Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-16 / 295. szám
2. oldal 1995. december 16., szombat Megyei Körkép Elismerések bűnüldözői munkáért Gyurkó Géza r. alezredes (balról) jutalomban részesült Pénteken megyeszerte jutalmakkal ismerték el az esztendőben legjobban dolgozó rendőrök munkáját. A belügyminiszter dicséretben és jutalomban részesítette Bene Géza r. zászlóst, dr. Csatái Tamás rendőrorvos alezredest és Hartmann György r. őrnagyot. Az említetteknek a főkapitányságon tartott ünnepségen dr. Orosz Gyula r. alezredes, a megyei főkapitány bűnügyi helyettese adta át az elismerésről szóló okmányt. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének megbízásából a megyei főkapitány dicséretet és jutalmat adomáFOTÓ: MAJOROS TAMÁS nyozott 35 főkapitánysági munkatársnak. Az Egri Rendőrkapitányság állományából' 36-an, a gyöngyösiéből 2l-en, a hatvani rendőrségi alkalmazottak közül 16-an, míg a hevesi és a füzesabonyi kapitánysági kollektíva tagjai közül 12-12-en kaptak dicséretet és jutalmat. Már az első éjszakáért is fizetni kell Párádon Emelték az idegenforgalmi adót A munkanélküliség „rangsorában” hetedik helyen áll Heves megye Tartósan állástalan a regisztráltak 78 százaléka Minimális mértékben növekedett novemberben a munkanélküliek száma Heves megyében, a legfrissebb összegzés szerint 17 ezer 493-an vannak. A 11,9 százalékos mutató az országos átlagnál magasabb, a megyék között a hetedik legrosszabb pozíciót mondhatja magáénak szűkebb régiónk. Az Egri Városi Tv-nél Jól sikerült a próbasugárzás Mint hírül adtuk, fordulat következett be a helyi televíziózásban: elkezdte próbasugárzását az Egri Városi Televízió. Tegnap egész nap csörgött a telefon a televíziónál, mert sokan voltak kíváncsiak arra, hogy miként állítsák be antennájukat. Nos, az UHF-antennát az Eged felé kell fordítani, s a készüléket ráhangolni az 50-es csatornára. A tegnap esti, 7-től 10 óráig tartó próbasugárzás jól sikerült, az Egertől távolabb eső települések lakói is jelezték, hogy jól fogták a Képújságot, amely egyelőre látható a képernyőn az egri adás alkalmával. Többen elmondták azt is, hogy már nagyon várták ezt a lehetőséget, és kíváncsiak a folytatásra. A tévések megígérték, hogy ez nem is várat magára: a próbák kedden és pénteken folytatódnak, s nemsokára „élesben” is látható lesz jó néhány műsor. A szőlővédelemről Eger Város Hegyközsége, a Heves Megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás, az Egri Szőlő- és Bortermelők Egyesülete december 18-án 9 órától a városháza dísztermében tanácskozást tart a hatékony szőlővédelemről. A hegyközség azt szeretné a fórummal elérni, hogy a városban és környékén élő szőlőtulajdonosok és szőlő-bérműve- lők ily módon kapjanak segítséget a jövő évi növényvédelmi technológia megismeréséhez. Gyártók és kereskedők adnak a tanácskozáson tájékoztatást a hatékony védekezéshez szükséges növényvédő szerekről, az aktuális árakról és a beszerzési lehetőségekről. A kistérségről Hevesen Komplex program A körzet valamennyi települését érintő, csaknem ötven konkrét program elfogadásáról tanácskoztak a térség polgármesterei, valamint az érintett szakemberek. Az adottságok és a hagyományok, valamint a megvalósíthatóság szempontjából megvitatott programok közül végül is több tucat került be a tervezet elfogadását tanúsító jegyzőkönyvbe, amelyet a polgármesterek aláírásukkal hitelesítettek. Mint Fekete Györgytől, a Keviterv Mérnök Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a program igazi haszna az, hogy ennek alapján a vállalkozók megalapozottan pályázhatnak. (h. budai) Testületi ülésen módosították Párád képviselői az idegenforgalmi adó nagyságát. A döntés értelmében - tájékoztatta lapunkat Nagy Oszkár polgár- mester - a település belterületein lévő szálláshelyek után fizetett idegenforgalmi adó éjszakánként az eddigi 25 forint(Folytatás az 1. oldalról) Emellett természetesen más jellegű árukivitelhez kapcsolódó tevékenységet is finanszíroznak. A vezérigazgató rámutatott, hogy megfelelő feltételek mellett vehetik igénybe a hiteleket a vállalkozók. Ez azt jelenti, hogy az exportőrnek legalább egy éve működő, a devizajog- szabályok alkalmazását figyelembe vevő, belföldinek minősülő jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságnak kell lennie. Emellett legalább 15 százalék saját erővel kell rendelkeznie. Az is feltétel, hogy az export áruérték miniről 40 forintra emelkedik. Megváltozott a fizetés rendje is, hiszen korábban ha a vendég egy éjszakát töltött itt, akkor a szállásadónak nem kellett fizetnie. Ezt most már az első itteni éjszaka után is kötelező lesz befizetni. A külterületeken lévő vendégágyak esetében a egy 50 százaléka magyar termék vagy szolgáltatás legyen. A hitelt az exportot szolgáló beruházásokra fordíthatják elsősorban; olyan tevékenységekre, amelyek a környezetre nem ártalmasak, és az állammal kapcsolatos kötelezettség finanszírozására nem szolgálhatnak. Az új kölcsönlehetőséggel az Eximbank célja az, hogy hosszú távon - egy éven túl is - az árukivitelt szolgáló támogatások a vállalkozókhoz kerüljenek. Erdei Tamás, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. vezér- igazgatója fontosnak tartja ezt a hitelmegállapodást. Rámutatulajdonosnak vagy az üzemeltetőnek továbbra is a korábban én’ényes tarifát kell eljuttatnia az önkormányzathoz. Párád képviselő-testülete az év utolsó ülésén határozott arról is, hogy a jövő évi költségvetési koncepció szerint a gépkocsiadó 400forintra emelkedhet. tott: bíznak abban, hogy a délszláv piac visszaszerzésében segítséget nyújt majd a magyar vállalkozóknak. Újságírói felvetésekre dr. Nyíri Iván elmondta, hogy a kilenc hazai kereskedelmi bankot az érdeklődés arányában választották ki. A hitelmegállapodásra vonatkozó feltételek kedvezőek, a magyar bank legújabb történetében az első olyan komoly lépés ez, amely feltételeiben megfelel a legfejlettebb gazdasággal rendelkező országok által hivatalosan támogatott exporthitelek feltételeinek. Mentusz Károly Az elmúlt hónapban 439-en találtak álláshelyet a munkaügyi kirendeltségek közreműködésével. A gondoskodó ellátásból - a letelt jogosultság miatt - hatszázan kerültek ki. Az egri és a pétervásárai térségben a munkanélküliek számának csökkenése tapasztalható, három százalékkal nőtt viszont az arány Gyöngyös körzetében. Változatlanul a legkritikusabb a hevesi régió, ahol a nyilvántartott állástalanok száma majdnem eléri a 20 százalékot. A Heves Megyei Munkaügyi Központ jelentéséből kitűnik, hogy a pályakezdő munkanélküliek között a szakmunkás fiatal (44 százalék) a legtöbb, megelőzve a szakközépiskolásokat (35 százalék), a gimnázi(Foly tatás az 1. oldalról) Az aprólékos munka során több szempontból is megvizsgálták a filctollal, jó helyesírással készített „tacepaó”-kát. Elemezték a tartalmukat, igyekeztek felgöngyölíteni a szálakat. Mivel a törvény szerint a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége csak magánindítványra büntethető, kérték az érintetteket, tegyék meg ezt a lépést. A 25 ifjúból huszonketten éltek a lehetőséggel. Közben szűkült a kör, s a detektívek eljutottak két - egyébként a hírbe hozottak listáján is szereplő - tizenéves lánytestvérhez. Vállalva az esetleges sikertelenség kockázatát, házkutatást tartottak, amelynek umi érettségivel (18 százalék) rendelkezőket és a diplomásokat (3 százalék). Az összes állástalan több mint egyharmada a regisztrálás előtt szakmunkásként dolgozott, a munkanélküliek 59 százaléka a férfi. November végén a munka- nélküliek 78 százaléka számított tartósan állástalannak, hiszen fél évnél régebben nem tudnak elhelyezkedni. A hagyományos közhasznú foglalkoztatás révén 729 személy, míg a jövedelempótlósok jogán 605 ember után utalt pénzt a szervezet a polgármesteri hivataloknak. Kilencven előnyugdíjazási határozatot is hoztak az elmúlt hónapban a munkaügyi kirendeltségek. eredményeként korábbi jegyzetekre, félkész plakátokra bukkantak. A fiatalkorú, tizenöt éves K. A. és nővére, a tizenkilenc esztendős K. E. a bizonyítékok megtalálását követően elismerték tettüket. Kiderült: azért csempésztek szaftos sztorikat saját magukról is a falragaszokra, hogy eltereljék a figyelmet. Helyzetüket súlyosbítja, hogy ők is szerepeltek a magánindítványt tevő fiatalok között, ami komolyabb megítélés - hatóság félrevezetésének büntette - alá esik. Éppen ezért aktájukat átadták az ügyészségi nyomozóhivatal egri kirendeltségének. (t. o.) Exporthitel - vállalkozóknak A délszláv térség újjáépítésére hasznosítják A gyöngyösi testületi ülésen Áremelésről döntöttek (Folytatás az 1. oldalról) Ellenkező esetben 60 forintot kell fizetni, ha az utas a jármű vezetőjétől kéri azt. A testület elkezdte a 1996- os költségvetés koncepciójának tárgyalását, de hosszas vita után elhalasztotta azt. Zárt ülésen újabb fegyelmi vizsgálatról döntöttek a városatyák. Az általuk kinevezett vizsgálóbiztos annak néz utána, hogy szabályszerű volt-e a Pátzay János Zeneiskolában végzett felújítási munka. Este fél 11 -kor Szabó Gyula polgármester berekesztette az ülést, amelyet jövő héten kedden délután 2 órakor folytatnak majd a városházán. (nagy) Apci lánytestvérek szexuális rágalmai Egy hatvani férfi fura halála Egyetlen nyom sem utalt idegen kézre, támadásra Nem mindennapi körülmények között derült fény egy hatvani férfi halálára. Az illető, N. D. még december 7-én lett rosszul az utcán, miközben hazafelé ballagott. Otthon nyomban lefeküdt aludni. Másnap sem volt képes arra, hogy kikeljen az ágyából, részleges bénulásra panaszkodott. Családtagjai ekkor értesítették az orvost, aki kórházba utalta a beteget. A hatx’ani egészségügyi létesítményben N. D. hamarosan elhunyt. A boncolása során azonban fejsérülésre figyeltek fel a kórboncnokok, akik ezután - ahogy az számukra elő van írva - jelezték a történteket a rendőrségnek. Igazságügyi orvos- szakértő folytatta tovább a holttest vizsgálását, ám pontosan ő sem állapíthatta meg, mi is okozta a sebet. Ezek után a megyei helyszíni szemlebizottság tagjai végeztek adatgyűjtést a férfi lakókörnyezetében, illetve munkahelyén, ám egyetlen olyan nyomra se bukkantak, amely arra utalna, hogy a sajnálatosan meghalt embert valaki is megtámadta volna, netán bűncselekmény áldozata lenne. Mindezek után a megyei fő- kapitányság munkatársai visz- szaadták a hatvaniaknak az ügyet, akik rendkívüli halál címén folytatják az államigazgatási eljárást. Recept Nélkül - A Hírlap Orvosa Ajánlja A dohányzás ártalmai (1.) Az emberiség egyik legpusztítóbb szenvedélye a dohányzás, amely több tízmillió földlakó életét teszi és tette tönkre. A legelterjedtebb a cigarettázás, de nem ritka a pipázó, szivarozó ember sem. Az egészségkárosító hatás nem kérdőjelezhető meg: számtalan betegség okozója — ezek jelentős része a dohányzás elkerülése esetén nem lép fel -, és gyakran a beteg hosz- szas szenvedése után halálhoz vezet. A cigaretta papírja, illetve a benne lévő dohány és a nikotin a bűnös. Legismertebb káros hatásuk a rákkeltés, emellett jelentősen pusztítják az emberi szöveteket egyéb úton is: elősegítik például az érelmeszesedést; érszűkületet okoznak; rontják a szövetek, sejtek normális lélegzését; a tüdő, a szív munkáját és teljesítményét; a nyálkahártyák, gyomornyálkahártya védőszerepét károsítják stb. Ismert az izgalmakkal teli, feszültségdús élet, amelyet az emberek könnyebben elviselnek stresszlevezető módszerekkel, ilyen a dohányzás, amelyre nagyon könnyű rászokni. A dohányos ember a nikotinélvezet jogos voltának igazolására minden „turpisságot” bevet, ez is ismert. Sokan arra hivatkoznak: azért dohányoznak vagy azért szoktak rá a cigarettára, hogy ne hízzanak meg. Ez is csak részigazság, ugyanis a dohányzás abbahagyása önmagában nem magyarázza a pluszkilók felszedését. Ennek az az oka, hogy a ci- garettázáshoz tartozó úgynevezett pótcselekvések - a gyufa elővétele, a cigaretta meggyújtása, a sodrás, a cigaretta kézben, ujjban történő forgatása stb. - kiesnek a dohányzás megszakításakor, és helyette az érintett személy más pótcselekvésre tér át, s ez leggyakrabban az evés. Rendszerint az aprósütemények, cukrok, édességek az okai az elhízásnak. Kétségtelen, hogy a dohányzás áttételesen kismértékben gátolja a többletzsír lerakódását a bőr alatti szövetekbe egy enzim működésének gátlása révén, azonban ez az elhízás szempontjából elenyésző. Ismert a fiatalok körében, hogy azért szoknak rá a cigarettára, hogy idősebbnek, nagyobbnak, „menőnek” nézzék őt a többiek. Ez rendszerint „bulizás”, diszkózás során történik. Sajnos, hogy ma már az „ártatlan” dohányzás helyett a kábítószer élvezete hódít, de ez most nem ebben a témakörben tárgyalandó. Dr. Ha-la