Heves Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-11 / 265. szám

1995. november 11., szombat SporTTüköR 15. oldal Labdarúgó NB II. Keleti csoport Egyetlen pontnak is örülnünk kell A labdarúgó NB II. 14. fordulójában úgy az FC Hatvan, mint az FC Eger idegenben lép pályára, a hatvaniak ma Diósgyőr­ben, az egriek holnap a szintén újonc Sényö otthonában vendé­geskednek. Látszólag nehezebb dolga az FC Hatvannak van, hiszen a diósgyőriek az NB I.-be igyekeznek. Bűn és bűnhődés Halottak havában áll a bál a megyei labdarúgásban. Bizo­nyítja ezt az írásunk alatt megjelenő rövid közlemény is, ami valahol része annak, amiről terjedelmesen is szólunk. Attól, hogy a november hónapot elhunytainkról is elnevezte a nép­hagyomány, még nem kellene búnak adni a fejünket, és alka­lomadtán nyugodtan vigadhatnánk, a keresztény vallás sem tiltaná. Ha azonban a közismert, és még nem tudni, mikor vé­get érő Béres-ügyre gondolunk, nincs okunk lakomára. Sőt... Azzal, hogy kiszivárgott a Recskröl Besenyőtelekre igazolt labdarúgó szezon elejétől tartó jogosulatlan szereplése, rob­bant a képzeletbeli bomba, és nem túlzás: pokollá változott a listavezető klub háza tája. Az ügyben vizsgálatot folytató fe­gyelmi bizottság csütörtökön elhalasztotta a döntést, mert sze­retne minden részletet tudni. A testület hívására a Recski Érc­bányásztól, Béres Mihály korábbi egyesületétől nem érkezett senki, pedig ott is bizonyára megkapták az idézést. Csütörtökön este nemcsak a fegyelmi bizottság előtt, hanem a Helasz szűkös irodája bejáratánál, a még inkább maroknyi folyosón, a szövetség nagyságához méltatlan körülmények kö­zött is zajlott az élet, elhangzott egy s más. Kitűnt, hogy a sárga lapok alkalmazása óta, minden figyelemfelhívás, ligaü- lési intelem ellenére nagyon sok helyen nem veszik komolyan az esetleges következményeket. Hiányoznak azok az ügyinté­zők, nevezzük technikai vezetőknek, akik feladatul kapták vagy önként vállalták a szinte mindennapos figyelmet igénylő, emberi mulasztások miatt még akkor sem biztos, hogy hibát­lanul elvégezhető munkát. Hol vannak régi öregjeink, akik ott szorgoskodtak a szakosztályokban, és végezték a nem látvá­nyos, de halaszthatatlan tennivalókat, akik időben szóltak és figyelmeztettek. Lehet kitűzni és tehetős szponzorokkal alátá­masztani a feljutási célokat, de pénzzel nem lehet megváltani a klubvezetés legcsekélyebb hiányosságait sem. A most emberi sorsokat is érinthető, az eddigiektől jóval sú­lyosabbnak látszó esetben kénytelenek vagyunk megemlíteni a Helasz versenybizottságának a felelősségét is, hiszen követke­zetes nyilvántartásuk esetén meg lehetett volna előzni ezt a botrányos ügyet. A Mátra-csoport versenybizottsága minden héten hivatalosan értesíti a klubokat például a sárga lapok ál­lásáról. Ez lehetőséget ad arra is, hogy a vitás eseteket még az újabb mérkőzés előtt tisztázzák. Amennyiben a Helasznak költséges a klubok ilyen gyakori postai értesítése - ami elkép­zelhető -, a Hírlap felvállalja, hogy minden héten közli azok nevét, akik a következő fordulóban