Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-20 / 298. szám

4. oldal Négy Keréken 1995. december 20., szerda Bemutatjuk vendégünket, az Audi A4-et A legtakarékosabb luxusautó Az Audit manapság a BMW-vel és a Mercedessel együtt szokták emlegetni, persze nem véletlenül. Felszereltségében, biztonsági berendezéseiben semmivel sem marad el a két márkától, motorfejlesztésben pedig orrhossznyival előttük is jár. Elég csak a Győrben készülő hengerenkénti ötszele­pes erőforrásra, vagy a világ legtakarékosabbjaként szá­mon tartott közvetlen befecskendezésű turbódízelre gon­dolni. Szerkesztőségünk ez utóbbit fogta vallatóra. A gyári adatok szerint a 90 lóerős TDi motor 90 kilomé­teres óránkénti sebességnél 3,9,120-nál 5,4, míg a városi forgalomban 6,1 liter gázola­jat fogyaszt 100 kilométe­renként, ami ugyebár első hallásra hihetetlennek tűnik. Szinte sportos teljesít­mény - egy nagyobbacska motorkerékpár fogyasztásá­val! Sokáig mi is hitetlen- kedve legyintettünk, de a próbák bennünket is meggyőztek. A sűrű »váro­si forgalomban tesztautónk ugyan valamivel többet - 6,8 litert - kortyolt, de a többlet a hideg idő, és az araszolga- tás számlájára írható. Az 1,9 literes dízelmotor turbófeltöltőt és töltőlevegő- visszahűtőt kapott, az így el­ért 90 lóerő fürgén mozgatta az 1240 kilogramm öntö­megű autót. Már az indítás­nál is alig venni észre, hogy „öngyújtóssal” van dolgunk, az izzítási idő még hidegben is mindössze néhány pilla­nat. A dízelekre jellemző ko­pogós hang természetesen maradt, de a kitűnő hangszi­getelésnek köszönhetően. ebből nagyon kevés jut az utastérbe. A kabin kialakítá­sát kényszerű kompromisz- szumok jellemzik. Az A4 kategóriájában a legbiztonságosabbak közé tartozik, a terjedelmes ütkö­zőzónák, oldalvédelem azon­ban az utastér - pontosabban a hátsó ülések - rovására megy. A hátul ülőknek még nem kell feltétlenül behúz­niuk a fejüket, de ha elöl 175 centiméternél magasabb uta­sok ülnek, hátul már csak gyerekek lába fér el. Minta­szerű a vezető „munkahelyé­nek” ergonómiai kialakítása. A kormány négy irány­ban, tág határok között állít­ható, s az ülések magassága is szabályozható. Emellett az üléslap elegendően hosszú egy 190 centiméteres vezető számára is, ami kevés autó­ról mondható el a felső kö­zépkategó­riában. A csomagtér 440 liternyi poggyászt képes befogadni, ez megfelelő egy kétgyere­kes család számára. A gyár mellesleg éppen nekik ajánlja az A4-est Nyugat-Eu- rópában. Szomorú, hogy ná­lunk a közel hatmilliós vé­telárat csak nagyon kevesen tudják egy biztonságos, taka­rékos családi autóra fordí­tani. Sebestyén Kálmán Négytagú család kocsija - Németországban Egy sikerautóval kezdődött a korszerű orosz autóipar sztorija A Lada hétköznapi legendája Minden tizenkettedik magyar ilyen kocsit venne Valaha, a hatvanas évek végén, pontosabban 1967-ben az év autója lett a FIAT 124-es. A torinói sikerkocsi megtetszett a szovjet autógyártás irányítóinak, megvették a licenszét, és a Volga partján fölépült a Togliatti autógyár. Évtizedekig a hazái autópiac csillagai voltak a Ladák. Státusszimbólumok a Wartburgok, Skodák, Trabantok között. A rendszerváltáskor sokan temették a nagy étvágyú, de strapabíró, megbízható négy­kerekűt. A legendás jószág azonban nem adta meg magát. Természetesen az autós torta hatalmas szeletéről kénytelen volt lemondani, de az elmúlt időszakban is mindig az el­adási listák éllovasai között maradt.