Heves Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-04 / 259. szám

2. oldal Megyei Körkép 1995. november 4., szombat A hitelezők igénye: 5-800 millió A Árverezés a Megamorvnál Két országos napilapban is megjelent az a hirdetmény, misze­rint november 16-án, csütörtökön nyilvános árverést tartanak Nagyrédén, a felszámolás alatt levő Megamorv Kft. telephe­lyén. Építkezik a bank - A megyeszékhelyen, a vár alatt a Budapest Bank egri fiókja épül. A munka - bár még szombatonként is dolgoznak az alkalmazottak - várhatóan a jövő év szep­temberére készül el. FOTÓ: PERL MÁRTON A rossz közbiztonság kihat a turizmusra A kamarákkal szorosabb együttműködésre lenne szükség Amint azt Szabó Józseftől, a REORG Rt. felszámolójától megtudtuk, ezúttal csak gép­járművek kerülnek kalapács alá. Korábban - még október kö­zepén - összehívták a hitelezők választmányi alakuló ülését, az azonban eredménytelen volt. A száznegyven hitelezőből ugyan ötvenen eleget tettek a meghí­vásnak, a jelenlevők mégis úgy döntöttek, hogy nem alakítják meg a választmányt. Feszültségforrást jelent, hogy az ötszáz- és nyolcszáz­millió forint közöttire becsült igénnyel szemben alig kétszáz­éi nagymértékű energiaár-eme­lés sem küldte padlóra az egri EVAT Rt.-t - tudtuk meg Vár- konyi Györgytől, a cég igazga­tójától, tegnapi sajtótájékozta­tóján. Félévi zárásukkor kide­rült: kétmillió forint nyereséget értek el. Örömüket, s pénzük egy részét - visszatérítve - megosztották a jól fizetőkkel. Aztán újabb áremelkedés jött (ezt is lenyeli az rt.), és ha nem következik egy még újabb, úgy a lakosság semmi változást nem tapasztal a fűtésszámláján. Várkonyi György elmondta azt is, hogy a nyáron összehív­ták a társasházak képviselőit, s indítványozták, vegyenek részt az önerős közműfejlesztésben. Sajnos, csak két ház lakói éltek a lehetőséggel. Pedig az új módszerrel takarékoskodni le­het az energiával, következés­képp alacsonyabb összeg sze­repelhet a számlán. Egerben szerdán és csütörtökön délután ittassági, a 3-as számú főútvonalon pedig összehangolt sebesség-ellenőrzési akciót tar­tott az Egri Rendőrkapitányság Közlekedési Osztálya - tájé­koztatta lapunkat Urbán László rendőrőmagy. A fő cél az ittas járműveze­tők, valamint a gyorshajtók forgalomból történő kiszűrése, a balesetek megelőzése volt. Az akciót elsősorban a kihelyezett Zászlósképző Iskola hallgatói hajtották végre. A két nap alatt a városban 20 LION elektro­mos alkoholszondával közel ezer járművezetőt ellenőriztek, közülük hétnél jelzett ittasságot a műszer. A póruljártakkal milliós vagyont tudnak felkí­nálni a legjobb esetben is. A Megamorv-telep tulajdonvi­szonyai ugyanis tisztázatlanok, mivel Morvái Ferenc tavaly­előtt decemberben a sajátjaként nyilvántartott telepet eladta a Megamorv Kft.-nek, amely szintén teljes egészében az övé volt. Egyes hitelezők felvetették, hogy meg kell vizsgálni a Mát­ráddá Kft. működését, mivel fennáll a vagyonátmentés lehe­tősége. A felszámolás jelenlegi szakaszában azonban erre utaló tényt nem talált a REORG Rt. (nagy) Az önkormányzat ifjúsági garzon- és nyugdíjasházában is megtörtént az idén a fűtés kor­szerűsítése - újságolta a cégve­zető. Vagyis, ezekben a laká­sokban is mérhető a hő- és víz- mennyiség. Várkonyi György kitért a „hátralékosokra” is. Huszonhat bérlő tartozása eléri a 300 ezer forintot, 186-an pedig több mint százezer forinttal adósak. Az rt.