Heves Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-11 / 265. szám

A „csikócsapat” élen jár a nyomozásban A rendszerint víg kedélyű hevesi bűnügyes jogos „temetői” hangulata- Mi jut eszébe erről a szóról: temető? Bevezetőnek talán szokatlan a kérdés. A rendőrszázados azonban - ahogyan azt tőle megszokhattuk - máris kész a felelettel:- Sajnos, csak negatívumok! Pontosabban, egynek az emle­getésével mostanában ki lehet engem kergetni a világból! Megcsörren a telefon. Pergő nyelvvel adja meg a szükséges tanácsokat, utasításokat. Na­gyot sóhajt, majd folytatja a megkezdett gondolatot:- Szóval, az erdőtelki te­mető 1994. március 29. óta a mai napig kísért.- Akkor történt, ugye, az a vandál pusztítás? A tettesek máig röhögnek a markukba... Borús pillantás jelzi az osz­tályvezetői íróasztal mögül: ez Gulyás József életének jelenleg legérzékenyebb, legfájóbb pontja.- Valóban az volt, vandál pusztítás - ismeri el -, huszon­nyolc rendbeli rongálás, hal­mazaiban kegyeletsértéssel. A következő napra virradóan öt fiatal felnőttet állítottunk elő a Hevesi Rendőrkapitányságra. A közvetett bizonyítékaink azonban nem bizonyultak elégségeseknek. Elképzelhe­tetlen lincshangulat alakult ki érthetően a faluban! Erre az esetre koncentráltunk szinte minden erőt. Végighajtottuk az egész húsvétot. Több száz ol­dalra duzzadt az ügy aktája.-Elkövető viszont egy szál se...- Féléves nyomozás után le kellett zárni az eljárást. Mi­közben maximálisan átérezzük a községbeliek jogos óriási felháborodását.-Hát, ez bizony elég szo­morú...- Ez mind semmi! - horkan fel. - Az egyik előállított ifjú édesanyja panaszt emelt, mondván: jogtalanul hoztuk be a gyerekét. A srácok legfeljebb három órán át élvezték a ven­dégszeretetünket.-Ezek szerint a rendőrök ellen indult büntetőeljárás.- Jogellenes fogva tartás bűntette miatt. Gyöngyösön tárgyalják.- Őszintén: van alapja a dolognak? Végre megint az egyéni, az a tipikusan „Gulyás Józsi-s” .ítosoly kíséri a választ:- Úgy érzem, mi jogszerűen jártunk el. Nem is beszélve ar­ról, hogy tulajdonképpen csak a munkánkat végeztük. Ezért pedig ez a köszönet: helyben- járás. Ez azt jelenti: hiába jók az eredmények, amíg ez az el­járás tart, se jutalom, se előlé- pés. A család issza meg legin­kább a levét.- Hálás egy szakma, annyi szent. Nem lenne meglepő, ha a távozás eshetősége is felme­rült volna, nemde?- Mit tagadjam, megfordult a fejemben. Olyan típusú em­ber vagyok, aki csak szívvel-lé- lekkel képes tenni a dolgát. Ha valamely cselekvésre nincs meg ez a késztetésem, akkor inkább hozzá se nyúlok. Tüske ez az egész bennem: nem ér­zem magam bűnösnek azért, mert végeztem a munkámat!-Elkeserítő, az már bizo­nyos. Aztán maradt minden a régiben: cigaretta, kávé, fél­percenkénti telefonok, lótás- futás, éjszakázás. Az állandó stressz, a hajsza...- Mit tegyek? Imádom ezt a munkát! A hevesi kapitányság bűn­ügyi osztályvezetője tarna- szentmiklósi fiú. Heves gimná­ziumában érettségizett, majd határőrnek tanult Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főis­kolán. Hét éve avatták had­naggyá. Három esztendőn át a Salgótarján-Somoskőújfalu határőr őrs parancsnokának helyetteseként gyűjtötte az irányítói tapasztalatokat. A honvágy csalta Hevesbe vissza őt és a szintén idevalósi nejét. Szép reményű nyomo­zóként indult a zsarupályán, s 1993. május 15-én lett a nyo­mozó alosztály vezetője. An­nak az évnek decemberétől ke­rült mai beosztásába. A szak­mai berkekben csikócsapatnak hívott csoport hatásos kis egy­séggé kovácsolódott össze. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy idén Heves áll az élen a megyei kapitányságok rangso­rában.