Heves Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-11 / 265. szám

10. oldal VILÁGTÜKÖR 1995. november 11., szombat Álarcos tüntetés az atomfegyverek ellen Londonban. A maskarás tiltako­zók szerint a kormányfő kínos helyzetbe hozta a királynőt a Brit Nemzetközösség országai előtt, amiért nem ítélte el a francia nukleáris robbantásokat. fotó: feb/reuter Horn-Meciar-találkozó a berlini Európa Fórumon Budapest beterjeszti kifogásait Nem közeledtek az álláspontok a szlovák nyelvtörvényterve­zet ügyében Horn Gyula magyar és Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök pénteki, berlini megbeszélésén. A két politi­kus az Európai Fórum elnevezésű kétnapos nemzetközi ta­nácskozásra érkezett a német fővárosba, és a konferencia megkezdése előtt folytatott négyszemközti megbeszélést. A szlovák nyelvtörvényterve­zet ellentétes az európai nor­mákkal és a kétoldalú alap- szerződéssel. Magyarország a kérdésről konzultál az európai elvárások betartása felett őr­ködő Európa Tanáccsal és en­nek alapján konkrét javaslato­kat tesz Pozsonynak a tör­vénytervezet megváltoztatá­sára - mondta Horn Gyula ber­lini sajtótájékoztatóján. Vladimír Meciar válaszában kifejtette: Pozsony kikérte az Európa Tanács véleményét, és ezt figyelembe véve több pon­ton módosították a tervezetet. A szlovák miniszterelnök sze­rint a nyelvtörvény tervezete nem sérti a kisebbségi jogokat. Meciar átnyújtott Hómnak egy dokumentumot, amelyben a pozsonyi kormány az Eu­rópa Tanácstól kapott szakvé­leményt foglalja össze. „Közöltem a szlovák mi­niszterelnökkel, hogy a ma­gyar kormány sürgősen kon­zultál az Európa Tanáccsal, és ennek alapján részletesen is­mertetjük a nyelvtörvény ter­vezetével kapcsolatos kifogá­sainkat. Reméljük, hogy a szlovák fél figyelembe veszi javaslatainkat, és módosítják az előterjesztést” - jelentette ki a magyar kormányfő. A berlini Európai Fórumra a kontinens országaiból kor­mány- és pártpolitikusokat, gazdasági vezetőket, tájékoz­tatási szervek neves képvise­lőit hívták meg. Az első napon a résztvevők azt vizsgálták, lehet-e az Európa Unió az összeurópai együttműködés modellje. A délutáni megnyitó után elsőként Hóm Gyula tartott vi­taindítót, őt követte Vladimír Meciar, majd Janez Drnovsek szlovén kormányfő. (MÄ) PVC-padló, tapétavásár! 1,3 m 2.0 m 3.0 m szélességben, óriási választékban már 500 Ft/m'-től. Tapéta már 400 Ft/tek. értéktől .? Cím: Heves, Petőfi út 2. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk KISS BÉLÁNÉ szül. Székely Gizella 76 éves korában elhunyt. Temetése 1995. november 13-án 11 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. A gyászoló család (46868) Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a világ legdrágább felesége, édesanyja TÚRÁN ISTVÁNNÉ sz. Szegedi Magdolna életének 42. évében csendesen elhunyt. Temetése 1995. november 13-án 15.30 órakor lesz a makiári temetőben. A gyászoló család (46859) Szomorú szívvel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség és édesanya NAGY LÁSZLÓNÉ szül. Molnár Ilona hosszan tartó betegség után életének 60. évében elhunyt. Temetése 1995. nov. 13-án, hétfőn, 11.30 órakor lesz az egri Lajosvárosi temetőben. Gyászoló férje és gyermekei (46768) Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÖMÖRI ISTVÁN (MÁV nyugdíjas) 67 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1995. november 13-án 10 