Heves Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-29 / 280. szám
1995. november 29., szerda Füzesabony Es Körzete 5. oldal Plusz, ami ott, legbelül van Kaiban a gyerekeké 1996 Kell-e más, több egy pedagógus számára annál, hogy tanítványai kis „alkotásain” keresztül is láthatja a saját lelkivilágát, a saját elképzeléseit, saját művészi elgondolásait. Ez jutott eszembe, ahogy a Káli Általános Iskola folyosóit jártam. Fehér Mária pedagógus éveken át összegyűjtött, otthon, „biztos helyen” őrzött festményeit, rajzait állította ki. Életében először a gyerekek, a kollégák kedvéért. Nos, elégedett lehet a tanárnő, hiszen ha megnézi a gyerekek munkáiból összeállított gyűjteményeket, a témaválasztás, itt-ott egy jó árnyékolás nagyon hasonlít - persze iskolás módra - az övéire. Nemcsak a gyerekek láthatták a képeket, a szülők is, mert a közoktatás napjának reggelén volt a megnyitó. S nagyon sok szülő kíváncsi volt Kálban, hogyan, milyen környezetben is tanul gyereke, esetleg mi az a plusz, amit talán az ő tudta nélkül - mert figyelmét eddig elkerülte - fia, lánya valahol ott, belül, még naponta hazahoz. A szülőkkel együtt jómagam is arra voltam kíváncsi, milyen változásokat tud hozni egy tanintézmény életében a tanév közbeni igazgatóváltás. Mert Kálban a közelmúltban lemondott az igazgató, s most Krizsán Andrásné megbízott vezetőként próbálja vinni a munkát. Az igazgatói szobában népes a tábor, szinte az egész képviselő-testület „kiszállt” a nyílt napra.-Nem azért, mert ellenőrizni akarunk - oszlatja el felvetésemet Tompa Vilmos polgármester. — 1996 az iskola, a gyerekek éve lesz Kálban, szeretnénk tudni, hogy mi az, ami a nagy dolgok mellett még hiányzik. Az idén átfedjük a tornatermet, jövőre jöhet minden, ami szükséges. Krizsán Andrásnét biztatják: munkájában segítik.- Két évvel ezelőtt a testület úgy gondolta, hogy erőskezű férfi kell az intézmény élére — emlékszik vissza az igazgatóválasztásra a polgár- mester. - Ketten pályáztak, köztük a most megbízott igazgató, de hát ő volt a nő. Sajnos, be kell látnunk, tévedtünk, s nagyon örültünk, hogy most a bajban Magdika vállalta. S azt is el kell mbnda- nom, hogy kikértük a tantestület véleményét. Mindenki potenciális jelölt volt, s a leg: több szavazatot Krizsánné kapta, s mi úgy voltunk vele, teljes mértékben elfogadjuk a tantestület véleményét. Egyszer már, hogy úgy mondjam, beleszóltunk, s tévedtünk. Többé nem tesszük... A szülőket, gyerekeket megkérdezve, ez alatt az öthat hét alatt is sokat változott az iskola. Otthonosabb lett. Egyik apuka fogalmazta meg: látszanak a női kezek...- Nyolc éve tanítok - mondja csendesen Krizsánné. - Bár magam is részt vettem a jelenlegi iskolai munkaterv összeállításában, de ez nem az én elképzelésem. Most azonban nincs más megoldás - tanévben vagyunk -, mint az elfogadott tervet továbbvinni, arra viszont van mód, hogy javítsuk a munkát. Kálban a gyerekek olyanok, mint másutt. Vannak jó és .gyengébb képességűek. Bontott csoportokban tanulnak magyart, matekot, és persze a nyelveket. A jók az egyik, míg a többiek a másik csoportban tanulnak. Az elosztásnál a közepesen tanulók szüleit kérdezik meg, tudnak - e segíteni akár biztatással is gyerekeiknek, hogy