-Minek van ebben a leg­nagyobb szerepe? A tudás­nak? A szerencsének? Az ösz- szetartásnak? A derűt árasztó folytonos jó kedélynek?- Ennek is, annak is. Alap­Szinte percenként csörög a telefon a hevesi bűnügyi osztályvezető íróasztalán... típusom a jókedv — villantja meg sokadjára fogait. - Az az álláspontom, hogy aki nem így áll hozzá ehhez a szakmához, ehhez a hivatáshoz, annak na­gyon nehéz. A hangulat nél­küli, savanyú csapat halálra van ítélve!-Ez már közelít egyfajta rendőri ars poeticához...-Azt kértem a srácoktól: amit ránk szignálnak, azt ma­ximális színvonalon el kell vé­gezni! Közel egykorúak va­gyunk ebben a csapatban. Itt bent természetesen én vagyok a főnök, de ha elmegyünk csa­ládostól pecázni, focizni, ak­kor már nem, akkor csak a ba­rátság érvényes. A hitvallásom az, ha bármelyikünknek is adódnak otthoni gondjai, azo­kat nyugodtan oldja meg, lesz rá mód és idő, de utána teljes erőbedobást kérek. Hogy némiképp képet is al­kothassunk a nyomozói mun­kájukról, íme néhány adat. A nyomozás-eredményességben a 64,3 százalékos szintet tart­ják, az ismeretlen tetteses fel­derítésben pedig az arány 52,9 százalék. Mindez úgy értendő: a tavalyihoz képest több mint tíz százalékkal nőtt a térségben az ismertté vált bűncselekmé­nyek száma. A közös siker komoly részeseként említi Me­zei Zsolt r. századost, a nyo­mozó és Budai Péterné r. őr­nagyot, a vizsgálati alosztály vezetőjét. Értékelése szerint szakmailag - a gyakori felje­lentések ellenére is - igen jól dolgoznak a tarnamérai rend­őrőrs nyomozói, s összetartó, hasznos csapat tevékenykedik a megnövekedett ügyforgalmú kiskörei őrs területén is.- Melyek számítanak, úgymond, sláger bűntények­nek a térségben?-A tolvajok különösen a kerékpárokat, a tyúkokat és a színesfémeket kedvelik. Gya­koriak a hétvégiház-feltörések is.-A rablások mutatója?- Az idén hat rablási ügy­ben kellett nyomoznunk. Há­romnál kiderült, hogy úgyne­vezett koholt rablás, azaz nem is történt bűncselekmény, az állítólag sértett elitta a család pénzét, és ezért talált ki egy támadásos sztorit. A másik há­rom viszont valóban kemény bűntény volt. Júliusban a he­vesi piacon bundát áruló kína­itól selyemingeket lopott egy fiatalember, s annak megtar­tása érdekében alkalmazott erőszakot. így lett lopás vétsé­géből 2-8 évig terjedő szabad­ságvesztéssel fenyegetett ko­moly bűntett. Huszonnégy óra alatt elfogtuk a tettest. Augusz­tus végén Atányban egy buda­pesti férfi, miután eladta a lo­vát, a helyi kocsmában fizetge- tett fűnek-fának. Hazafelé egy bozótosban leverték, elvették 35 ezer forintját, és még a ci­pőjét is. Forrónyomon kaptuk el a tettest, régi kedves ismerő­sünket.- A család?-Csilla, a feleségem a kö­zépfokú oktatási intézetben ta­nít. E hónapban négyesztendős Dániel, a kisfiúnk. Egy 57 négyzetméteres tanácsi bérla­kásban lakunk. Ha van szabad­időm, imádok horgászni, ker­tészkedni.-A közvetlen környezetbe tartozók hogyan fogadták a gyors változásokat?- Sokáig számomra is hihe­tetlen volt, hogy 28 évesen ilyen magas beosztásba kerül­hettem. A barátaimmal, az is­merőseimmel továbbra is ki­tűnő a viszonyom. Legfeljebb azt nehezményezik, hogy ke­vesebb időt tölthetünk együtt, mint amennyit szeretnénk. Úgy érzem, nem változtam meg, én megmaradtam a régi Gulyás Jóskának. Szalay Zoltán Azért mégsem ült kinn, a pádon S­K^zubjektív RITKASÁG BÁR, de meg­esik, hogy pályatársak is kap­nak előkelőbb szerepet a köz­életben. A sajtó egyik eddigi fenegyereke legutóbb éppen­séggel egészen a címzetes ál­lamtitkárságig jutott. Kollégáim körében