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. A gyászoló család (46829) Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik PENDERIK JÁNOS búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel virágaikkal fájdalmunkat enyhítem igyekeztek. A gyászoló család (46673) Fájdalommal értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapám KONKOLY THEGE MIKLÓS 1995. november 3-án életének 73. évében tragikus hirtelenséggel elhalálozott. Temetése 1995. november 15-én 14 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Fia és családja Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk SÓS LAJOS temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család (46503) (46701) Hálás szívvel köszönünk minden szál virágot, amit DR. CSEPREGHY LÁSZLÓNÉ sűjára hoztak. Köszönünk minden együttérző megnyilatkozást, ami búcsúját kísérte. A gyászoló család (46408) Perbe fogták a volt keletnémet állam vezetőit Hatan ülnek a vádlottak padján Ötven évvel a nürnbergi per után ismét nagyszabású bíró­sági tárgyalás kezdődik Németországban. Hétfőn Berlinben a volt NDK állampártjának hat vezetőjét ültetik a vádlottak padjára, Egon Krenz egykori pártfőtitkárral az élen. Két évvel ezelőtt meghiúsult a német kommunista pártvezér és államfő elmarasztalása. Erich Honecker szabad em­berként távozhatott a bíróság épületéből, és Chilében élő lá­nyához költözött. Az eljárást korára és egészségi állapotára tekintettel beszüntették. A mostani per vádlottai kö­zött is akad koros ember. Kurt Hager (83) és Erich Mücken­berger (85) a hírek szerint or­vosi papírokat fog benyújtani. A politikai bizottság egy­kori tagjainak emberi életekről kell számot adniuk. A két né­met állam közötti határon ugyanis pártdöntés értelmében lőparancs volt érvényben, ami 67 menekülő halálát, illetve sebesülését okozta. Jogi nyel­vezeten a vád: gondatlanság­ból elkövetett, halált okozó testi sértés. A bírák akár ti­zenöt év szabadságvesztést is kiszabhatnak. Egon Krenz egy piros színű iratrendezőben gyűjti azokat a jókívánságokat, amelyeket a volt NDK polgáraitól kap. Erőt és bátorságot kívánnak a „győztesek elleni küzdelmé­ben”, akik a „kirakatperrel” voltaképpen az egész meg­szűnt államgépezet fölött akarnak ítéletet mondani. A német egység megteremtése óta 50 ezer eljárást folytattak le, és 180 esetben szabtak ki büntetést. A levelek egyik feladója Mihail Gorbacsov. A Szovjet­unió utolsó vezetője szerint a hidegháború légkörét idézi fel az a „politikai leszámolásnak” tetsző próbálkozás, hogy Krenzet és társait felelősségre vonják. Az NDK-t és az NSZK-t elválasztó határ ugyanis „két ellenséges kato­nai szövetséghez tartozó állam között húzódott”. T. A. Nagyvárosban a csábítás is nagy Miért tartósabb a házasság vidéken? Vidéken sokkal kevesebb válást mondanak ki, mint a nagy­városokban. Ezt a tapasztalatot támasztja alá a legfrissebb németországi statisztika is. A kisebb településeken mások az életkörülmények, a szokások és a lehetőségek. A világ fővárosaiban sokkal több kísértésnek van kitéve a házastársi kapcsolat: a mun­kahelyeken, az utcán, a bu­szon, villamoson számtalan alkalom kínálkozik az ismer­kedésre. A nagyobb településeken szabadabb az ember: nem érzi magán a fél falu kíváncsi te­kintetét. Az egyedül élők álta­lában minden lelkiismeret- furdalás nélkül elmehetnek este szórakozni újdonsült is­merőseikkel vagy kollégákkal. A nagyvárosi fiatalok is sok­kal többet