a jobb csoportban is megfeleljenek. Mert ebben a csoportban jöhet pluszban a kiegészítő anyag. A másikban azzal szerencsések a gyerekek, hogy több idő jut a felzárkóztatásukra. A csoportok átjárhatók, tehát lehet a jóból is lecsúszni, de fordítva is... Működnek szakkörök, folyik hitoktatás, zeneoktatás hétvégeken, mely kiadások egy részét a szülők fedezik. Hat számítógépen bíbelődhetnek azok, akik a műszaki rajz helyetti komputerek világát részesítik előnyben. Ami egyelőre probléma, bár középfokú nyelvvizsgával tanítják: az idegennyelv-okta- tás.- Az oktatás-nevelés színvonalának emelése a legfontosabb - mondja Krizsán Andrásné -, de sok a teendő gazdasági vonatkozásban is. - Az épület elhasználódott, a berendezések megkoptak, a konyha felszerelése is hiányos, valóban jó lesz, ha a jövő év a gyerekeké. Néptánccsoportot, amolyan kulturális életet ébresztő - nemcsak gyerekek számára - programot szeretnénk elindítani. Faluközösséget létrehozni. Megvan rá az esély, hisz Kálban a lakosság is támogatja az iskolát, megbízik a pedagógusokban. Nemcsak a gyerekét, magát is rábízza a tanárokra. Hárman ugyanis a képviselő-testület tagjai. (r. k.) Ifi fizeti a révészt? Avagy:‘a költségvetés szorításában vergődő önkormányzatok A gondterhes idei évnek sem értünk még a végére, de már felelősséggel tervezik, terveznék a települések az 1996-os költségvetésüket. Kerecsend polgármestere, Gémes László úgy érezte: most kell szót kérnie, hogy érzékeltessen egy jelenséget. Nemcsak a „mundér” védelmében. Gondolatébresztőjét vitaindítónak is szánjuk. Az elmúlt időszakban is sokszor hallhattunk a „felelőtlenül” gazdálkodó önkormányzatokról. Különösképp a kormánytól, vagy a hozzá közel álló szintekről hangzott ez el. Önhibásak, vagy talán önhibájukon kívüliek? Ezt a kérdést az egyik nehéz helyzetben lévő önkormányzat részéről kívánom vizsgálni. Településünk szociális ösz- szetételéből fakadóan az utóbbi 30-^40 évben nem volt kiugróan jó „anyagi” pozícióban. Ettől függetlenül a ’80-as évek közepéig, végéig, ha kemény munka árán is, de több komoly fejlesztési programunk valósult meg. Erre csak egy példa az iskola. Az évtized végére településünkön is újabb igények fogalmazódtak meg. Például az országban egyre nagyobb teret hódító gázhálózat kiépítése, illetve egy tornaterem szükségessége. Az akkor igenis felelősen funkcionáló képviselő- testület alapos mérlegelés után úgy döntött: zöld utat ad a fejlesztésnek. Mára kiderült, hogy ez a döntés úgymond felelőtlen volt részünkről, illetve kiderült, hogy mai anyagi helyzetünket ez szinte lehetetlen helyzetbe hozta. Hogy a lakosság alkalmasint felrója számunkra az akkori döntést? Érthető! Ma csak a nehéz helyzet érzékelhető fájdalmasan. De ha ugyanezt a kormányzat is szemünkre vetette, illetve veti, az már felháborító. Miért? íme néhány indok: Amikor az OTP számunkra a hitelt folyósította, ami a programok befejezéséhez szükséges volt, 22-24 százalék kamattal juthattunk hitelhez. Ma már a minimum a 32 százalék. A program indításakor még „kezelhető” volt a munkanél- -küliség, ma már jövedelem- pótló támogatást 120-130 fő részére fizetünk havonta - ez két évre visszatekintve is igaz. Ez évenként több mint 10 millió forint, és ebből a központi költségvetés csak az 50 százalékot téríti vissza. Nem ismerhettük az infláció mai fokát, amit 1990-ben, de ma sem tudott a pénzügyi kormányzat reálisan prognosztizálni. Nem ismerhettük azokat a programcsomagokat, amiket a központi kormányzat anyagi feltételek nélkül rakott az önkormányzatok nyakába. Nem számíthattunk például az SZJA mértékével történő folyamatos „játékra” sem. Az eddigiekkel csak néhány lépcsőfokot említettem az ellehetetlenülésünk útján. Egy dolog biztos! Nemcsak „sírni” akartam, hanem emlékeztetni is. Az elmúlt és a mai kormányzat is saját vállát veregetve sorolja az eredményei közé az ugrásszerűen megnövekvő gázhálózatot, a közelmúltban megépült mintegy 500 tornatermet. De tisztelt állampolgárok! A kérdésem ezek után az, hogy „kifizeti a révészt” ? Biztos vagyok abban, hogy az előkészület alatt álló új alkotmány nem véletlenül tartja fontosnak a gazdasági biztonság, a tervezhetőség kérdését az alaptörvényben megfogalmazni. A jövőre nézve ez elengedhetetlen, akkor is, ha ez már rajtunk nem segít. A leghálátlanabbért hálát?! Lassan egy éve képviselője a besenyötelki önkormányzatnak Csapó János. 44 éves, két leánygyermek édesapja. Helga kereskedő, Andrea általános iskolai tanító Dormándon. A felesége óvodában dajka, ő a Simiflex Kft. dolgozója. Hogyan lett képviselő, mit tart erről a megbízatásról? Önvallomás Itt születtem, iskolába is itt jártam, majd 1966-tól 1969-ig Hevesen elvégeztem a mezőgazdasági szakmunkásképzőt, utána a helyi termelőszövetkezetbe kerültem, ahol 1990-ig előbb fizikai munkásként, majd brigádvezetőként dolgoztam. A tsz vezetésének is tagja voltam 10 évig. Mindent tudnak hát rólam az emberek itt, Besenyőtelken. Ismeretségi, baráti körben került szóba, hogy indulhatnék a képviselő-választáson. Rövid gondolkodási idő után én is úgy láttam, hogy tudnám képviselni a köz érdekeit. Elégedett lehetek a kapott bizalommal: a 23 induló közül a 9. helyen kerültem be a 11 tagú képviselő-testületbe. S hogy mit gondolnak választóim? Remélem, nem sokat szidnak. Igaz, a „leghálátlanabb” bizottság, a szociális bizottság Születésnapi | jókívánság Hatvanba, a Klapka út 19. szám alá. i Drága Édesanyánknak, Püppökj Imrénének (szül. Rékasi Erzsébet), akit 80. születésnapja alkalmából szeretettel köszöntetlek: 2 lánya, i fia, 4 menye, 2 veje, 5 unokája és 4 dédunokája (48239) 101 Űndy- jfoo- KERESKEDELMI KFT. 3300 Eger, Harangláb u.18. (Kővágó tér) ' Ha most vásárol használt gépkocsit karácsonyi ajándékként: Tel: 36/416-865 INGYEN TELETANKOLJUK!!! Személygépkocsik bizományosi értékesítése TÁROLÁSI DÍJ NÉLKÜL! Eger frekventált helyén keresse: Soo az «laáL .telepét! Nyitva: naponta 9.30-17.30-ig, szombaton: 9.30-12.30-ig. Jól jött a biztatás... ■ elnöke vagyok. Itt aztán „bizonyíthatok” , különösen azok előtt, akik segélykérelemmel fordulnak hozzánk. „Hálát” persze nem várhatunk attól - de nem is lehet másként akinek nem kedvez bizottságunk döntése... szeretettel köszönt]! NÉVNAPJA ALKALMÁBÓL dr.DONKÓ ANDRÁS szülész-nőgyógyász főorvos urat. Ezúton köszönjük hálás, odaadó munkáját, mellyel családunkat 21 éve ellátja. Kívánunk neki sok örömet, jó egészséget, hosszú életet, gyógyításaihoz további sok sikert • a Bozó család (48102) \ VBükkszenterzsébetrőI. ; óráig feladja, másnap olvashatja! Mint mindenütt, nálunk is a pénzből van a legkevesebb. A segélykérők sora és kívánsága ugyanis végtelen... Úgy vélem azonban, hogy az adott lehetőségek között maximálisan humánusak és igazságosak vagyunk. Erre a bizottság összetétele is garanciát biztosít. Nem titok, hogy arányaiban is a kisebbséghez tartozók alkotják a támogatást igénylők többségét. A hét bizottsági tag közül kettő a cigány kisebbségihez tartozik, akik az elbírálásnál nagy segítséget nyújtanak. Sokan vádolnak azonban bennünket. Felvesszük a pénzt, nekik meg nem adunk... Nem kapunk tiszteletdíjat, a közhiedelemmel ellentétben. A megválasztásunk után a többség szavazata alapján történt a tiszteletdíjról a lemondás. Én ugyan azt javasoltam, hozzunk létre egy pénzügyi alapot, melyre a tiszteletdíjat befizetjük, és közhasznú célra felhasználjuk. így nevesíteni tudtuk volna ezt az összeget, s nem érne bennünket ilyenfajta vád. Lejegyezte: Pólyák Pál Találkozó Feldebrőn tájlapok kiadóinak December 5-én kilenc órától a feldebrői AMK könyvtára ad otthont a megyében megjelenő helyi és táj- és községi lapok szerkesztői találkozójának. Makiár: beszámolt a kultúrház-igazgató Tegnap ülésezett a makiári képviselő-testület. Az önkormányzat tagjai nemcsak a falu jövő évi költségvetésének koncepcióját tárgyalták, hanem egy beszámolót is végighallgattak. Sasvári József igazgató a helyi művelődési ház idei tevékenységéről adott tájékoztatást. Földtulajdonosok lettek Nagyúton A községben az elmúlt héten 6 hektár földre lehetett licitálni. Ennek során a 170 aranykorona összértékű birtok öt nagyúti gazda tulajdonába került. Közmeghallgatásra is építettek volna... November 30-án tartja következő ülését Mezőtárkány ön- kormányzata, ahol az 1996-os kpltségvetés terveit tárgyalják. E témában közmeghallgatást is tartottak, az érdeklődés azonban csekély volt. Dormándi apróknak Mikulás-csomag A dormándi képviselő-testület legutóbbi ülésén arra is szavazott, hogy az idén is „járjon” Mikulás a faluban. Minden gyerek - csecsemőtől 14 éves korig - kétszáz forint értékű édességcsomagot kap. Három falu gondja a fogászat működtetése Aldebrön holnap 16 órakor Feldebrö és Tófalu képviselőivel tartanak közös megbeszélést a település önkormányzati tagjai. A három falu fogászati ellátásának finanszírozási problémáit vitatják meg a Művelődési Házban. 17 órától „önálló” ülés lesz, melyen többek között első olvasatban a jövő évi költségvetés koncepcióját tárgyalják a képviselők. ST/HL MÁRKAÜZLET ÉS SZERVIZ NYÍLIK DEC. 1-jén GYÖNGYÖS, ZÖLDFA D. 6.alatt. VÁRUNK MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐT. jW STtHL Knorr-Delikét, és szerencséje teszi Ha Ön jártas - vagy akár járatlan - a konyhaművészet rejtelmeiben, vagy akár csak egyszerűen szeretne közelebbről megismerkedni egy igazi, minőségi termékkel, kérjük keresse fel a Knorr-akciót, ahol a főszereplő a Knorr-Delikát lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várunk Gyöngyösön 1995. XI. 30-án az Aroma Rt. 2101. ABC-ben (Mátyás kir. út 1.), XII. 1-jén a TA-MI ABC-ben (Kohány út 3-), XII. 2-án Egerben ajéé Diszkontban (Kallomalom u. 87.).