- A nyugati és japán kocsik megjelenése után is sokan kedvelik a Ladákat, Szamara­kat, hiszen a magyar utakon ez a típus már bizonyította, nem fognak ki rajta a kátyúk - vélekedik Horányi Ervin, a HungaroLada ügyvezető igazgatója. - Szívesen hasz­nálnák a rendőrök, egészség- ügyiek, és mi támogatjuk is a fogyasztókhoz közelálló in­tézményeket. Felmérések sze­rint még ma is minden tizen­kettedik autós Ladát venne. Pedig a Ladák ára a nyugati kocsikéval vetekszik.- Az ismert kormányzati intézkedések miatt kénytele­nek voltunk májusban árat emelni, de még mindig ol­csóbb a Ladák fenntartása, al­katrész-utánpótlása, javítása, mint a nyugati vagy japán au­tóké. A Ladákba évente 40 mil­lió dollár értékű hazai rész­egységet építettek be, de a ke­reskedelmi kapcsolatok visz- szaesése e téren is érződik: ma már csupán 14 millió dol­lárnyi magyar termék kerül az orosz gépkocsikba. Egyetlen nagy cég sem kedveli ugyanis, ha barátságtalanok vele a szállító országban. Jó néhány nagy üzletről sikerült lecsúszni az átgondolatlan ipar- és kereskedelempolitika okán. A volgai autógyár egyre inkább a nyugat-európai, vagy ázsiai beszállítókra tá­maszkodik helyettünk. Pedig óriási lehetőségek kínálkoz­nának a próbapadok, a robot- technikai berendezések el­adása terén, csakhogy egy pi­acról könnyű kivonulni, ám gyakran képtelenség oda visszakapaszkodni. Azt az ügyvezető igazgató sem tagadja, a mai kiélezett piaci versenyben a Togliatti autógyár is több figyelmet fordíthatna az új modellek ki- fejlesztésére. De már az is ha­ladás, hogy a General Motors injektoraival fölszerelt Ladák, Szamarak kevesebbet fo­gyasztanak, s a Frankfurti Au­tószalonon megjelentek az új Ladák is. Sorozatgyártásuk jövőre kezdődik, egy évig csak belső piacra termelnek. Egyszer azért hozzánk is elérkeznek majd. Beteljesült jóslat Évekig riogatták egymást a ha­zai autópiac szereplői, hogy ez az állandó terjeszkedés, fejlő­dés nem mehet már sokáig. Idén márciustól azonban vilá­gossá vált, most már tényleg vége az aranyidőknek. Senki nem kételkedett abban, hogy a nagy autóimportőrök forgalma az idén legalább egyharmadá- val csökken. A jóslat bevált. A pénzügyi kormányzat nem is titkolta, az a célja, hogy a ke­resletkorlátozást elsősorban a gépkocsi-behozatalon kezdje. A költségvetési mérleg egyen­súlya fontosabb még a bevéte­lek növekedésénél is. Mert nem titok, hogy az intézkedések ha­tására az eladások olyan szintre süllyedhetnek, amikor a drá­gábban értékesített kocsik be­vétele sem pótolhatja az elma­radt adó- és járulékbevételeket. Arra is hivatkoztak az illetéke­sek, hogy az új gépkocsiimport évente egymilliárd dollárjába kerül az országnak. Ez a szám erős túlzás, állítja Győző Gábor, a Magyar Gép­járműimportőrök Egyesületé­nek elnöke. A valós összeg nem több 400 millió dollárnál. A pénzügyi kormányzat minden­esetre elérte célját, mert a for­galom jelentősen visszaesett. A múlt évben a Lada, a Skoda, a Latvia és a Tavria a hazai piac több mint egy harmadát tudhatta magáénak, ez az arány ebben az évben alig 18 százalék. Az MGE felmérései szerint a tavalyi 73 ezer új gépkocsi he­lyett most jő, ha 52-53 ezer au­tót adnak el a márkakereske­dők. A be nem hozott 20 ezer gépkocsi miatt a benzinkutak legalább 6-700 millió forinttal kevesebb üzemanyagot mérnek ki. Hiányzik majd a költségve­tésnek az az adó- és más bevé­tel is, ami emiatt elmarad. A szakemberek jövőre sem várnak fellendülést, annak is örülnének, ha nem csökkenne tovább az új autók forgalma. B. T. P. Színes autós világ Bővül a Hyundai-paletta A dél-koreai Hyundai a kö­zelmúltban dobta piacra első kombiautóját. A kö­zéposztályos Lantrából ki­alakított Wagon nemcsak tetszetős külsejével, hanem hatalmas és könnyen variál­ható rakterével is hódít. 1,6 literes, 114 lóerős erőforrása és szerkezeti elemei azonosak a limuzinéval, csomagtere le­hajtott hátsó ülések esetén 1785 liternyi poggyászt képes be­fogadni. A Hyundai Lantra Wagon Polo, 455 Uteres csomag- . térrel hlass/ikus Volkswagen A Frankfurti Autószalonon bemutatott VW Polo lépcsős­hátú változatát, a Classicot Németországban már árusítják a kereskedők. Ebből a kategó­riából az európai piacon 450 ezer darabot, míg Németor­szágban 140 ezer darabot vásároltak. A Volkswagen tervei között európai vi­szonylatban 30 ezer, a hazai piacon pedig 14 ezer Classic értékesítése szerepel. A kis­autó ára Németországban 22 830 és 27 740 márka kö­zött mozog motortól és felszereltségtől függően. Hazánkban a jövő év első felében kezdik meg az árusítást. Éj autó, új kategória: Citroen Saxo Új kisautóval jelentkezik a Citroen. A Saxo névre hallgató kocsi egyben új kategóriát is jelent a francia gyámál. A Saxo az AX és a ZX közötti űrt próbálja kitölteni, hosszú­sága alapján (372 cm) a FIAT Punto, Opel Corsa, Renault Clio vetélytársa lesz. A gyártásnál kihasznál­ják a konszern már bevált szerkezeteit: a Saxo a Peu­geot 106-os padlólemezét . „ ... , ...... . ? ' , , i , A Saxo ui kategóriát jelent kapja meg, tengelytavolsa­guk azonos. Franciaországban 1996 februárjában kerül piacra, motorválasztéka 50-től 120 lóerősig terjed. Százezredik győri Audi-motor Fontos állomásához érkezett a győri Audi motorgyár. Nem­régiben került le a gyártószalagról a 100 000-ik ötszelepes motor. Ezek az erőforrások rendkívül népszerűek a vásárlók körében, mert szokatlanul erősek, rugalmasak, gazdaságo­sak, és minden más motornál jobban kímélik a környezetet. A Mazda jövőbeni családi autója. A CU-X az alsó középkategóriába tartozik, négy személynek kényelmes autó. A mini egyterűt 1,5 literes erőforrás hajtja. Sokoldalúan variál­ható a belső tér, az első ülések forgathatóak, a hátsó ülések pedig a Renault Twingóhoz ha­sonlóan, hosszirányban eltolhatok. A CU-X-be is beépítették a Mazda legújabb biztonsági fej­lesztését, a lézerdetektort, amely menet közben folyamatosan figyeli az utat, és ha akadályt, gyalogost észlel, jelez a vezetőnek, vagy magától megállítja a kocsit. Hyundai Szállító jármű vek A népszerű Pony kisáruszállító változata, kombi-coupe kivitelben. Ideális vevőszolgálati és szervízautó. H-100 Grace HYUNDAI MÁRKAKERESKEDŐK ÉS SZERVÍZEK Autó-Center Kft. Szekszárd, Palánkiu. I. (74)410-058,(60)363-138, Bajusz Autó Kft. Miskolc, József Attila út 90. (46)324-608, Bodex Kft. Szolnok, Ságvári krt. 4. (56)378-987, PRIMA-CAR Bt. Várpalota, Veszprémi út 7. (88)372-659, (60)396-258, Autócenter Kft. Miskolc, Pesti út 3. (46)360-375, Buci Trade Kft. Sopron, Bánfalvi u. 14. (60)373-116, Cargotech Kft. Budapest, XIV. Ilka u. 25-27. 251- 6288,251-8878, Carimp Kft. Budapest, Pasaréti út 2-4. 156-6573, Csepel Autócenter Budapest, Jókai u. 25. 277-0834, Csiriszan Kft Budapest, Blóthy Ottó u. 6-8. 210-0770/130,131,(30)412-490, Debreceni Autójavító Szöv. Debrecen, István út 149. (52)328-934, (52)328-644, Direktst. Szentes, Vásárhelyi út 116. (63)311-211, Dominátor Bt. Győr, Jókai u. 17. (96)426-366/25,(96)328-363, Géringer Szerviz Komárom, Igmándi út 63-65. (34)343-974, (34)340-490, (34)37 fékerőszabályozó, a minibusz változatnál légkondicionáló. .........................1374-283, H ungaroszervíz ISZ Budapest, Egressy út 17-21.251-8555, K & N Trade Kft. Nyíregyháza, Fészek u. 106. (42)342-372, Karvalics és Karvalics Kft. Barcs, Bajcsy Zs. u. 86. (82)460-290, Kegyeleti zárt és ablakos áruszállító, valamint 12 személyes minibusz Szolgálat Budapest, Harmat u. 208. 262-0551, K0-MA Kér. Kft. Kalocsa, Bátyai út 38. (78)361-478, változatokban. Automatikus differenciálzár, hátsó cső- (78)362-180, takosz Kft. Gödöllő, Szabadság u. 179. (28)320-898, Magyar Autóklub Csongrád magiérajtó és oldalsó tolóajtó, belülről nyitható tanksapka, megyej ^ Szeged, Kossuth L. sgt. 112. (62)489-085, (62)474-874, Magyar Autóklub Heves megyei ~ 2eiv. Gyöngyös, Orczy u. 1. (Pf.:92) (37)311-977, HYUNDAI BÚDAÖRS Budaörs, Forrás u. 10. (30)348-601, Merkur Rt. Budapest, Váci új 45/b. 112-636,140-9560, Microprofit Rt. Budapest, Zádor u. 6.292-2222,294-5106, Microprofit Rt. Érd, Iparos út. 1-3. (23)372-977, M0BILS Kft. Vecsés, Fó u. 1.(29)354-856, Nagy Lajos lengyeltóti, Kaposvári út 7. (85)330-843,(30)470-752, NOVA MOTORS Kft. Kecskemét, Ceglédi út 71. (30)459-940, Sárospataki Autójavító. Sórospotok, Árpád u. 9-11. (47)324-455 TRANSZPORT HYUNDAI Kft Salgótarján, losonczi u. 26. (32)310-700, S and S Kft. Pécs, Buzsákiúf 1-3. (72)327-767, Thermal Bungalows Kft. Szombathely, Főtér9. (94)314-144 Spur Gmk. Székesfehérvár, Berényi út 87. (22)308-799 Varga és Tsai Békéscsaba, Gyulai út, Sportcsarnok (66)441-345, Automobil Center Nagykanizsa, Teleki út 21. (93)314-745,(93)310-339, Bertinus Kft. Budapest, Báthoriu. 20. 132-9938 DIBAKft. Pápa, Külső Veszprémi út 38. (89)313-512, AUTO WICK Kft. Eger, Külsősoru.8. (36)310-836, PerényiSzerviz Budaörs, Forrású. 1 (60)336-636, 212-1670, Zala Volán Rt. Zaloegerszeg, Gasparich út 16.(92)312-145, West Autóház, Bak, Ady u. 16 (92) 361173 H-100 Porter Nagyobb érték a pénzéért. 1 996 Nagyteherbírású platós teherautó 2.5 és 3-5 tonnás változatokban, a 11-250 rövid és hoszúplatós, az utóbbi alacsony platós kivitelben kapható. A H-250 3-6 literes diesel, a H-350 3 3 literes turbod- iesel erőforrással kerül forgalomba. VEZÉRKÉPVISELET: ■»Sri CÉL MOTORS-HYUNDAI ^ 1119 BUDAPEST. KEVEHÁZA U. 1. .'iMőhkl TEL: 166-0918 FAX: 186-9988 A Hyundai nem csak a Távol-Keleten, Amerikában és Ausztráliában tartozik a legsikeresebb autómárkák közé, de az európai vásárlók szerint is a legjobbak egyike: A Motor Presse International európai felmérése szerint a Good Value for Money kategóriában a német, olasz és görög vásárlók is a Hyundai! szavazták az első helyre. A Cél Motors kínálatában a személyautók mellett a Hyundai szállítójárművek teljes választéka szere­pel: az elegáns és praktikus Grace minibuszok és áruszállítók, az 1 tonnás Porter kisteherautók, a 2.S és 3.5 tonnás Mighty, a Pony Van coupe-kisáruszállító, a terepjáró Gallopper 4WD... <¥2> HYUnDRI H-250/ H-350 Mighty

Next

/
Thumbnails
Contents