Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-02 / 283. szám

2. oldal Megyei Körkép 1995. december 2., szombat Megyei javaslat: közbeszerzésekről Heves Megye Közgyűlése no­vember 24-i ülésén első fordu­lóban elfogadta azt a rendelet- tervezetet, amely a megyei ön- kormányzat közbeszerzéseit szabályozza. Az elképzelések szerint az önkormányzat a közpénzekkel való gazdálkodást, a felhaszná­lást és az ellenőrzést azáltal is szeretné nyilvánossá tenni, hogy a törvényhez képest szi­gorítja a közbeszerzési értékha­tárokat. Ennek alapján 100 ezer (árubeszerzésnél 200 ezer) és a 2000 forint között legalább há­rom írásos ajánlat beszerzésére kötelezné az előkészítőket, 2-5 millió forint között pedig nyil­vános pályázati felhívást tenne közzé. A szabályozási elképzelések­ről a megyei önkormányzati hi­vatal főjegyzői, illetve terület- fejlesztési irodáin lehet felvilá­gosítást kérni és december 5-ig észrevételt tenni. Öregek napja Szentdomonkoson Ma délután 2 órakor a helyi művelődési házban köszönti a falu idős lakóit Szentdo­monkos önkormányzata. Nagyszüleiket műsorral várják az óvodások és az ál­talános iskolások, majd a helyi hagyományőrző együttes lép színpadra. A palóc vidék dalait az „alakulóban” lévő citeraze- nekar kíséretével adják elő. Sikeres véradás Füzesabonyban sikeres vér­adónapot tartottak a Vöröske­reszt szervezésében: 127-en öt­ven liter vérrel segítették bajba jutott, beteg embertársaikat.-Örömteli és megnyugtató, hogy a segítőkészség, az egy­másért tenni akarás sok min­denhez hasonlóan nincs „krí­zishelyzetben” - újságolta az eredményt Jakab Rudolfné, a szervezet területi vezetője. - Az idén ez volt a második alkalom, akkor is és most is sok donor jött el. Nyolc új véradóval let­tünk gazdagabbak, s ami külön említést érdemel, hogy sok köz­tük a fiatal. A Vöröskereszt a köszönő- mön kívül nemigen tud mást adni. A véradóállomás a pol­gármesteri hivataloktól kap va­lamicske pénzt, ám az nem sok mindenre elég. Bélyegek, s a központtól kapott különböző árucikkek értékesítéséből gyűj­tenek össze annyit, hogy szeré­nyen megünnepelhessék mond­juk a véradók napját. (r. k.) Az AIDS világnapja alkalmából - nyűt kiállítás az egri Uránia mozi előcsarnoká­ban. A XX. század pestisének is emlegetett betegség megelőzését szórólapokkal, tablókkal propagálják ebben a hónapban az egészségügy szakemberei fotó: Máté Krisztián Hová tűntek a díjbeszedők? Az Evat már megint játszik az idegekkel... Ha valaki fizet, az joggal várja el, hogy számlát kapjon. Főleg, amikor a sok problémát okozó fűtés-, illetve melegvíz-szolgál­tatásról van szó. Szeretnének tehát az Evat Rt.-vel szerződés­ben állók részletes kimutatást kapni. Aki azonban a pénztár­ban fizet, az kénytelen egy nyugtával beérni, s hinni, látatlan­ban... Többen hívták tegnap reggel szerkesztőségünket, hogy az előző nap az Evat irodáján nem kaptak részletes számlát, csu­pán egy nyugtát.- A díjbeszedők eltűntek - panaszkodik Elekné s hiába kerestük őket, hiába vártunk rá­juk, csak azt hajtogatták: fizes­sünk a pénztárban. Itt is csak egy nyugtát adtak arról, hogy eleget tettünk a kötelezettsé­günknek. A számlát nem tudták ideadni, mivel az a díjbesze­dőknél maradt. Mi - az Evatról lévén szó - szeretnénk tudni, mit fizetünk. Ezt azonban leg­alább húsz embernek nem sike­rült megtudnia csütörtök este...-Hol voltak a díjbeszedők? - próbáltuk megtudni Várkonyi Györgytől, az Evat Rt. igazga­tójától.- Fogalmam sincs. Jó a kér­dés, de nem tudom, én ezzel nem foglalkozom. Elvileg a díjbeszedőknek ilyenkor köte­lező lenne ott ülniük, de most el sem tudom képzelni, hová tűn­hettek...-És hogy kapják meg a la­kók a részletes számlát?-Megvárják, amíg találkoz­nak a díjbeszedővel. Az a jó az egészben, hogy amikor viszik a számlát, mindenki bezárkózik, amikor meg fizetni akar, és nem kapja meg a részletes kimuta­tást, akkor meg háborog. Nem sokkal később azonban mégis volt magyarázat: a befi­zetés napja egybeesett a zárá­séval. Ügyeletet ugyan tartot­tak, de a számlát itt sem lehetett megkapni. A végeredmény vé­gül is az, hogy az ügyfeleknek meg kell várniuk, amíg össze­futnak a díjbeszedővel... (szuromi) Romlik a szélhámosok esélye (Folytatás az 1. oldalról) Ezen túl előkészítés alatt áll egy, a biztonságot jelentősen növelő számítástechnikai rend­szer kialakítása is. Az ingatlan-nyilvántartás 80-85 százalékban már gépre került, s a jövő év első felében válik teljessé az adatbázis. Ez­zel lehetőség nyílik arra, hogy a körzeti földhivatalokat bevonva a hálózatba, olyan rendszer kezdhesse meg működését, amelybe díj ellenében bekap­csolódhatnak a pénzintézetek, az önkormányzatok, valamint a rendőrség, természetesen az adatvédelem biztosításával. Ezzel nagyobb esély lesz a ha­misítók lefülelésére, s az adatok felhasználásának módja is átte­kinthetőbbé válik. Egyúttal megteremtik annak a lehetősé­gét, hogy szaktevékenységük részeként a Phare-program ke­retében elkészüljenek a digitá­lis alaptérképek. Erre támasz­kodva elősegíthetik az infra­struktúra, az önkormányzati, az egészségügyi, az oktatási és a kereskedelmi tervezési felada­tok végrehajtását. Mindezek feltétele a pénz­ügyi fedezet megteremtése. A fejlesztés és az önfinanszírozás érdekében szorgalmazzák a tu- lajdonilap-másolat illetékének díjra módosítását és az érték­hez igazodó tételek bevezetését, hogy a pénzzel majd helyben gazdálkodhassanak. (kj) Új kezdeményezés Míg a szülő vásárol, a gyermek játszik Újszerű kezdeményezéssel áll­tak elő az ünnepek előtt az egri Liget kaszinó tulajdonosai: gyermekfelügyeletet biztosíta­nak azoknak a csemetéknek, akiknek a szülei egy nyugodt, „gyermekmentes” hétvégi ajándékvásárlást terveznek. S hogy ezeken a napokon a legkisebb családtagot se kelljen otthon hagyni vagy más fel­ügyeletére bízni, a kaszinó egy arra alkalmas helyiségében ját­szóházat alakítottak ki, ahol a gyermekek - délelőtt 10 órától délután 4 óráig - a Discovery Tolls képességfejlesztő „cso­dáit” próbálhatják ki. (ho) A Munkáspárt NATO-ügyben sem bízik Hornékban Erkölcstelen parlamenti döntés „A Munkáspárt úgy véli: az Országgyűlés 1995. november 28-i döntése, melyben - csupán egyetlen ellenszavazattal - en­gedélyezte, hogy Magyarország területét idegen csapatok ve­gyék igénybe, sérti Magyaror­szág nemzeti érdekeit, ezért a Parlament döntését elfogadha­tatlannak, mélységesen erkölcs­telennek és politikailag rövidlá­tónak tartja.” - egyebek mellett ezt tartalmazza az a Munkás­párt Központi Bizottsága által kiadott nyilatkozat, amelyet tegnap délelőtt ismertetett a sajtó képviselőivel Blahó Ist­ván, a párt megyei koordinációs bizottságának alelnöke, és el­nöke, Tajcs Ferenc. Mint az a dokumentumból kiderült, a Munkáspárt felhívja az Or­szággyűlést, írja mielőbb ki e kérdésről a népszavazást, és ne engedje, hogy a békefenntartók között magyar katonák is le­gyenek. A Hírlap kérdésére, misze­rint mit szólnak azokról a véle­kedésekről, amelyek azt állít­ják: a Munkáspártnak semmi­lyen erkölcsi alapja nincs a ter­vezett NATO-tagság ellen tilta­kozni, Blahó István kijelentette: a párt tagjai ugyanolyan jo­gokkal rendelkező polgárok, mint bárki más, így természete­sen van jogalapja, hogy a nem­zet érdekében szót emeltek. Mint mondotta, a Vörös Hadse­reg is csak ideiglenes jelleggel tartózkodott hazánkban, s ittlé­tük nem az akkori MSZMP-ta- gokon múlott. A párt annak dacára a nép­szavazás kiírását sürgeti, hogy Horn Gyula már több ízben le­szögezte: az esetleges NATO- tagságról mindenképpen egy népszavazásnak kell döntenie. A Munkáspárt politikusa sze­rint ők már igen jól ismerik Hornt és az általa alkalmazott technikákat, így addig kell e kérdésről dönteni, amíg tényle­ges választási lehetősége van a népnek. (kühne) „Bokros Lajos ajtóstul rontott a házba, s a tokot még ma is cipeli" Értékelt az MDF Egerbocson Választókerületi egyeztető fó­rumot tartott a Magyar Demok­rata Fórum területi szervezete Egerbocson. Az eseményen Jó- zsa Fábián, a párt elnökségi tagja kísérelte meg, hogy át­fogó képet fessen a mai politi­kai, gazdasági helyzetről. Mint mondta, hazánk megíté­lése az elmúlt másfél év alatt sokat romlott, már-már a bal­káni országokkal együtt emle­get minket az az Európa, amelyhez csatlakozni kívá­nunk. A pénzügyi kormányzatról Józsa kifejtette: nem lehet min­denek fölé helyezni az oly gyakran emlegetett belső fize­tési egyensúly kialakítását. A márciusi csomaggal Bokros La­jos „ajtóstul rontott a házba, s félő, hogy a vállára szorult to­kot nem tudja levetni...". A számos témát érintő elő­adás után a valamikori belügy­minisztériumi államtitkár la­punk érdeklődésére elmondta: a kereszténydemokraták dön­tése ellenére sem tettek le egy ellenzéki szervezet létrehozásá­ról, azonban immár helyi szin­teken igyekeznek erősíteni az együttműködést. Arra a felvetésre, hogy ma az MDF bírálja a privatizáció ma­nipulálásával a kormánypárto­kat, Józsa Fábián kijelentette: egyáltalán nem törvényszerű, hogy valamikori ellenzékük ha­talomhoz jutása után meg is va­lósítsa mindazt, amivel az előző kormányt vádolta. (s. p.) Két egri ingatlan értékesítése még hátravan Tart a HAEV felszámolása Mint hírül adtuk, március 1-jén kezdődött meg a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat fel­számolása, amelyet a Dunahol- ding Gyöngyös Kft. végez. Az­óta sok minden történt - tudtuk meg Szabó Sándor felszámoló­tól. November 30-án a még megmaradt dolgozóknak fel­mondtak, akik végkielégítést kaptak. A vagyon értékesítése is folyamatosan történik. A már korábban megosztott egri telephely nagy részét, va­lamint a gyöngyösi telepet elad­ták különböző vállalkozóknak. Már csak két egri ingatlan érté­kesítése van hátra, ezekre még év végéig pályázatot írnak ki. Nagyobb gondot jelent az egykori vállalat peres ügyeinek lezárása, amelyek áthúzódnak jövőre. Ugyanakkor a korábbi tartozásokat is igyekeznek be­hajtani. Tágyalásokat folytat­nak a HÁÉV által korábban a megyében, Budapesten és más helyeken épített lakások szava­tossági és garanciális ügyeiről is. A felszámolást 1997. már­cius 1-jéig kell befejezni. Szabó Sándor viszont ezt már jövőre jósolja. Recept Nélkül - A Hírlap Orvosa Ajánlja Korunk pestise: az AIDS December elseje az AIDS vi­lágnapja. Ebből az alkalomból kérdeztük dr. Kissik Imre in- fektológus főorvost:- Az AIDS - angol nyelvű rövidítés, amely magyarul szerzett immunhiányos tünet- csoportot jelent - első áldozata feltehetőleg egy dán orvosnő volt 1977-ben. A betegség 1981 óta járványszerűen terjed világszerte. Az Egészségügyi Világszer­vezet adatai szerint jelenleg a világon 1,2 millió a tünetekkel rendelkező beteg, és mintegy 15 millió a vírushordozó tü­netmentes ember (szakmai nyelven HlV-fertőzött). Meg­döbbentő adat, hogy a regiszt­rálás óta észlelt AIDS-betegek 60 százaléka már halott. Magyarországon 186 AIDS-beteget és 530 HIV-po- zitívat tartanak számon. Eddig 124 beteg halt meg. A beteg­ség kezelésének országosan ki­jelölt helye a budapesti László Kórház, ahol koncentráltan foglalkoznak a fertőzöttekkel. Heves megyében 3-5 betegről tudunk. A betegség okozója az úgy­nevezett retrovirus, amelyet először 1983-ban mutattak ki. A vírus a szervezet védekező- képességének hiányát okozza. A vírus terjedéséről bebizo­nyosodott, hogy elsősorban szexuális úton vihető át, dön­tően homoszexuálisoknál. Emellett vér útján is megkap­ható, az AIDS-beteg vérével fertőzött vagy vénás injekció­val. Jelentős átviteli lehetőség az intravénás drogokkal élő kábítószeresek körében van, mert a tűket és fecskendőket sterilizálás nélkül újból fel­használják. Az elmúlt 5 évben bebizonyosodott, hogy hetero­szexuális úton is átvihető. Bár világszerte óriási erőfe­szítések történnek a megfelelő gyógyszer feltalálására, azon­ban jelenleg a kezelése a biz­tató jelek ellenére még megol­datlan. Ezért a pillanatnyi leg­jobb megoldás a megelőzés. Minden szexuális érintke­zésben szükséges az óvszer használata. Csak a monogámia a megbízható. A kábítószer-él­vezőket le kell szoktatni, il­letve el kell érni a rá nem szo­kást, a jelenleginél sokkal eré­lyesebb intézményesített for­mában hatékony egészségne­veléssel, mert aggasztó mér­tékben nőtt a fiatal korosztály­ban a drogosok száma. Mivel a vírus vérrel történő átvitele banális esetekben is elképzelhető: a HlV-fertőzött például megsérül, vérzik, és a sebellátó személy nem tud a fertőzöttségről, s maga is pozi­tívvá válhat. Ebben leginkább az egészségügyben dolgozók érintettek. Fontos ilyenkor az azonnali erélyes fertőtlenítés, mert ezzel meggátolható a be­tegség átvitele, mert a vírus igen sérülékeny. Ennek kapcsán több hie­delmet kell cáfolni, amelyek a közvéleményben - a betegség­től való félelem miatt - eléggé elterjedtek. A vírus nem vihető át például csókkal, kézfogás­sal, szúnyogcsípéssel, lélegzet­tel, nyállal, könnyel, vizelettel, széklettel; nem lehet megfertő­ződni strandon, uszodában a vízben sem. Szűrővizsgálatot bárki kér­het a kijelölt bőr- és nemigon­dozókban. A vizsgálat teljes anonimitás mellett történik. (dr. Ha-la) Cser^ Lőrinciben is Érsek helyett Csuvikovszki Csütörtökön ülésezett Lőrinci és körzetének MSZP-s cso­portja, ahol a kongresszusi be­számolók mellett személyi kér­désekről is döntött a tagság. Az eddigi elnök Érsek Zsolt he­lyére - aki parlamenti és ön- kormányzati elfoglaltságára hi­vatkozva állt fel - Csuvikovszki Lajost, az ecsédi alapszervezet ügyvivőjét választották meg. Az ő mandátuma két évre szól. Szintén lőrinci hír, hogy a minap a cégbíróság is beje­gyezte a Baloldali Ifjúsági Tár­sulás városi szervezetét, amely még március 9-én 30 taggal alakult meg. Ezzel - véleked­nek a szocialisták - egy régi adósságot sikerült pótolni, lé­vén itt ez idáig semmilyen ifjú­sági szervezet sem működött.

Next

/
Thumbnails
Contents