büszke­séggel, örömmel is fogadhat­tam volna az előlépést, ha nem csöppen mellé üröm. A kine­vezés okmányán azonban úgy­szólván még meg sem száradt a tinta, amikor kiderült, hogy a feddhetetlenség fényében tün­dökölt, az igazság bajnokaként csatározott riporter, aki szinte mindig talált valami hibát be­szélgetőpartnerében, többnyire a kuszaságokból is kibogozta, amit akart - valójában szintén csak gyarló ember, mint any- nyian vagyunk a világon. Ma­gas poszton is képes alapvető dolgokban hibázni, olyat elkö­vetni, amiért mást már bizto­san megfeddett, pellengérre ál­lított volna, s jól kioktat. Nevezetesen olyan csapat élére állt, amelyikből - hogy is mondjam? - a nem egészen makulátlan férfiak sem hiá­nyoztak a bemutatásnál. Egyi­kük - az eddigi ismeretek sze­rint - diákokat károsított meg milliókkal, másikuknak pedig bizonyos, s kissé sötét telek­ügyét szellőztetgette már esz­tendőkkel ezelőtt valamelyik fővárosi lap. Ha csupán ennyire derült is egyelőre fény, s nincs több a számláikon, mint amennyit a fáma emleget, már eleget vé­tett az előkelő pozícióhoz na­pokban jutott állami főtisztvi­selő. Akkor is, ha éppenséggel - mint állítja - nem mindenről ő tehet, volt olyan munkatársa, akit nem maga választott, csak elfogadott. Le is vonta hamar a tanulsá­got, rövid úton távozott. Ál­lamtitkárokat megszégyenítő gyorsasággal beadta a lemon­dását. Mielőtt esetleg erre kérte volna valaki. S rámor­dult régi szakmájára. Mivel — ha még egy hetet sem töltött elegáns irodájában - azt meg­tanulta, hogy ilyesféle helyről már jó ideje legelőször a sajtót lehet okolni úgyszólván min­denért nálunk. Szerencséjére ezt még a Par­lament folyosóján megtehette, s a tévében sem kényszerítet­ték arra, hogy kinn, a pádon magyarázkodjék a történtek­ről. így, ha meg is izzasztották a pályatársak kérdéseikkel, a képernyő előtt azért kétségkí­vül csak kényelmesebben ül­hetett, mint akiket az ismerős lócára parancsolnak időről időre. S talán némi elégtétel is le­het ez számára azoktól, akiket a távozásakor úgy elmarasz­talt. Esetleg még nosztalgiát is ébreszthet benne irántuk. HÁTHA NEM IS annyira go­nosz az a sajtó... Gy. Gy. Kik a rászorultak? Arról értesültünk a parlamenti közvetítések révén, hogy a jövő évi költségvetés nem kis részben „humánus töltésű”. A legfőbb pénzügyér ugyanis elmondta: csak azokat zárják ki a már megszokott szociális juttatásokból, akik nem szorul­nak rá erre a támogatásra. Ha naivak lennénk, örvendeznénk is. Végre meglelték a helyes irányt, bátran haladhatunk a kijelölt úton. Miért is járna a jómódúaknak az, amire nincs szükségük. Aki magán­iskolába járatja a gyermekét, aki kezelés végett a híres ma­gánklinikákat keresi fel, ne részesüljön efféle kedvezmény­ben. Sajnos, nem erről van szó. Ezt több millióan tudják, csak az illetékes hallgat róla. Remélve, hátha hat a demagógia, a farizeusság. Erről bárki meggyőződhet, ha figyelemmel kíséri a köz­zétett többi tételt. Sarcolóbb lesz a személyi jövedelemadó- rendszer. Bejelentették már régen - és ismét meg is erősítet­ték -, hogy az energiaárak körülbelül 30 százalékkal ugra­nak. Számíthatunk arra a 4 százalékos reálbér-csökkenésre, amelyből a főhivatal nem óhajt semmit engedni. Cigaret­tázni, sörözni is jóval drágábban lehet majd az új esztendő­ben. Felkúsznak az önkormányzati adók, fizethetnek a gép­kocsi-tulajdonosok. Minden bizonnyal emelkedik az alap­vető élelmiszerek ára. Sorolhatnám tovább, de felesleges, hiszen a lista terjedelmes, ám az eddig említettek is markán­san érzékeltetik, hogy nem beszélhetünk semmiféle huma­nizmusról, megértésről, empátiáról. A