sárga lapok miatt nem játszhatnak. Segítő szándékunkkal csütörtöki számunkban A sport védelmében című írásban sem Besenyőtelket akartuk védeni elvtelenül, hanem a labdarúgás mellett szóltunk, ami­ért a hétvégeken összesereglünk a pályákon, legyen bár káni­kulai hőség, vagy dermesztő hideg, hóeséssel. A sport tisztasá­gáról, szépségéről, embert formáló szerepéről, a hétvégi sport- események várható eredményeiről szeretnénk szólni kizáróla­gosan ezen az oldalon is, de nem tehetjük, mert például Hat­vanban is éles fordulatot vettek a dolgok. Távol áll tőlünk bármilyen klubérdek, vagy olyan személyes vonzalom, amely bárki számára hátrányos. Nem feladatunk igazságot szolgál­tatni, irtózunk attól, hogy a sajtó eszközeivel, pillanatnyi ér­dekből hajszoljuk a szenzációt. Nem csinálunk pocsolyát ab­ból a vízből, ami még leülepedhet, és később tisztán csilloghat. Említett csütörtöki jegyzetünknek egyébként élénk vissz­hangja volt. Akik hívtak bennünket, attól tartanak, hogy még­sem a szabályok szerint történik majd az igazságszolgáltatás. Ok, akik véleményt mondtak és hangvételükben gyanakodtak, már megbűnhődték, hogy nem vezették pontosan a sárga la­pokat... Fesztbaum Béla Visszalép a recski sportvezetés Olimpiai selejtező Csoportgyőzelem Magyarország - Izland 3-1 (1-1) Olimpiai, egyben Eb-selejtező labdarúgó-mérkőzés. Üllői u., 15 ezer néző. Hatalmas küzdelemben nyert a magyar válogatott, és első lett csoportjában. Nem­zeti csapatunk a legjobb 8 közé került, ahonnan további játékkal öt válogatott juthat ki az atlantai olimpiára. Sportműsor Szombat Teke: Szuperliga bajnoki mér­kőzés, Bélapátfalvi Építők - Pápa, Bélapátfalva, 11. Test építés: Országos vidékbaj­nokság, Eger, körcsarnok, 9.30. Vasárnap Kézilabda: Országos női junior kupa, HC Eger - Ferencváros, Eger, körcsarnok, 11.30. Sakk: NB II.-es mérkőzések, Heves - Dunaharaszti, Heves, Gyermekház, 10. Füzesabony - Alkaloida SC, 10., HMÖ SE Eger - Kazincbarcika, Eger, Klapka Gy. út 9., 10. Természetjárás: Bükki VM SE nyílt túrája. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 8.40. Hétfő Röplabda: Hivatalos nemzet­közi női mérkőzés, Kordax- Eger - OK Jedinstvo-Luna, Eger, körcsarnok, 16.30. Kézilabda - Junior-kupa HC Eger - FTC A Handball Club Eger junior női kézilabdacsapata vasárnap 11.30-kor országos kupamecs- cset játszik az egri körcsarnok­ban. Molnár Ferenc edző csa­patának vendége a Ferencváros együttese, amely ebben a kor­csoportban az egyik legjobb magyar csapat. Az eseményszegény vasár­napon érdemes lesz azért meg­nézni, hogy mi rejtőzhet az egri női kézilabda utánpótlásában. 30 éves jubileumra Az idén 30 éves Egri Gyermek- és Ifjúsági Otthon „születés­napja” alkalmából ma 17 óra­kor a 6.