-nek két választása van: a finom megtorlás vagy a drasz­tikus elzárás. Ők az első variá­ciót választják. Senki sem ma­rad meleg nélkül, viszont szá­míthat a végrehajtóra. Nem vá­dolható az EVAT szociális ér­zéketlenséggel, hiszen Egerben - Várkonyi György szerint - csak 300-350 család él máról holnapra, a rendszeresen nem fizető famíliák száma pedig több mint ezer. (négyessy) szemben a jogosítvány azonnali bevonását követően szabálysér­tési eljárást kezdeményezett a rendőrség. Olyan is volt, akire 16 ezer forintos pénzbüntetést róttak ki. A rendőrség kasszáját az ak­ció végén 112 ezer forint gaz­dagította. Érvénytelen vezetői engedéllyel négyen közleked­tek, öt jármű rendszámát pedig le kellett venni, mert a forgalmi engedélyének érvényessége le­járt. A többség szerencsére be­tartotta a közlekedési szabályo­kat. Az akció elérte célját, mert az adott időszakban a vizsgált területen nem történt közleke­dési baleset. (N. Gy.) A hazai turizmus tendenciáinak javítása érdekében szorosabb együttműködést szorgalmaz az Országos Idegenforgalmi Szö­vetség a megyei kamarákkal - hangzott el tegnap Egerben azon a konferencián, ahol az idegenforgalomban érdekelt vállalkozókkal, intézményveze­tőkkel és az önkormányzat szakembereivel ismertették az idei év tapasztalatait. Mint Horváth Ákos alelnök elmondta: szükség van az ága­zat fellendítése érdekében a kamarákkal történő együttmű­ködésre, mert a minőség javí­tása, a szakoktatás megoldása, a versenyképtelen vállalkozók kiszűrése csakis a helyi szerve­zetek segítségével lehetséges. A számos jó irányú változás mellett még mindig sok a visz- szatartó erő, amely hátráltatja a turizmus fejlődését. A hazai közbiztonság romlása kihat az idelátogatók közérzetére. Rá­adásul több olyan vállalkozó van a piacon, aki megbízhatat­lan, egyedüli motiváló erő szá­mára a pénz. Emiatt aztán a szállodák kihasználtsága csök­kent, az itt-tartózkodás időtar­tamával együtt. Ugyanakkor az önkormány­zatok hozzáállása, támogatása sem minden esetben megfelelő. Számos példa mutatja, hogy a bérleti díjakat a csillagos ege­kig emelik, s ezzel hosszú távon nagyobb kárt okoznak az ága­zatnak, mint amit anyagilag nyernek. A jövő évtől viszont lehető­ség nyílik arra, hogy a PHARE- pénzekböl részesüljön az ága­zat, ami jelentős előrelépés le­het a színvonal és a minőségi szolgáltatás terén. S hogy élet­képessé váljék a hazai turizmus. (sz. r.) Tigáz-privatizáció Hét megye tiltakozik Hátrányosan érinti az önkor­mányzatokat a hét megyére ki­terjedő Tiszántúli Gázszolgál­tató (Tigáz) Rt. tervezett priva­tizációja, ezért az érintett Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bi- har, Heves, Jász-Nagykun- Szolnok, Nógrád, Pest és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzata nyilatkozatban fordult az ügyben az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-hez. A dokumentum szerint a Ti­gáz Rt. meghirdetett privatizá­ciója csak az állami tulajdonnak minősített részre vonatkozik, hátrányosan érinti a gázközmű- vagyonnal rendelkező önkor­mányzatok tulajdoni igényét, részvény-, illetve kizárólagos tulajdonát. A települési önkormányzatok nem a privatizációt kívánják megakadályozni, hanem csak arra törekszenek, hogy jogszerű legyen. Éppen ezért írásos biz­tosítékot kémek az ÁPV Rt.-tői arra, hogy az érintett önkor­mányzatok, illetve gazdasági társaságok a privatizáció során nem szenvedhetnek vagyoni hátrányt. Az önkormányzatok a priva­tizációt csak abban az esetben fogadják el, ha az abból befolyt összeget a vagyonhányad ará­nyában megosztják az ÁPV Rt. és az érintett helyhatóságok kö­zött. * (Miután a téma megyénk szá­mos települését is érinti, a pri­vatizációval kapcsolatos véle­ményekre munkatársunk részle­tes írásában visszatérünk). Erdész Judit tárlata Palóc életkép az egri színházban Tegnap este, a Liliomfi egri premierjét megelőzően egy érdekes kiállítást nyitottak meg a Gárdonyi Géza Szín­ház földszinti előcsarnoká­ban. A Szilvásváradon élő Er­dész Judit Mária népi ipar­művész Palóc életképek című alkotása az előadáshoz illő falusi hangulatot áraszt, a népművészet értékeit kí­vánja felmutatni. Á saját tervezésű és fel- dolgozású ruhák, törülkö­zők, párnahuzatok palóc motívumok alapján készül­tek, de a művész szabadon engedte képzeletvilágát, nem akart szigorúan korhű lenni. A tárlat érdekessége, hogy a ruhákat nem bábok viselik, az összhatás mégis egyértelművé teszi, hogy egy fiatal pár életébe nye­rünk bepillantást. Magas a feketegazdaság aránya Pesszimisták a Heves megyei vállalkozók A Heves megyei vállalkozók 67,3 százaléka szerint romlik a magyar gazdaság helyzete, s az elmúlt évi 36 százalék he­lyett az idén csak 19 százalé­kuk lát esélyt a javulásra. A többiek szerint változatlan marad a helyzet - derül ki ab­ból a reprezentatív közvéle­mény-kutatásból, amelyet a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara végzett a me­gye vállalkozóinak körében. A 160 kérdőív feldolgozása alapján elkészült összegzés szerint a vállalkozók általános véleménye, hogy a kormány stabilizációs csomagjának ha­tására tovább növekednek a munkaadókra háruló terhek, ugyanakkor a lakosságot sújtó intézkedések csökkentik a vá­sárlóerőt. A megye helyzetét már po­zitívabban értékelték a meg­kérdezettek. Ennek elsődleges okaként a keleti piacok közel­ségét, az ilyen irányú koope­rációk egyre intenzívebbé vá­lását jelölik meg a válaszadók. Ugyanakkor a külföldi tőke aktivitását lényegesen kedve­zőtlenebbnek tartják Heves­ben, mint az ország nyugatibb területein. A megyei önkor­mányzat adatai szerint az or­szágba érkező működötökének csupán egy ezreléke áramlott Heves megyébe. A megkérde­zettek véleménye csaknem egyöntetű abban a kérdésben, hogy a feketegazdaság aránya rendkívül magas. így véleke­dett a vállalkozók 77,4 száza­léka. Mindezek tükrében a me­gye vállalkozói termeléscsök­kenésre számítanak. Várako­zásuk szerint árbevételük az elmúlt évhez képest csupán 6,6 százalékkal nő az idén, ami az inflációs szintet figyelembe véve jelentős termeléscsökke­nést jelez. A megkérdezettek 88 százaléka szükségesnek lát további intézkedéseket a hazai gazdaság védelmében. Az eszközök között az exporttá­mogatások növelését, a vám­rendelkezések szigorúbb ér­vényesítését és az importkor­látozások bővítését jelölték meg megyénk vállalkozói. A finom megtorlástól a drasztikus elzárásig Az egri távfűtésről - első kézből Kipróbálták az új szondákat ______________Recept Nélkül - A Hírlap Orvosa Ajánlja _____________ A mozgáskorlátozottak életének nehézségei (1.) Magyarországon több tízezer ember él, akik veleszületett vagy szerzett betegség miatt mozgásukban, mindennapi élettevékenységükben gátol­tak, és kisebb-nagyobb mér­tékben környezetükre szorul­nak. Nem túlzás azt állítani, hogy hátrányos helyzetűek. Életük megkönnyítésére ha­zánkban is több rendelet, jog­szabály, állami intézkedés tör­tént, illetve látott napvilágot, azonban ezek nem tartalmaz­nak olyan hathatós erőt, amely ténylegesen megváltoztatná a hátrányos helyzetet. A moz­gáskorlátozottak életének javí­tásáért mindennapos küzdel­met vívnak a különböző ér­dekvédelmi szervezetek, ame­lyeknek tagjai maguk a moz­gáskorlátozottak, nekik segí­tenek az önkormányzati szer­vek, az egészségügy. A fejlett jóléti államokban hosszú évtizedes tapasztalatok állnak rendelkezésre, amelyek birtokában olyan életet élhet­nek a mozgáskorlátozottak, amelyek teljes társadalmi in­tegrációt, illetve reintegrációt jelentenek. Több országban módomban volt látni, hogy mi­lyen széles azoknak a módsze­reknek a skálája, amelyek megkönnyítik a mindennapja­ikat. Csak néhány példa: az természetes, hogy minden épü­letbe rámpán lehet bejutni a kerekes székkel; a parkolóhe­lyeken külön kijelölt helyek állnak a rendelkezésükre, és ide sohasem áll be illetékte­len)!); a járdákat rámpák sza­kítják meg; színházakban, mo­zikban, sportcsarnokokban, áruházakban, könyvtárakban, múzeumokban stb. külön vá­rakozóhelyet jelölnek ki, ahol a kerekes székkel közlekedő ember tartózkodhat, a rámpát külön nem is említem. Az il­lemhelyeken, mosdókban kü­lön helyiség vár a mozgáskor­látozottakra széles ajtókkal, kapaszkodókkal, alacso­nyabbra épített mosdó- és WC-kagylókkal az elérhetőség céljából. Ezek körül nagy terü­letet hagynak az építők, hogy kerekes székkel jól megköze­líthetők legyenek. Ezek any- nyira természetesek, hogy - az említettek mellett - a repülőte­reken, sőt az országutak mel­letti kis parkolókban telepített toalettekben is mindenhol megtalálhatók. Sőt repülőtere­ken a gépek érkezésekor a re­pülőtéri hivatalos személyzet mellett a gép mellé áll a kere­kes széket toló alkalmazott is, várva a mozgáskorlátozottat. E kiragadott példákon kívül számos más módszert is ta­pasztalni lehet, amelyek meg­valósítása hazánkban még egyelőre elérhetetlen. (Dr. Ha-la) Milliókat követeltek Hevesen a pénzbehajtók (Folytatás az 1. oldalról) A vizsgálat eddigi adatai arra utalnak, hogy az egész ese­ménysor meglehetősen gyor­san, mindössze tíz perc alatt le­zajlott. Ez alatt az idő alatt a megtámadott férfit többször is emlékeztették arra, kinek az ér­dekében tartanak igényt a pénzre, kinek is az adósa ő. Egyáltalán nem amatőrökről lehet szó, ennek bizonyítéka va­lamennyi mozdulatuk, cseleke­detük. A rémült lakástulajdo­nost felszólították, hogy a nya­kában lévő igen értékes arany­láncot nyújtsa át nekik - mint­egy zálogul az ékszert maguk­kal is vitték. Mielőtt azonban még távoztak volna, tönkretet­ték a házban található telefon­készüléket. Ezt követően igen erélyesen ráparancsoltak a gaz­dára, hogy vonuljon be a kam­rába, ahonnan öt percig elő ne merjen jönni, különben rögtön végeznek vele... Amikor végül elhagyták a lakást, Á. J. átsietett a szom­szédjához, s az értesítette táv­beszélőn a Hevesi Rendőrkapi­tányság ügyeletét. Á kétségkívül nem minden­napi - ám manapság sajnos, egyre gyakrabban előforduló - ügyben a megyei főkapitányság bűnügyi osztályának munkatár­sai folytatják a nyomozást zsa­rolás bűntettének alapos gya­núja miatt, ismeretlen elköve­tők ellen. Hay)

Next

/
Thumbnails
Contents