tervezett intézkedé­sek mögött a már amúgy is agyonsanyargatott lakosság to­vábbi, még hatékonyabb megvámoltatása rejlik. Innen származhatnak csak a megtakarításra szánt milliárdok. Ezért felháborító ez az álságos alapállás. Különösképp, ha hozzávesszük azt, hogy előreláthatólag tetemesen gyarap­szik majd a miniszterek, illetve a képviselők alapbére. Azoké, akik között véletlenül sem akad egy Széchenyi-tí- pusú jellem, aki a jövő érdekében anyagi áldozatokra is haj­landó, aki közösséget vállal a választókkal, s legalább némi­leg osztozik sorsukban. Bizonyára nem ők alkotják a rászo­rultak népes táborát. így aztán semmi értelme a mellébeszé­lésnek, az ideget borzoló szemfényvesztő játékoknak. Ehe­lyett inkább olyan módszereket kellene kiötleni, amelyek valódi közteherviselést szülnének, s nem a nyomorgatottak még erőteljesebb sújtását szolgálnák. Ezek meglelhetők, csak töprengeni kellene. De igen gyorsan... Pécsi István Jégre vitt Havas? Nem igazán értem Havas Henriket. Nem, nem a lemondása miatt, hisz az a történtek után szinte magától értetődő. Sok­kal inkább azért, hogy Havas, az újságíró elsősorban volt kollégáira fújtat, mondván, elhallgatták azt a tényt, hogy ő csapata bemutatásánál egyértelműen kijelentette: egyetlen embert nincs szerencséje ismerni, a neki ajánlott Mihályit. Nos, ha én Havas helyében lennék, egy dolgon feltétlenül elgondolkodnék. Nevezetesen: minő „véletlenek” összeját­szása kell ahhoz, hogy pont az az egyetlen ember legyen „sáros”, akiről az ég adta világon semmit sem tudok. Ráadá­sul - s ez újfent csak nagy pech, mondhatni: valóságos sors­csapás - mindez rögvest napvilágra is kerül. Bevallom őszintén, az élet ilyen fura játékai láttán én - persze, csak ha Havas Henrik helyében lennék - azonmód gyanakodni kezdenék. Bizonnyal valami olyasfélén töpren­genék. hogy kinek is állhattam az útjába. Meg azon, hogy esetleg nem szándékosan csempészték-e be a „kakukktojás- Mihályit” az éppen felálló együttesembe, tudván tudva, hogy a kigolyózásom innentől kezdve immár gyerekjáték. Nem vitatom Havas zsurnaliszta tehetségét, de naivitásán csodálkozom. Csak nem gondolta komolyan, hogy ő már olyan dörzsölt, aki a politika dzsungelében is magabiztosan mozog? Ha úgy vélte, ma már látnia kell: súlyosan tévedett. Stanga István Zsíros kenyér mindhalálig Végre este van! Kényelembe helyezem magam a tévé előtt, kezemben egy szelet zsíros kenyérrel. A filmre várva átküz- döm magam a reklámrengetegen, miközben fájdalmasan gondolok a minap lerótt előfizetési díjra. Bosszankodom, amíg újra és újra felteszem magamban a kérdést: mitől közszolgálati ez a televízió? Tiltakozásom jeléül dühösen nyúlnék a kapcsológomb­hoz, amikor felkelti érdeklődésemet a képernyőn megjelenő újszülött kisbaba. Elborzadok, amint egy kellemes férfihang nyugodt dallamossággal közli, mikorra várható ennek az emberpalántának a halála, amennyiben zsírt fogyaszt, és nem étolajat. Ha egészségünk érdekében történne eme ízléstelenség, ta­lán még le is nyelném. Csakhogy itt kőkemény üzletről van szó. Hatalmas pénzekről, bizniszről. Soha nem tudom meg, a reklám alkotóját mennyire érdekelheti honfitársaink fizi­kai állapota; van-e sejtése arról, mennyien élnek ebben az országban a létminimum alatt, maguk is csodálkozva, hogy miből. Fölöslegesen gyötörném memóriámat, hány forintért vet­tem legutóbb étolajat. Hiszen úgyis naponta emelkedik az ára... Ehelyett döbbenten meredek önnön jószántamból vá­lasztott zsíros kenyeremre. Lehunyom a szemem, és várom a beígért halált. Dénes Csilla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents