Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-19 / 297. szám
4. oldal Körkép 1995. december 19., kedd A kisebbségekért. A demokrácia mércéje a kisebbségekhez fűződő viszony - mondta Hóm Gyula azon a tegnapi parlamenti ünnepségen, amelyen a kisebbségekért tettekkel kiálló személyeket és szervezeteket tüntetett ki. Képünkön a miniszterelnök az egyik kitüntetettel, Sütő András erdélyi magyar íróval. fotó: feb/hajdu andrás Boszniáról tárgyaltak Bonnban. Harminckét ország küldöttsége - köztük Kovács László magyar külügyminiszter -, valamint az EBESZ, a NATO és az Európai Unió képviselői a boszniai béketeremtés katonai vonatkozásairól tárgyaltak hétfőn a németvárosban. fotó: feb/reliter Hírháttér Erőpróba vár Jelcinre Hatalmas az ország, s a szavazatok összesítése sem megy úgy, mint a karikacsapás: érthető, hogy néhány napot még várni kell a vasárnapi oroszországi parlamenti választások hivatalos végeredményére. De az már most, a rendelkezésre álló részeredmények ismeretében is megjósolható, hogy a duma és Jelcin elnök az eddiginél jóval élesebben áll majd szemben egymással. A voksok az előrejelzéseknek megfelelően a kommunista utódpárt és a nacionalista erők győzelmét hozták. Mérsékelt sikerrel szerepeltek a középutas és reformista pártok. Egyes szakértők máris azt jósolják, hogy Moszkvából óhatatlanul Nyugat-ellenesebb hangvételre lehet számítani, s új, hidegebb-ridegebb bánásmód vár a hajdani Szovjetunió nem is oly rég függetlenné vált utódköztársaságaira. Más megfigyelők épp ellenkezőleg, a duma hatáskörének korlátáira hívják fel a figyelmet. Tény, hogy az alkotmány előírásait, a hatalmi berendezkedést ismerve, Jelcin aligha engedi ki kezéből a kormányrudat. Sűrű érdekütközés, gyakori patthelyzet, bonyolultabb hatalmi játszmák (rém)képe látszik tehát feltűnni a moszkvai politikában - s tisztázásra, egyértelműbb helyzetre a jövő nyári elnökválasztásig nem is lehet számítani. Szondy Gábor Bécsben nem kapkodnak Wolfgang Schüssel, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke hétfőn úgy vélekedett, hogy korai még a koalícióról elmélkedni. Franz ■ Vranitzky, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetője ugyanakkor kijelentette: a választók a két párt együttműködésének folytatását kívánják. A vasárnapi előrehozott parlamenti választások nagy győztesei a szociáldemokraták, akik a szavazatok 38 százalékát szerezték meg. A koalícióbontó Néppárt 22,8 százalékos eredményével megőrizte mandátumait. A kormányalakítással kapcsolatban Franz Vranitzky kancellár úgy vélte, hogy gyorsan, de nem elkapkodva kell létrehozni az új kormányt. Itt a vége, fuss el véle? No, azért néni eszik olyan forrón a kását! December 31-lg még igénybe veheti az Opel mesés kedvezményeit! • Ingyenes Casco 1 évig az Astra és Corsa modellekhez. • Opel Assistance 3 évig ingyen az Astra és Vectra modellekhez. . • Idei vásárlás - jövőre induló töriesztéssel, akár kamatmentesen is! • Hazai gyártású Astra Sedan 13%-kal olcsóbban! • ‘95-ös Vectra modellek 7,8% árengedménnyel, amíg a készlet tart! • Rádiós magnó alapfelszerelésként az Astra esetében. OPEL TURBO 5100 JÁSZBERÉNY Vásártéri. Tét.: 57/412-383, 412-166 Fax: 57/411-770 GYÖNGY AUTÓHÁZ 3200 GYÖNGYÖS Pesti út 93. TeUFax: 37/300-400 I \ ~'t 8 A Millecentenáriumi Emlékbizottság felhívása Legyen az ünnep mindenkié! Legyen ez az ünnep nemre, nemzetiségre, vallásra, világnézetre való tekintet nélkül mindenkié. E gondolat jegyében fogant a honfoglalás jövőre esedékes 1100. évfordulója megünneplésének előkészítésére alakult országos emlékbizottság felhívása, amelyet Göncz Árpád államfő, a testület elnöke látott el kézjegyével. „Ezeregyszáz év telt el azóta, hogy a magyarság végleges hazát választva megkezdte életét a Kárpát-medencében. A magyar országgyűlés 1896. április 21-én alkotott törvényében örökítette meg a kortársak és az utókor számára ezt a sorsfordító, történelmi eseményt. Amikor 1996-ban a kereken tizenegy évszázaddal ezelőtti honfoglalásra emlékezünk, e hagyomány jegyében tesszük. Legyen alkalom ez az év arra, hogy felidézzük az ország ezerszáz éves történelmét, tudatosítsuk nyelvünk, kultúránk, hagyományaink megtartó erejét, erősítsük nemzeti azonosságunk tudatát. Tegyük ezt összhangban e hazában élő minden nemzetiséggel, szomszédainkkal és a világ népeivel. Vessünk számot történelmi múltunkkal, legyünk büszkék sikereinkre, de ne hallgassuk el kudarcainkat sem, mert múltunk és jelenünk hiteles, torzításoktól mentes értékelése lehet csak jövőképünk alapja, adhat önbizalmat, erőt és hitet a nemzetnek, hogy ismét elfoglalja méltó helyét Európában. Az 1996-os miile centenáriumnak sajátos jelentőséget ad az a tény, hogy közeleg a magyar állam megalapításának, Szent István megkoronázásának ezredik évfordulója. Legyen tehát a következő néhány év az emlékezés, a felkészülés és az országépítés időszaka. A honfoglalás 1100. évfordulója megünneplésének előkészítésére alakult Országos Emlék- bizottság felkéri a civil szervezeteket, az önkormányzatokat, a kulturális intézményeket, az iskolákat, az egyházakat, a társadalmi és nemzetiségi szövetségeket, hogy erejük, meggyőződésük és lehetőségük szerint vegyék ki részüket az ünnepben. Legyen ez az ünnep nemre, nemzetiségre, vallásra, világnézetre való tekintet nélkül mindenkié!” Miért küldünk kevesebb katonát? Képviselői csatározások napirend előtt Ismét éles szópárbajokat vívtak ellenzéki és kormánypárti honatyák a parlament tegnapi ülésén - az érdemi törvényhozói munka megkezdése előtt. Pénz- és katonapolitikai kérdések egyaránt terítékre kerültek a tárgysorozaton kívüli vitában. Csáti György (MDF) szóvá tette, hogy egyes kormánytagok nyilatkozatai szerint a parlamentet kell hibáztatni, ha rosz- szak a törvények. Kuncze Gábor belügyminiszter kijelentette: a kormány vállalja a felelősséget döntéseiért. Torgyán József (FKGP) a Budapest Bank különféle pénzügyi „botrányai” kapcsán fogalmazott meg kérdéseket. Akar László pénzügyi államtitkár szerint a kisgazda pártelnök szabályos interpellációt mondott el, ezért közölte: ilyen tárgyú interpelláció esetén örömmel kielégíti a képviselő kíváncsiságát. Németh Zsolt (Fidesz) kifogásolta, hogy a délszláv térségbe küldendő magyar egység - nemzetközi összevetésben - a legkisebb és a legrosszabbul fizetett. Keleti György honvédelmi miniszter hangoztatta: a parlament „nem több, mint 500 fő” kiküldéséről határozott. Azzal, hogy korszerű technikával látják el a kisebb létszámot, 1996-ban mintegy kétmilliárd forint takarítható meg. Pető Iván (SZDSZ) napirend előtti felszólalásában rámutatott, hogy Kínában 14 évi börtönbüntetésre ítéltek egy neves polgárjogi aktivistát, Vej Csing Sent, aki a demokratikus alapjogokért- szállt síkra. Áz SZDSZ frakcióvezetője ehhez hozzátette, hogy felszólalásával nem a két ország gazdasági kapcsolatait akarja akadályozni, de ilyen ügyekben a magyar parlamentnek is hallatnia kell a hangját. Tegnap megkezdte a Ház a Munkáspárt népszavazási kezdeményezéséről szóló ország- gyűlési határozati javaslat tárgyalását. Az alkotmányügyi bizottsága előterjesztése szerint a NATO-tagság kérdésében döntéshozatal céljából nem rendelhető el népszavazás. A véleménynyilvánító népszavazás sem időszerű, mert az ország nincs döntési helyzetben. A kedvezőtlen időjárás miatt a NATO-békefenn- tartó (IFOR) erők csak de-, cember 21-én veszik át az addig szolgálatot teljesítő ENSZ-crők szerepét Boszniában - jelentette a szarajevói rádió. Az IFOR-erők felhatalmazása jóval szélesebb körű, mint az ENSZ- katonáké, akik csak akkor nyithattak tüzet, ha közvetlen támadás érte őket. 20 millió fonttal (mintegy 30 millió dollárral) járul hozzá Nagy-Britannia a boszniai lakosság megsegítését célzó nemzetközi humanitárius programhoz. Az összegből London hétmillió fontot fordít a legközvetlenebb igények kielégítésére, valamint a segélykonvojok folyamatos indításának biztosítására. A NATO keleti bővítése dollármilliárdokat emészt föl, és az európai helyzet bizonytalanná válását vonhatja maga után - idézte hétfőn az ITAR-TASZSZ orosz hír- ügynökség a londoni és washingtoni székhelyű Brit-Amerikai Tájékoztatási Tanács, illetve a brüsszeli Európai Biztonsági és Leszerelési Központ jelentését. A szerzők úgy vélik, hogy a NATO-bővítés tíz éven át legkevesebb 7 milliárd dollárba kerül. Megválasztották a Csecsen Köztársaság új vezetőjét. Doku Zavgajevre, a Moszkva-barát csecsen kormány vezetőjére a választók 93 százaléka adta voksát a vasárnapi szavazáson. Az újdonsült csecsen vezető kijelentette, hogy rövidesen népszavazást tartanak a terület jövőbeni státusáról. Tisztelt Egri Adózók! A napokban kézhez kapták a helyi adórendeletek, valamint a gépjárműadó-törvény alapján bekövetkezett változások miatt szükséges bevallási nyomtatványokat Az egri önkormányzati adóhatóság által kiadott csomag az alábbi nyomtatványokat tartalmazza: 1. Magánszemélyek kommunális adóbevallása - 2. Építményadó-bevallás 3. Telekadó-bevallás 4. Gépjárműadó-bevallás 5. Helyi adók bejelentkezési lapja 6. Közműberuházás igazolási lapja Az ingatlanokhoz kapcsolódó (1-3. pontok) bevallások benyújtásának végső határideje: 1996. január 15! A tehergépjárművek (és pótkocsija) bevallásának végső határideje: 1996. január 31! Az 1996. évtől érvényes helyi adórendeletek megtekinthetőek a Jókai u. 10. szám alatti hirdetőtáblán. Akik valamilyen okból nem kapták meg a nyomtatványokat, kérjük - saját érdekükben is - keressék fel az adóhivatalt (Eger, Jókai u. 10.) és részükre nyomtatványokat térítésmentesen biztosítunk. Adó- és Illetékhivatal MOBILTELEFONT most vegyen LEGOLCSÓBBAN NOKIA 2010-es 29.900.- *Ft NOKIA 2110-es ^ 49.900.- *Ft Pannon GSM PANNON GSM hivatalos dealer Egri-ÁSZOK Kft., Eger, Deák F. u. 49. Tel.: 412-577, 412-937 Mobil: 06-20-420-097 és 098 (*: áfa nélkül és Pannon előfizetés esetén)