Heves Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-25 / 277. szám
Az igazságnak sok oldala van - tartja a mondás. S hogy ez mennyire így van, azt az elmúlt napokban ismét megtapasztalhattam, amúgy istenigazából. A véletlen úgy hozta, hogy kirobbant egy kisebbfajta botrány az Egri Mezőgazdasági Szakközépiskolában, amiről egy csapásra értesülhetett mindenki a sajtóból. Ördögi csapdában tanárok és diákok Az egri mezőgazdasági szakközépiskolában felborult a látszatbéke Gyakorlás az élelmiszer-laboratóriumban FOTÓ: PERL MÁRTON Igen, arról a tizenöt diákról van szó, akik hivatalos engedély nélkül elmentek három napra kirándulni, s akiket ezért a felelőtlen tettért a tantestület szigorú határozata értelmében egy évre fel akarnak függeszteni az iskolai tanulmányok alól. Ezzel persze az ügynek még nincs vége, hiszen a városi önkormányzat jegyzőjének döntése lesz a mérvadó. Ettől függetlenül azonban az eset hátterében jóval bonyolultabb kérdések állnak, s nagyobb gondok húzódnak meg. Erre utal egyebek mellett az a tény: a tantestület tanárai közül jó néhány előtt ismert, hogy bár a kirándulásra felügyelet nélkül indultak el a gyerekek, mégis több pedagógus tudott az elhatározásról, s pártolta azt. Ezek után nem nehéz megjósolni, hogy a diákok és a tanárok ördögi csapdába kerülnek, a jegyzői verdikt ellenére is. Hiszen a tanulók, tudva néhány nevelőjük egyetértéséről, merészkedtek el eddig a lépésig. Amikor azonban eljött az igazság és az elszámoltatás órája, nem tudták, mitévők legyenek. Menteni akarták a menthetőt. Pártoló tanáraikat nem akarták kiadni, épp ezért beismerték, hogy súlyos hibát követtek el, s remélték, hogy megússzák - mondjuk - egy igazgatói megrovással. Nem úszták meg, mivel az ügyüket tárgyaló tantestületi értekezleten egyebek között olyan nyomós érvek is elhangzottak, hogy ha a dohányzáson rajtakapott gyerek büntetése is egy igazgatói rovó, hogyan űszná meg a tizenöt gyerek a háromnapos igazolatlan mulasztást egy hasonló szankcióval? A kérdés jogos, csupán az a bökkenő, hogy a súlyos fegyelmi vétségként elkönyvelt „lógásról" tudomása volt az osztályfőnöknek és a gyakorlati oktatónak is. Mindenesetre a határozat megszületett, s a jegyző asztalára került. S ettől a pillanattól nemcsak az érintett diákoknak és szüleiknek, de a középiskolában tanító tanárok egy részének sincs nyugodt éjszakája. Tudják, bármi is lesz a végleges döntés, a látszatbéke megszűnt az iskolában. Ha ugyanis a jegyzői határozat értelmében a diákok befejezhetik tanulmányaikat ebben a tanévben, kegyetlen lesz ez az időszak gyerek-tanár számára egyaránt. Mert mindannyian érzik, hogy árulás történt. S a diákok nemcsak azt érzik, hogy nem álltak ki mellettük nevelőik, de tartanak az esetleges bosszútól is. Ha felfüggesztik őket egy évre, az sem igazi megoldás, mivel egy év nagy idő. Mit kezdenek a végzős diákok s szüleik ezzel a nyomási tó, kilátástalan évvel? S mi van akkor, ha egy év múlva ugyanabba a padba ülve, ugyanazokellentétek az iskola nevelőgárdájában. Ám az intézményben tanítók közül sokan nem érzik magukat túl jól. Mondják: évek óta bajok vannak az iskolában. Beszélik, hogy az igazgató mellett érdekből álló - vagy megfélemlítés miatt hozzá csatlakozó - pedagógusok és szakoktatók külön kasztot képeznek, és szemet hunynak az intézményben folyó visszaélések felett. Akik a „ne szólj szám, nem fáj fejem” elven teszik a dolgukat, azokat nem fenyegeti veszély, akik viszont úgy vélik, hogy nincs minden rendjén, s ennek a véleményüknek időnként hangot is adnak, nem sokáig üldögélhetnek a tanári karban. Tartanak attól, hogy az előre bejelentett, kétlépcsősre tervezett létszámleépítés első áldozatai ők lesznek. Már elbocsátott, maguktól munkahelyet változtató, s még ma is itt dolgozó tanároktól tudom meg, hogy a nyugdíjaskorú igazgató, aki két éve pályázott posztja meghosszabbítására, diktatórikus eszközökkel, teljhatalommal irányítja az intézményt. Morálisan elítélhető kollégákat alkalmaz, helyez előtérbe. Minden kritikai észrevételt elhárít,''s előszeretettel hivatkozik a jó kapcsolataira az önkormányzatnál. Állandóan érezteti: nincs esélye annak, aki vele ujjat próbál húzni. Nem titkolják azt sem, hogy a. tangazdaságban is akadnak problémák gazdasági vonatkozásban is. Nagy a pazarlás, rejtélyes módon tűnnek el gépek, berendezések... *** Este, amikor elköszönök vendégeimtől, tétován forgatom a kezemben az ajándékba kapott borospalackot. Eszembe jut az a tizenöt gyerek, akik nagyon sokat és jól dolgoztak a tangazdaságban, és oktatójuk elmondása szerint kiváltképp jeleskedtek a szőlőoltvány-készítés- ben. Napok óta szorongva várják az utolsó szót, ami a sorsukról dönt majd. A bor tiszta, mint a kristály, a lelkiismeretem kevésbé. Hol van itt az igazság? Fölmentik-e a gyerekeket a súlyos büntetés alól? Megmenekülnek-e azok a tanárok, akik tiszta, áttekinthető, demokratikus viszonyokat szeretnének az intézményben, vagy valóban ők lesznek a „racionalizálás” első áldozatai? Kérdések, amelyekre természetesen várjuk az érintettek válaszait, s azoknak ugyancsak helyt adunk lapunk hasábjain. *** E cikk megszületését követően jutott el hozzánk a hír: a Mezőgazdasági Szakközépiskola néhány korábbi, illetve jelenlegi dolgozója beadvánnyal fordult az Eger Városi Ügyészséghez. A hivatalos dokumentumban kérik, hogy az illetékesek vizsgálják ki az intézményben az általuk sérelmesnek vélt történéseket. Barta Katalin kai a tanárokkal néznek farkasszemet, akik kényszerpihenőre rendelték őket? Örülök, hogy nem én vagyok döntőbíró ebben az ügyben. Már csak azért is, mert ebben a helyzetben szinte lehetetlen igazságot szolgáltatni. *** Úgy véltem, ha az igazságnak legalább a közelébe akarok férkőzni, mindenképpen fel kell keresnem magát az intézményt, hiszen a személyes tapasztalatok minden másnál többet mondhatnak. Fehérvári Andor igazgató némi fenntartással fogad. Úgy érzi, hogy az utóbbi időben túl sokat foglalkozott az iskolával a sajtó. Kíváncsi hát, mi járatban vagyok. Őszintén megmondom: az itt folyó munkával szeretnék egy kicsit alaposabban megismerkedni. Ettől fogva készségesen válaszol a kérdéseimre. Kérésemre felvázolja az intézmény múltját, ismerteti a képzési ágazatokat. Tény, hogy az igazgató nem keveset tett az iskoláért. Szerencsés helyzetben volt. Múltjánál fogva tehetett is. Tíz éven keresztül a megyei tanácson dolgozott, s amikor 1983-ban kinevezték a középiskola élére, sikeresen kamatoztatta az előző évek során kialakult jó kapcsolatait. Minden bizonnyal jó diplomáciai érzékének