megengedhetnek maguknak, hiszen a szülők tá­vol vannak egész nap, s nem fékezi őket a vidéken még sokszor velük élő nagyszülők rosszallása. Vidéken másnap mindenki a görbe estét tár­gyalná, alaposan kiszínezve a hallottakat. A pszichológusok legújabb elemzései csak megerősítették a régi igazságot: más a két te­lepülésforma életritmusa is. Vidéken nem sok babér terem a hétalvónak, hiszen már akár hajnali ötkor fel kell kelnie. Még sincs garancia - vidé­ken sincs - a jó házasságra, az egész életre szóló párkapcso­lat fennmaradására. Frigyek kisvárosokban és falun egy­aránt tönkremehetnek. Ott azonban még mindig inkább tűrnek, semmint meg­kockáztatnák, hogy szájára vegye őket a közösség. Bár e téren is egyre inkább érvé­nyes, hogy a nők öntudatosab- bak lettek, egyre kevésbé vise­lik el, hogy „cselédnek” tart­sák őket. Ezt igazolja, hogy a válásoknak több mint felét ők kezdeményezik. Tóth Zsuzsanna Jasszer Arafat inkognitóban érkezett a Rabin-házba. A palesztin vezető csütörtökön este „álruhában” és az oldalbejáraton át lépett be Rabin özvegyének otthonába. Arafat először látogatott Izraelbe. fotó: feb/reuter A megbékélési javaslat fel­használható a magyar-román alapszerződés halogatására - nyilatkozta Markó Béla, a Ro­mániai Magyarok Demokrati­kus Szövetségének (RMDSZ) elnöke. Markó szerint a buka­resti külügyminisztérium által előterjesztett dokumentumok megkerülik a szükséges alap- szerződés minden kérdését. A politikus valószínűtlennek tartja a kétoldalú megállapodást a jövő év elejére tervezett ro­mániai általános választások előtt. Napról napra javai Borisz Jelcin elnök állapota és a szív­rohama óta kórházban lévő ál­lamfő egyre többet dolgozik - jelentette ki pénteken Viktor Csemomirgyin orosz minisz­terelnök. Az orosz államfő pén­teken Pavel Gracsov védelmi miniszterrel találkozott. Be kell jelenteni a vámosok­nak, ha cseh vagy külföldi ál­lampolgár több mint 200 ezer koronával, vagy ennek az ösz- szegnek megfelelő más valutá­val kívánja átlépni Csehország határait. A rendelet hétfőn, vagyis november 13-án lép ha­tályba. Tízezer paraszt részvételére számít az osztrák Parasztszö­vetség a bécsi Ballhausplatzra tervezett hétfői tüntetésen. A mezőgazdasági termelők azért vonulnak a fővárosba, mert at­tól tartanak, hogy a legjobban rászorulók nem kapják meg a hivataloktól az Európai Unió által a környezetkímélő gazdál­kodáshoz nyújtott 5,3 milliárd schillinges támogatást. Visszavonta Rund Lubbers jelölését a NATO-főtitkári posztra a holland kormány - je­lentették be hivatalosan péntek délben Hágában. A volt holland kormányfő nem nyerte el az amerikai kormány támogatását. Washington rossz néven vette, hogy európai szövetségesei még azelőtt elkötelezték magu­kat a politikus jelölése mellett, hogy konzultáltak volna az amerikai kormányzattal. Lub­bers visszalépése után Uffe El- lemann-Jensen, korábbi dán külügyminiszter az egyetlen, még versenyben lévő hivatalos NATO-főtitkárjelölt. A Fehér Ház megvétózza a Kuba elleni amerikai kereske­delmi embargó szigorítását célzó republikánus törvényter­vezetet, ha cserébe Havanna szabadon enged néhány politi­kai foglyot - a The Washington Times című lap szerint ezt aján­lotta a Clinton-kormányzat Fi­del Castrónak. Az újság úgy tudja, hogy a kubai elnök elfo­gadta a javaslatot és a szigetor­szágban várhatóan karácsony­kor elengednek néhány elítéltet.

Next

/
Thumbnails
Contents