-os számú általános is­kolában terem-labdarúgómér- kőzésre kerül sor az Egri Sza­badidős Szakosztály és az Imola Bau gyermek- és ifjúsági csapata között. A csapatokban intézményve­zetők és neves labdarúgók is pályára lépnek, hogy még in­kább emlékezetes maradjon az évforduló. A hét végéhez közeledve Hat­vanban új helyzet állt elő azzal, hogy fegyelmi okokból meg­váltak Mathesz Imre edzőtől, mint azt tegnap rövid hírben már közöltük. Tegnap Takács Pál, a klub ügyvezető elnöke még fűzött néhány gondolatot a szakember eltávolításához:- Azért, hogy Mathesz edző munkáját ne zavarjuk, távol tar­tottuk magunkat attól, hogy a kispadon foglaljunk helyet mel­lette. Ezért magam Sem láttam, hogy mi történt. A szurkolók közül azonban feltétlen hiteles emberek jelezték már a mérkő­zés után az edző részéről meg­nyilvánuló tiszteletlenséget, amit korábban egy edzőmeccs alkalmával szintén tapasztal­tunk. Az elnökség felhatalma­zott, mint munkaadót, hogy rendkívüli felmondással szakít­suk meg vele a munkaviszonyt. A felmondást Mathesz Imre NB III. Mátra-csoport A labdarúgó NB 111. Mátra- csoportjának 14. fordulójában csapataink közül kettő játszik hazai környezetben, két gárda pedig megyén kívül lép pá­lyára. A Selypi Kinizsi a Szé- csényben elszenvedett 1-0-ás vereség után otthonában fo­gadja a tavalyi évhez képest ugyan halványabban teljesítő, de meglepetésekre mindig ké­pes Dunakeszit. A selypieknél a középhátvéd Kuruczra nem számíthat Péczeli Szabolcs edző, mert a csapatkapitány be­gyűjtötte harmadik sárga lapját. Míg a cukorgyáriaknál egy eltiltott nem játszhat, addig a A megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokság 14. fordulójában a jelenleg élen álló két csapat egymás ellen mérkőzik. A be­senyőtelki szakvezetésnek a tarnaleleszi mérkőzés eredmé­nyét ^nézve sikerült függetlení­tenie a csapatot a kényes fe­gyelmi ügytől. Most a második helyezett, idegenben sem bátor­talanul futballozó Petőfibánya ellen lépnek hazai környezet­ben pályára a három pontot re­mélő Lengyelék. A vendégeknél, mint azt Herle István egyesületi elnök­től megtudtuk, az elmúlt héten nem vette át ugyan, de attól az ügy még valós, természetesen ő élhet jogorvoslattal. Nagyon sajnáljuk, hogy ide jutott vele a kapcsolatunk. Változatlanul jó szakembernek tartjuk, de a vi­selkedése miatt kénytelenek voltunk megválni tőle, minden rosszindulat nélkül. Pénteken már Bóna Zoltán tartotta az edzést Hatvanban, aki hosszabb ideig volt Tóth Dénes vezetőedző segítője. Első benyomásairól és mai esé­lyeikről a következőket mondta a szakvezető:- Jó érzés megint a srácokkal dolgozni, természetes viszont bennem a szorongás és a vára­kozás, hiszen most már minden felelősség rajtam van. Nehéz helyzetbe került a csapat, szá­momra elsőként Diósgyőrben jó lenne legalább szoros ered­ményt elérni. Az esélytelenek nyugalmával talán sikerül. Köz­múlt hét után ismét hazai pá­lyán mérkőző Gyöngyösi AK gárdájánál két labdarúgó kény­szerül arra, hogy a lelátóról nézze végig társai Multi Rocco elleni összecsapását. Cristeát piros, Laczkoviczot pedig 3 sárga cédulája miatt nem küld­heti pályára Hegedűs Béla edző, ám nélkülük is a győze­lem megszerzése a cél a fővá­rosiakkal szemben. „Hatpontos” mérkőzés vár a Monorra látogató Füzes­abonyra, hiszen a 8. helyen álló vendéglátók 20, míg a 9. helye­zett abonyiak 19 pontot tudhat­nak magukénak. Legutóbb a a hatvaniak ellen akadozott a gépezet, de végül, ha némi sze­rencsével is, sikerült otthon tar­tani a pontokat. A várakozáson felül teljesítő bányászgárdának néhány tagja betegséggel baj­lódik, mégis a tisztes helytállás a céljuk Besenyőtelken is. A sérültek sokaságával ren­delkező Tenk a Hatvani Loko­motív otthonában igyekszik gyarapítani pontjai számát. A másik újoncnál Erdőtelken a Felsőtárkány vendégeskedik, feltehetőleg új kapussal, mert Vályi sárga lapjai is elérték az eltiltás mértékét. A többi mér­tudott, hogy az eltiltott Gep- hard az idén már nem játszhat, sérült ugyan Orovecz és Na- hóczky, de remélem, hogy őket nem kell nélkülöznünk. Egerben szerencsére - bár egyéb irányú gondok ott is vannak - nem volt drámai for­dulat a héten. Ami fordulat fej­törést okozott: a Hajdúnánás legutóbbi kiegyenlítése, mikor már 2-0-ra vezetett az Eger. Nagyon fontos pontokat le­hetne pótolni Sényön. Úgy ítél­jük meg, hogy elkerülik majd a vereséget Szamosiék. Csuhay József edzőnek egyelőre nincs középhátvédje, mert mint el­mondta, Csendes és Gyöngyösi egyaránt sérült, játékuk kérdé­ses. Eltiltását letöltve játszhat azonban Tóth Attila, ugyanak­kor Bábik pihen, mert „besár­gult”. Telek is edzett már a héten, rá azért lenne szükség, mert a bal oldali középpályán Berecz is nagyon idegenül mozgott a Hajdúnánás ellen. Úgy hírlik, a sényői pálya mi­nősége nem éppen NB II.-es, de bízvást azon nem múlik a ven­dégcsapat pontszerzése. Pásztó ellen már újra az idény eleji gólerős FSC-1 láthatta a közönség, ami a Pest megyei­ekkel szemben kellő önbizal­mat adhat Varga Zoltán edző csapatának. Recsken nemcsak Tarjányi „sárgult be”, hanem a játékos­edző Kolozsvári Imre is triplá- zott a sárga lapokat illetően, így ő is csak a kispadra ülhet Űj- szászon. Nehéz lenne megjó­solni, hogy az ezer sebből vérző piros-feketék mire lesznek ké­pesek a mostani vasárnap. Gondolva a vezetők visszalépé­sére, talán az is eredmény lesz, ha a Recsk elutazik... kőzésen a hazaiak esélyeseb­bek, kivéve Gyöngyöshalászon, ahol az idegenben rendre sike­res Sírok vendégszerepei. Tippjeink: Besenyőtelek - Petőfibánya 1, Novaj - Tamale- lesz 1, Bélapátfalva - Ape 1, Hatvani Lokomotív — Tenk 2, Poroszló - Energia SC X, Pé- tervására - Tamaörs 1, Erdőte­lek - Felsőtárkány 2, Gyön­gyöshalász - Sirok X. X megyei II. osztályban lis­tavezető Heves Vámosgyörkön vendégeskedik, a hazaiakhoz eddig nem volt igazán kedves a saját pályájuk. A Recski Ércbányász társa­dalmi munkában dolgozó veze­tése nevében Szobonya Tamás a következőket közölte tegnap szerkesztőségünkkel, amiről tá­jékoztatta Recsk község pol­gármesterét is: Mivel Fekete József polgár- mester faxküldeményben arra kérte a Heloszt, hogy a szövet­ség akadályozza meg cselekvé­sében a jelenlegi vezetést, ezért az NB III.