is köszönhető, hogy fontos információkhoz juthatott, s azokat kellőképpen ki is aknázta. Ilyen értesülés volt az is például, hogy a megyei kórház gondozásában lévő 24 hektáros, kiváló földrajzi adottságú kertészetben egy revizori vizsgálat során számos gazdálkodási mulasztást tártak fel. Kapóra jött az ötlet, hogy használja a középiskola a területet - tangazdaságként ahol a gyerekek szervezett gyakorlati oktatáson vehetnek részt. A „kincsesbánya” így 1989 óta az intézményé, csakúgy, mint a 6-7 millió forint értékű pincészet is, ahol a leendő borászok gyakorlatozhatnak az általuk telepített és leszüretelt szőlővel. Nagy értékek ezek, s kitűnő bevételi források is az iskola számára. Ugyancsak az igazgató nevéhez kötődik a cukrászképzés beindítása, ami nem kis indulatokat kavart az induláskor. Saját bevételekből és pályázati pénzekből alakították ki és rendezték be a leendő cukrászok műhelyét, ami pillanatnyilag 8 millió forintot ér. Az érték megkérdőjelezhetetlen, igaz, vannak, akik felteszik a kérdést: miért volt szükség egy speciális mezőgazdasági képzésre berendezkedett intézményben cukrászképzés beindítására? Az igazgató nem talál ebben semmi furcsát, hiszen pékeket korábban is képeztek az iskolában, így ez a profilbővítés is beleilleszkedik a fejlesztésbe. Sok mindenről beszélünk még, így az iskolát is érintő tanügyi változásokról, az elkerülhetetlen létszámleépítésről, végül a tizenöt renitens diák esetéről. Velük kapcsolatban úgy fogalmaz az igazgató, hogy 5 maga külföldön tartózkodott az ominózus héten-, így csak hazatérte után értesült a történtekről. A gyerekek súlyos mulasztást követtek el, és nem gondolták, hogy a „tantestület így bekeményít”. Fehérvári Andor elrendelte a fegyelmi vizsgálatot mind a tanulók, mind a diákokat tanító tanárok körében. A szigorú határozattal - amelyet elküldték a jegyzőnek - személy szerint egyetért, mert véleménye szerint épp ideje, hogy az effajta kihágásokat szigorúan megtorolják. Már csak azért is, hogy végre rend és fegyelem legyen az intézményben. Koszorúkötésben jeleskednek a diákok Érdekes ugyanakkor, hogy míg a gyerekek sorsa a jegyző kezében van, addig a tanárok fölött az igazgató „ítélkezik”. Mondja: nem marad el a felelősségre vonás... A beszélgetést követően ellátogatunk még a tangazdaságba, ahol Kohut Andor, a gazdaság vezetője kalauzol végig bennünket. Mutatja az üvegházat, a frissen telepített szőlőt, beszél a tervekről. Nem állom meg a terepszemle végén, hogy meg ne kérdezzem véleményét a tizenöt gyerekről, hiszen ismert: a kirándulás miatt nem jelentek meg a kötelező gyakorlati oktatáson.- Tudtam, hogy készülnek erre a kirándulásra, és az volt a véleményem, rá is szolgáltak a pihenésre, hiszen itt nagyon sokat és jól dolgoztak. Épp ezért nem értettem egyet a tantestület határozatával, túl szigorúnak tartottam azt. Az az igazság, hogy az osztályfőnöknek kellett volna elvinnie őket. De az is igaz, hogy engem is megtévesztettek a gyerekek. Mert amikor a kirándulás előtt egy nappal megkérdeztem tőlük, tudnak-e a tanárok a dologról, azt válaszolták: igen. Ezzel együtt is sajnálom őket. Utolsó állomásunk a pincészet, ahol a pincemester ismertetője után egy palack kitűnő évjáratú, ezüstérmes olaszriz- linget is kapok ajándékba. *** A