz- szeg egy hányadát központi alapba helyezni, s ebből finanszírozni a helyi hiányokat. Az SZDSZ bizottságot hozott létre egy elemeiben összefüggő önkormányzati finanszírozási rendszer kidolgozására. Álláspontjukkal a jövő héten ismertetik meg a koalíciós partnert. A pénzügyminiszter kezdeményezésére MSZP-s és SZDSZ-es parlamenti képviselők csoportot alakítottak az államháztartási reform - és ezen belül az önkormányzati reform - kérdéseinek megvitatására. ■ LISZTESZSÁKOK Árkedvezménnyel egész évben, extra minőségben milliós készletből! 56x110 cm-es és 60x120 cm-es polipropilén zsákjaink- matt-tejfehér színűek- csúszásmentesek- sűrű szövetszerkezetűek- lágy fogásúak- nem foszlanak A zsákok árai: 56x110 cm-es 20.000 db-tól 32 Ft/db. A vevőhöz leszállítva! Kis tételben: 33 Ft/db 60x120 cm-es 35 Ft/db Áraink április 1 -jéig érvényesek! Az áfa-t nem tartalmazzák! Kívánságra díjmentesen mintát küldünk. Ha tőlünk vásárol egész évben biztosított a zsákellátása! TEXPACK INTERNATIONAL KFT. H SZEGED, TÚZOK u. 15/B TEL/FAX: 62/431-244 Eger nem egyenlő Piripóccsal Tetszett a képviselőknek, s megszavazták az Eger köztisztaságáról szóló rendeletének módosítását. Mint a Városgondozási Kft. sajtótájékoztatója után közöltük, változik a megyeszékhelyen a szemétszállítás rendje. . ; Március 1 -tői már csak azokat a kukákat ürítik, amelyeken matrica díszük. Aki elmulasztja leróni az emelt díjat, szabály- sértést követ el. Egy kuka egyszeri ürítése 66 forint. Tíz kérdésére tíz választ várt és kapott a polgármestertől Flaskay Miklós képviselő a be nem töltött 2. számú alpolgármesteri álláshellyel kapcsolatban. Ringelhann doktor úgy véli, nagyobb kárt okozna, ha kierőltetne egy új alpolgármestert, mint így, hogy csak ketten reprezentálják a várost. A vezetés pedig 29 tagú, vagyis képesek megbirkózni a reájuk váró feladatokkal. Közszemlére kerül az első fordulóban elfogadott ivóvíz- és csatornahasználat idei díja. A végleges döntés után várhatóan 72 forintot kell majd fizetni köbméterenként. Zajos siker követte Csányi Barna tanácsnok előterjesztését, s a képviselők egyhangú szavazatát. A 77. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát a tantestületnek és szülőknek tetsző módon szervezik át. Nyerges Andor szerint ez így van rendjén, tekintve, hogy - mint fogalmazott - Eger nem Piripócs. Dr. Vasas Joachim úgy értékelte: megspórolhatták volna az indulatokat. Ezért azt tanácsolta az illetékeseknek: gyakoroljanak önkritikát. Az oktatásügyhöz kapcsolódik még az üres álláshelyek zárolása, és a létszámoptimalizálás. Mindkét előterjesztést elfogadta a közgyűlés. Ugyancsak megszavazták a polgármester előterjesztését. Azonnal indul a Bárány uszoda rekonstrukciója. A munkálatok becsült költsége hatmillió forint. Nem kapnak viszont pénzt a kézilabdások. A klub vezetőinek kérését Csányi Barna tolmácsolta: - Ha nem érkezik félmilliós gyorssegély, félő, hogy szétzilálódik a csapat. Habis László szerint ez nem önkormányzati feladat, de azért keresik a megoldást. (négyessy) Fellépés a Rádióban Sokáig emlékezetes esemény marad az Egri Csillagok Népdalkor számára a megyeszékhelyi, novemberi Palócgála, ahol 16 más együttessel szerepelt. A csoport által előadott Erzsé- bet-napi köszöntőért a rangos zsűritől kapott dicséret pedig még maradandóbbá tette a kedves fellépést. Leginkább azonban talán a Magyar Rádió még akkori, január 20-ra szóló meghívása aranyozta be a napot! A hét. végén stúdiófelvételre utazó dalosok 20 perces műsorösszeállítással állnak a mikrofon elé. Előadásukat pedig a Csapó Károly által szerkesztett „Nép- dalkörök pódiuma" című műsorban hallhatjuk majd, egy későbbi időpontban.