-as csapatot már nem kísérik el vasárnap az Újszá­szon lejátszandó bajnoki mér­kőzésre. A vezetők visszalépé­sében közrejátszik, hogy a má­sik megyei napilapban sorozat­ban jelennek meg olyan vádas­kodó írások, amelyek nem tár­ják fel a valóságot, csak sú­lyosbítják a gondokat. Kulcsjátékosok hiányoznak csapatainknál Pályáról - pályára Labdarúgás, Európa-bajnoki selejtező mérkőzés, szombat, 17: Magyarország- Izland, Fáy út, Bikasz (görög). NB II. Keleti csoport, szombat: Diósgyőri FC - FC Hatvan, 13, Juhos (Vida, Marcsók). Vasárnap: FC Sényő - FC Eger, 13, Tompos (Szabó Zs., Hrabovszky). NB III. Mátra-csoport, szombat, 13: Selyp - Dunakeszi, Gyurkovics, Szolnok - Karcag, Pásztó - Szécsény, Cegléd - Jászberény. Va­sárnap, 13: Gyöngyösi AK - Multi Rocco, Geyer, Űjszász - Recsk, Nyerges, Monor - Füzesabony, Schoblocher, Hasznos - Rákospalota. Megyei I. osztály, szombat, 13: Besenyőtelek - Petőfibánya, Berta (Ka- licz, Mészáros), Bélapátfalva - Apc, Szabó S. (Kóródi, Mezei 0.), Novaj - Tamalelesz, Molnár L. (Várallyay, Farkas), Hatvani Lokomotív - Tenk, Ducsai (Kerepesi, Bartos), Pétervására - Tamaörs, Forgó (Györgyfi I., Tóth B.), Poroszló - Energia SC, Szolnok m.-i jv. Vasárnap: Erdőtelek - Fel­sőtárkány. Borsod m.-i jv., Gyöngyöshalász - Sirok. Pest m.-i jv. Megyei II. osztály, szombat, 13: Boconád - Kisköre, Vasali, Vámos- györk - Heves, Csukás, Mátratherm - Tamaméra, Szabad. Vasárnap, 13: Atkár - Makiár, Kelemen A., Abasár - Szűcsi, Várhegyi, Domoszló- Erdőkövesd, Farkas, Istenmezeje - Egerszólát, Gergelyi, Gyön­gyöspata - Nagyréde, Mészáros. NB II.-es utánpótlás bajnokság, szombat: FC Eger - Sényő, Északi sporttelep, ll és 13, Nagy S. (Kelemen, Montvai). FC Hatvan - Dió­sgyőr, 11 és 13, Buda (Kovács L., Varga). Női Magyar Kupa-mérkőzés, északi sporttelep, vasárnap, 12: FC Eger - Miskolci ELÁN, Bartos (Vinczepap R., Orovecz). Ha nyerünk - felezünk! A Szerencsejáték Rt.-vel közösen indított játékunkban pén­teken, a 45. héten 235 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Szepesi Dénesné, Gyöngyös, Pesti út 44/2. (szel- vényszáma: 2269108), és Nyíri Lajos, Eger, Garay út 20. (szelvényszáma: 2269109) alatti olvasóinknak kedvezett, így az ö 0-6-7 indexszámú szelvényeiket adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. Szepesi Nyíri Dénesné Lajos 1. Bremen - Frankfurt 1 1 X 2.1. FC Köln - VfB Stuttgart 1 X 2 3. Düsseldorf - Mönchengladbach 1 2 4.1860 München - Freiburg 1 2 1 X 5. Schalke 04 - St. Pauli 1 X 1 6. Ancona - Brescia 1 X 7. Cesena - Avellino 1 2 1 8. Andria - Cosenzä 1 X 1 9. Genoa - Palermo 1 X X 2 10. Lucchese - Salernitana 1 X 2 11. Perugia - Chievo 1 1 12. Pistoiese - Pescara 1 X 1 X 13. Reggina - Venezia 1 1 14. Verona - Foggia 1 1 HEVES1'™'HÍRLAP EGER. GYÖNGYÖS, HATVAN. HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI PÉTERVÍSÁRAVÍROSOK ÉS KÖRZETÜK NAHLAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Fleves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzfor­galmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 437 Ft, negyedévre 1254 Ft, fél évre 2448 Ft, egy évre 4776 Ft. Az árus példányok ára: 23,50 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyej Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Megyei I. osztály Petőfibánva tisztes helytállásban bízik

Next

/
Thumbnails
Contents