fenti cikk végére már pont került, s úgy éreztem: amit lehet, megtudtam a történtekről. Ám az írás elkészültének estéjén megcsörrent a telefon a lakásomon. Egy, valamikor az iskolában dolgozó nevelő - többek nevében - kért tőlem találkozót, mondván: úgy érzik, soksok olyan információ van a tarsolyukban, amelyről nem hallgathatnak tovább. Amikor találkozom velük, rögvest kiderül: a „tizenötök" megosztják a tantestületet, de az is biztos, hogy mindebből nem lett volna ekkora ügy, ha már eleve nem feszültek volna „Ahogyan a lógós . diákok látják” Tisztelt Főszerkesztő Úr! Többször olvastuk lapjukban, hogy a Mg. Szakközép- iskola III/A osztályának egyes tanulói úgynevezett „maszek” kiránduláson vettek részt Bánkúton. Ez igaz, hisz mi is ott voltunk, vagy itthon maradtunk. Akik ott voltunk, azért mentünk el, mivel az utolsó pillanatig nem tudtuk, hogy szervezőink nem szerezték meg az engedélyt, s nem közölték velünk, még az állomáson sem tudtuk az igazat. Akik itthon maradtunk, azért történt így, mert időben figyelmeztettek szakoktatóink, hogy az ő információik szerint az igazgató úrtól nem kértek engedélyt szervezőink, talán még az Of. sem, s ezért vagy a szüléink nem engedtek el, vagy mi nem mertünk elmenni. Arról is tudunk, hogy az osztályfőnökünkkel együtt már régebben kezdtük szervezni a kirándulást, s indulás előtti napon megfelelő instrukciókkal látta el a két szervezőt. Arról is tudtunk, hogy gyakorlati tanáraink akadályt nem gördítettek a kirándulás elé, de kijelentették, hogy nem az ő hatáskörük az engedélyezés, az az igazgató jogköre. Mindezek közlését azért is kérjük, mert néhányunkat igen bánt a lelkiismeret amiatt, hogy azokat a tanárokat kezdik egyes „társaink” belemártani az ügybe, akik mindeddig lelkiismeretesen oktattak bennünket, s tényleg örültek volna, ha összejön nekünk egy rég várt kirándulás. S akik fegyelmink indítása után is korrekt tanácsokat adtak, s próbáltak védeni. Kijelentjük, hogy többen az osztály tanulói közül mindezzel nem értünk egyet, ehhez mi nem vagyunk partnerek, s nagyon bántana, ha a minap megjelent újságcikk szerint is bármelyiküket ártatlanul elítélnék. Ezt mi felháborítónak tartjuk, s azt is, hogy mindehhez 2-3 társunk hazug vallomása önmaga mentésére megtörténhetett. Szüléinktől is azt a tanácsot kaptuk, hogy ha mi most nem tárjuk fel az igazságot, azzal mi magunk is „be- mocskolódunk”. El kell ismernünk azt, hogy engedély nélkül mentünk el, s hogy mi erről csak később szereztünk tudomást, az nem mentesít. Levélben bocsánatot kértünk igazgató úrtól, s ezt most is megtesszük. Mi, az osztály legnagyobb része szereti az iskolát, s szeretjük, tiszteljük azokat a tanárokat. akik velünk megszerettették a kertész szakmát. Szeretnénk kérni a tisztelt újságíróktól, riporterektől, hogy legközelebb osztályunkat a szakmunkásvizsgák letétele után keressék fel, s reméljük, hogy akkor boldog riportalanyok leszünk. Nem jó most már körülöttünk a „nagy zaj”, szeretnénk csendesen, nyugodtan tanulni, még több ismeretet szerezni a talán engedélyezett szakmunkásvizsgákig. Szeretnénk büszkék lenni az egri mezőgazdaságira, mert ez nem egy rossz iskola! Ezt a nyilatkozatot szüléink egyetértésével tettük. Több Ilit A osztályos tanuló nevében (Nevek a szerkesztőségben)
